Mesék születése
Nézte a férfit, aki vele szemben foglalt helyet egy kényelmes karosszékben. Piros pulóver volt rajta, mely mintegy visszarepítette őket 40 évvel ezelőttre. Fehér gallérja kibújt alóla, körbefonva, glóriaként övezve arcát. Talán a fehérség, talán a belső fény volt az, ami körrüllengte őt, mintha egy fénylő fátyol venné körül. Elmosolyodott ahogy rápillantott, és a fátyol fellebbent.
Beszélgetni kezdtek. Kérdések és válaszok úsztak lassan a levegőben. Aztán a férfi egyik kérdésére válaszolva, valami más is történt. Valami, ami nem csak a szavak játékát jelentette, hanem a válaszok megszületését. Válaszok tolultak az elméjében, miközben a férfi kék szemét nézte. Ezek a válaszok szinte a semmiből úsztak feléje. Igazából- belül mélyen biztos volt benne-, ezek a szavak mindig ott voltak az elméjében, csak nem vette észre őket. Vajon most, hogyan történt mindez? Hallgatta saját magát, amint hömpölyögve követik egymást a mondatok ajkáról. Közben figyelt. Nem arra ami elhangzott, talán nem is arra, amit nem mondott ki. Még is mi volt az, ami lekötötte a figyelmét? Jelen volt. Jelen volt ebben a pillanatban, és ott, akkor, ez mindent jelentett. Ott volt benne a másik ember, ott volt benne a harmadik, és ott volt benne mindenki, akit valaha is ismert. Talán még az is, akit csak ezután fog megismerni. És ott volt benne Ő maga is. Igen. Ez volt mindig amit keresett. A jelenlét. Saját maga jelenléte.
Mindeközben mesék születtek meg elméjében, de csak távolról érzékelte azokat. Ezek az el nem mesélt törénetek, mint ködfátyol jelentek meg, és visszahúzódtak, amint rájuk pillantott. De azért ott maradtak. ezek az ő saját meséi. Meg kell irnia őket, és már nem félt. Nem félt a szavaktól, melyeket ki kell majd mondania, mert azok is róla szólnak. Nem félt már másoktól, hiszen a szavak ritmusa olvasás közben az ő elméjükben születik zenévé. És ez a zene már ő róluk fog szólni. Nincs tehát mitől félnie. Nem is értette, erre miért nem gondolt eddig. Mindegy. Most jött el ennek az ideje. Mindig is tudta, hogy ez a világ így működik. Mindig, mindennek megvan az ideje. Nincs tehát helye a félelemnek.
Megnyugodott.
A Tűz
uj topicba helyezve
Az író
uj topicba helyezve
Nézte a férfit, aki vele szemben foglalt helyet egy kényelmes karosszékben. Piros pulóver volt rajta, mely mintegy visszarepítette őket 40 évvel ezelőttre. Fehér gallérja kibújt alóla, körbefonva, glóriaként övezve arcát. Talán a fehérség, talán a belső fény volt az, ami körrüllengte őt, mintha egy fénylő fátyol venné körül. Elmosolyodott ahogy rápillantott, és a fátyol fellebbent.
Beszélgetni kezdtek. Kérdések és válaszok úsztak lassan a levegőben. Aztán a férfi egyik kérdésére válaszolva, valami más is történt. Valami, ami nem csak a szavak játékát jelentette, hanem a válaszok megszületését. Válaszok tolultak az elméjében, miközben a férfi kék szemét nézte. Ezek a válaszok szinte a semmiből úsztak feléje. Igazából- belül mélyen biztos volt benne-, ezek a szavak mindig ott voltak az elméjében, csak nem vette észre őket. Vajon most, hogyan történt mindez? Hallgatta saját magát, amint hömpölyögve követik egymást a mondatok ajkáról. Közben figyelt. Nem arra ami elhangzott, talán nem is arra, amit nem mondott ki. Még is mi volt az, ami lekötötte a figyelmét? Jelen volt. Jelen volt ebben a pillanatban, és ott, akkor, ez mindent jelentett. Ott volt benne a másik ember, ott volt benne a harmadik, és ott volt benne mindenki, akit valaha is ismert. Talán még az is, akit csak ezután fog megismerni. És ott volt benne Ő maga is. Igen. Ez volt mindig amit keresett. A jelenlét. Saját maga jelenléte.
Mindeközben mesék születtek meg elméjében, de csak távolról érzékelte azokat. Ezek az el nem mesélt törénetek, mint ködfátyol jelentek meg, és visszahúzódtak, amint rájuk pillantott. De azért ott maradtak. ezek az ő saját meséi. Meg kell irnia őket, és már nem félt. Nem félt a szavaktól, melyeket ki kell majd mondania, mert azok is róla szólnak. Nem félt már másoktól, hiszen a szavak ritmusa olvasás közben az ő elméjükben születik zenévé. És ez a zene már ő róluk fog szólni. Nincs tehát mitől félnie. Nem is értette, erre miért nem gondolt eddig. Mindegy. Most jött el ennek az ideje. Mindig is tudta, hogy ez a világ így működik. Mindig, mindennek megvan az ideje. Nincs tehát helye a félelemnek.
Megnyugodott.
A Tűz
uj topicba helyezve
Az író
uj topicba helyezve
