Valami einsteini umbulda alanya lett a Móricka. Az argo nehezen mondana erre mást. Úgy néz ki, mint egy szójáték, de valójában tájékozódási vándortábortopic. Amíg szakadatlan táncolnak kint a hópihék, jó dili benn a melegben keresgetni a társaságot. Eddig kinn voltam a friss levegőn, fogytán volt a szén, hig anyaggá állt össze a járdán a hó, már attól féltem, a kezemhez nő a vaslapát. Azzal szoktam felkaparni a letaposott havat. A tujákon, a zöld fenyőfákon fenséges látvány, nem tudom, a fehéres ezüstfenyőn hogy mutat, olyan nincs felénk. Kicsit lassan megy az írás, mert a neont a szemem nem bírja, a coop-os volframszálas körte meg a melót nem bírja, kiég hamar, így cserélgetem a lámpát meg az izzót. Közben dörzsölgetem elfagyott ujjaim, s még mindig fázom, mert én csak a július 40 fokos kénköves poklát szeretem.