Igen, ez így van. Aki nem olvassa el a könyvet az téves következtetések halmazával küzd. Ez azonban tisztázható röviden is bizonyos beállítottság esetén. Most pl nem így van. Mintahogy már emlegettem is, ismerni kell és értelmezni néhol a könyvet, ahhoz, hogy beszélgetni lehessen róla, alapfokon.
Ha valaki nem tud egy verset, nem tudja a statikát vagy a biológiát, azzal ezekről lehet beszélni? Például most is abszolut tévedléshalmaz amit feltételezel. Rossz a dátum, rossz a Hold-ütődés leírása, mert csak súrolta az Atlantiszt stb..Ennek ikijavítása is -persze- újabb tévedéshalmazt fog eredményezni, ebben biztos vagyok. A történelem is tanulandó és n e m néhány címszó alapján ismerhető meg, saját fantáziánk és a fejünkben összekeveredett elromlott, rossz adathalmaz alapján.
Ajánlom ezért, hogyha nincs kedved elolvasni a könyvet -amit megértek- akkor ne magadhoz mérj, továbbá kerűld ki a szövegeimet. Kölcsönös lesz. Vannak emberek akiket hidegen hagy a történelem, tökéletesen megértem őket. De a kötözködés bajnokai sem akarnak lenni, mert homo sapiensek.
Ilyenfajta írkálásból nem ismerhető meg őseink ókora, nem ismerhető meg, hogy ki volt -mondjuk- Nimród és mikor bukkant elő a homályból az első Árpád..és még rengeteg egyéb. Esetleg írjál egy új történelmet, biztosan érdekes lenne...gondolom ez nem okoz nehézséget.
Minden eddigi írásomat kizárólag Paál Zoltán Arvisura könyve nyomán készítettem. Ez a könyv á l t a l á b a n megválaszolja a kérdéseket is, de nem mindíg. Viszont egyedűlálló, teljesen új, eddig feltáratlan alapismereteket is megszerezhet az, aki eltudja olvasni a könyvét.
Olyan az Arvisurát ismerő, elfogadó levelezőket keresek, akikkel a könyvbeli eseményekről lehet értekezni, véleményt cserélni. Eddigi ismereteim szerint a könyvet csak minden ötödik ember olvasta el, azok közűl, aki kézbevette, annyira hatalmas benne az adathalmaz...és annyira sok utánnanézést indukál. Hatalmas a könyv anyaga tehát, ezért másra, értelmetlen hadakozásokra nem érdemes időt pazarolni, legalábbis számomra. Meggyőzni pedig nincs szándékomban senkit a könyv igazságairól, ezek a bizonykodások ugyanis abszolut fölöslegesek.
Nem ragaszkodom egyeltalán a könyv alapján egy-egy esemény ismertetéséhez, ha nincs komoly érdeklődés..Maradjon a homály..