MEGERŐSÍTÉSEK, varázs-mondatok

tomazo1976

Állandó Tag
Állandó Tag
Pihenés
A rohanó ember általában a pihenést igyekszik megspórolni, gondolván, hogy ezzel időt nyer. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Minél fáradtabb valaki, annál több időre van szüksége ahhoz, hogy egy adott feladatot jól és hibátlanul elvégezzen. Ezért mindannyiunknak meg kell aludnunk a szükséges éjszakai alvásunkat. Ez valakinek csak 6 óra, másnak pedig akár 10 óra is lehet. Egy dologban azért egyformák vagyunk: a legfontosabb, hogy mindig éjfél előtt aludjunk el, mert ez az alvás legpihentetőbb módja.
 
tomazo1976

Állandó Tag
Állandó Tag
Levegő
Talán keveset gondolunk arra, hogy milyen nagy szükségünk van a friss levegőre, illetve arra, hogy napjában többször kellene légzőgyakorlatokat végeznünk ahhoz, hogy a szellemi és fizikai frissességünket fenntartsuk. Az ülő életmód, a görnyedt testtartás, a bezártság mind-mind az egészséges légzés ellen dolgoznak. Ha naponta 2-3x szakítunk időt, hogy 1-2 percig igazán mély lélegzeteket vegyünk, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ez nemcsak felfrissít, hanem csökkenti az idegességünket is.
 
tomazo1976

Állandó Tag
Állandó Tag
Napfény
A XXI. század technikai vívmányai ugyan kényelmessé teszik életünket, de sajnos be is zárnak sokszor a szobába, a munkahelyre a számítógép vagy a televízió elé. Pedig a napsütés jótékony hatásait ki kellene használnunk. Természetesen hangsúlyozni kell azt is, hogy a nyár közeledtével egyre erősebb az ultraibolya sugárzás, így a napon való tartózkodásra leginkább alkalmas időpont a délelőtt 11 előtti és délután 5 utáni időpontok. Fontos a jó napszemüveg beszerzése, a nagyon olcsó darabok sokszor nem szűrik megfelelően a káros sugarakat
 
tomazo1976

Állandó Tag
Állandó Tag
Testedzés
A mai modern világ egyik jellegzetessége a mozgásszegény életmód. Ennek számos káros következménye van az egészségre, pl. elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség. Talán kevesen tudják, de nem kell különösebben megterhelni a szervezetet, csupán naponta egy jó óra tempós sétára volna szükségünk ahhoz, hogy a testmozgás pozitív hatásait tapasztaljuk életünkben. Természetesen ennél többet szabad mozogni, de ennél kevesebbet nem…
 
tomazo1976

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz
Egy felnőtt embernek naponta kb. 1,5-2 liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy a szervezet számára optimális körülményeket biztosítson. Ehhez képest az átlag ember fél liter folyadékot se iszik. Pedig a rendszeres és tudatos vízivással olyan panaszokat lehet megelőzni, mint a fejfájás, alacsony vérnyomás, vesekőképződés.
 
ildikóapr1

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak azt adhatjuk,amink van.
Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot,
Aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre.
Első kötelességünk: önmagunkon segíteni,
Hogy ne legyünk másoknak teher.
Először tanulni, aztán tanítani!
Először teremteni,
Aztán adni!
Ez az élet vastörvénye. / Herbert N. Casson/
 
Progressor

Ez roppantul tetszett!
 
Progressor

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket: hagynunk kell, hogy a múlt tovaszálljon, jobban kell figyelnünk a jelenre, és el kell oszlatnunk a bennünk lévő félelmet.

A boldogtalanságnak egyetlen oka van, a fejünkben lévő alaptalan elképzelések, melyek annyira elterjedtek és mindenki által elfogadottak, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni őket.

A boldogtalanságnak az is az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, amink éppen most van.

Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját gondolataink.

A boldogság egyik alap pillére hogy félelem nélkül éljünk. Engedjük el a ragaszkodásainkat, fogadjuk el a környezetünket, embertársainkat s magunkat is.

Másoknak nem kell megváltozniuk ahhoz, hogy nekünk lelki békében legyen részünk.
Mi vagyunk a felelősek saját boldogságunkért.

harmonikusabbak lesznek kapcsolataink, ha nem akarjuk mindenkinek megszabni, hogyan éljen, hanem inkább a szeretetet és a megbocsátást gyakoroljuk.

Ha elvárások és feltételek nélkül adunk /szeretet is/ azon nyomban rátalálunk a belső békére. Abban a percben azt is megértjük, hogy mindent, amit adunk azt mi magunk kapjuk.

csak akkor lehetünk igazán boldogok, és elégedettek, ha megértjük annak fontosságát, hogy megbocsátással és szeretettel fordulunk önmagunk és mások felé.

Az egészséges életmód alappillérei
Mértékletesség
A legtöbb életmódbeli betegség a mértéktelen életvitel következménye. A mértékletesség nemcsak azt jelenti, hogy mindent csak bizonyos határig teszünk, hanem azt is, hogy egyes, nyilvánvalóan káros dologban egyáltalán nem veszünk részt. Így az egészséges életmód szempontjából a mértékletesség fogalma inkább önmegtartóztatást jelent. Ez magába foglalja az alkohol, a kávé fogyasztás teljes elhagyását, a dohányzás teljes mellőzését és természetesen a drogokkal való visszaélést, vagy a gyógyszerek helytelen és indokolatlan használatát.

Pihenés
A rohanó ember általában a pihenést igyekszik megspórolni, gondolván, hogy ezzel időt nyer. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Minél fáradtabb valaki, annál több időre van szüksége ahhoz, hogy egy adott feladatot jól és hibátlanul elvégezzen. Ezért mindannyiunknak meg kell aludnunk a szükséges éjszakai alvásunkat. Ez valakinek csak 6 óra, másnak pedig akár 10 óra is lehet. Egy dologban azért egyformák vagyunk: a legfontosabb, hogy mindig éjfél előtt aludjunk el, mert ez az alvás legpihentetőbb módja.

Levegő
Talán keveset gondolunk arra, hogy milyen nagy szükségünk van a friss levegőre, illetve arra, hogy napjában többször kellene légzőgyakorlatokat végeznünk ahhoz, hogy a szellemi és fizikai frissességünket fenntartsuk. Az ülő életmód, a görnyedt testtartás, a bezártság mind-mind az egészséges légzés ellen dolgoznak. Ha naponta 2-3x szakítunk időt, hogy 1-2 percig igazán mély lélegzeteket vegyünk, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ez nemcsak felfrissít, hanem csökkenti az idegességünket is.

Napfény
A XXI. század technikai vívmányai ugyan kényelmessé teszik életünket, de sajnos be is zárnak sokszor a szobába, a munkahelyre a számítógép vagy a televízió elé. Pedig a napsütés jótékony hatásait ki kellene használnunk. Természetesen hangsúlyozni kell azt is, hogy a nyár közeledtével egyre erősebb az ultraibolya sugárzás, így a napon való tartózkodásra leginkább alkalmas időpont a délelőtt 11 előtti és délután 5 utáni időpontok. Fontos a jó napszemüveg beszerzése, a nagyon olcsó darabok sokszor nem szűrik megfelelően a káros sugarakat

Testedzés
A mai modern világ egyik jellegzetessége a mozgásszegény életmód. Ennek számos káros következménye van az egészségre, pl. elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség. Talán kevesen tudják, de nem kell különösebben megterhelni a szervezetet, csupán naponta egy jó óra tempós sétára volna szükségünk ahhoz, hogy a testmozgás pozitív hatásait tapasztaljuk életünkben. Természetesen ennél többet szabad mozogni, de ennél kevesebbet nem…

Víz
Egy felnőtt embernek naponta kb. 1,5-2 liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy a szervezet számára optimális körülményeket biztosítson. Ehhez képest az átlag ember fél liter folyadékot se iszik. Pedig a rendszeres és tudatos vízivással olyan panaszokat lehet megelőzni, mint a fejfájás, alacsony vérnyomás, vesekőképződés.

Nagyon megnyerőek az írásaid!
 
Lisa13

Állandó Tag
Állandó Tag
A megerősítések igenis használnak. A megerősítés a kiindulópont. Ez nyit utat a változásnak. Legelőször szándékunkról tájékoztatjuk tudatalattinkat. " Vállalom a felelősséget.Tudom,valamit mindig tehetek a változás érdekében." Amikor a megerősítésekről beszélek,a mondatok és a szavak tudatos megválasztását értem ezalatt, melynek eredményeképpen vagy kiküszöbölünk egy hibát életünkből,vagy egy új dolog megszületésénél bábáskodunk. Ha kijelentjük:"Soha többé nem akarok beteg lenni " a tudatalatti ezt úgy értelmezi, akarok beteg lenni. Világosan kell megfogalmaznunk amit akarunk.Tehát az előző mondatnak így kell hangoznia:" Remekül érzem magam. Sugárzik belőlem az egészség."
 
Lisa13

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor reggel kinyitod szemedet, így szólj magadhoz: Ma a boldogságot választom. Ma a szeretet és a mindenki iránti jóakaratot választom.Ma a sikert választom. Ma a helyes cselekedetet választom. Ma a békességet választom. Szeretetet, életet, érdeklődést önts ebbe a megerősítésbe, és máris sikerült a boldogságot választanod.
 
Oldal tetejére