Megválaszolatlan kérdések - félremagyarázott tények...

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Elnezest kivanok, de ugy laccik igen oregszek mert teljesen elvesztettem a fonalat.
Most vegul is mirol folyik a csevely?o_O
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Felőlem nyugodtan csipet is ültethetsz magadba, de ne izgulj, enélkül is tudnak követni, ha kiérdemled, ha meg nem, akkor kár a csipecskéért.
Ez a helyzet, és örülök, hogy erre magadtól is rájöttél. Most már csak azon kellene elgondolkodnod, hogy milyen veszélyeknek teszed ki nem csak azokat, akik elhiszik a hazugságaidat a védőoltásokkal beléjük ültetett "csipecskékről", hanem az ő környezetükben élő olyan embereket is, akiket valamilyen okból a védőoltások nem tudnak megvédeni.

Annyit tudsz te Swannról, meg kapcsolatairól, no meg bármiről, amennyit a gugglin megtalász, ezzel a tudománnyal kár dicsekedni, mert ez mindenkié. Ne mesélgess itt a SRI-nél végzett kísérletekről, ezt bárki elolvashatja, és gondolom nem te hoztad nyilvánosságra, tálalj már valami saját terméket, amit alá mertél írni, de nem álnéven!
Látom, kezdesz megérteni. Valóban, arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy amit állítasz, az köszönő viszonyban sincs a mindenki által hozzáférhető információkkal, amik bizonyíthatóan nem az én meséim, hanem valós személyek (pl. a vizsgálatokat vezető H. E. Puthoff és R. Targ) tették közzé őket. Ezekből kiolvasható (igaz, néha csak némi önálló gondolkodással, a sorok közül:)), hogy Swann nem "látta" a Jupiter gyűrűit (pontosabban azok közül egyet), valamint hogy a munkát a hadsereg és a CIA megbízásából végezték, független intézeteknél, és nem a NASA alkalmazásában. Ezért ha neked ezekkel ellentétes információid vannak, akkor legalább azt illene igazolnod, hogy azok valóban léteznek, nem pedig te magad találtad ki őket.

Adj hálát Istennek, hogy, te jól fogalmazol, jól írsz, mindenki megérti, sőt helyesli is mondanivalód, és persze azért is külön hálákat mondhatsz, hogy sose fog gyomrod parancsolni az agyadnak, amit természetesen, majd mindenki elhisz. Talán ha bebizonyítanád gyakorlatilag, hogy egy kis meditációval a gyomorrontásnak is lehet parancsolni, sőt több meditációval már kiküszöbölhető a cifrafosás is, még szavahihetőbb lennél!
Sajnos nem fogadtad meg a tanácsomat a hozzászólások újra átolvasásával kapcsolatban, ezért kénytelen vagyok megint felhívni a figyelmedet: az általam vitatott és megcáfolt állításod az volt, hogy az agy sosem fog parancsolni a gyomornak. Ennek az ellenkezőjét (ti. hogy a gyomor sosem fog parancsolni az agynak) viszont én nem állítottam, mint ahogyan azt sem, hogy meditációval a gyomorrontás vagy "cifrafosás" is "kiküszöbölhető" lenne.

A gondolataim te nem érted, de erről nem tehetsz.
Végre valamiben egyetértünk. Ezért javasoltam korábban: sokat segítene, ha világosan fogalmaznál, és az írásaidban megpróbálnál a gondolataidnak is helyet szorítani.
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Istefan egójáról.:)

Csak arról, hogy ki mit hisz, vagy ki mit nem hisz. Umaksuman azt állította, hogy ami itt megjelenik csupa blődség. Pl. nem igaz, hogy a gyógyszeripar olyan jól menő biznisz, és csalafinta fogásokkal adja el védőoltásait, meg egyéb termékeit, ennél sokkal nagyobb biznisz a „kuruzslószer ipar”, vagy élelmiszeripar, pedig e nélkül lehet élni, mert nem a gyomrod parancsol, amikor korog, vagy szomjas vagy, hanem az agyad csillapítja éhségedet, szomjadat, és képes belőled túlélő halottat faragni étel-ital nélkül, természetesen azzal a feltétellel, ha ellesed a meditáció fogásait, vagy agytompító gyógyszerekkel kezeled magad.:D

Lefogadom ha azt állítanám, hogy mindkettő jövedelmének java részét a bankok zsebelik be,-természetes nem csak ezekét, azért vannak a ranglista elején- ezt is megcáfolná, valahogy így:

- Nem bizonyított tudományosan, hogy azért van minden köpésre egy bankfiók, mert a világ legjobban menő biznisze, hiszen vannak bankok melyikek csődbe is mennek! Meg aztán ott vannak a feketéző maffiaszervezetek, melyek sokkal jobban viszik mint a bankok, csak nincsenek a toplistán!

Kérdés hát, hogy kinek az egójáról, vagy alteregójáról van tulajdonképpen szó?:D
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a helyzet, és örülök, hogy erre magadtól is rájöttél. Most már csak azon kellene elgondolkodnod, hogy milyen veszélyeknek teszed ki nem csak azokat, akik elhiszik a hazugságaidat a védőoltásokkal beléjük ültetett "csipecskékről", hanem az ő környezetükben élő olyan embereket is, akiket valamilyen okból a védőoltások nem tudnak megvédeni.


Látom, kezdesz megérteni. Valóban, arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy amit állítasz, az köszönő viszonyban sincs a mindenki által hozzáférhető információkkal, amik bizonyíthatóan nem az én meséim, hanem valós személyek (pl. a vizsgálatokat vezető H. E. Puthoff és R. Targ) tették közzé őket. Ezekből kiolvasható (igaz, néha csak némi önálló gondolkodással, a sorok közül:)), hogy Swann nem "látta" a Jupiter gyűrűit (pontosabban azok közül egyet), valamint hogy a munkát a hadsereg és a CIA megbízásából végezték, független intézeteknél, és nem a NASA alkalmazásában. Ezért ha neked ezekkel ellentétes információid vannak, akkor legalább azt illene igazolnod, hogy azok valóban léteznek, nem pedig te magad találtad ki őket.


Sajnos nem fogadtad meg a tanácsomat a hozzászólások újra átolvasásával kapcsolatban, ezért kénytelen vagyok megint felhívni a figyelmedet: az általam vitatott és megcáfolt állításod az volt, hogy az agy sosem fog parancsolni a gyomornak. Ennek az ellenkezőjét (ti. hogy a gyomor sosem fog parancsolni az agynak) viszont én nem állítottam, mint ahogyan azt sem, hogy meditációval a gyomorrontás vagy "cifrafosás" is "kiküszöbölhető" lenne.


Végre valamiben egyetértünk. Ezért javasoltam korábban: sokat segítene, ha világosan fogalmaznál, és az írásaidban megpróbálnál a gondolataidnak is helyet szorítani.

Senkit nem veszélyeztetnek állításaim, aki akarja elhiszi, aki nem, az nem.

Én meg arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy (ál)intelligenciád csak a netnek köszönheted, másként színre a szürkeállományodra hasonlítasz, gondolataid eredetisége nulla, képzelőerőd nulla alatt, gondolom ezért cáfolnál mindent, hogy szint változtass. Ezért ajánlottam, próbálkozz valami eredetivel ennek érdekében, egyébként meg fuccs a Nobel díjnak is. Látod Higgs megkapta bozonjáért, hiába nem találják mind mai napig sem, pedig már a kínaik is nagyítóval keresik, ők pedig igazán sokan vannak.:D

Szerintem te is átolvashatnád a hozzászólásokat, mert pl. egy szóval se állítottam, hogy a fehér fler idejében robbant le Kanada villanyhálózatának egy része, csak ilyen elterelő taktikákkal próbálod az állítások helytelenségét bizonyítani.

Nem árulhatok el mindent, amit tudok, mert félek, hogy okosabb leszel mint én! :rohog:És a végén megérted, hogy miért nem érted meg gondolataim, vagy megérted és megsértődsz, osztán akkor én mivel szórakoznék!:rohog:
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ami a tankönyvekből kimaradt...
Mai humor (?)

Megvan a finn-ugor-magyar szétválás oka

Egyik Finnországban élõ ismerõsöm mondta a következõt, mint ott ismert viccet:
...
"A finnek és a magyarok együtt vándoroltak az Uráltól, mígnem az út elágazott. Két tábla volt kirakva:
Észak: kurva hideg, szar idõ, sötétség, szar kaja, tuti depresszió.
Dél: napsütés, meleg, királyi gyümölcsök, jó borok, party-time.

Akik tudtak olvasni, azok lettek a magyarok." Továbbiak

útelágazás.jpg
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Látod Higgs megkapta bozonjáért, hiába nem találják mind mai napig sem, pedig már a kínaik is nagyítóval keresik, ők pedig igazán sokan vannak.
A további félreértések elkerülése végett nem ártana részletesebben is kifejtened, miből jutottál arra a következtetésre, hogy a Higgs-bozont nem találják mind mai napig sem. Nem lehet, hogy ugyanúgy nem értettél meg valamit, amit korábban olvastál, mint most az Index cikkét a kínaiak terveiről az állítólag nem talált Higgs-bozon további vizsgálatával kapcsolatban?

Szerintem te is átolvashatnád a hozzászólásokat, mert pl. egy szóval se állítottam, hogy a fehér fler idejében robbant le Kanada villanyhálózatának egy része,
Lehet, hogy nem erre gondoltál, de ezt megint csak a soraid közül lehetett volna kiolvasni. Egy kis emlékeztető az előzményekből:
Ezért hagynak hidegen a te műszaki érveid, mert egy olyan világból veszed őket, ami egy nagy semmire épül, és pl. egy komolyabb napkitörés teljesen megsemmisíthet.
De az nyilván csak elkerülte a figyelmedet, hogy ez a "komolyabb napkitörés" mostanáig még nem következett be.
Erre a Te válaszod:
Kérdezd meg a kanadaiakat, miért maradtak néhányszor el. energia nélkül. Sose hallottál még az 1859-es fehér flerről?
Ha a két mondat közé beírtál volna valami olyasmit, hogy "És most megint másra terelem a szót:", vagy "Ennek ugyan semmi köze az előző mondatomhoz, de:", az sokat segített volna a megértésben.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak arról, hogy ki mit hisz, vagy ki mit nem hisz. Umaksuman azt állította, hogy ami itt megjelenik csupa blődség. Pl. nem igaz, hogy a gyógyszeripar olyan jól menő biznisz, és csalafinta fogásokkal adja el védőoltásait, meg egyéb termékeit, ennél sokkal nagyobb biznisz a „kuruzslószer ipar”, vagy élelmiszeripar, pedig e nélkül lehet élni, mert nem a gyomrod parancsol, amikor korog, vagy szomjas vagy, hanem az agyad csillapítja éhségedet, szomjadat, és képes belőled túlélő halottat faragni étel-ital nélkül, természetesen azzal a feltétellel, ha ellesed a meditáció fogásait, vagy agytompító gyógyszerekkel kezeled magad.:D
Megint a szokásos szövegértési probléma… Mivel láthatóan gyakran írsz, de ritkán olvasol, ezért újra összefoglalom az itt felsorolt témákban leírt véleményemet. Nem azt állítottam, hogy ami itt megjelenik, az csupa blődség, hanem azt, hogy itt rendszeresen jelennek meg blődségek. Nem is azt vitattam, hogy a gyógyszeripar "olyan" jól menő biznisz volna, hanem azt, hogy ez a tény okot adna általában a gyógyszerekkel, vagy konkrétan a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanságra. Erre hoztam fel példaként az élelmiszeripart, ami nagyságrendekkel nagyobb bevételt produkál, és a kuruzslószerek iparszerű előállítását, ami a gyógyszeriparral összemérhető árbevételt ér el ez utóbbi költségeinek töredékéért. A csalafinta eladási fogásokat általánosságban nem vitattam, de néhány nyilvánvaló ostobaságot, konkrétan az "alumínium injekció", “Intravénásan alumíniumot az izomszövetbe", és "Az oltások “meghiúsítják az immunrendszert”" (ha számodra nem volna nyilvánvaló, miért ostobaságok, szívesen elmagyarázom részletesen is) felsoroltam, illetve megkérdeztem, mivel tudnád alátámasztani az állításodat a védőoltásokkal beadott, műholdról is követhető, és esetleg embereket irányító csipekről. Konkrétan azt sem vitattam, hogy az iparszerű élelmiszertermelés nélkül lehet élni, (holott lehet, egy kis gondolkodással ezt még Te is beláthatod), csak megjegyeztem, hogy a tárgyalt kérdés szempontjából ennek nincsen jelentősége. A gyomorral kapcsolatban pedig azt az állításodat vitattam, hogy az agy soha nem parancsol a gyomornak, és ennek cáfolataként hoztam fel néhány példát. De most, hogy mondod, pl. a gyomor "korgását" is említhettem volna: ez is központi idegrendszeri hatás. A vegetatív idegrendszer tónusának eltolódása lassítani és gyorsítani is képes a gyomor és a bél simaizmainak mozgását, és gyorsítás esetén tapasztalható a szokásosnál gyakoribb és hangosabb "korgás". A vegetatív idegrendszer tónusát pedig több hatás is befolyásolja, pl. stresszes helyzetekben éhségérzet nélkül is korog az ember gyomra, és a hatha jóga gyakorlatai közt is van olyan, amivel ezt fokozott "korgást" ki lehet váltani. És természetesen kikapcsolt vagy kikapcsolódott éhségérzettel sem lesz az ember feltétlenül élőhalott, hiszen a mesterséges táplálást már régen kitalálták, és alkalmazzák.

Lefogadom ha azt állítanám, hogy mindkettő jövedelmének java részét a bankok zsebelik be,-természetes nem csak ezekét, azért vannak a ranglista elején- ezt is megcáfolná, valahogy így:
- Nem bizonyított tudományosan, hogy azért van minden köpésre egy bankfiók, mert a világ legjobban menő biznisze, hiszen vannak bankok melyikek csődbe is mennek! Meg aztán ott vannak a feketéző maffiaszervezetek, melyek sokkal jobban viszik mint a bankok, csak nincsenek a toplistán!
Természetesen ezt a fogadást is elveszítenéd. Ha tényleg érdekel, szívesen elmagyarázom, hogy miért. De előre megmondom, ez hosszú mese lesz, mert láthatóan a közgazdaságtanhoz sem értesz jobban, mint a fizikához vagy az orvostudományhoz, ezért ezt is az alapoknál kellene kezdeni. De ha kevesebbel is beéred, csak nézz utána néhány konkrét gyógyszergyár és élelmiszeripari cég éves mérlegének, és hasonlítsd össze a banki költségeiket az egyéb kiadásaikkal.

Kérdés hát, hogy kinek az egójáról, vagy alteregójáról van tulajdonképpen szó?:D
Szerintem a fentiekből is látszik, hogy ez nem kérdés. De azt ugye nem kell elmagyaráznom, hogy mi a különbség az ego és az alterego között?
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
A további félreértések elkerülése végett nem ártana részletesebben is kifejtened, miből jutottál arra a következtetésre, hogy a Higgs-bozont nem találják mind mai napig sem. Nem lehet, hogy ugyanúgy nem értettél meg valamit, amit korábban olvastál, mint most az Index cikkét a kínaiak terveiről az állítólag nem talált Higgs-bozon további vizsgálatával kapcsolatban?


Lehet, hogy nem erre gondoltál, de ezt megint csak a soraid közül lehetett volna kiolvasni. Egy kis emlékeztető az előzményekből:


Erre a Te válaszod:

Ha a két mondat közé beírtál volna valami olyasmit, hogy "És most megint másra terelem a szót:", vagy "Ennek ugyan semmi köze az előző mondatomhoz, de:", az sokat segített volna a megértésben.

Szerinted megtalálták azt a kis nyavalyást? Bebizonyították, hogy másként keletkezett a világmindenség? Dugába dőlt minden eddigi elmélet? Ha így is lenne te , vagy én mit érnénk vele? Hidd el nekem, semmit az ég világon, talán annyit, hogy aranyeső helyett radioaktív esőt kapunk, miközben egyre nagyobb adókat rónak ki, amit mások elherdálnak a semmire. Nézz csak utána mennyi pénzt nyeltek el ezek a kísérletek, és mi a hasznom ebből nekem, vagy neked, vagy az emberiségnek? Egy újfajta bomba? Mondj valamit, amit Higgs bozonja produkált, és mi több hasznát vesszük, mint annak a sok milliárdnak, vettük volna, ami szépen elúszott keresgélésére.

Látod azért nem érted meg gondolataim, mert ott bujkálnak a gúny mögött.

Míg te egy adott témában, csak egy dologra koncentrálsz, addig én az oda kapcsolódó történések sorozatát összevonom egy gondolatba, és úgy viszem be a témába, de mindig „gúnyába” öltöztetve.

Pl. amikor a sznobizmusról írtam, mint a 21-ik század „vallásirányzatáról”, az emberiség eltájolódott életvitelét sűrítettem egy szóba, amiért az olyanok mint te megszóltak, hiszen ilyen szó nem is létezett, (talán mai napig se találod meg a wikin se), és váltig bizonygatták, hogy csak sznobok vannak, sznobizmus nincs.

Szerinted kinek lett igaza?

Hogy másra tereljem a szót és ne szólj meg érte, a két mondatomat a napkitörés köti össze, aki logikusan gondolkodik, és többet olvas mint én, az azért kéne megsértődjön, mert elkezdem neki magyarázni, hogy két különböző században történtek az események. De ez megint elterelő taktika, mert tulajdonképpen példát adtam, hogy voltak „komolyabb napkitörések”, melyek szerinted még nem következtek be. Erre fel te belekötsz a mondataimba, csakhogy eltereld a szót.

Mondom én, keress egy nagylányt magadnak, ne ilyen kicsiknek mint én próbálj túljárni az eszén!:rohog:
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Megint a szokásos szövegértési probléma… Mivel láthatóan gyakran írsz, de ritkán olvasol, ezért újra összefoglalom az itt felsorolt témákban leírt véleményemet. Nem azt állítottam, hogy ami itt megjelenik, az csupa blődség, hanem azt, hogy itt rendszeresen jelennek meg blődségek. Nem is azt vitattam, hogy a gyógyszeripar "olyan" jól menő biznisz volna, hanem azt, hogy ez a tény okot adna általában a gyógyszerekkel, vagy konkrétan a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanságra. Erre hoztam fel példaként az élelmiszeripart, ami nagyságrendekkel nagyobb bevételt produkál, és a kuruzslószerek iparszerű előállítását, ami a gyógyszeriparral összemérhető árbevételt ér el ez utóbbi költségeinek töredékéért. A csalafinta eladási fogásokat általánosságban nem vitattam, de néhány nyilvánvaló ostobaságot, konkrétan az "alumínium injekció", “Intravénásan alumíniumot az izomszövetbe", és "Az oltások “meghiúsítják az immunrendszert”" (ha számodra nem volna nyilvánvaló, miért ostobaságok, szívesen elmagyarázom részletesen is) felsoroltam, illetve megkérdeztem, mivel tudnád alátámasztani az állításodat a védőoltásokkal beadott, műholdról is követhető, és esetleg embereket irányító csipekről. Konkrétan azt sem vitattam, hogy az iparszerű élelmiszertermelés nélkül lehet élni, (holott lehet, egy kis gondolkodással ezt még Te is beláthatod), csak megjegyeztem, hogy a tárgyalt kérdés szempontjából ennek nincsen jelentősége. A gyomorral kapcsolatban pedig azt az állításodat vitattam, hogy az agy soha nem parancsol a gyomornak, és ennek cáfolataként hoztam fel néhány példát. De most, hogy mondod, pl. a gyomor "korgását" is említhettem volna: ez is központi idegrendszeri hatás. A vegetatív idegrendszer tónusának eltolódása lassítani és gyorsítani is képes a gyomor és a bél simaizmainak mozgását, és gyorsítás esetén tapasztalható a szokásosnál gyakoribb és hangosabb "korgás". A vegetatív idegrendszer tónusát pedig több hatás is befolyásolja, pl. stresszes helyzetekben éhségérzet nélkül is korog az ember gyomra, és a hatha jóga gyakorlatai közt is van olyan, amivel ezt fokozott "korgást" ki lehet váltani. És természetesen kikapcsolt vagy kikapcsolódott éhségérzettel sem lesz az ember feltétlenül élőhalott, hiszen a mesterséges táplálást már régen kitalálták, és alkalmazzák.


Természetesen ezt a fogadást is elveszítenéd. Ha tényleg érdekel, szívesen elmagyarázom, hogy miért. De előre megmondom, ez hosszú mese lesz, mert láthatóan a közgazdaságtanhoz sem értesz jobban, mint a fizikához vagy az orvostudományhoz, ezért ezt is az alapoknál kellene kezdeni. De ha kevesebbel is beéred, csak nézz utána néhány konkrét gyógyszergyár és élelmiszeripari cég éves mérlegének, és hasonlítsd össze a banki költségeiket az egyéb kiadásaikkal.


Szerintem a fentiekből is látszik, hogy ez nem kérdés. De azt ugye nem kell elmagyaráznom, hogy mi a különbség az ego és az alterego között?

Semmit az égvilágon ne magyarázz, mert a végén tényleg elhiszem, hogy okosabb vagy mint én, mert te aztán mindenhez értesz! Orvos, fizikus, kémikus, pápai tanácsadó, Lenin jobb keze, budipucoló, közgazdász, és mit tudom én mi minden vagy egy személyben, ami csodálatra méltó, milyen kár hogy nem csináltak belőled kiállítást még!

De szerintem csak azért, mert elveszett a fantáziád egóddal együtt, és csak alteregóid maradtak! Nehogy erre is adj egy lapos magyarázatot, mert ezektől már kezdek rosszul lenni, és a végén fellendítem a gyógyszeripar forgalmát.:rohog::rohog::rohog:
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Állítólag 5 fajta Higgs-bozon van....

Ezek az állítólagos dolgok emésztenek el rengeteg pénzt, míg emberek millióinak nincs egy falat kenyere, amit emésszen, ezért szépen feldobják a talpukat, ezer szerencse, hogy van, aki sajnálja őket. Félős, hogy mi is oda jutunk, hacsak valami bozontos bozon ki nem ugrik a bokorból, és majd enni ad nekünk, „vadat, halat s mi jó falat, szemnek és szájnak ingere”, megsokszorozva ezeket, mint Jézus hajdanán. Megváltás lesz ez a kis semmiség nekünk!:rohog: Na persze, ha valaha elcsípnek egyet!:D
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerinted megtalálták azt a kis nyavalyást? Bebizonyították, hogy másként keletkezett a világmindenség? Dugába dőlt minden eddigi elmélet? Ha így is lenne te , vagy én mit érnénk vele? Hidd el nekem, semmit az ég világon, talán annyit, hogy aranyeső helyett radioaktív esőt kapunk, miközben egyre nagyobb adókat rónak ki, amit mások elherdálnak a semmire. Nézz csak utána mennyi pénzt nyeltek el ezek a kísérletek, és mi a hasznom ebből nekem, vagy neked, vagy az emberiségnek? Egy újfajta bomba? Mondj valamit, amit Higgs bozonja produkált, és mi több hasznát vesszük, mint annak a sok milliárdnak, vettük volna, ami szépen elúszott keresgélésére.
Az adataik a szakma számára meggyőzően igazolják, hogy megtaláltak valamit, aminek a mért tulajdonságai nagyjából megegyeznek a Higgs-bozonnak a ma elfogadott elméletek alapján előre jelzett tulajdonságaival. Erre hivatkozva állítják a fizikusok meglehetős egyetértésben, hogy a Higgs-bozont találták meg. Ezzel szemben Te mit tudsz felhozni?
Az első felvetésed eleve hibás, hiszen a Higgs-bozon létezése a Világmindenség keletkezése és létezése jelenlegi elméleteinek része, azokból elméletileg levezethető, ezért a megtalálása nem hogy dugába döntötte volna, hanem éppenséggel megerősítette ezeket az elméleteket.
Hogy a felfedezéséből mi haszna lesz az emberiségnek, és konkrétan neked, az a felfedezés tényének megítélése szempontjából teljesen közömbös. Az pedig, hogy egy alapkutatási eredménynek a jövőben milyen haszna lesz, azt most, a felfedezése idején éppen úgy nem lehet megmondani, mint ahogyan az ötven év előtti ilyen felfedezésekből sem látta előre senki, hogy pl. lesznek majd személyi számítógépek és Internet, ahol Te majd különösebb megerőltetés nélkül összeolvasgathatsz ezt-azt, amit saját tudásként élhetsz meg, és könnyűszerrel megtalálhatod a célközönségedet, akiknek villoghatsz ezzel a "tudással".
Persze már akkor megehettük-ihattuk volna az alapkutatásokra fordított pénzeket, de ebben az esetben ma neked is sokkal macerásabb lenne a régi módon, egy kocsmában hőbörögve osztani az észt a nagyvárosba szakadt földmíves kollégáid között.

Pl. amikor a sznobizmusról írtam, mint a 21-ik század „vallásirányzatáról”, az emberiség eltájolódott életvitelét sűrítettem egy szóba, amiért az olyanok mint te megszóltak, hiszen ilyen szó nem is létezett, (talán mai napig se találod meg a wikin se), és váltig bizonygatták, hogy csak sznobok vannak, sznobizmus nincs.
Akik ezért megszóltak, azok nyilván nem olyanok voltak, mint én, mert én tisztában vagyok azzal, hogy az angol "snobbism" és "snobbery" szavakat (amik az Oxford English Dictionary szerint valamikor a XIX. században bukkantak fel az angol nyelvű irodalomban) már a múlt században kiadott papír alapú magyar szótárak is "sznobizmus" jelentéssel fordították. Ha látnám értelmét, azon el tudnék vitatkozni, hogy ez a viselkedés tekinthető-e vallási irányzatnak. De nem látom értelmét, mert ha a pl. "soha" szót gond nélkül képes vagy "nem mindig" értelemben használni, akkor azon sem lepődhetnék meg, ha a "vallási irányzat" definíciója nálad ebben az esetben valami olyasmi lenne, hogy "tudod, az az izé, ami pont olyan, mint a sznobizmus".

De ez megint elterelő taktika, mert tulajdonképpen példát adtam, hogy voltak „komolyabb napkitörések", melyek szerinted még nem következtek be. Erre fel te belekötsz a mondataimba, csakhogy eltereld a szót.
Mi az, papa, elgurult a Cavinton? Te ezt írtad:
Azért hagynak hidegen a te műszaki érveid, mert egy olyan világból veszed őket, ami egy nagy semmire épül, és pl. egy komolyabb napkitörés teljesen megsemmisíthet.
Erre én:
De az nyilván csak elkerülte a figyelmedet, hogy ez a "komolyabb napkitörés" mostanáig még nem következett be.
Tehát akkor áruld el, légy szíves, mellébeszélés nélkül: szerinted mikor történt meg az a "komolyabb napkitörés", ami teljesen megsemmisítette a világomat, és én még csak észre sem vettem?
Aztán ha ezt tisztáztuk, jöhet az eredeti kérdés: ez a felvetésed, ti. hogy egy komolyabb napkitörés teljesen megsemmisítheti az én világomat, mennyiben érinti azokat a fizikai törvényeket, amik meghatározzák az RFID csipek méret-hatótávolság összefüggéseit?
 

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Az adataik a szakma számára meggyőzően igazolják, hogy megtaláltak valamit, aminek a mért tulajdonságai nagyjából megegyeznek a Higgs-bozonnak a ma elfogadott elméletek alapján előre jelzett tulajdonságaival. Erre hivatkozva állítják a fizikusok meglehetős egyetértésben, hogy a Higgs-bozont találták meg. Ezzel szemben Te mit tudsz felhozni?
Az első felvetésed eleve hibás, hiszen a Higgs-bozon létezése a Világmindenség keletkezése és létezése jelenlegi elméleteinek része, azokból elméletileg levezethető, ezért a megtalálása nem hogy dugába döntötte volna, hanem éppenséggel megerősítette ezeket az elméleteket.
Hogy a felfedezéséből mi haszna lesz az emberiségnek, és konkrétan neked, az a felfedezés tényének megítélése szempontjából teljesen közömbös. Az pedig, hogy egy alapkutatási eredménynek a jövőben milyen haszna lesz, azt most, a felfedezése idején éppen úgy nem lehet megmondani, mint ahogyan az ötven év előtti ilyen felfedezésekből sem látta előre senki, hogy pl. lesznek majd személyi számítógépek és Internet, ahol Te majd különösebb megerőltetés nélkül összeolvasgathatsz ezt-azt, amit saját tudásként élhetsz meg, és könnyűszerrel megtalálhatod a célközönségedet, akiknek villoghatsz ezzel a "tudással".
Persze már akkor megehettük-ihattuk volna az alapkutatásokra fordított pénzeket, de ebben az esetben ma neked is sokkal macerásabb lenne a régi módon, egy kocsmában hőbörögve osztani az észt a nagyvárosba szakadt földmíves kollégáid között.


Akik ezért megszóltak, azok nyilván nem olyanok voltak, mint én, mert én tisztában vagyok azzal, hogy az angol "snobbism" és "snobbery" szavakat (amik az Oxford English Dictionary szerint valamikor a XIX. században bukkantak fel az angol nyelvű irodalomban) már a múlt században kiadott papír alapú magyar szótárak is "sznobizmus" jelentéssel fordították. Ha látnám értelmét, azon el tudnék vitatkozni, hogy ez a viselkedés tekinthető-e vallási irányzatnak. De nem látom értelmét, mert ha a pl. "soha" szót gond nélkül képes vagy "nem mindig" értelemben használni, akkor azon sem lepődhetnék meg, ha a "vallási irányzat" definíciója nálad ebben az esetben valami olyasmi lenne, hogy "tudod, az az izé, ami pont olyan, mint a sznobizmus".


Mi az, papa, elgurult a Cavinton? Te ezt írtad:

Erre én:

Tehát akkor áruld el, légy szíves, mellébeszélés nélkül: szerinted mikor történt meg az a "komolyabb napkitörés", ami teljesen megsemmisítette a világomat, és én még csak észre sem vettem?
Aztán ha ezt tisztáztuk, jöhet az eredeti kérdés: ez a felvetésed, ti. hogy egy komolyabb napkitörés teljesen megsemmisítheti az én világomat, mennyiben érinti azokat a fizikai törvényeket, amik meghatározzák az RFID csipek méret-hatótávolság összefüggéseit?

Megint mellébeszélsz, mint általában. Semmit az égvilágon nem találtak meg, csak feltételezés az egész, csak hát valamivel meg kell etetni a politikusokat is, hogy pumpáljanak még pénzt a keresgélésbe. Tehát egy semmi, semmilyen eddigi elméletet nem erősíthetett meg konkrétan. Vagy te tudsz egy olyan általánosan elfogadott elméletről, amelyiket egy feltételezett részecske most konkrétan bebizonyított? Mondom én, hogy nem gondolkozol globálisan,(hiába menő dolog) nagyon szűk keretek között vergődnek gondolataid.

A személyi számítógép, az internet nem a maghasadás eredménye, ne beszélj marhaságokat, ide példaként az atombomba, csernobili, fukusimai katasztrófák, mentek volna. Ezeket nevezheted nyereménynek! Dicshimnuszt is zenghetnél róluk szerintem, de csak szűk családi körben, nehogy megsértődj, ha kifütyülnek.:D

Az internet elterjedése előtt is meg tudtam osztani gondolataim, mert képzeld el, hogy nyomtatott sajtó akkor is létezett!

Honnan szeded ezeket a földműves, meg kocsmás dolgokat, magadból indulnál ki? Mert velem nem hinném, hogy kocsmában találkoztál volna. Az igaz, hogy vannak földjeim, de ezeket nem én művelem. Ne állíts olyasmit, amit nem tudsz, árthat szavahihetőséged minőségének!

Sznobizmusról mint irányzatról beszéltem(pl. kapitalizmus, szocializmus, stb.), nem szófordításról, ne keverd a dolgokat, vagy ha nem értesz valamihez, akkor jobb ha szép csendben bölcselkedel.:D

Nem tudom mire jó a Cavinton, de azt látom, hogy megint félrebeszélsz, nem tudom milyen gyógyszert szedsz, vagy nálad ez normális? Mert ha igen, gyorsan írass fel valamit, sajnos nem tudok semmit ajánlani, mivel nem vagyok „univerzális”.

Tehát azt állítottam, hogy egy napkitörés „megsemmisítheti”, (mint ahogy 1859-ben lebénította a távíróvonalakat) nem, hogy megsemmisítette a te virtuális világodat. Példát adtam egy komoly napkitörésre, amiről gőzöd se volt, csak miután „merítettél” egy kis tudományt, és nem tudtad cáfolni, beleakadtál egy szóba, és azóta itt értetlenkedsz. Ha ez tudatos félreértelmezés, minden oké, de ha nem, akkor hagyd a bánatba a zsenialitást, és próbálkozz más mesterséggel. Van még földem, ami bérlőre vár!:rohog:

Egyébként nem látom értelmét sem a fizika törvényeiről, sem a csipekről csevegni, hiszen ezeknél sokkal egyszerűbb dolgokat sem vagy képes felfogni.:D
 
Oldal tetejére