Hírek Mi a bajunk a magyar újfasizmus kanadai terjeszkedésével?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ha hungarofób vagy, az a baj.
Ha szabadkőműves vagy, az a baj.
Ha dialektikus materialista vagy, az a baj.
Ha semmilyen nem vagy, az a baj.



(Belga: Az a baj)





Háttér



Mi a baj az újfasizmussal, ha magyar? Az a baj, hogy nem ismer határokat és a kanadai magyarok körében bátran terjeszkedik. A terjeszkedésnek két szervezet – a Kanadai Magyar Hírlap (KMH), és a Kanadai Magyar Demokratikus Charta – állja az útját. Írásom pillanatfelvétel arról a harcról, mely a 2014-es magyarországi választások célegyenesében egyre élesebbnek ígérkezik Kanadában. A legfrissebb összecsapást az okozta, hogy az újfasizmus ellen harcolók nemkívánatos személynek minősítették a Kanadába látogató Dr. Papp Lajost, a Jobbikot támogató szívsebészt, és harcba szálltak az ellen, hogy Kanadában, a magyar diaszpóra közösségi helyszínein kampányoljanak a jobbikosok. Riasztották a kanadai hatóságokat a magyar újfasizmus kanadai terjeszkedése, ennek a veszélyei miatt. És ezzel a lépésükkel kiverték a biztosítékot azok körében, akik – a kanadai magyar nagykövetség aktív támogatásával – a hazát kizárólagosan a Jobbik és a FIDESZ színeiben óhajtják megjeleníteni. A Kanadai Magyar Hírlap munkatársaként, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítójaként és nemzetközi szóvivőjeként a következő cikkel válaszolok a magyar újfasizmus, a Jobbik és Dr. Papp Lajos védelmezőinek.


Mi a bajunk Papp Lajossal?


A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSz), a torontói magyar rádiónak, a montreali magyar Krónikának az a baja, hogy a magyar demokrácia védelmezői hátráltatják Dr. Papp Lajos szívsebész kanadai közszerepléseit. Azt halljuk, hogy nem szeretik, amikor lefasisztázzuk az ide szállingózó jobbikosokat. Dr. Papp Lajos szívsebész védelmezői nem értik, hogyan lehet valakit lefasisztázni csupán azért, mert szereti a hazáját és vallásos. Ebben a cikkben, megpróbálok választ adni arra, hogy mi a bajunk Papp Lajossal és a pártjával, a Jobbikkal, mi a bajunk a magyar újfasizmus kanadai terjeszkedésével, és mi köze van ehhez a terjeszkedéshez Orbán Viktor pártjának, a Fidesznek.


Dr. Papp Lajos szívsebészt nem azért tekintjük fasisztának, mert hazafias, mert erősen vallásos vagy mert szép duruzsoló hangon tud beszélni Etel-közről kiscserkészeinknek a magyar diaszpórában. Azért tartjuk fasisztának, mert a Jobbikkal, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, a gárdásokkal, a betyárseregesekkel, a történelemhamisítókkal összebújva sámánkodik. Az a bajunk Dr. Papp Lajos szívsebésszel és pártjával, a Jobbikkal, hogy saját bevallásuk szerint megvetik Kanada és az Észak-Atlanti Szövetségbe tömörült országok demokratikus értékeit.


Az a bajunk Dr. Papp Lajossal, hogy mindenkit, aki nem a Jobbik nézeteit vallja, úgy kipucolna Magyarországról, mint a házmester a szemetet a lépcsőházból. Kérjük azokat, akik nem értik, mi a bajunk Dr. Papp Lajossal, hogy nézzék végig az Echo TV „Háború a Nemzet Ellen” című fasisztoid nézeteket terjesztő sorozatát, amelyben főszerepet játszik a szívsebész. Ott megtudhatják, személyesen Dr. Papp Lajostól, hogy Magyarországon az a baj, hogy a rendszerváltás kezdetével, Antall József közreműködésével, átjátszották a nemzetgazdaságot a zsidó tőkéseknek, bankároknak. Szerinte az a baj, hogy a zsidó nagytőkések támogatásával „összehangolt, tudatos támadás folyik a nemzet ellen, totális diktatúra folyik Magyarország ellen”. Dr. Papp Lajos kedvesen közli, hogy mit tegyenek azok, akik másként látják a valóságot, mint a Jobbik. „Tisztelettel kérem elleneinket, hogy pakoljanak, csomagoljanak, mert most mi jövünk”. És annak érdekében, hogy gyorsabban összepakoljunk, megalakítja saját egyenruhával ellátott csapatát, a Nemzetőrséget, amely a Betyársereggel, a Magyar Gárdával együtt szívélyesen kapaszkodna, hogy minél gyorsabban elpucoljunk. Ez nem békejobb, hanem fasiszta jobb! És mindezért a Fidesz Budapest díszpolgárává avatja, majd ezt megduplázza a díszkereszttel, míg Kertész Ákos zsidó származású Budapesti hazánkfiától elveszi a város díszpolgárságát, és segítséget nyújt Kertésznek, hogy elcuccoljon Kanadába. Hát ez a baj.
Az a bajunk Dr. Papp Lajossal és pártjával, hogy egy ágyban hemperegnek azokkal, akik a fasizmust és magát Hitlert istenítik, és azon fáradoznak, hogy visszacsempésszék Magyarországra Hitlerék rég megbukott rendszerét (majd mindjárt idézni fogom Papp Lajos barátait, szövetségeseit a témában, tessenek várni szépen, nyugodtan, ez még csak a bevezető).


Az a bajunk a hófehérhajú szívsebésszel, hogy azoknak a szekerét tolja, akik a zsidókra kenik Trianont, mert így akarják elterelni a mélységesen vallásos és hazájukat szerető magyar vezetőkről a felelősséget két világháborúban elszenvedett vereségeinkért és mindazért a borzadályért, amelyet több mint egy évszázad óta, a mély-magyarok felelőtlen, gyalázatos politizálásának köszönhetően varr a világ a nyakunkba.


A KMH szerzői nem azért fasisztázzák le a szívsebészt, mert jól tud keresztet vetni vagy nyilakat lövöldözni, nem is azért, mert szép hosszúra megnövesztette a bajuszát, és szalaggal köti hátra hófehér haját, hogy jobban hasonlítson az Árpád vezérünkről alkotott képekre (vagy akár az utolsó Mohikánra). Azért fasisztázzuk le a szívsebészt, mert a Jobbikkal, a Betyársereggel, a 64 vármegyésekkel együtt rongálja, bomlasztja hazánk demokratikus tekintélyét a nagyvilágban. Tele van a YouTube a plakátjaikkal, az összeborulásaikkal. Tessék utánanézni! Mi utánanéztünk, és tudjuk, kik a szívsebész politikai szövetségesei, harcostársai, és ezért ellenezzük kanadai szereplésüket. Elismerjük az igazságát annak a nagyszerű magyar közmondásnak, amely így szól: madarat tolláról, embert barátjáról.


Mint már az imént jeleztem, saját szavaikkal fogom bizonyítani Papp Lajos pártjának, a Jobbiknak és szövetségeseinek a nagy nyilvánosság előtt elkövetett antiszemita uszításait, a demokrácia megdöntésére irányuló szándékukat, és azt, hogy mindezt a Fidesz védőszárnyai teszik lehetővé. Idézni fogom azokat a mondatokat, amelyeket a torontói „Független Magyar Rádió” szerkesztője, Bede-Fazekas Zsolt mikrofonjánál a csirkefogók mindig mélységesen elhallgatnak, a jól ismert mondatokat, amelyekre Bede-Fazekas sose kérdez rá, vagy ha rákérdez, akkor a hamis választ úgy benyeli, mint kacsa a nokedlit. Úgy tűnik, Bede-Fazekas Zsolt torkán kizárólag az antifasiszták szavai akadnak fenn. A kritikától a rádiós azonnal elkezd öklendezni, pocskondiázni, és bevágja az ajtót. Számtalanszor és udvariasan felkértük, üljünk le békésen a mikrofon elé, és élő adásban beszéljük meg dolgainkat, tiszteletben tartva egymás emberi méltóságát. Nem ez lenne egy közszolgálati rádiónak a szerepe? Képtelen volt ezt egyszer is megtenni. A mai napig egyoldalú, elfogult, gyáva magatartást tanúsít. Vele ez a baj!





Papp Lajos 2013-as kanadai előadókörútjának plakátja – irodalmilap.net




Miért beszélünk többet a fasizmus veszélyeiről, mint a bolsevizmuséról?


Mielőtt idézném a saját szavaikat, bevezetőként szeretném azt is elmondani, miért beszélünk többet a fasizmus veszélyeiről, mint a bolsevizmuséról. Azért, mert látjuk és tudjuk, hogy Thürmer Gyulán kívül Magyarországon senki sem ápolja a bolsevizmust, senki sem állítgat szobrokat Rákosi Mátyásnak vagy Gerő Ernőnek szanaszét az országban. És ez nem baj. Azért beszélünk többet a fasizmus veszélyeiről, mert az nem a küszöbön tétlenkedik, hanem a Fidesz-kormány védőszárnyai alatt bátran terjeszkedik hazánkban. Azért beszélünk egyre többet a fasizmus veszélyeiről, mert Orbán Viktor nagykövetének segítségével (Pordány Lászlónak hívják az urat) a hazai fasiszták egyre gyakrabban szállingóznak ide, a kanadai magyarok körébe. Mert a magyar fasiszták helyi elvbarátai egyre hangosabban, erőszakosabban támadják azokat, akik nem a Fidesz nótáját fújják. Az a baj, hogy azt, ami itt folyik, a diaszpóra megosztását, a Fidesz már másutt is levezényelte. Most ide nyomják a magyar adófizetők milliárdjait, hogy egynézetűvé tegyenek bennünket, és véget vessenek a civilizált, szabad politikai versenynek. Ez a baj.


Mindazoknak, akiknek viszont az a bajuk, hogy a KMH oldalain többet beszélünk a fasizmus veszélyeiről, mint a bolsevizmuséról, csak azt tudom mondani: a magyar demokráciának ma több félnivalója van az előbbitől, mint az utóbbitól. Nekünk valóban az a célunk, hogy visszaszorítsuk itt és odahaza a fasizmus terjedését. Ez ennyire egyszerű. Majd ha a bolsevizmus is elkezd odahaza vagy itt Kanadában terjeszkedni a magyarok közt, ne féljenek, az élvonalban leszünk mi az ellen is. Majd ha meghívja Thürmer Gyulát egy bratyizásra Bede-Fazekas Zsolt, akkor jól oda fogunk neki mondani. Ezt megígérjük.



Mi a bajunk a fasizmussal és Horthyval?



De elmondom, mi a baj a fasizmussal. Rengeteg olyan fasisztát ismerünk világszerte, akik vallásosak és szeretik a hazájukat, de üldözik azokat, akik demokráciát szeretnének csinálni. Velük ez a baj. Ezeket, a Magyarország határain kívül található fasisztákat sosem a vallásos nézeteik, hazaszeretetük miatt fasisztázzuk le, hanem azért, mert korlátozzák az emberi méltóság tiszteletét, az egyetemes emberi jogokat, a szólás szabadságát, a demokrácia alapelveinek kibontakozását környezetükben. Nekünk, kanadai magyar demokratáknak, a hit és a hazaszeretet önmagában nem erény. A nácik is szerették a hazájukat (erre nagyszerű példa Hitler vagy Eichmann). Röviden, a hit és a hazaszeretet nem baj, de az baj, ha valaki a hit és a hazaszeretet nevében fasisztáskodik. A hatmillió zsidó embertársunkat, hazaszeretettől és hittől fűtve, szemrebbenés nélkül küldték Hitlerék a gázkamrákba (bocs, csak 5 millió 400 ezret, mert a 6 millió 10 százalékát a magyarok kormányzója, a hitéről és hazaszeretetéről jól ismert Vitéz Nagybányai Horthy Miklós szállítatta ki marhavagonokban a vágóhídra). A 6 millió áldozat is borzadály, de ez csak egy kis töredéke annak a több mint 100 millió halálos áldozatnak – zsidó vagy nem zsidó, cigány, keresztény, meleg, kosárlabdás, muzulmán, költő, csecsemő, vagy csak egyszerű helybéli, lúdtalpas, pókhasú –, aki csupán azért halt meg, mert útjában volt a fasiszták által kitalált és a mi Horthy Miklósunk által támogatott harci játékoknak. Ez a baj. Hányan is haltak meg a Don-kanyarban? Drezdában? Ukrajnában, az orosz falvakban, a Felvidéken vagy csak fenn a várban, Budán? Hányan sínylődtek fogságban embertelen körülmények közt? És kinek az oldalán is harcolt a mi jóságos és keresztény Horthy Miklósunk? A fasiszták oldalán, és ezt sose feledjük el! Nem Kanada oldalán, nem Amerika oldalán, nem Franciaország oldalán, nem Anglia oldalán, hanem az európai, észak-atlanti demokraták értékrendjével szembe menetelők oldalán, a fasiszta olasz és német tengely oldalán álltunk, harcoltunk, és gyilkoltuk embertársainkat. Ez a nagy baj! Horthy csak azért úszta meg az elszámoltatást Nürnbergben, mert a bolsevik Sztálin, sajátos hatalmi taktikái miatt, felmentette és futni hagyta Európa utolsó fasiszta államába.



Mi a bajunk a Fidesz-kormánnyal?



És akkor térjünk át Magyarországra. Azért beszélünk fasiszta veszedelemről, mert látjuk és tudjuk, hogy a Fidesz kormányzása alatt bárki, bárhol az országban szobrot állíthat annak az embernek, akinek az uralma idején (és egyáltalán nem német nyomásra) bevezették a világ legelső antiszemita törvényét. Magyarország már akkor lépett a zsidók ellen amikor Hitlerék, Eichmannék csak gyerekcipőkben és olcsó ruhákban szaladgáltak kinn a pályán. Ennek az első zsidó-ellenes lépésnek a szellemi atyja nem más, mint Prohászka Ottokár, Székesfehérvár egykori püspöke, akinek a nevére felesküdve közösítette ki antikommunista, Isten-tisztelő szerénységemet és a KMH főszerkesztőjét, Christopher Adamot a helybéli magyar szervezetek vezetője, Androvich Tamás atyafi. És ez önmagában nem baj, de az baj, hogy ugyan ezt tette Orbán Viktor fenn a Várban, amikor kijelentette, hogy aki nem az ő pártjára szavaz, az nem része a hazának („a haza nem lehet ellenzékben”).


Az a baj, hogy a Fidesz kormányzása alatt szobrokat lehet felállítani Prohászkának, annak az embernek, aki féregként ábrázolta zsidó honfitársainkat, de a szobrát megkoszorúzza, felavatja a magyar parlament alelnöke. Ma szobrot lehet felállítani annak a kormányzónak az emlékére, aki már évtizedekkel a német bevonulás előtt rossz viccet csinált a demokráciából Magyarországon. Ma szobrokat lehet felállítani azoknak az embereknek az emlékére, akik elintézték, hogy egyik legnagyobb magyar költőnk, Radnóti Miklós, ne a szerettei közt, békésen hunyja le a szemét, hanem agyonverve, kiéheztetve, megkínozva, egy nedves árok mélyén. Ez a baj!


Azt kérdezik, hogy miért beszélünk mi a fasizmus veszélyeiről Magyarországon? Azért mert a Fidesz kormánya kitünteti azt az embert, Bencsik Andrást, aki a Kertész Imrének odaítélt első magyar irodalmi Nobel-díjat egy tál fekáliához hasonlította, és szerintem ha tehetné, ha más időket élnénk, úgy felkergetné ezt az írót meztelenül egy fa tetejére kukorékolni a tél kellős közepén, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt felkergették csodálatra méltó, zsidó származású olimpikonunkat, Petschauer Attilát a Bencsik András által ünnepelt magyar katonák egy fa tetejére, hogy ott dögöljön meg szegény, hideg vízzel leöntözve, megalázva, kitaszítva, amíg az urak jó nagyokat kacagtak, s megpödörték huszáros bajszukat. Ez a baj!


Azért emeljük fel a hangunkat, azért fasiztázunk, mert Orbán és kormánya kitünteti, megkoszorúzza, megtiszteli azt az írót – Csurka Istvánt –, aki többet ártott a keresztény-zsidó megbékélésnek az elmúlt 20 évben, mint bárki más. Azért beszélünk fasiszta veszélyről, mert azt látjuk, hogy az egykori KISZ-titkár, a Fidesz második embere, a magyar parlament elnöke, Kövér László egy olyan embert részesít különleges megtiszteltetésben, egy olyan embernek a hamvait szállíttatja haza, egy olyan embert magasztal, aki a nyilasok padsoraiban rongálta népünk becsületét, azoknak az oldalán harcolt, akik ártatlanok ezreit meztelenre vetkőztetve lőtték bele a tél közepette a mi Dunánk jéghideg vizébe, aki a nyilasokkal pucolt el otthonról. Nekünk többek közt az a bajunk Kövérrel, hogy egy olyan parlamenti képviselőt ölel át, aki pártjával, a magyar nyilasokkal együtt felelős azért, hogy az oroszok szétlőtték fővárosunkat a háború utolsó hónapjaiban. Magyar vezérkarunk, tisztjeink katonáink lázadhattak volna, de nem lázadtak. És ez is baj!





A Polgári Magyarországért-díjjal kitüntetett „békemenetesek” és a kitüntetők – Facebook




Mi a bajunk Bencsik Andrással?


Szóval mi is folyik ma hazánkban, Magyarországon? Először is az a baj, hogy sokan látjuk, mi folyik mindnyájunk szeme előtt, csak kevesen vesszük észre. Hadd idézzem az Orbán-kormány egyik kitüntetettjét, Bencsik Andrást, mielőtt még ő is felbukkan Bede-Fazekas Zsolt mikrofonjánál, és elmeséli, hogyan kell csigatésztát vagy puliszkát készíteni. Mi nem azért tartjuk Bencsiket gyűlöletkeltő, exkomcsi köpenyegforgató fasisztának, mert hitről és hazaszeretetről papol, hanem azért, mert gyalázza a zsidókat, és többször is bemutatta, hogy szarik a demokráciára és közös európai értékeinkre. Mi azért tartjuk Papp Lajost Kanadában nem szívesen látott közszereplőnek, mert ugyanabból a tányérból lapátol, mint Bencsik. Bencsik András hazafi például a következő szavakkal tálalta olvasóinak a zsidó származású Kertész Imrének odaítélt első magyar irodalmi Nobel-díjat. „Megpróbálom ezt illedelmesen előadni”, kezdi szövegét a hazafi, mint egy jól nevelt polgári úriember. „Libériás lakájok, gyertyatartók, arany evőeszközök, brillantin, klasszikus zene. Ülünk ott meghatottan, és akkor a főpincér intésére az asztalra helyezik elénk a tálat, majd egy intésre leemelik róla a fedőt... Egyék barátom!, mondja ekkor nekünk őfelsége, s ahogy a gyönyörűen megkomponált tálra nézünk, melyen a fantasztikus eleganciával körített köret közepén ott díszeleg a főfogás, egy párolgó, nagy barna, büdös... hopp, elmegy az étvágyunk... hányingerrel küszködünk. Ez volna a Nobel-díj.” („Fény a sötétségben”, Magyar Demokrata, 2002. december 19., 5. oldal. Tegyük el emlékül!). Miután tompul a polgári kacaj, halkul a tapsvihar, Orbán Viktor lovagja kifejti, mit gondol Magyarország EU-tagságáról. „Erre is van egy hasonlatom”, mondja a Fidesz kitüntetettje, a békemenetek főszervezője. Jól figyeljünk Bencsik szavaira: „Az uniós csatlakozást valami nagyon finom ételnek képzelje el az olvasó. Mondjuk gondoljon arra, amit nagyon szeret, amit pontosan úgy készítettek el, ahogy mamája főzte annak idején. És szépen kiteszik a tányérjába. És már enne is, de akkor észreveszi, hogy a tányér szélét valakik bekenték ugyanazzal a barna, büdös... és azt előbb le kéne nyalogatni, hogy ne bűzölögne ottan, hogy élvezhető lenne az étel. De nem megy ez sem... eljött az év legsötétebb napja.” (Ugyanott).


Orbán Viktor pártjának kitüntetett tagja, a fideszes Bencsik, a Kádár-rendszer idején kommunista párttagként, a Népszabadság hasábjain szapulta Európát. Ugyanezt teszi ma a Fidesz-kormány által pénzelt lapjában. Most is, mint anno, Európa ellen agitál, nem Európa politikai értékeit, demokratikus elveit képviseli, hanem egy olyan értékrendet amely a fasizmus melegágya. Idézzük: „Oroszország végleg lezárta a kaotikus huszadik századot, és egy új…jól definiált össznépi érdekekre (építő)...korszakot nyitott meg a hagyomány, a hit és az erő jegyében… nagyon rövid időn belül az orosz kettős fogja meghatározni a történelem alakulását.”(Bencsik András, Demokrata, 2008. május 14.) Mi a fenti közszerepléseiért tartjuk Bencsiket és politikai társait gyűlöletkeltő fasisztáknak. Nekünk az a bajunk, hogy ma százezrek, sőt milliók masíroznak, hangoskodnak ilyen emberek mögött, odahaza is, és egyre többen itt kinn, a kanadai magyarok közt is.



Mi a bajunk a Betyársereggel?



És akkor még további ízlelítők a Jobbik és a jobbikos szívsebész másik szövetségeséről, a Tyirityán Zsolt által vezetett Betyárseregről. Tyirityán Zsolt, a 2008-ban alakult Betyársereg szóvivője 2010-ben a 168ora.hu-nak adott interjúban kereken megmondja, szerinte mi a baj. Tisztán, félreérthetetlenül ékes magyarsággal kimondja, hogy a Jobbiknak és szövetségeseiknek, a 64 vármegyés Ifjaknak az a bajuk, hogy még nincs Nemzeti Szocializmus Magyarországon! Nem mi állítjuk róluk, hogy a náci-nyilas irányzatot tartják Magyarország számára a helyes politikai útnak, hanem ők. Tyirityán szerint a Betyársereg, ha zsidózik, cigányozik és buzizik, akkor csupán azért teszi, hogy néven nevezze a problémákat. Nem mi találtuk ki, hogy a nácikat tisztelő rasszista Betyársereggel politikai szövetséget kötött Papp Lajos kedvenc pártja, a Jobbik, hanem maga Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Tessék, idézzük az interjúból Papp Lajos és a Jobbik szövetségesét: „A Betyársereget 2008 tavaszán alakítottuk. Budaházy György, Toroczkai László és én gondoltunk arra, hogy életre kellene hívni. A Jobbikkal egy nyilvános találkozó keretében Ópusztaszeren garanciaszerződést kötöttünk, amelyen részt vett Vona Gábor is.” (Aki nem tudná, ez a szövetség a mai napig fennáll, és benne van a szövetségben a Toroczkay-féle 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom is, amelynek a nácikat tisztelő kijelentéseiről is van jócskán idézetem.) Itt Kanadában ezeket a gazembereket bezárnák, leültetnék gyűlöletkeltésért. Magyarországon, Toroczkait tavaly, Orbán Alaptörvényének köszönhetően, egy kisváros polgármesterévé avatták. Hát ez a baj!


De térjünk vissza Dr. Papp Lajos szövetségesével, a Betyársereg vezetőjével készült interjúhoz. Nézzük meg, mi a baj vele. A riporter a következő kérdést teszi fel Tyirityánnak: „Ha azt mondják a Betyárseregre vagy annak egyik tagjára, például Tyirityán Zsoltra, hogy szélsőjobbos, hungarista, fasiszta vagy náci, akkor mit szól ezekhez a meghatározásokhoz és jelzőkhöz?” A választ nem én találtam ki, de elfogadom. Itt az érintett önvallomása: „Erre egy válasz lehet: köszönjük az elismerést.” Hát látják, ez a baj!A riporter tovább kérdez: „Nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy Ön nemzetiszocialistának vallja magát. Ez ma, 2010-ben mit jelent Magyarországon?” Íme a válasz: „Nemzeti alapon álló és erős szociális háttérrel rendelkező államot képzelek el, ennek a híve vagyok.” Ez is baj. A riporter nem adja fel: „Mi a véleménye Adolf Hitlerről?” A válasz nem késik: „Egy európai szintű, nagy hatású politikus, akinek a valós megítélése még várat magára.” Mi, a KMH munkacsapatában a világ civilizált tájain élő népekkel együtt úgy tudjuk, hogy már több mint egy fél évszázad óta egyértelmű, mi volt a baj Hitlerrel. Dr. Papp Lajos szövetségesei sajnos még most sem képesek erről tudomást venni. Ez a baj!


Vajon mit gondol Papp Lajos pártjának szövetségese a tálibokról, akik több száz kanadai katonát legyilkoltak már Afganisztánban, és a kőkorszakba visszanyúló politikát folytatnak? „Ők nem terroristák?” kérdezi ártatlanul riporterünk Tyirityánt. A Jobbik szövetségese ezt válaszolja: „Nem, én szabadságharcosnak tekintem őket” . Hát ez a baj ! Ezért sem jöhetnek ezek a fiúk Kanadába! A fentiek alapján, és hosszas elemzés, tanulmányozás után, a KMH, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta megítélése nem váratott magára. Mi a Jobbikot fasiszta pártnak tartjuk, amelynek nem Kanadában, hanem a történelem szemétdombján a helye.



Mi a bajunk azzal, ami Kanadában történik?



És most, utolsó lépésként térjünk vissza Kanadába, nézzünk körül, mi folyik itt helyben, a kanadai magyarok körében. Kit támogat és utaztat ide Magyarországról előadni a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) vagy Magyarország nagykövete? Kiket támogat és kiket rugdos Bede-Fazekas Zsolt torontói rádióműsora? Kiket támogat vagy rugdos a montreali Krónika? Ki hívta Kanadába Morvai Krisztinát, a köztudottan antidemokrata, jobbikos politikust? Ki hívta és adott fórumot annak a Kádár-spiclinek, aki a rendszerváltásig Nagy Imre gyilkosát, Kádárt szolgálta, és utána húsz éven át nem csinál mást, mint könyveket ír, előadásokat tart arról, hogy a zsidóknak köszönhetjük Trianont? Ki sztárolja Csurka István politikai nézeteit? Ki hívta ide a jobbikos Papp Lajos szívsebészt, vagy a másik Jobbikos politikust pár hete Torontóba, hogy szépen elbeszélgessenek, majd megrugdossák azokat, akik nem kérnek a magyar újfasiszta pártból, még akkor sem, ha itt nem a faji gyűlöletről, hanem a csigatésztáról mernek csak papolni?


Kedves olvasók! Szeretnénk itt nyíltan kijelenteni, hogy Kanadai Magyar Hírlap munkatársait más fából faragták, mint Dr. Papp Lajost és kedvelőit. Mi nem személyes sértettségből, fájdalomból – például azért, mert valamelyikünk családtagját kinyírták a jobbikosok hősei – hepciáskodunk ezeken az oldalakon. Mi azért emeljük fel a szavunkat Papp Lajos és társai ellen, mert ők szabadságharcosoknak tartják azokat, akik fejbe lőnek csak tanulni vágyó kislányokat, kövekkel dobálják halálra azokat, akik az egyetemes emberi jogaikkal szeretnének élni, és mint a Tálibok, azokat gyilkolják, többek közt kanadai katonákat, akik a demokrácia és az emberi méltóság eszményét védik. Mi senkinek se nyaljuk a fenekét – se a jobb oldalnak se a baloldalnak. De nem tekintjük bűnnek a liberalizmust sem, mint a szívsebész és társai. Mi nem azt nézzük, hogy ki mit papol, hanem azt, hogy ki mit csinál. Mi a zsidó magyarokat nem Trianonért, hanem Magyarország iparosításáért, két tucat Nobel-díjáért, a tudományos életünkben betöltött szerepükért tartjuk felelősnek. Mi nem gyalázzuk, hanem ünnepeljük őket mindazért, amivel gazdagították a kultúránkat, mindazért, amivel emelték hazánk nemzetközi tekintélyét, jó hírnevét. És siratjuk becstelen és hazug meghurcoltatásukat, siratjuk ezeket a magyar testvéreinket a gaztettek miatt, amelyeket elkövettek ellenük más magyarok, olyanok, akiknek ma odahaza szobrokat állítgatnak, akiket újratemetgetnek. Mi sosem fogjuk elfelejteni és főleg nem március 19. közeledtével mindazt, amit a vallásos hazaszeretők tettek 600 ezer ártatlan magyar testvérünkkel. Nem felejtjük el, hogyan hátráltatták európai felzárkózásunkat, és látjuk hogyan teszik most is ezt. Ukrajnában lázad a nép ez ellen. A magyarok többsége kussol.


A magyar kormány ma is, mint a két világháború közt, mint a Kádár-korszakban, hátrafelé, zavaros vizek és indulatok felé, a demokráciától egyre távolabbra menetelteti megtévesztett népét. Kérjük, hogy mindazok a kedves olvasók, akik Papp Lajos szívsebészért rajongnak, nézzenek egy kicsit jobban utána, mit takar a szívsebész és pártjának hazaszeretete. Ne várják el tőlünk, hogy kedveljük a demokrácia ellenfeleit, vagy azt, hogy szabad teret engedjünk itt Kanadában a fasiszták terjeszkedésének. Nem szeretnénk eljutni odáig, hogy a kanadai nép, amely befogadott bennünket, úgy tekintsen ránk, mint olyan népre, amely nemcsak két világháborúban hanem most is, itt is, a kanadaiak értékrendjével szembe menetel és ellenük harcol. Ellentétben a KMOSZ-osokkal, mi egyetlen jobbikost, gárdistát, vármegyést, betyárt sem hívunk közénk. Elegünk volt a fasisztákból ! Nem ülünk velük egy asztalhoz, nem borozgatunk velük, még akkor sem, ha kereszttel és magyar zászlóval a kezükben ámítgatnak minket. Kövér László szavait kissé átalakítva mondjuk – fasiszta kutyából nem lehet demokratikus szalonnát csinálni.




zzzzz-gollner-andras-nagy.jpg

Göllner András
Írásai a Galamusban
 
P

pacisi

Vendég
Kanada is Magyarország is egy szabad ország demokratikus törvényekkel.Ha törvényeket sértenek büntetni kel.Ha meg nem akkor joguk van véleményüket kifejteni. Nem igazán értem ??"de attól még igaz"megjegyzést.Miért?
 

sanc62

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok történész, sem igazán hozzáértő személy.
Nem vagyok sem zsidó, sem cigány (tudomásom szerint).
Azt viszont tudom, hogy a gyűlölködés, az atrocitások, sérelmek és a tényleges erőszak, mindig azokat az embereket
sújtja, akik igazából semmi mást nem szeretnének, csak békességben és nyugalomban élni!
Legyen az bármiféle kisebbség, náció!
A "kisembereket"!
Nekik nincsenek titkos társaságaik, nincsenek világuralmi törekvéseket célzó összeesküvései és cselekedetei.
A világégés gyújtotta kazánokban nem azok hamvadtak porrá, akik a világot irányítani akarják-akarták!
A "kisemberek" nem tudtak elbújni, Ők nem tudták kivonni magukat a hatalmasságok játszmáinak következményei alól.
Nem tudták megvásárolni a sérthetetlenségüket!
Ők voltak a feláldozandó gyalogok a sakktáblán.
Más figurák is sorra hullottak el a játszmákban.
Hullottak bástyák és hullottak vezérek is (és ezt nem szabadna elfelejteni az uszítóknak), de az igazi "játékosok" (a mozgató kezek) érinthetetlenek!
A táblán tologatott bábuk számára (azaz, mindannyiunk számára) mindenképp azok!!!!
Igazából ezt tudjuk ezt, s ha tudni nem is tudjuk, de érezzük valahol legbelül, mégis belemegyünk, hogy tologassanak minket mint tehetetlen bábokat!!!!
Az írásban többször is előforduló fasiszta szóra azért felkaptam a fejem!
Ha valaki, hazánkban, annak nevezné magát, vagy csoportját, körberöhögném őt/őket és elküldeném a "vérbe".
Hát senki nem tud arról ...
Hitler, minket magyarokat, kaukázusi népnek tartott és ha a tervei úgy haladtak volna, ahogy azt számította, mi is gázt lélegeztünk volna hamarosan, vagy sűrű füstöt!
A nacionalista érzület, bármely nép körében felütheti a fejét persze.
Itt nem térek ki arra, hogy ezt a háttérből mozgatják, erősítik, és szítják annak tüzét.
Nem térek ki arra sem, hogy a hatalom (ország vezetői) erős közreműködése is szükségeltetik hozzá.
Törvényi egyenlőtlen alkalmazása (példának okáért).
De gondolom, bennetek is felmerül még ezer olyan dolog, ami a nacionalizmus elterjedését, nemhogy meggátolná, hanem még erősíti is.
És a legfőbb történelmi tanulság ... az életminőség romlása, a szegénység és kilátástalanság erősödése, automatikusan a szélsőséges nézeteket és a szélsőséges cselekedeteket hozza felszínre.
Ilyenkor az emberek legnagyobb többsége (nem nevezem őket buta, egyszerű, gondolkodásra képtelen, iskolázatlan embereknek) menekül a szélsőséges ideológiákhoz, valláshoz!
Elnézését kérem azoknak, akik a vallásukat hűen követik, gyakorolják, mert nem rájuk gondolok, hanem azokra, akiknek már csak egy ilyen csoport ígérete, közösségében sejtett ereje nyújt némi reményt a kilátástalansággal szemben!
A jobbik pártról most nem mondanék túl sokat, mert az ismerőseim között is vannak olyan emberek, akik rádöbbentek, hogy ezek is csak politikai szörfösök, akik egy szélsőséges ideológia zászlaját lengetve, megpróbáltak azokból "rajongó tábort" kovácsolni, akik a kétségbeesés határára jutottak, esetlegesen atrocitások érték őket, egy más népcsoport tagjaitól, vagy csupán iskolázatlanságából és/vagy szellemi renyheségből hagyják magukat vezetni az "erősebbektől".

A LEGELSŐ "SZABAD" MAGYAR VÁLASZTÁSOK alkalmával megkérdezte egy TV műsor riportere, az utca embereit, mi a véleményük a politikai csatározásokról!
Máig nem értem, hogyan engedhették át a cenzorok az egyik megkérdezett válaszát ...
Ennyit mondott : KONCÉRT MARAKODÓ KUTYÁK!!!
Nem akarok természettudósnak látszani.
Annyit tudok a falkában nyüzsgő kutyákról, hogy együtt vadásznak és megteremtik maguk között a rangsort, ki mikor férhet oda a döghöz, ha sikerült elejteni!
Hát ennyi!
Lehet nekem balos pongyolába öltözött, vagy szélsőjobbos kosztümöt viselő, én GYANAKSZOM RÁ, mert aki igazán tenni akar a népéért, nemzetéért, az önmagát áldozza fel (nem szó szerint persze), nem pedig azt a népet küldi harcba, tűzbe, vérbe maga előtt, akin látszólag segíteni akar!
Nem népirtás a válasz a problémák megoldására, hanem megfelelő törvények, azok alkalmazása, mindenkire egyforma súllyal mérve azt, gazdasági növekedés és béketeremtés, konszenzus kísérlete azokkal az országokkal, ahol népének tagjai, mindennemű ellenségeskedésnek az elszenvedőivé válnak (mert válnak!) !!!!
Jujj de tele a bugyrom ezzel a bolygóval, baxxuskulcs!
Bocsánatát kérem mindenkinek, aki ezt a kesergést végigszenvedte!
Ígérem, ezután csak pozitív gondolatokat fogok sugározni magamból, ahogy eddig is tettem! :)
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Hey, nem ugy volt, hogy ne politizaljunk a canadahun-on?
Napok ota nem merem sehova beirni, hogy amiota Kanadaba koltoztunk, sokkal alacsonyabb a rezsink :)

Igen, a pillanatnyi magyar kormany hosszu tavon nagyon artalmas Magyarorszagra, ezert is jottunk el.
Igen, a szelsojobb nepszerusege, ternyerese rosszfele viszi Magyarorszagot, ezert is jottunk el.

De ez itt mar Kanada, ha idejon egy ilyen bohoc, en mar nyugodt szivvel tudok rajta nevetni, mert biztonsagban vannak a gyerekeim. Ajanlom ugyanezt mindenkinek itt.

Megertenem, ha hangosan cafolnak az osszefonodast azok a legitim kozossegek (vallasok, egyhazak, hagyomanyorzok, nemzeti erzelmuek) aminek a nevevel visszael egy ilyen , hiszen a johirukrol van szo. De egy Kanadai Magyar Demokratikus Charta szerintem feleslegesen legitimalja, reklamozza oket a sokflekkes berzenkedessel. Lehetne ketsoros sajtokozlemenyeket kiadni, miszerint "az illeto nem kepviseli a teljes kanadai Magyarsag nezeteit."
 

sanc62

Állandó Tag
Állandó Tag
Hey, nem ugy volt, hogy ne politizaljunk a canadahun-on?
Napok ota nem merem sehova beirni, hogy amiota Kanadaba koltoztunk, sokkal alacsonyabb a rezsink :)

Igen, a pillanatnyi magyar kormany hosszu tavon nagyon artalmas Magyarorszagra, ezert is jottunk el.
Igen, a szelsojobb nepszerusege, ternyerese rosszfele viszi Magyarorszagot, ezert is jottunk el.

De ez itt mar Kanada, ha idejon egy ilyen bohoc, en mar nyugodt szivvel tudok rajta nevetni, mert biztonsagban vannak a gyerekeim. Ajanlom ugyanezt mindenkinek itt.

Megertenem, ha hangosan cafolnak az osszefonodast azok a legitim kozossegek (vallasok, egyhazak, hagyomanyorzok, nemzeti erzelmuek) aminek a nevevel visszael egy ilyen , hiszen a johirukrol van szo. De egy Kanadai Magyar Demokratikus Charta szerintem feleslegesen legitimalja, reklamozza oket a sokflekkes berzenkedessel. Lehetne ketsoros sajtokozlemenyeket kiadni, miszerint "az illeto nem kepviseli a teljes kanadai Magyarsag nezeteit."

Én itthon is kiröhögöm az ilyen alakokat, mint ezt az őszbe csavarodott szélhámost!
Bár szívesebben elküldeném az ilyeneket inkább a mars küldetésre.
A hozzá hasonló egyedeknek az szegné csak kedvét, ha egy stadionban, összesen 30 ember előtt kéne elmondani az ideológiai sületlenségeit, mert a kutyát sem érdekelné, miféle szlogenekkel próbál meg tömegbázist teremteni. :(
De sajnos ... "ahol lószar van, ott veréb is van", ahogy a mondás tartja.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kanadai Magyar Demokratikus Charta az itt elok kozul nagyon sokan tamogatjak egyetertenek vele. Nem a Charta kelti rossz hiret Mo-nak, hanem a cikkben leirt szelsojobbos ideologiat ide hozok.Nem veletlen az sem, hogy nem mindenkit engedett be Canada meg egy eloadas megtartasara sem. Andras a cikk irojol aki nem ismerne vagy nem olvasott volna tole..orommel mutatom be.
Göllner B. András a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója, országos szóvivője. Kettős – magyar és kanadai – állampolgár. Gyerekkorában, 1956-ban került Kanadába. Egyetemi diplomáit Kanadában, nagydoktori diplomáját politikai gazdaságtanból a The London School of Economics egyetemen szerezte. Szakterületei: politikai gazdaságtan és kommunikáció. Három könyv (Social Change and Corporate Strategy. Sttamford: IAP, 1983; Public Affairs in Canada. Montreal: IRPP. 1984; Canada Under Mulroney (ed. with D. Salee), Montreal: Véhicule Press, 1988.) és számos szakmai tanulmány, cikk szerzője. A rendszerváltás óta gyakran jelennek meg írásai Magyarországon is, vezető napi lapokban, folyóiratokban. A montreáli Concordia egyetem politológiai tanszékén 1977-ban kezd tanítani, ahol ma már Emeritus rangban oktat.
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Szocske42!
Valoban nem kivanunk politizalni tovabbra sem. A hireink elosorban Canada vonatkozasaban elsobbseget elvez, es ez a cikk itteni es a temaja is felulirja a szokasos (bel)politikai csatarozasokat. Valamennyiunknek szot kell emelni a fasizmus vagy nacizmus terhoditasa ellen.Akik nem Canadaba elnek azoknak is erdemes elolvasni,hogy egy sikeres ertelmisegi canadai magyar hogyan latja az itteni szervezeteket,es vendegeiket.
 
Utoljára módosítva:

furrier.

Őstag
Az a helyzet, hogy Göllner András súlyos tévedéseket követ el ebben a cikkben, és ezzel egy hazugságáradatot indít el...!
Hogy direkt, vagy önhibáján kívül teszi, azt csak a Jóisten tudja, de ezzel megbélyegez egy köztiszteletnek örvendő magyar embert...!
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM E CIKKET NEKED, MELITTA!

Bevallom, egy ideje kezdtek nekem veled kapcsolatban „fanyar szájízű” véleményeim lenni, mert rengeteg mindenféle áltudományos, azaz szerintem népbutító cikkel szórtad meg a CH-t, de ezzel, ezzel hogy ezt a cikket lehoztad ide, ezzel hogy úgy mondjam „rengeteg vétkedet ledolgoztad” a szememben, remélem nem haragszol meg az őszinte beszédért! A cikk minden sorával egyetértek, és kifejezetten becsüllek is a bátorságodért amiért közölted, mert jól tudom, hogy ha emiatt konkrét fizikai atrocitás nem is fenyeget talán téged, de ez mindenképp komoly állásfoglalás a részedről is, ami miatt egyesek (akiket én igazából nem is tartok embernek csak valamiféle szubhumán kreatúrának) igyekeznek majd téged lejáratni ahol csak lehet. S ezt nyilván te is tudtad. Szóval, meggyőződésem hogy e cikk kirakásához jelentős bátorság kellett a részedről, s ezzel igencsak nagyot nőttél a szememben, tehát

FOGADD ELISMERÉSEMET! Mert ezúttal tényleg minden tiszteletem a tied, de komolyan és igazán!
 
Utoljára módosítva:

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a helyzet, hogy Göllner András súlyos tévedéseket követ el ebben a cikkben, és ezzel egy hazugságáradatot indít el...!
Hogy direkt, vagy önhibáján kívül teszi, azt csak a Jóisten tudja, de ezzel megbélyegez egy köztiszteletnek örvendő magyar embert...!

Ezesetben én úgy tűnik nem tartozom a „köz” soraiba, mert amely személyeket e cikkben „megbélyegeztek”, azok cseppet se örvendhetnek az én általam történő tiszteletnek, lévén hogy részemről szó sincs semmiféle tiszteletről irántuk, annál több a tisztelet ellentétéből...
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Zoli_USA
Mar tobbszor leirtam mi egy szorakoztato portal vagyunk , a hirek nagyreszet a bulvar kategiriabol valogatjunk. Kikapcsolodast nyujtson es esetleg a huha....hogy mik vannak......kategoria...de sok tagunk is atkuld cikkeket azokbol is teszek fel.
Edzett vagyok a sok tamadastol , feljelentgetestol es nem vagyok ijedos se. Minden eszkozzel harcolok a rasszizmus es minden ezt kisero ideologiaval a szelsosegek ellen stb.
Nem azert nem kerulnek fel valos "komoly cikkek", mert en nem olvasom oket, vagy nem szeretem, hanem feleslegesen nem kell mindig mindennel hadakoznom.
A forum azert van ,hogy ott lehet komoly tudomanyos temakat kivesezni,megvitatni ervelni. Atlathatobb egy beszelgetesre mint a cikk hozzaszolas lehetosegenel, ahol par nap alatt mar leszalad az oldal es kevesbe kenyelmes a nagyobb diszkurzusokra. A forumba lehet uj temakent nyitni topicot ha valami nem kello tudomanyos alapon van megmagyarazva es boseges cafolatra tartana barki igenyt.
A hirek elsosorban Canadaval kapcsolatos, az itteni eletunkrol szolo irasok, amiket megosztunk.Sajnos mostanaban nem attol hangos az itteni media ,hogy jon valami remek szinhazi eloadas otthonrol, hanem egymasnak adjak a kilincset a szelsoseges ideologia kepviseloi. :(
Andras kivalo ember ,amit leirt azert en termeszetesen kiallok es egyetertek.Nincs mit koszonjel nekem, Andrasnak tartozunk koszonettel.
 
Utoljára módosítva:

furrier.

Őstag
Ezesetben én úgy tűnik nem tartozom a „köz” soraiba, mert amely személyeket e cikkben „megbélyegeztek”, azok cseppet se örvendhetnek az én általam történő tiszteletnek, lévén hogy részemről szó sincs semmiféle tiszteletről irántuk, annál több a tisztelet ellentétéből...
A cikk gyakorlatilag egy ember bemocskolása, azzal, hogy személyét összemossa mindenféle ideológia nézeteket valló szervezetekkel, amihez, ennek az embernek semmi köze...!!!
 

sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
A cikk gyakorlatilag egy ember bemocskolása, azzal, hogy személyét összemossa mindenféle ideológia nézeteket valló szervezetekkel, amihez, ennek az embernek semmi köze...!!!
Szerintem bemocskolta o sajat magat,amikor "beszallt a ringbe" 2006-ban.
Kivalo szivsebesz,ezt el kell ismerni,de ezzel "osszement",legalabbis az en szememben.
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszerűen szívesen elmegy bárhova előadást tartani ahova meghívják...!

Én ezt nem így látom, sajnos azonban az se segítene a dolgokon ha tényleg így volna.

Képzeld el, meghívják Teréz Anyát (amíg élt), vagy a Pápát egy arab országba, ahol épp 10 tinédzser kislányt korbácsolnak halálra, mert olyan szoknyát vettek fel, ami alól kivillant a bokájuk. Vagy mert kimentek az utcára a férjük/apjuk külön engedélye nélkül. (Sajnos vannak ilyen országok...). És ott e halálrakorbácsolás közben kéne e meghívott személyeknek előadást tartani. S hogy ez így lesz már tudják a meghívó elolvasásakor. Mi lesz a véleményed róluk, ha mégis elmennek rá?!

Tudod, erre mondják az én kultúrköreimben, hogy „a jelenlétével asszisztál az eseményekhez”.

Azaz, aki elmegy egy X ideológiát képviselő rendezvényre, az igenis MINIMUM hallgatólagosan egyetért, szimpatizál azzal az eszmével. Na most ha ez az eszme a fasizmus, akkor ő onnantól a számomra „persona non grata”, nagyon finoman fogalmazva, azaz magyarul „nem kívánatos személy”.

Vagy ha tényleg nem szimpatizál az eszmével, mégis elmegy rá, akkor egy síkhülye idióta, akinek fogalma sincs róla mi megy a világban, egy szakbarbár, s az ilyent nemhogy a politikai terepére nem szabadna kiengedni, hanem cselekvőképességet kizáró gyámság alá kéne helyezni. Na és aki ennyire leépült elmeállapotú, annak meg azért nincs tekintélye előttem, s nem tudom, mit is kéne tisztelnem rajta.

Őszinténszólva, mindez csak megerősít azon véleményemben, hogy Magyarország egy barbár ország, mert ha PICIT IS civilizált volna, ezek a fehérgalléros bűnözők, demagógok, hordószónokok és népbutításból élők nem futkározhatnának szabadon, s pláne nem úgy, hogy ekkora pénzeket szakítsanak le a közvagyonból.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Zoli Usa!
Az egy dolog, hogy nem bírod ezt a szívsebész professzort, de hogy mondhatod a hazádról, hogy barbár? Engem meg ez háborít fel. Én megnéztem ennek a sík hülye szívsebész professzor pár videóját, de szó sem volt se ávós, sem hitleri eszmékről, csak Istenről, és a szeretetről. Tudod, Jézust is ugyan így megvádolták a zsidó farizeusok, hogy bűnösökkel, vármszedőkkel ül le enni. Nagyevőnek, borkedvelőnek titulálták. Pedig ő csak a küldetését teljesítette. Azt mondta, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük gyógyítóra, orvosra....
Személy szerint nem ismerem ezt a köztiszteletben álló szívsebész professzort, de a videói alapján egy olyan embernek ismertem meg, aki a halálból jött vissza, és az ott megtapasztalt élményeit meséli válogatás nélkül.
A hazámra büszke vagyok, és büszke vagyok arra is, hogy magyarnak születtem. A hazám nem barbár, de vannak benne barbárok, mint bármely országban ezen a sárgolyón, a mi földünkön. Én azért ilyet nem írnék ilyen nyílt fórumon a hazámról....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szertettel Erzsi.
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden tiszteletem a szerzo es a jo szandeka iranyaba, de a konkret publikacio terjedelmevel, sulyaval, szemelyessegevel pont az illeto ismertseghez, kozszereploi statuszhoz vezeto utjat kovezi.
Ekkora kaliberu figyelemfelhivasra az altalanos jelenseg ad okot, de az egyes fellepok szemelye sokkal kevesebb reklamot erdemelne.

En peldaul sosem hallottam meg errol a mukirol az omegas cikk elott. Igazabol egy kezemen meg tudom szamolni, hogy a rendszervaltas ota hany ilyen figura lett annyira mainstream, hogy megjegyezzem:
Indulunk Csurkatol, mellette volt valami Ekrem Kermal Gyorgy, ot a matektanarom emlegette allandoan, de szerintem o is csak a vicces neve miatt, aztan elokerult az olajbogyos tvsorozat-szinesz. Van meg az Egely Gyorgy - Szeles Gabor tengely, ok ugyan nem is kapcsolodnak szorosan, de nelkuluk nincs ki az ot.
Nem tudom, hova soroljam Torgyant, mert be kell valljam, hogy egyetlen szora sem emlekszem, amit valaha mondott, csak arra, hogy levegovetel nelkul beszel, mialatt mindenki megfullad a rohogestol, o maga viszont annyira unja, hogy kozben malmozik az asztal alatt :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szerecsen mosdatast lehet csinalni, de mar ez sem segit.Canadaba nem szivesen latott vendeg Pap ur. Ilyen dontes csak nagyon megalapozott bizonyitekok alapjan hoznak a canadai hatosagok.
Lehet Mo -on polgarmester valaki, akit viszont Canadaba nem engednek be szelsoseges nezetei miatt.
Furrier keresgeljel youtube-n a szelsoseges weboldalakon es maris telitalalatot kapsz,de ne hoz ide a linkeket.
 
Oldal tetejére