Ma szezámmagos csirkét készítettem pulykából.
Pulykamell volt a hűtőbe, na. A gyerekeknek nem mondtam, így el is tüntették rendesen.
Köretnek rizs volt hozzá.
Az árak itt is kúsznak felfelé szépen. A kenyérlisztet eddig a Tescoba szoktam venni saját márkásat - ha jól emlékszem 1,5 kg-os kiszerelésű volt - 2,20 euróért. A Covid beköszöntével már nem lehet ezt a fajtát kapni, így az ír márkásat veszem, ha van. Ez 2 kg-os és 3,89 euróért lehet megvenni.
A hétvégén vettünk előre szeletelt fehér toast kenyeret; Tesco márkás 1,09 euró volt a teljes ára. Amikor még vettünk kenyeret ha jól emlékszem 69 vagy 79 cent volt egy csomag. Most leárazták, mert aznap lejárt 44 centért vettem egy zacskóval. Mióta megvan az air-fryer gyakran készítek rántott dolgokat és nem marad itthon annyi kenyér, hogy zsemlemorzsa legyen belőle.
A bolti kenyér egy részéből bundás kenyér lett a korán kelő gyerekeknek, a maradék pedig szárad és majd morzsika lesz.
De a lengyel boltban is mennek felfelé az árak. Bár tudom, hogy ott még a szállítás is megdobja az árakat.
Gyerekeim nagyon szeretik a bodzaszörpöt és lehetett kapni Piroska márkájút 2,50 euróért. 2 hete Férjem mondta, hogy nem vesz, mert már új csomagolásban van és 4, 29 euró volt. A hétvégén nézte megint, akkor már 5,50 euró volt. Végül talált lengyel bodzaszörpöt, amit 2,29 euróért árulják - ebből vettünk.
Néha szoktunk venni Túró Rudit is, de már arról is lemondunk. Óriás Pöttyös 5 darabos kiszerelésben 5 euró! Ott maradt a boltba. Vegye meg más.
Most vettem még parasztkolbászt, aminek 16,99 euró kilója; 9,26 eurót fizettem a pár kolbászért. Azért néha jó a rakott krumpli, de azt hiszem ez is még ritkábban lesz.
Nagyobbik fiam a Pick téliszalámit szereti és már tényleg régen vettünk. Mielőtt elmentünk volna nyaralni Ő ment el az Apjával vásárolni és mondta, hogy nagyon drága lett, így inkább a lengyel szalámiból kért.
A száraz tészták között is zongorázni lehet a különbséget.
Számomra csak az a megdöbbentő, hogy Lengyelországból is ide szállítják a termékeket mégsem olyan drágák, mint a magyar.
Nem panaszkodásnak szántam, mert sajnos ezek a tények. Mindenhol mennek fel az árak, de Magyarországon tényleg nagyon durván. Gyakran beszélgetjük itthon: hogy a fenébe lehet így megélni!? Mikor lesz végre elege az embereknek?