Reggel óta esik az eső. Esik, esik. Hol jól, hol még jobban.
És nekem ügyeket kellett intézni. Betettem egy darab oldalast a sütőbe, aztán elmentem a gyógyszertárba (fölöslegesen, mert még mindig nincs cukorszuri), aztán a postára a csomagomért. Rossz időpontot választottam, csekkeket fizetnek az emberek, vagy fél órát álltam sorba, aztán még pénzt kellett az automatából felvennem, aztán az eurós boltban bevásároltam. Mire hazaértem, megsült a hús, gyors főztem hozzá egy zacskó rizst, és a maradék céklával megettük.
Délután világgá mentünk. Majdnem. Tőlünk nem messze, talán 30 km-re van az a struccfarm, ahol a párom strucctojást rendelt a két kislány unokájának. Elmentünk érte. Több nyugat-dunántúli falun mentünk keresztül, hát lehangoló a látvány. Az élelmiszer-boltok mindenhol zárva, a házak, udvarok nagyrésze lelakva, több az üres, lakatlan, pusztulófélben lévő porta. Fáj a szívem. Azok a falvak, amelyek közel vannak egy-egy nagyvároshoz, szépek, fejlődnek, de a távolabbiak katasztrófális helyzetben vannak. És ha ezt látom a nyugati határszélen, akkor mi van a keleti részen? Bele se merek gondolni.
Aztán még elmentem a garázsba, ismét túrtam alapanyagot a fagyasztóládából.
Hoztam haza spenótot, brokkolit, főzőtököt, borsót, húsos csontot levesnek, egy darab szüzet, és a férjemnek egy kis adag babgulyást.
A héten ezeket fogom megfőzni.