Ma a lustaság világnapja van! Nem tudom ki tartja de az én világomban ez ma van.
A felismerés ebéd előtt tudatosult bennem, mert gyomrom korgása és a megszüntetésére irányuló szokásos tányércsörgés energiaigénye, szinte végtelen ciklusba rakta a problémamegoldó "beépített biomechanikus modult".
Most mit csináljak?
Eszembe jutott, hogy egy párhozamos világban ha épp űrhajós lennék, pár kis tubus kinyomásával megoldódna ez a probléma.
De aztán eszembe jutott, hogy ha a párhuzamos világok közül választhatnék nem űrhajós lennék, hanem gyerekkorom kedvence apacs felderítő bölénylesen íjjal nyilakkal.Vagy ha homoki vipera lennék, akár hetekig kibírnám egy étkezéssel.
Persze akkor még macerásabb lenne az ebéd így ezt is elvetettem.
Mivel sem az ágyból sem a székemből nem érem el az étel 21. századi megszokott forrását (hűtö; mikro) kénytelen voltam odamenni. (persze mennyivel egyszerűbb lett volna molekulaátviteles transzformációval eljutni odáig), de hát még nem tartunk ott.
Gyors felderítést végeztem (hiába, a gyerekkori apacs múlt nem felejt), és rájöttem az energiaminimum elv alkalmazásával úgy oldhatom meg az ebédet, ha sóskát melegítek, mellé tegnapi csirkemell szeleteket.
Ezt tettem. Persze közben duzzogtam ("miért történik ez épp pont velem?"), valószínűleg a lustaság génállományom reprodukálódik rendszeresen.
Ahogy kanalaztam a sóskát eszembe jutott : mi lenne ha még a kanalazást is megspórolnám, esetleg szívószál? Vagy igyam meg? De még arra is lusta voltam,hogy megnézzem a fiókban van-e.
Szóval nagy kanállal, nagyobb falatokkal mozdulat optimalizálással megettem. Most irány a kanapé : plafonellenőrzés.
Azt hiszem a lustaság versenyén ma 4-ik lennék, nehogy még a dobogóra is fel kelljen kászálódnom.