Ha észérvekkel igazolható, szinte bármilyen állat húsát megesszük – derült ki egy kanadai kutatásból.
„Lehetséges, hogy kedvelünk egy állatot, de ha a húsából készült étel kerül a tányérunkra, érzelemnek nyoma sincs” – mondja Steve Loughnan, a Melbourne-i Egyetem pszichológus kutatója, aki húsevő embereken végzett kísérletekkel próbált meg közelebb kerülni a húsevés lélektanához.
Loughnan és kutatócsoportja két tesztet végzett el a fentiek igazolására. Az első kísérletben kúszókenguruk képét mutatták két csoportnak. Az egyik csoport tagjai egy sima képet láttak a kengururól, a másik csoport alanyainak viszont azt mondták, az egzotikus állat az ínyencek eledele. Azok, akik csak egy sima képet láttak, általában szimpatizáltak az állattal, míg a másik csoport magától értetődően elfogadta, hogy meg lehet enni a kengurut. „Ha egy állatra puszta táplálékforrásként tekintünk, a morális gátak egyből kikapcsolnak” – magyarázta az eredményt Loughnan.
A másik hasonló kísérletben ugyancsak két csoportba osztották a résztvevőket, akiknek természetes közegükben mutattak fotókat egy tehénről és egy juhról. A két csoport tagjai ugyanazokat a fotókat látták, csak a képaláírások változtak. Az egyik aláírás azt taglalta, hogyan jut el az állat húsa a legelőről a vágóhídon át a szupermarketbe. A másik felirat társaival békésen legelésző jószágokat mutatott be. A kísérletből kiderült, hogy a vágóhídra ítélt állatokat kevésbé sajnálták.
Loughnan a kutatások eredményeire támaszkodva megállapította, ha tettünk észérvekkel igazolható, akkor bármilyen állatot megeszünk: „Megeszem a húsát, tehát ennek az állatnak nincsenek gondolatai, vagy érzelmei. Viszont ha esetleg mégis vannak, akkor mégsem eszem meg” – vont mérleget a kutató.
„Lehetséges, hogy kedvelünk egy állatot, de ha a húsából készült étel kerül a tányérunkra, érzelemnek nyoma sincs” – mondja Steve Loughnan, a Melbourne-i Egyetem pszichológus kutatója, aki húsevő embereken végzett kísérletekkel próbált meg közelebb kerülni a húsevés lélektanához.
Loughnan és kutatócsoportja két tesztet végzett el a fentiek igazolására. Az első kísérletben kúszókenguruk képét mutatták két csoportnak. Az egyik csoport tagjai egy sima képet láttak a kengururól, a másik csoport alanyainak viszont azt mondták, az egzotikus állat az ínyencek eledele. Azok, akik csak egy sima képet láttak, általában szimpatizáltak az állattal, míg a másik csoport magától értetődően elfogadta, hogy meg lehet enni a kengurut. „Ha egy állatra puszta táplálékforrásként tekintünk, a morális gátak egyből kikapcsolnak” – magyarázta az eredményt Loughnan.
A másik hasonló kísérletben ugyancsak két csoportba osztották a résztvevőket, akiknek természetes közegükben mutattak fotókat egy tehénről és egy juhról. A két csoport tagjai ugyanazokat a fotókat látták, csak a képaláírások változtak. Az egyik aláírás azt taglalta, hogyan jut el az állat húsa a legelőről a vágóhídon át a szupermarketbe. A másik felirat társaival békésen legelésző jószágokat mutatott be. A kísérletből kiderült, hogy a vágóhídra ítélt állatokat kevésbé sajnálták.
Loughnan a kutatások eredményeire támaszkodva megállapította, ha tettünk észérvekkel igazolható, akkor bármilyen állatot megeszünk: „Megeszem a húsát, tehát ennek az állatnak nincsenek gondolatai, vagy érzelmei. Viszont ha esetleg mégis vannak, akkor mégsem eszem meg” – vont mérleget a kutató.
