Minden ami a szívednek kedves

Baranyi Ferenc:

Hó-álmaim

És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket
nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.


Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér
a táj, csupán a parton,
a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.


Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
nem növelik,
csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét szinednek.


Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid
havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.


Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég
- ha vízre hullt - a hónak,
belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.


Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár
a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.

Szabolcsi Erzsébet :

Sóhajokba kapaszkodva


...mert az élet repül velünk,

ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,

andalogva, kézen fogva,

emlékeket felkarolva,

sóhajokba kapaszkodva,

összebújva vagy széthullva,

illatokkal, illanókkal

tele tarisznyánk a jóval,

hamubasült fájdalommal,

friss idővel, vagy a múlttal,

ezerarcú szép titokkal...

AZ ERDŐ FOHÁSZA


VÁNDOR
Ki elhaladsz mellettem ne emelj rám kezet.

ÉN VAGYOK
tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon.

Én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába

menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja,

én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyben fekszel,

a deszka, amelyből csónakodat építed.

Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.

VÁNDOR, ki elmégy mellettem,

Hallgasd a kérésem:

NE BÁNTS!

Ellen Niit:

OTTHONT ADSZ


Amint az ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs lótás-futás.
A lélek, felbátorodva,
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán ha a lélek, felbátorodva,
egy kicsit kutat a polcon,
talál még rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát ...
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Szabó Ila:

Epilóg

Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de éltedre titkon
tekintetem vigyáz.

<TABLE id=INCREDIMAINTABLE cellSpacing=0 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD id=INCREDITEXTREGION style="FONT-SIZE: 10pt; DIRECTION: ltr" vAlign=top width="100%">Simon András:

Bűn - szeretet

A bűn becserkész,
a szeretet befogad.
a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.
A bűn megköt,
a szeretet megtart.
A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.
A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis ,,önmagadból'' és összetör:
Csakhogy felemelhessen.
A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.
A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.
A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.
A szeretet ,,egy-ügyű'',
A bűn agyafúrt.
A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.
Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.
Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.
A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.
A bűn csábít,
a szeretet vonz.
A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.
A bűn forral,
a szeretet hevít.
A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.
A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn ,,felhajtja'' magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.
A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.
A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.
A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.
</TD></TR><TR><TD id=INCREDIFOOTER width="100%"><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD width="100%"></TD><TD id=INCREDISOUND vAlign=bottom align=middle></TD><TD id=INCREDIANIM vAlign=bottom align=middle></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>

KÁVÉ, TEA, OLVASGATÁS

Kávé, tea, olvasgatás, de közben
néhány mondat úgy telibe talál,
hogy fel se tudok állni, fekszem itt
csendben és hallgatom, ahogy a szív
bugyborékol, vérzik a mondatoktól,
talán csak ki kell várni, nyelje el
valamelyik kamra, ahol a többi
is összegyűlik használat után,
bár vannak mondatok, melyek akár
halálos sebet is tudnak okozni,
ha épp szívtájékon találnak el.

Jász Attila

Kerekes László:

Szeretni úgy

Szeretni úgy... hogyan is?

Gyöngéd léleksimítással,
ha kell, arctalanul
helyem mindig megtalálva
ha kell, láthatatlanul

Szeretni úgy... mikor is?

Időnek előtte és utána,
ha új Tunguz-meteor jő
szívem végsőkig kitárva:
ha fűszál helyén végre virág nő

Szeretni úgy... kellene...

Szeretni úgy... vágyódni

Arcodra derűt rajzolni,
ha hívsz, sohasem hiába
kezeden át sugározni
besurranni imádba

Szeretni úgy... végtelen

Átrepülve gyönge árnyékomon
a Kedvesért lázasan epedve...
zárt körömből még csak álmélkodom
csillagokon elmerengve

Szeretni úgy... érteni!

Monoton "én"-ből kilépni
kicsiny világod nem meglopni
hulló harmatod felinni
illatodban feloldódni

Szeretni úgy... hogyan is?

VÁRNI


Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derüje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

B.Radó Lili

SZERÉNY ROMÁNC


Borokban ittalak
húsokban ettelek
kútban kutattalak
dalban füleltelek

ízleltem ízedet
hallgattam hangodat
hazudtam szépeket
szépen dicsértelek

mondtam : szemed olaj!
súgtam : nyakad torony!
lihegtem : fényeket
gyújtsatok, merre jár,

de nincs már egy szavam
mit adjak még neked?
a szekfű elvirult
könnyem már elapadt
és ha egy éjjelen
ahonnan nincs tovább
elalszom válladon
álmodnom sincs kivel.


Vozári Dezső