Minden ami a szívednek kedves

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
psyches.jpg
Hegymegi Rita
Csak az álom


Ma sem csengettél be hozzám.
Nem léptél be olyan megismételhetetlenül,
szikrázó mosollyal ragyogva be az arcomat.

Az asztalon csak egy teríték lesz.
Az ágyon egy párna, egy takaró.
Ma is máshol alszol el,
hogy mással, képzelni sem merem...

... és nem merek nevet adni a hiányodnak,
mert valósággá színezik a szavak.

Nekem csak az álom
csonka pillanatai maradnak,
s hogy képzeletben csókoltalak.

De képzeletben csókoltalak!
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
dance_seasons.jpg



Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal; a mindenség azonban nem is sejti, hogy mennyivel erősebb nála.

~Blaise Pascal~
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

Stephen King Állj ki mellettem
www.tvn.hu_90a8591ee71c7e4393add02dbcb0398d.jpg
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
TANÁCS
Gyulai Pál

Kiket szeretsz, s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek,
Ne haragudj rájuk sokáig!
De öntsd ki szíved s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét
Bocsáss meg! Hidd, enyhedre válik!

Oh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.
Ne légy hát büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte.
Oszlik gyanú, megenyhül bánat!
Oly váratlan jöhet halálunk
S ha egymástól haraggal válunk,
A sírnál késő a bocsánat.
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
Holdfény.

Amikor a Hold legfényesebben világít és a hegyek felől tiszta szellő, száll alá a völgybe, gyere el a legsűrűbb erdő szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert időm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva, találkozhatunk újra.

Valaha ember voltam én is, akiről álmodoztál: erővel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szőttél rólam, illatosat, könnyűt, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nőtt és nőtt, s egyszer csak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s Te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegőt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtől, az emberektől, Tőled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide űzött, és visszavisz magához. Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szűnő reménnyel. Én Hozzád, mások: akikhez tartoztak.

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s Te senkit nem találsz ott.

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok Rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élőbb az élőnél, de nem enyészek el, forróbb a tűznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál,.. szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
Gyere...
Várlak...
Nagyon...

/Őri István/
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne hívj

(A. Blok)



Ne hívj, lelkemnek ne igérd

hevét a régi lobogásnak.
Magányos vagyok és setét,
s te lángsugaras látomás vagy.



Puszta a föld, sárgán dereng
az éj, a holdfény meg se moccan.
Jég borzadály és néma csend
lakozik fagyos csillagokban.



Győzelmes arcod ismerem,
hívó szavaddal hallhatón szólsz,
tud lelkem a te nyelveden,
de engem már hiába unszolsz.



Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jég borzadálya, csendje fészkel.

(Lator László)
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
TE..

Életem szürke volt, homályos.Gondolataim esőfelhők. Egész énemmel a sivár földet markoltam, lapulva. Az ellenségek tengerén nem volt barátság- part. Magamban küszködtem a széllel.
Aztán jöttél TE, fény. Felkelt a nap, a hideg fájó emlékké zsugorodott. Beléd néztem, ember. Növekszik a zátony a folyó sodrában,rárakodnak újabb és újabb hordalékok. Végül ki zöldül, sziget születik. Így nőtt bennem az érzés.
Ha messze vagy, elsorvad a szivárvány, elhalványul a fák zöldje. Nézem a levegőt, fáj. Mindegy ki szól, mit mond. A virágok örömöt nem adnak, állatok szeretnek, de belül üres vagyok.
De aztán itt vagy, velem. Szárba szökkenő rózsa, nevető felhő. Surranó patak szentély-fa, orvosság. Szavad kevés, halk. Súlya van. Gondolatod enyémmel találkozik, mielőtt kimondanád. Rám nézel,rád nézek. Látsz engem. Olyannak, amilyen vagyok. És ezt, rajtad kívül senki sem látja. Látlak. Tudom, ki vagy. Érezlek.
Semmink sincs. Annyi sem,mint másoknak. Kevés a tárgy, mely minket szolgál. De nekem adtad a zenét, a színeket, a formákat, a Szépet. Hálás vagyok, és követelődző. Akarom,hogy velem légy. Varázsló vagy, ki foglyul ejtettél: csak Veled hallom a dalt, csak Veled látom a szint. Bátor vagyok, kitartó, jó. Veled.
(Nemere István)
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldogság gyere haza

Copyrighted_Image_Reuse_Prohibited_676260.jpg


"Mindenütt, ahol igazság van és nem hamisság, ott jó lenni. De az életünkben ez nem lehet hely függvénye. Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni. S ha önmagadra találsz, le tudod hántani a gyémántokat...
- Gyémánt? - néztem rá.
- A szívünkben van egy gyémánt. Mindenki szívében. És ahogy növünk, öregszünk, rárakódik egy vastag héjazat. Amikor aztán az ember tizennyolc, húsz-, harminc- vagy ötvenévesen - ki mikor - elkezdi keresni önmagát, az Istent, az igazságot - valójában ez mind egy -, akkor elkezdi hántani, hámozni a gyémántjáról a héjakat. Nyilván eljutsz olyan helyekre, ahol jól érzed magad, és ahol jól vagy, ott könnyebben megy a hámozás. De mi van, ha nincs rá lehetőséged, hogy helyet keress és változtass az életedben... (...) Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk."

~Schäffer Erzsébet~
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
surrealism,landscape,light,nature,outdoors,photography-7309872db6bd9db2a86d8801647cc76f_h.jpg


Hajnal Anna
Ma



Ez a ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
s az est most hűvös szentély.


Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni legszebb,
pilláim alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
489747611191483urpt5kaw.gif



"Vannak ilyen szédülés-szerű pillanatok az életben, mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét, a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt, vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai. Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál vagy a megtérés."

~Márai Sándor: Az igazi~
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
www.tvn.hu_0fbb5ccee011ba3641d12bd1dc5bfe82.jpg
Bereményi Géza
Csönded vagyok



Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál magadról szép éneket,
dicsőítő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kamarás Klára:

Őszi illúziók


Ősz van megint, lehulló levelek
varázsát nézem. Szívem megremeg.
Sodorja szél, aztán a földre hull,
de akad köztük, ami nincs sehol,
mert újra, s újra fel, magasba száll,
nem is levél, boszorkány, vagy halál?
Vagy álom, mely csak a lelkünkben él?
Köd? Látomás? Mégis mindent megér.
Felejtenéd, de többé nem lehet,
bár híre sincs, s nem jön más üzenet
csak ősz, csak fény, csak hulló levelek.
Töppedt avart rugdosva lépkedek.


Tőlem panaszt ne halljon senki.
Amíg van út, tovább kell menni.
Avart rugdosva? Foszló álmokat
számolni? Évet, hetet, napokat?
Mérlegre tenni, hogy mit értem el?
Nem érdemes. Az idő másra kell.


A meglévőnél százszor többet ér
az, ami csak a képzeletben él,
mert álmaidban mindig visszajár
mint múlt tavasz, mint izzófényű nyár,
mint őszi csend, mint szálló csöpp levél,
utána kapnál, több a semminél...
Kérdezheted, csak álmodban felel.
S ha nem kérdeznéd többé? Ne tagadd!
Hajnaltájt megszorítja torkodat...
www.tvn.hu_5df5844710171148dfa04acf059c6296.jpg
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gámentzy Eduárd
Bocsánat!



A favágók megölik a fákat
És nem mondják Istennek:- Bocsánat!
Olyan hangosak a láncfűrészek,
Ha mondanák, úgysem értené meg!?



A fák sírnak, s rettentő haraggal,
Farkasszemet néznek még a Nappal
Utoljára, majd recsegve dőlnek.
Azután csak ölelik a földet.



Mozdulatlan karjaikba zárva,
Pihen kicsi mókusok halála.
S a madarak…- Őket úgy szerettem!
- Mondja már ki valaki helyettem!
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kardvir%C3%A1g.JPG
Nagy István Attila
Mellém álltál


mellém álltál
kardvirágnak
tavasz éji
pillantásnak
homlok ráncát
simítani
sebet osztva
gyógyítani
testőrömnek
elszegődtél
sisakrostélyt
eresztettél
szívem vontad
jó páncélba
sosincs vége
éjszakába​
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
0000012664pa6.jpg

KASSÁK LAJOS
SZÉP PILLANATOK



Milyen árva gyerek sír bennem
milyen madár fütyörész.​


Egy farönkön ülök
és bámulom
hogy a bárányos ég
tükörképével játszik
a tó.​


Letépek egy cseresznyevirágot
és elküldöm hozzád
hogy emlékezz rám.​
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
Lénárd József:

Vágyaid mindig megmaradnak



Életed eddigi szakaszait
lezárni nem tudod. Mindíg kisért
a múlt, s benne a sok kérdés: miért?
S ha van felelet, csak hasonlat mind

a kevés valóságra. Vágyaid
mindíg megmaradnak. Virágfillért
gyűjtögetsz vázádba mindenkiért,
és sokszor mondod, ne menj, maradj itt.

Mégis röpülnek a gondolatok,
ha az a kevés idő felragyog.
Ne siess. Hadd, hogy utolérjenek

barátok, s a kedves idegenek.
Lehet,hogy pont akkor és talán ott
amit nem mondtál, most elmondhatod.
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
Dante G. R.: Elválás





Mit hozhat ez a harc-sújtotta nap
s minden ostromló ellenségedet
felbujtó éj - mikor a szeretett
lényről sem kép, sem hang ma hírt nem ad?
Most, amikor vert had gyanánt szalad
minden órád, s kéjben dédelgetett
érzékeid csak azért küzdenek,
hogy délpontról alkonyba hulljanak?



Vigyázz, szegény bilincsbe vert bolond!
Míg minden elmúltat csábítva fest
az emlék, hogy örökké őt keresd:
gátakat tépő sodrással a gond
árja szívednek barlangjába ront,
s meghasadt szívvel ott marad a test.



(Vajda Endre)
 

iildi

Állandó Tag
Állandó Tag
B.Radó Lili
CSENDES DAL

Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked
sohsem jutott eszedbe az, hogy én
kisérhettelek volna utadon?

Sohsem gondoltad azt, hogy valahol
van egy szerényke dal, amely Neked
szeretne megcsendülni majd először?

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked
bontaná ki tavasszal szirmait
és van és él és ajkaidra vár,
hogy azok szívják ifjú illatát?

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,
mikor elfáradt, ezüstös fejed

jól esnék valahová lehajtani?
4318621d05c257556b7e1ff7f7b36cc4.jpg
<HR color=#000000 noShade height="1"><HR color=#000000 noShade height="1">

<!-- .boxContent -->
<!-- .wideBoxBtm -->
 

aburamla

Állandó Tag
Állandó Tag
A szívemnek a csodás magyar nyelvünk nagyon kedves. Melyik nyelvre lehetne lefordítani az alábbi kis humoros szólás csokrot : Ki hogyan hal meg? Tudod-e ........ ki hogyan hal meg? Az aratóért jön a kaszás, A házmester beadja a kulcsot, A molnárt felőrli az élete, A szabónak elszakad élete fonala, A pék megeszi kenyere javát, A kertész a paradicsomba kerül, A postásnak megnyílik a menyország kapuja, Az órásnak üt az utolsó órája, A kalauz eléri a végállomást, A prímásnak elszakad a húrja, A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik, A pénztáros elszámol az élettel, A búvár örök álomba merül, A trombitásból kifogy a szusz, A koldus jobblétre szenderül, A díjbirkózót maga alá gyűri a halál, A bérlő örökös otthonra lel, A boldogtalan megboldogul, A léghajósnak elszáll a lelke, A vegetáriánus fűbe harap, A virágárus alulról szagolja az ibolyát, A lovász elpatkol, A papnak harangoznak, A vadásznak lőttek, A színésznek legördül a függöny, A muzsikusnak elhúzzák az utolsó nótáját, A borbélyt kinyírják, A kis embereket elteszik láb alól, A meteorológusnak pedig befellegzett.
 

bvalika

Állandó Tag
Állandó Tag

AD239.jpg


Kerekes László

Ne félj

Hagyd játszani
Elcsendesült gondolataid
Legalább az álmok ujjait
Ne szorítsd ökölbe...

Miért akarsz a hideg betonon
Elszánt tömegben vonulni?
Miért nem mersz hunyt szemmel
Ringatózni a Vágy-öbölben?

Félsz. Tudom.
Mondanod sem kell.
Látom a csonkának vélt,
Vérző, félig-eltemetett lelket...

Mintha ólommal béleltek volna
Úgy vánszorogsz át
Az egyforma napok
Kőzuhatagai között

De vár Rád egy kavargó perc
És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd
Minden álom megtart, ha hiszel
Itt egy álom, vedd el; ne félj!



Símogat a szél,nem éget a nap,
A felhő fenn az égen egy álomra hívogat!
Egy álomra, melyben Te,el nem engedsz soha,
S melyben szívem békét talál,
Szent Igédben,kebleden Uram!...
/B.Gy./
 
Oldal tetejére