Minden ami a szívednek kedves
- Téma inditó szenzitiv
- Kezdés dátuma
Puha párnádra rátelepszik az éj.
Szíved dobbanása a csend remegése.
Aranycsillag játszik arcodon
lelkedben felcseng kettőnk zenéje.
Aludnál! – de a zene egyre szebb lesz,
annyira szép, hogy megremegtet.
Te meg Én,
táncolunk az éjben
Akár szerelmes angyalok
remegünk a fényben.
Álmodj csak kedvesem,
ablakod alatt virágok ölelkeznek,
egy furcsa érzés ringatja tested,
s kicsordul aranyló, mézédes könnyed.
Ébredezik a hajnal kibontott fátylában,
szendergésed eltűnik a Hold ragyogásában.
Hogy vigyáztam rád, megtudhatod könnyen,
szívedben remegve dobogtam,
s párnádon ott maradt a könnyem...
/Tamás István/
Szíved dobbanása a csend remegése.
Aranycsillag játszik arcodon
lelkedben felcseng kettőnk zenéje.
Aludnál! – de a zene egyre szebb lesz,
annyira szép, hogy megremegtet.
Te meg Én,
táncolunk az éjben
Akár szerelmes angyalok
remegünk a fényben.
Álmodj csak kedvesem,
ablakod alatt virágok ölelkeznek,
egy furcsa érzés ringatja tested,
s kicsordul aranyló, mézédes könnyed.
Ébredezik a hajnal kibontott fátylában,
szendergésed eltűnik a Hold ragyogásában.
Hogy vigyáztam rád, megtudhatod könnyen,
szívedben remegve dobogtam,
s párnádon ott maradt a könnyem...
/Tamás István/
". . ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek. . . "
Wass Albert
Ha szeretsz valakit, ne szólj egy szót se. Hallgass! S a csöndben üzend ezt a néma zenét. Vagy tudod mit? Ha félsz, hogy nem hall, mert még nincs hozzá füle: fütyülj neki! Mindenkinek van egy titkos füttyjele. Ha meghallja, talán megdobban a szíve.
/Müller Péter/
/Müller Péter/
Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.
Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számóntartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindig virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.
Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.
Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A kemény koporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.
Nem múlik el a szerelem.
/Pákolitz István/
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.
Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számóntartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindig virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.
Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.
Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A kemény koporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.
Nem múlik el a szerelem.
/Pákolitz István/
Szeretted volna kisírni magadból
a fájdalmat, a szégyent, sok miért-et,
kifulladva, s oly messze még a parttól,
rádöbbentél, hogy még mindig nem érted,
hová tűntek a belső sugarak
és a derű a holnap homlokáról,
hová merült a halk sirálycsapat,
hogy távolodtál úgy el a világtól;
sírni akartál, s nem volt már, kinek.
Harag sem volt benned, a vérkeringés
lelassult tagjaidban, napjaidban,
kiáltottál - ki hallott volna meg?
Ő sem figyelt rád: elunta a kínt és
egyedül vagy, most már sírhatsz nyugodtan.
/Egyed Emese /
a fájdalmat, a szégyent, sok miért-et,
kifulladva, s oly messze még a parttól,
rádöbbentél, hogy még mindig nem érted,
hová tűntek a belső sugarak
és a derű a holnap homlokáról,
hová merült a halk sirálycsapat,
hogy távolodtál úgy el a világtól;
sírni akartál, s nem volt már, kinek.
Harag sem volt benned, a vérkeringés
lelassult tagjaidban, napjaidban,
kiáltottál - ki hallott volna meg?
Ő sem figyelt rád: elunta a kínt és
egyedül vagy, most már sírhatsz nyugodtan.
/Egyed Emese /
Louis MacNeice - Dudaszó
Divatjamúlt a ringlispil, divatjamúlt a riksa,
a mi vágyunk egy limuzin s jegyért a kukucska titka
A bugyi-anyag krepdesin, a kígyóbőr cipő lett,
bölényfej van a hall falán, padlóján tigris a szőnyeg.
John MacDonald hullát talált s az ágya alá tette,
várta míg éledez, majd piszkavassal leütötte,
szuvenírnek eladta szemét, a vérét whiskyért, de
csontját csörgőnek hagyta meg félszázados ünnepére.
Divatjamúlt a jóga és divatjamúlt Blavatsky,
nekünk csak bankbetét kell és csepp szoknya, ha visz a taxi.
Annie MacDougall fejni ment, elbotlott egy hangaszálban,
arra ébredt, hogy tánclemez ó-bécsi valcert játszik.
Divatjamúlt a kultúra, s a szüzesség is avítt ma,
csak Dunlop autógumi kell s az ördög, aki javítja.
Szilveszter éjjel Phelps ura kijelentette, józan,
így számlálta meg lábait s eggyel több volt valóban.
Carmichaelné az ötödik szüléskor az undorig ért el:
„Vidd, bába! – szólt – torkig vagyok a túlnépesedéssel."
Divatjamúlt a pletykarovat, s a táncház kelta módra,
csupán pesztonka kell nekünk s a gyereknek nyalóka.
Willie Murray hüvelykjét elvágta, de kárt nem érzett,
egy tehén bőrét nyúzta le, azt használta kötésnek.
A bátyja sok halat fogott, a dús tengernek hála,
visszadobta mindet és koldus lett vén korára.
A Halász Bizottság és a Biblia sem divat,
egy csomag cigi kell csupán, ha a kéz tétlen maradt.
Divatjamúlt a mozgókép, divatjamúlt a Stadion,
muskátli sem piroslik falusi ablakon,
divatjamúlt a kormány-támogatás, a szavazás,
ülsz ötven évig s kalapod a nyugdíjra akaszthatod.
Nem kell az édes szerelem, a kicsikém se kell,
nap-mint-nap dolgozik a kéz, hasznát a szél viszi el.
A barométer egyre csak lejjebb száll, bármi jő,
s törd el bár átkos üvegét, nem torpan meg az idő.
Fodor András fordítása
Divatjamúlt a ringlispil, divatjamúlt a riksa,
a mi vágyunk egy limuzin s jegyért a kukucska titka
A bugyi-anyag krepdesin, a kígyóbőr cipő lett,
bölényfej van a hall falán, padlóján tigris a szőnyeg.
John MacDonald hullát talált s az ágya alá tette,
várta míg éledez, majd piszkavassal leütötte,
szuvenírnek eladta szemét, a vérét whiskyért, de
csontját csörgőnek hagyta meg félszázados ünnepére.
Divatjamúlt a jóga és divatjamúlt Blavatsky,
nekünk csak bankbetét kell és csepp szoknya, ha visz a taxi.
Annie MacDougall fejni ment, elbotlott egy hangaszálban,
arra ébredt, hogy tánclemez ó-bécsi valcert játszik.
Divatjamúlt a kultúra, s a szüzesség is avítt ma,
csak Dunlop autógumi kell s az ördög, aki javítja.
Szilveszter éjjel Phelps ura kijelentette, józan,
így számlálta meg lábait s eggyel több volt valóban.
Carmichaelné az ötödik szüléskor az undorig ért el:
„Vidd, bába! – szólt – torkig vagyok a túlnépesedéssel."
Divatjamúlt a pletykarovat, s a táncház kelta módra,
csupán pesztonka kell nekünk s a gyereknek nyalóka.
Willie Murray hüvelykjét elvágta, de kárt nem érzett,
egy tehén bőrét nyúzta le, azt használta kötésnek.
A bátyja sok halat fogott, a dús tengernek hála,
visszadobta mindet és koldus lett vén korára.
A Halász Bizottság és a Biblia sem divat,
egy csomag cigi kell csupán, ha a kéz tétlen maradt.
Divatjamúlt a mozgókép, divatjamúlt a Stadion,
muskátli sem piroslik falusi ablakon,
divatjamúlt a kormány-támogatás, a szavazás,
ülsz ötven évig s kalapod a nyugdíjra akaszthatod.
Nem kell az édes szerelem, a kicsikém se kell,
nap-mint-nap dolgozik a kéz, hasznát a szél viszi el.
A barométer egyre csak lejjebb száll, bármi jő,
s törd el bár átkos üvegét, nem torpan meg az idő.
Fodor András fordítása
Sárhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért...
Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.
Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.
De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.
William Stafford - Sötétben utazva
Sötétben utazva elütött szarvast találtam
a Wilson River-i országút szélén.
Legjobb az ilyet a kanyonba hengeríteni:
keskeny az út; kerülgetése új halált hozhat.
Féklámpa-fénynél az autó mögé botorkáltam
s megálltam a dög mellett: tehén volt, friss gázolás,
de már megmerevedett, majdnem kihűlt.
Meglódítottam; puffadt volt a hasa.
Oldalát tapogatva ujjaim felfedték az okot –
oldala meleg volt, gidája várt odabenn,
a még élő, soha meg nem születendő.
A hegyi út szélén habozva álltam.
A kocsi előrevetette tompított fényét;
a fedő alatt dorombolt a türelmetlen motor.
Meleg füstjében álltam, a stopfénytől vörösen;
csoportunk körül hallottam a fülelő vadont.
Mindnyájunkra gondoltam, erősen – egyetlen kerülőm -,
és az út széléről a folyóba löktem a szarvast.
Tótfalusi István fordítása
Sötétben utazva elütött szarvast találtam
a Wilson River-i országút szélén.
Legjobb az ilyet a kanyonba hengeríteni:
keskeny az út; kerülgetése új halált hozhat.
Féklámpa-fénynél az autó mögé botorkáltam
s megálltam a dög mellett: tehén volt, friss gázolás,
de már megmerevedett, majdnem kihűlt.
Meglódítottam; puffadt volt a hasa.
Oldalát tapogatva ujjaim felfedték az okot –
oldala meleg volt, gidája várt odabenn,
a még élő, soha meg nem születendő.
A hegyi út szélén habozva álltam.
A kocsi előrevetette tompított fényét;
a fedő alatt dorombolt a türelmetlen motor.
Meleg füstjében álltam, a stopfénytől vörösen;
csoportunk körül hallottam a fülelő vadont.
Mindnyájunkra gondoltam, erősen – egyetlen kerülőm -,
és az út széléről a folyóba löktem a szarvast.
Tótfalusi István fordítása
Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.
Add vissza búmnak, ah,
Lánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.
Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;
Hogy majd ha száll a nap
S a csendes este jő,
A hold sugárinál
Derengvén a mező,
Epedve várjam őt
Szerelmi gond között,
Mint vártam egykoron,
Míg lángom üldözött.
És lássam a jövőt
Képzeletem szárnyain,
Mint volt nyíló kora
Legelső napjain;
És halljam őt, gyönyör
Hatván meg lelkemet,
Zengő ezüst szavát,
Ez egy szót hogy "szeret!"
S akkor ha megszakadt
A tündérszép alak,
Utána mély sóhaj
S könnyeim szálljanak.
Még egyszer add nekem
Érezni lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat,
S a puszta éveken,
Hol rózsa nem virul,
Emléked, szerelem!
Legyen virágomul.
/Vörösmarty Mihály/
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.
Add vissza búmnak, ah,
Lánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.
Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;
Hogy majd ha száll a nap
S a csendes este jő,
A hold sugárinál
Derengvén a mező,
Epedve várjam őt
Szerelmi gond között,
Mint vártam egykoron,
Míg lángom üldözött.
És lássam a jövőt
Képzeletem szárnyain,
Mint volt nyíló kora
Legelső napjain;
És halljam őt, gyönyör
Hatván meg lelkemet,
Zengő ezüst szavát,
Ez egy szót hogy "szeret!"
S akkor ha megszakadt
A tündérszép alak,
Utána mély sóhaj
S könnyeim szálljanak.
Még egyszer add nekem
Érezni lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat,
S a puszta éveken,
Hol rózsa nem virul,
Emléked, szerelem!
Legyen virágomul.
/Vörösmarty Mihály/
Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.
Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.
Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kívánlak.
Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hódítón,
Illatos vánkosán a múltnak.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.
/Ady Endre/
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.
Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.
Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kívánlak.
Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hódítón,
Illatos vánkosán a múltnak.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.
/Ady Endre/
Nem is olyan régen fedeztem fel magamnak Csézy dalait. Eddig biztosan azért nem ért el hozzám, mert nem mondott volna számomra sokat. Most viszont van egy dala, amelyik közel került. A címe: Általad vagyok...
Gondtalan, az az élet melyben társra várok
Súlytalan, nincs mi megzavar, ha nem vigyázok
Nem gyötör kín és vágy
Ez könnyű út, te álmos világ
Hirtelen, jön egy változás, és szívem máris védtelen
Nagy a félelem, hisz elvehetnéd mindenem
S ha ez vár ránk,
Mi most vagyok azt el nem dobnám.
Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.
Végtelen, ami bennem él, s ki így szeret, az nincstelen,
Soha nem lehet, hisz elvihetnéd mindenem,
Ha elmennél, mi lettem én, az több mindennél.
Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.
Hiba volt, és ami fájt,
Ami voltunk régen égett.
Még sose volt,
És sose várt nagyobb tűz,
Mi tőled éltet,
Így kell láss,
Hogy minden percem tőled más
Gondtalan, az az élet melyben társra várok
Súlytalan, nincs mi megzavar, ha nem vigyázok
Nem gyötör kín és vágy
Ez könnyű út, te álmos világ
Hirtelen, jön egy változás, és szívem máris védtelen
Nagy a félelem, hisz elvehetnéd mindenem
S ha ez vár ránk,
Mi most vagyok azt el nem dobnám.
Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.
Végtelen, ami bennem él, s ki így szeret, az nincstelen,
Soha nem lehet, hisz elvihetnéd mindenem,
Ha elmennél, mi lettem én, az több mindennél.
Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.
Hiba volt, és ami fájt,
Ami voltunk régen égett.
Még sose volt,
És sose várt nagyobb tűz,
Mi tőled éltet,
Így kell láss,
Hogy minden percem tőled más
szerző: cím
Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom
Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Neki megadom neki megadom magam
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom
Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom
Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam
Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem vele utazom
Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam
Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom
Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Neki megadom neki megadom magam
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom
Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom
Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam
Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem vele utazom
Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam
Szép Ernő:
Imádság
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szivesen
Hempereg a csikó a füvesen.
Tudod a nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.
Uradnak mondd el, arany arcu Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog
Könyörögjetek értünk, csillagok.
Imádság
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szivesen
Hempereg a csikó a füvesen.
Tudod a nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.
Uradnak mondd el, arany arcu Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog
Könyörögjetek értünk, csillagok.
Csend, mi körül ölel most
Könny....mi végig fut arcomon,
Szűnni már képtelen,
érzelmén ez a végzetem!
Húz, az örvény az ár,
Én menekülnél előre, de nincs erőm, hogy megtegyem.
Hisz jól tudom, az életem csak gyötrelem ezután!
De nézd!. Odafönn egy felhőn szállunk, angyal vigyáz Ránk, és őrzik álmunk.
Erőt ad Nekünk, hogy érezhessük, mit úgy féltettünk.
Ne engedjük még el!.
Refr.: Nem! Nem adhatjuk fel, ezért a szerelemért harcolnunk kell,
Éreznünk kell még egymás igaz szerelmét!
Fáj a kétség a magány.
Elfogadni túl nehéz,
De vállalom, hisz jól tudom,
Hogy Én voltam a hibás.
De még, ha adnál esélyt,
Hogy újra érezd, hogy mennyire szép
Egy érintés, egy pillantás, talán újra égne a láz!.
De nézd. Odafönn egy felhőn szállunk, angyal vigyáz Ránk, és őrzik álmunk.
Erőt ad Nekünk, hogy érezhessük, mit úgy féltettünk.
Ne engedjük még el!.
Refr.: Nem! Nem adhatjuk fel, ezért a szerelemért harcolnunk kell,
Éreznünk kell még egymás igaz szerelmét!
Egymás igaz szerelmét SOHA ne tépjük szét!!
/Gino : Nem adhatjuk fel. - dalszöveg/
Könny....mi végig fut arcomon,
Szűnni már képtelen,
érzelmén ez a végzetem!
Húz, az örvény az ár,
Én menekülnél előre, de nincs erőm, hogy megtegyem.
Hisz jól tudom, az életem csak gyötrelem ezután!
De nézd!. Odafönn egy felhőn szállunk, angyal vigyáz Ránk, és őrzik álmunk.
Erőt ad Nekünk, hogy érezhessük, mit úgy féltettünk.
Ne engedjük még el!.
Refr.: Nem! Nem adhatjuk fel, ezért a szerelemért harcolnunk kell,
Éreznünk kell még egymás igaz szerelmét!
Fáj a kétség a magány.
Elfogadni túl nehéz,
De vállalom, hisz jól tudom,
Hogy Én voltam a hibás.
De még, ha adnál esélyt,
Hogy újra érezd, hogy mennyire szép
Egy érintés, egy pillantás, talán újra égne a láz!.
De nézd. Odafönn egy felhőn szállunk, angyal vigyáz Ránk, és őrzik álmunk.
Erőt ad Nekünk, hogy érezhessük, mit úgy féltettünk.
Ne engedjük még el!.
Refr.: Nem! Nem adhatjuk fel, ezért a szerelemért harcolnunk kell,
Éreznünk kell még egymás igaz szerelmét!
Egymás igaz szerelmét SOHA ne tépjük szét!!
/Gino : Nem adhatjuk fel. - dalszöveg/
Az út és az erény könyve (Végek)
Lao-ce
TAO TE KING
Az Út és Erény könyve
Lao-ce
TAO TE KING
Az Út és Erény könyve
...Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége....
...Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége....
...Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.
Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magányosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.
/Wass Albert/
/Wass Albert/
Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.
/Wass Albert/
/Wass Albert/
Hasonló témák
- Lezárva
- Fontos
