Minden ami a szívednek kedves

kispillangó · 2011 Június 3

Kedvenc tavasz verseim egyike:

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

szavak · 2011 Június 4

Csak vedd magadhoz a csöndem
Tollvonás vagyok, sorokban a szó,
s te, aki jól ismersz nem értesz,
és ha betűimmel szívembe fonlak,
értetlen tartod: túlrajzolt képnek.

Tűzbe vetett papír leszek egyszer,
s te, ki jól ismersz nem érted,
maradni nem lapokon lenne jó,
magamból mást hagyok - emléket:

görnyedő vállam az asztal mellett,
majd mikor felolvasok a széknek,
szanaszét tintáim s boldogságom,
ha örülök, harcolok, félek.

Csak ülj ide mellém: hallgass,
csak bújj meg velem a csöndben,
ne várd felülmúljam magam.
Úgy megyek el, ahogy jöttem.
/Bíbor Kata/

deutschi · 2011 Június 5

Várnai Zseni: CSODÁLATOS

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!

deutschi · 2011 Június 5

József Attila
Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebújtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

szavak · 2011 Június 7

Tudom milyen kacagni,
Akkor, amikor a lélek fáj.
Tudom milyen érzés tagadni,
Azt, ami mindennél jobban bánt.

Tudom milyen a búcsú,

Hol mindened megremeg.
Tudom milyen csendben állni,
S közben kiáltani a Nevet.

Tudom milyen érzés állni,
S nézni, ahogy Ő elmegy.
Tudom milyen hallani a hívást,
S reménykedni, hogy Ő legyen.

Tudom milyen várni,
Aki engem már nem szerethet.
Tudom milyen elengedni,
Mikor a tekint nem ereszt.
/Szavak/

szavak · 2011 Június 7

És akkor majd .

Nem tudok mihez kezdeni Veled,
még rettegek, hogy elveszítelek,
és már tudom, hogy olyan messze vagy,
mint élő valódtól a torz szavak.

S hogy visszaálmodom a napokat,
a múlt, mint egy halottat, befogad,
a most, mint minden élőt, kitaszít,
s helyetted használom a szavaid.

Már betűink is hasonlítanak,
Tőled tanultam hangsúlyaimat,
csak még halálod nem tanultam el,
jó papnak holtáig tanulni kell.
És akkor majd megint hasonlítunk,
egyek leszünk, hiszen egyek vagyunk:
vagyunk a bomló, változó anyag.
És lehet, hogy csak kitaláltalak.
/Szavak/

Erona · 2011 Június 8

E. E. Camings: Kötődés

Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.

Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.

Cosmos21 · 2011 Június 9

„Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol... ”
(Váci Mihály)

bigyo5 · 2011 Június 9

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig. <!--<rdf:RDF xmlns:rdf="http://www.w3.org/1999/02/22-rdf-syntax-ns#" xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/" xmlns:trackback="http://madskills.com/public/xml/rss/module/trackback/"><rdf

escription rdf:about="http://pszichologia.blog.hu/2007/05/26/vers_onismeret_pszichologia" dc:identifier="http://pszichologia.blog.hu/2007/05/26/vers_onismeret_pszichologia" dc:title="Lelki önéletrajz 5 fejezete..." dc:subject="Trackback" dc:description="Az alábbi vers legyen most minden kommentár nélkül

ortia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben I. Sétálok az utcán. Egy mély lyuk van a járdán. Beleesem, elvesztem. Nincs segítség. Nem az én hib.." dc:creator="Füredi Krisztián" dc:date="Sat, 26 May 2007 07:07:00 +0200" trackback

ing=""></rdf

escription></rdf:RDF>-->

szavak · 2011 Június 15

"Hiányoznak a ki nem mondott,
szerelmes szavak,
mikor melletted ültem,
átöleltél és én hallgattalak,
csókjaiddal beborítottál,
elvarázsoltad a számat,
akkor még nem tudtam,
mi a gyötrelem, mi a bánat.

Hiányzol nagyon,
átölelem a párnám és hagyom,
hogy szememből a könny,
áradjon szabadon,
gondolataim nálad járnak,
én csak Téged várlak,
Édesem!
"nem vagy itt, de én mégis látlak"!

Mennyire szeretlek,
nem mondhatom el Neked,
csak a versek maradnak,
vezetik a kezemet,
nehezen jönnek elő a szavak,
én tétován állok,
egy apró jelre, egy szóra,
arra az egy szóra várok."
/Carie/

szavak · 2011 Június 16

"A csend susogását hallgatva ..
.. szívem dobbanását hallom ..
Életről daloló szavak kopognak
ki belőle színes szimfóniába
ötvöződve .. emlékek zsongnak
ki jövőt formálva ..
Meghallhatod Te is .."
Én pedig szeretném újra és
újra .. Szólj! Szólalj meg!

/Szomorúfűz/

szavak · 2011 Június 16

Sokszor szeretsz valakit,aki nem is sejti érzelmeidet,
de Te hű maradsz hozzá,mintha viszonozná szerelmedet.
/Sz/

szavak · 2011 Június 21

Van egy közös zenénk
egy csakmitudjuk dallam
mind a ketten felismerjük
akármilyen zajban

de most csak te vagy és én
esőverte ablakok
a szomszédok is egész este
olyan hallgatagok

Szerintem egy zongora
(koppanó billentyűk)
a szíved és most pont oda
pont oda illesztjük
a kezünket ahol a
legjobban verdes
és te halkan hozzádúdolod
azt a szerelmes
egyedül csak mi ketten
ismerjük dallamot

Így alszunk el egymás mellett:
te dúdolsz és én hallgatok...
/Szalóczi Dániel/

szavak · 2011 Június 22

Amikor a vízre hó hull: csendre csend esik.
/Jules Renard/

szavak · 2011 Június 28

A sors tava

Szívem görcsösen őrzi emléked,

Mely mélyen fészkel lelkemben

Csónakod a sors tavába süllyedt,

S kettőnk szíve egymásnak elveszett

Szemem bejárja a végtelent,

A boldogságtól végleg búcsút intve

A csend az álmokban vesztegel,

S elterül rejtezve a lelkemben.

/Szomorúfűz/

szavak · 2011 Június 28

"Fáj a szó, mit nekem mondasz.
Fáj a szó, mit belém fojtasz.
Fáj az éles pillantásod.
És fájdalmas a hallgatásod.

Bár tudnád, mennyire kellesz!
Bár tudnád, ez a lány mit érez!
Bár tudnád, mily sokat szenved!
Ha tudnád, hogy szeret téged!

Hol a szép szó, a hódító?
Hol van a csók, a bódító?
Hol az együtt töltött sok perc?
És a zene, őszinte vers?

Mind itt, mélyen a szívemben,
Mind benne emlékezetemben.
Mind a tiéd, amit adtam,
Örökre enyém, amit kaptam."

/csak úgy/

Johnny Evil · 2011 Június 29

Petőfi Sándor

Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Johnny Evil · 2011 Június 29

Arany János

A lepke

Zöld lepke, mint hulló levél,
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
Hogy izlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot;
Nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! ha rátoppantanék,
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...
Élj, lepke! éld múló nyarad,
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s útam porát.
Nem a pacsirtát, aki szánt;
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld szintelen
Fakóján megnyugszik szemem.
Sorsom pedig, s egy méla gond
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?

Johnny Evil · 2011 Június 29

Ady Endre

A nagy álom

Megálljatok, kínok, sebek,
Ne siessetek.
Meghalok én szépen, szabállyal,
De beszédem van a Halállal.
Akarom tudni, mit hozott
A szent átkozott?
Mint gyermekségem idejében,
Elalszom-e, nyugodtan, szépen?
A kis álom engem nevet,
Kerül és nem szeret.
Szép, nagy, komoly, altatlan álom,
Jó barát legyen a halálom.

Johnny Evil · 2011 Június 29

Kölcsey Ferenc

Átok

A dalköltőn fekszik átok,
Szívén, lelkén vad ború,
Szép leányim őt hagyjátok,
Ég, föld néki szomorú;
Égben honát elvesztette,
Földen nem lel mást helyette,
Fürtein kín a koszorú.
Mennyet ígér lángszerelme,
Hajh de búsat, mely ont vészt;
Édes hangba foly gyötrelme,
Mégis lelket tép, emészt.
Álmot űz, s mert nem találja,
A valót s jelent utálja,
Kényben nem vesz s nem hagy részt.
Hajnalán rózsás tavasznak
Télvihart epedve zeng,
S majd ha lomb s virág elasznak,
Zöld ernyők után eseng.
Hölgy miatt küzd, nyerve díja,
S íme most száz kétség víjja,
Sóhajtása messze leng.
Vészes égnek néz alatta:
Hű fedélhez merre jut?
S hű fedél ha béfogadta,
Számüzöttként visszafut.
Fényben nyíl előtte pálya,
S hátra készti zord homálya,
Hol vadonba tér az út.
A dalköltőn fekszik átok,
Kedv s remény hiában int;
Szép leányim őt hagyjátok,
Elhagy ő is bút és kínt,
Majd ha dombja zöld hantjára
Milliom csillag sugára
Csendes éjben letekint.

Minden ami a szívednek kedves

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák