Mit álmodtál gyere meséld el II

M

Mrs. Dalloway

Vendég
Szép napot mindenkinek!
Eléggé fura álmom volt.

Ez egyik nagyon jó barátnőmet (amúgy én fiú vagyok) elitélték egy kis dolog miatt (valami baleset talán). És a börtön előtermében vigasztaltam. Csak arra emlékszek. Hogy pontosan miket mondtam neki, arra nem. meg arra sem hogy sírt volna. Ami még érdekes hogy be volt festve a haja szőkére (amúgy hosszú fekete). (az hozzá tartozik, hogy kivételesen jó baráti kapcsolatban álltunk, most is jóban vagyunk, csak már nem láttuk egymást régóta, mivel hogy elköltozött a munkahelye miatt messzebre. És még annyit hozzáfúznék, hogy egy szép lánynak tartom, nem tudom hogy ez számít-e. )

J

Nem tudna valaki, hogy ez mit jelent. ? J

(Nem tudom miért de nem kuldi el a rendszer az üzeneteimet)
Szia :)

Ha álmodban hívást kapsz valakitől, akit ismersz:
MINDIG keresd meg telefonon vagy személyesen!
Nem biztos, de lehet, hogy így kér éppen Tőled telepatikus úton segítséget.

Azért nem engedték át az Angyalok először az üzenetedet,
mert nem mi vagyunk az illetékesek ebben az ügyben.

Üdv D.
 

Barrydo1

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem épp álom, amiről írok. De álom szerű. Ültem a gépnél, böngésztem a net - en. És jött egy sugallat(?), érzés(?), írj. Hát leírtam. Nem igazán tudom, hogy mit is kezdjek vele. Mivel kicsit hosszabb, így csatolom.
 

Csatolások

  • Úgy hívják CSODA.doc
    15.5 KB · Olvasás: 17
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Én gyakran álmodom, hogy valami magaslaton vagyok (ez bármi lehet: épület, lépcső, vagy akár egy nagyon magas hinta) és félek, hogy lezuhanok. Komoly halálfélelmem van, sőt olyan is előfordult már, hogy el is kezdtem zuhanni álmomban. Szerencsére mostanában ritkultak az ilyen álmok, mintha "kigyógyultam" volna belőlük. Mit mondanak az álmoskönyvek ennek a tartalomnak a jelentéséről? :)
Nem lehet erőfeszítés nélkül álmot fejteni.
Ebben és az ezt megelőző topikban senkiről nem tudok,
aki álmoskönyvek alapján értelmezne / értelmezett volna álmokat!

Egyébként szinte mindegyik álmodónak rendelkezésére áll az internet:
nyugodtan rá lehet a kulcsszavakra keresni :)

Ugyanakkor én szinte mindig megnézek 1 netes álomszótárt,
ha másoknak készítek álomelemzést:
vajon minimális energia-és időbefektetéssel az illető
dekódolhatta volna - e a NEKI szóló üzenetet?
És a válasz gyakran: IGEN...
Sziasztok!
Tegnapelőtt volt egy érdekes álmom.
Egy nádassal körülvett tó partján álltam. A víz felszíne nem volt tiszta: nád és hínár darabok úsztak rajta. Egyszer láttam, hogy a vízben felém úszik egy hal. Teljesen kiúszott a sekély vízbe, közel a parthoz. Gondoltam, hogy ezt akár kézzel is meg tudnám fogni. Megfogtam a kopoltyújánál és kiemeltem a vízből. Egy kb. 140 cm hosszú hal volt, valamiért az jutott eszembe, hogy "kecsege". (Soha nem szoktam horgászni). Azon gondolkodtam, hogy ez így szabályos-e, hogy így kézzel fogtam ki, meg hogy a mérete megfelelő-e? Erre megjelent az egyik unokatesóm (aki rendszeresen horgászik), és vele elkezdtem erről beszélni. A halat közben lettem a partra közel a sekély vízhez. Mire újból odanéztem, a hal elúszott.

Az érdekes az, hogy nem szoktam horgászni. A kecsege, pedig soha nem nő meg ilyen nagyra.
Az erőfeszítés mellőzése Rád is érvényes :)

Te nem mozdulsz el 1 pontról:
nem nézel szembe az álmaid üzenetével.
Így azok különböző verzióban gyakran ugyanarról szólnak.

Ez az álom viszont nem csupán 1 magzati élményed összegzése,
hanem annak is, hogy miképpen próbálsz kitérni a szembenézés elől.

Elolvastam Brehm: Az állatok világa c. könyvében a kecsegéről szóló részt.
(Bizonyos álomfejtési iskolák az álmok funkciójának elsősorban a tudásfejlesztést, az ismeretszerzést tartják).
Ebben a szövegben kódoltan szerepel az álmod megfejtése.

A magzat agyának fejlődése megfelel az állatok és az ember evolúciós fejlődésének.
Vagyis a magzati emlék 'látásmódja' lehet pl. akár 1 halé stb.
Ilyenkor az un. halszem-optika szerint érdemes / kell értékelni a képet.

Ami döbbenetes még:
bizonyos időszakokban a magzat un. 180, sőt '360 fokos' képet is tud készíteni.
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Néhány napja volt egy félelmetes álmom, fel is ébredtem, annyira megijesztett. Az egyik barátnőm kislányával álmodtam, aki álmom szerint eladta a lelkét a gonosznak és engem is meg akart szerezni. Én az egyik szobában voltam, ő egy másikban. Állt mellette egy férfialak, akit nem láttam jól, csak tudtam, hogy együtt vannak. Aztán jött a kislány és erőszakosan elkapta a fejemet és azt akarta, hogy a szemébe nézzek. A szeme írisze tűzpiros volt, a pupillája viszont átlátszó. Tudtam, hogy nem szabad sokáig szemébe néznem. A másik alak a szobában maradt és onnan figyelt. A küzdelem közben ébredtem meg nagy szívdobogással.
Előre is köszönök minden hozzászólást.
Alfahold
Szia :)

Az álmaidban gyakran ismétlődő kislány talán 1 olyan személyiségrészed lehet,
amit integrálnod kellene.
Az, hogy most mintegy vérfarkasként jelenítetted meg őt,
azt jelentheti:
egyre sürgetőbbé válik a feladat elvégzése.

Szeretettel D.
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Én is érdekeset álmodtam az éjjel. Azt tudni kell, hogy 3 hete volt egy balesetem, elvágtam a hüvelykujjam, összevarrták, az ín is sérült, úgyhogy 3 hét gipszsín is járt hozzá. A gipszet 9én veszik le. Álmomban leszedtem előre a kötést, már iskolában mutogattam osztálytársaknak hogy egészen szép a seb nem is csúnya. (általános iskolás osztálytársaim voltak az álomban , most am 23 éves vagyok már...) Aztán mentem a doktorhoz, hogy levegyék a kötést, de atz már levettem közben. Egyik asszisztens kérdezett, hogy amikor előzőleg voltam a rendelőben hogyan viselkedett a többi asszisztens velem, elmondtam hogy volt egy idősebb aki nem jól kötözte be akezem, de a másik aranyos volt. (ez igaz is) Aztán elkezdte kezelni a kezem, de semmi léyneges nem történt. Aztán a fura az egészben, hogy a szememen kezdte a bőrt lehúzni, meg lecsipkedni, és nagyon fájt, és kérdeztem miért csinálja ezt, és azért kellett levágni, hogy nehogy megnyúljon ott a bőr (?!) ...elég morbid vége lett:S
Szia :)

Mivel nemcsak a betegségeknek, hanem a baleseteknek is kódja van:
az ilyen jellegű eseményeknél / álmoknál mindig érdemes utánanézni,
hogy mit szimbolizál az érintett testrész:
esetedben a hüvelykujj.
Természetesen az is fontos, hogy a domináns kezeden történt-e a sérülés.

Továbbá az álmodban nagyon beszédesek a SZÁMOK is!

Szeretettel D.
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Kedves Viktor
- nagyon lehúzó, önmegpecsételő nicket választottál a torz szójátékkal:
óriási pofont adva így az önértékelésednek -
iRead és Barrydo1!

A Ti beírásaitok alapján un. viselkedési függőségre lehet gyanakodni.
Szíves figyelmetekbe ajánlom Gregg Braden: Utazás világok között című művét,
amelyben a Szerző részletesen, példákkal alátámasztva bemutatja
1 beavatási utazás keretein belül a Hét Esszénusi Tükröt.

Üdv D.
 

Mcmiki

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Tudna-e nekem valaki tanácsot adni mi lehet az oka,hogy rengeteget álmodok halottakkal (nem olyan személyek,akiket ismerek/ismertem) illetve rengetegszer barangolok álmomban temetökben,sokat látok koporsókat.
Volt,hogy olyat is álmodtam,hogy ástam ki valakit a temetöben ,mert ugy tudtam,hogy élve temették el és meg akartam menteni.
Mondhatni évek óta vannak ilyen halott dolgokkal kapcsolatos álmaim,nem minden éjjel,de ha álmodok , akkor csak ilyesmiket mindig és néha nagyon elbórzadok, felébredek és nem tudok már visszaaludni sem!
Mi lehet ennek az oka?
Köszönöm!
 

alfahold

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok,

A következőt álmodtam: Egy olyan piacon voltam, amit még nem ismertem. Árusok voltak az asztalok mögött, de mintha csak kacatokat árultak volna. Alig néztem szét, amikor jött valaki és felháborodottan kérdezte, hogy mit szólok ahhoz, hogy milyen körülmények uralkodnak ezen a piacon. Én valami olyasmit mondtam, hogy még nem ismerem itt ki magam, amikor észrevettem, hogy középen egy kövér nő műanyag pohárban üdítőt árul, ami tulajdonképpen csak valami gyenge, vízzel hígított szörp volt, de mindenki vette, és én csodálkoztam azon, hogy milyen sokan akarnak egyszerű, színezett vizet inni. Aztán találkoztam egy régi barátnőmmel. Megállapítottam, hogy jól néz ki, hogy szép a szeme és jól állt neki, hogy ki volt rúzsozva a szája, és akkor észrevttem, hogy az arcára halvány festékkel egy szép pillangó képe is fel van festve, és ahogy mozgott, az arcára rajzolt pillangó finoman színt váltott. De akkor már a piac mellett voltunk, valami épület előtt. Megjelent a férje is, és a barátnőm be akart menni egy ajtón, amiről megállapiította a férjére nézve bosszúsan, hogy nyitva maradt, és bementek, ugyanis valamit üzletük vagy raktáruk volt a helyiség, aminek nyitva maradt az ajtaja.


Köszönök mindenkinek mindent!
Alfahold
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Sziasztok!
Tudna-e nekem valaki tanácsot adni mi lehet az oka,hogy rengeteget álmodok halottakkal (nem olyan személyek,akiket ismerek/ismertem) illetve rengetegszer barangolok álmomban temetökben,sokat látok koporsókat.
Volt,hogy olyat is álmodtam,hogy ástam ki valakit a temetöben ,mert ugy tudtam,hogy élve temették el és meg akartam menteni.
Mondhatni évek óta vannak ilyen halott dolgokkal kapcsolatos álmaim,nem minden éjjel,de ha álmodok , akkor csak ilyesmiket mindig és néha nagyon elbórzadok, felébredek és nem tudok már visszaaludni sem!
Mi lehet ennek az oka?
Köszönöm!
Szia :)

Mostanában keveset tudok fent lenni a neten és emiatt lakonikusabban válaszolok.
Igyekszem most is tömören, de természetesen felelősséggel fogalmazni.

Ilyen esetben arra is lehet gondolni, hogy ez az álomfüzér 1 előző vagy párhuzamos életedbeli élményed lehet.
De a családi mezőn keresztül valamely ősöd esetleges lelkiismeretfurdalása is megszólalhat pl. ezáltal Benned.
Stb.

Én a legvalószínűbbnek mégis azt érzem,
hogy valamilyen fájdalmas emléket hihetetlen mélyre elástál, eltemettél magadban.
És az álmok szimbolikusan így jelenítik ezt meg Számodra.

Ez bármennyire is kínzó:
mégsem átok, hanem áldás, ajándék.
Ilyen brutálisra hangszerelve figyelmeztetnek az álmaid,
hogy mi az, amit önmagadban meg kell gyógyítanod.

Végezz el 1 kísérletet.
Tapogasd le az ujjaiddal az Általad írt szöveget.
Mit érzel?
Mikor kezd bizseregni az ujjad...?
Mikor veri ki a veríték a homlokodat...? Stb.

Nekem itt:
...ugy tudtam,hogy élve temették el

Nagyon régen Novgorodban nyelvi táborban vettem részt
és elhajókáztunk együtt 1 monostorba.
Az idegenvezető beszélt 1 nőről, akit sok - sok évvel ezelőtt élve temettek el...
Rettenetesen éreztem magamat, mert amikor kitért a részletekre:
úgy éltem meg, hogy ENGEM zártak be élve 1 koporsóba és hallottam a rám zúduló rögök dübörgését.
Nem bírtam kiszabadulni, kiáltani sem tudtam és levegőt sem kaptam.
(Később jöttem rá, hogy másfél éves koromból 1 vastüdős élményem elevenedett fel ilyen jelképes módon...).

A kérdés az, hogy elképzelhető-e:
életed során, csecsemő vagy kisgyermek korodban valami miatt
hagytak-e MAGADRA 1 doboz-szerű alkalmatosságban 1 kórházban ...?
Esetleges koraszülöttséged miatt inkubátorban vagy valamilyen lélegeztető gépen?!

Képzeld csak el azt az ELHAGYATOTTSÁGOT, amit 1 pici baba vagy kisgyerek
átélhet 1 kórházban ilyen peremfeltételek mellett!

Amiről beszélek, az 1 őseredeti félelem.
Ellenszere a szeretet, az együttérzés; Esszénusi értelemben az Ima.

Neked is Gregg Bradent tudom javasolni.
Egyrészt a Youtube oldalon keresd meg az Isteni Mátrix c. előadását.
/A magyar nyelvű feliratozást be lehet állítani./.
Az Imáról a 15. és a 16. epizódban van szó.

Én most sorban olvasom a könyveit.
A Tudatos teremtésig még nem értem el: talán az volna Számodra a legalkalmasabb.
De az Utazás világok között is megfelel a célnak.
A jó hír pedig az, hogy a kanadán minden könyvét megtalálod.

Ha begubózó, magadba forduló típus vagy,
akkor pedig még azt javasolom, hogy fokozatosan tágítsd a komfortzónádat.
Tölts minél több időt a szabadban növényekkel, állatokkal, földmunkával foglalkozva; túrázgatva.

"REJTÉLY VAGYOK, ZÁRT ÉS VÉDETT.
AMIKOR LELKEM TALÁLKOZIK A NAPPAL, MELEGEN SUGÁRZOM,
DE NEM ADOM KI MÉLYSÉGEIMET."

Szeretettel D.
 

Mcmiki

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
Nagyon szépen köszönöm az aprólékos választ!
Nem emlékszem olyesmire a gyerekkoromból,hogy egyedül hagytak vólna, nem voltam inkubátorban sem,nem voltam koraszülött csecsemö;
Aminek lehet még jelentösége,hogy nagyon sulyos depresszióm van évek óta, szinte teljesen bezárkózva élek, ez mellett nagyon gyengék az idegeim is sajnos!
Talán még az is jelentös lehet,hogy egy temetö közelében lakok, de amugy ez nem okozott gondot,sem félelmet,megszoktam,hogy ott van és éjjel is nyugodtan megyek el a temetönél,nem zavar.
Köszönöm szépen!
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Szia!
Nagyon szépen köszönöm az aprólékos választ!
Nem emlékszem olyesmire a gyerekkoromból,hogy egyedül hagytak vólna, nem voltam inkubátorban sem,nem voltam koraszülött csecsemö;
Aminek lehet még jelentösége,hogy nagyon sulyos depresszióm van évek óta, szinte teljesen bezárkózva élek, ez mellett nagyon gyengék az idegeim is sajnos!
Talán még az is jelentös lehet,hogy egy temetö közelében lakok, de amugy ez nem okozott gondot,sem félelmet,megszoktam,hogy ott van és éjjel is nyugodtan megyek el a temetönél,nem zavar.
Köszönöm szépen!
Nagyon szívesen :)
 

Barrydo1

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Második napja álmodom hasonlót. Első este épületekkel, amik felújításra szorultak, de valahogy a lehetőséget láttam benne. Következő éjjel nagyon szép, modern, ízléses házak, amiket bővíteni készültek. Mindkét álomban medence, tenger is szerepelt. Nyugodt vizek voltak, de nem mentem bele, csak távolabbról csodáltam. És emberek jöttek - mentek. Egy fiúval beszéltem, akivel 30 éve jártam egy osztályba. Arról volt szó, hogy menjünk - e úszni, de ő a tv - ben a meccsre szavazott. Pár pillanattal később, egy másik helyen találtam magam három férfivel. Azt a három személyt meg mint ha filmen láttam volna, ott "álltam" mellettük, de nem láttak. A középkorú úrnak meghalt az apja, azért rohant oda, és amikor odaért, a fia nyakába borult. Majd egy idős férfi nyakába is, aki a valóságban viszont tényleg az apja. Én meg csak álltam és néztem őket.
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Gianna Jessen vallomása
gianajessen.jpg
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég


Az ember agyagból gyúrjon Istent,
Aki teremtsen néki világot,
Hol hajthat magának papírhajót,
Amin önnön özönvizét megússza.

Keressen folyton partokat,
Hogy folyvást száradozzon.
Keressen folyton partokat,
Míg el nem mossa egy végső áradat.

Keressen folyton partokat,
Hogy folyvást száradozzon.
Keressen folyton partokat,
Míg el nem mossa egy végső áradat.
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Vissza - vissza térő álmom, hogy sütiket eszem. De most annyira finom csokis tortát - sütit ettem, hogy szinte éreztem az ízért ébredés után. Mindenkinek édes pihenést a hétvégére!:grin:
images


A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag,
amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával.
A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén,
ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra.
A süti bármilyen,
a kiszolgáló által meghatározott információtartalmat hordozhat.
Az eljárás célja az állapot bevezetése az alapvetően állapotmentes HTTP tranzakcióba.
Sütik hiányában minden egyes weboldal (vagy erőforrás) lekérése elszigetelt esemény,
gyakorlatilag független a site többi oldalának lekérésétől.
Ha a böngésző visszaküld egy sütit, a kiszolgálónak lehetősége van összekapcsolni az aktuális kérést a korábbiakkal.
Leggyakrabban egy adott weboldal regisztrált felhasználóinak azonosítására,
„bevásárlókosár” nyilvántartására vagy látogatók nyomon követésére használják.

FORRÁS: Wikipédia
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
AJÁNLÓ

%C3%A1llatok%20ereje.jpg


Nagyon régen vágytam erre a könyvre és most végre sikerült megvennem.
A neten már olvastam belőle részleteket és ennek alapján tudtam,
hogy kiválóan használható álomfejtéshez IS.

A valóság, tehát maga a könyv még a képzeletemet is felülmúlta,
mert az erőállatok többrétű leírása végén konkrétan arra is kitér a szerző,
hogy mit jelenthet, ha az adott állattal álmodunk.

Rögtön az vetődött fel bennem,
hogy nem csupán akkor alkalmazható álomértelmezéshez a könyv,
ha valamilyen állattal álmodunk,
hanem akkor is, ha a könyv alapján készített képzeletbeli Kártyából
1 adott álomra húznánk Lapot.

Rákerestem a szerző nevére és mit találtam...?
EGY A KÖNYVBEN JELLEMZETT ÁLLATOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT VIRTUÁLIS KÁRTYÁT,
AZAZ 1 SZÁMÍTÁSTECHNIKAI PROGRAMOT,
MELLYEL LAPOT LEHET HÚZNI 8-O

dckt_200_200.jpg

[HIDE][/HIDE][HIDE][/hide][HIDE][/HIDE][HIDE][/hide][HIDE][/hide][HIDE][/hide][HIDE]http://www.shantila.de/Orakel.html[/HIDE]

Szeretettel D.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Tudna-e nekem valaki tanácsot adni mi lehet az oka,hogy rengeteget álmodok halottakkal (nem olyan személyek,akiket ismerek/ismertem) illetve rengetegszer barangolok álmomban temetökben,sokat látok koporsókat.
Volt,hogy olyat is álmodtam,hogy ástam ki valakit a temetöben ,mert ugy tudtam,hogy élve temették el és meg akartam menteni.
Mondhatni évek óta vannak ilyen halott dolgokkal kapcsolatos álmaim,nem minden éjjel,de ha álmodok , akkor csak ilyesmiket mindig és néha nagyon elbórzadok, felébredek és nem tudok már visszaaludni sem!
Mi lehet ennek az oka?
Köszönöm!

a pszichéddel való kapcsolatod sérült... valakit nem gyászoltál meg helyette álmodban őrzöd, ezért az álmodással összemostad a halált
 

Mcmiki

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a választ! Tudtommal mindenkit meggyászóltam,akit elveszitettem a nagyszüleim közül, apai ágról a nagymamám és anyai ágól a nagyapám hagyott itt.
 
Oldal tetejére