Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

szlemese

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Nagyon kevés az időm, állandóan rohanok! De olvasni nagyon szeretek. A jó könyveket. Sajnos arra nincs időm, hogy órákat bogarásszak a könyvtárba, csak azért, hogy 1-1 tuti jó könyvet kivegyek. ha valaki olvasott valami jót, számára tetszőt, ossza meg velünk, néhány mondatos ajánlással megspékelve.
Amit én mostanában olvastam és nagyon tetszett: Várkonyi Zsuzsa, Férfiidők lányregénye.

Egy orvosról és egy lányról szól, akik a háború után lelnek egymásra. A lány szülei meghaltak, és egy orvoshoz kerül ez a leányzó, aki tulajdonképpen a kamasz lányból érett felnőtt nőt " farag" Szép regény, de nem érzelgős.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
Két könyvet olvastam. Popper Pétertől "Egy illuzió halála".
Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek. (Ajánlanám mindenkinek.)

Nehezebb de szakmailag érdekes Platón összes művei kommentárokkal. A kútnál. Apofrif dialógusok. Eddig még magyarúl nem olvasható szövegek, új fordítások segítenek a dialógusok megértésében. Érdekessége, hogy a dialógusok egyrésze a politikusok szakértelmének tárgyáról és az igazságosság kérdéséről ad új értelmezéseket.
 

szlemese

Állandó Tag
Állandó Tag
Halloway János-Rendszerváltó szerelmek.

Vélhetőleg álnéven írt könyv. 2 értelmiségi családról, és azok ismerőseiről szól. Rendkívül szórakoztató, igazi humorral megáldott regény. Ajánlom mindenkinek. Idézet belőle egy kis kedvcsinálónak:
"-Nos, kérlek az a helyzet, hogy beleszerettem a feleségedbe.
-Ez számomra is megtiszteltetés.-Hilda meglepve nézett férjére, mert ez a mondat úgy hangzott el, mintha az, akinek meg kellett volna lepődnie, sőt botránkoznia, sem meg nem lepődött, de de megbotránkozni végképp nem botránkozott meg. - És akkor éntőlem most mit vársz?
-Szeretném, ha megengednéd.
-Én? Mit?
-Szeretnék Hildával rendszeresen találkozni.
-Szóval ez most egy leánykérés?
-Hát olyasvalami."
 

oma

Állandó Tag
Állandó Tag
olvasni jó

Kurt Vonnegut: Börleszk avagy Nincs többé Magány :D
Eredeti cim: Slapstick: Or Lonesome No More!

A füljegyzetböl: "Anyagtakarékossági okokból milliméteresre zsugorított zseniális kínaiak és eltompult agyú, boldog rabszolgasorban dagonyázó amerikaiak népesítik be a kötet lapjait. Az Egyesült Államok siet a kõkorszakba, hála az elnök sajátos rendszerének. A kétméteresnél is magasabb, ijesztõen rút, de jóságos elnök ugyanis - választási jelmondatát valóra váltva - rendeleti úton teremtette meg országában a nagycsaládok mesterséges társadalmát. A választási jelmondat pedig így hangzik: "Nincs többé magány!"

Zseniális irásnak/szatirának tartom. Fekete humor a javából, brilliáns látomása egy megbolondult, hajótörötten magányos jövőképnek.
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
henri Charriére: Pillangó (szökésem a pokolból)
A szerzőt, a nemrégiben elhunyt Henri Charriére-t (alvilági becenevén: Pillangót) 1931-ben egy selyemfiú meggyilkolásával vádolták, és a hamis tanúk segítségével életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Pillangó sohasem tudott beletörődni az ítéletbe. Tudta, hogy ki a tettes , és hosszú büntetése alatt megfogadta, sőt eszelősen ragaszkodott elképzeléséhez, hogy megszökik a fegyenctelepről, és bosszút áll az ügyészen, az esküdteken, a hamis tanúkon, azokon, akik az 'enyészet útjára' küldték.
Elkezdődött tehát Pillangó fantasztikus szökés- és kalandsorozata, s ezeket örökítette meg később Charriére a Dumas, Victor Hugo fantáziáját is túlszárnyaló, izgalmas , fordulatos könyvében.
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
Robert Merle: Mesterségem a halál

Megrendítő figyelmeztetés: lelkiismeret-ébresztő kiáltvány a jó szándékú emberiséghez. De nemcsak ennyi, hanem csupa kérdés, döbbent rácsodálkozás a kor ijesztő képtelenségeire. Hogyan válhatott egy ember a nácizmus pokoli gépezetének érzéketlen alkatrészévé? Hogyan gyakorolhatta Rudolf Lang ugyanolyan lelkiismeretesen, pontosan és szenvtelenül a halál "mesterségét", mint ahogy egy pedáns adótisztviselő az adótartozásokat könyveli a tartozik-követel rovatokba? Mi történt ezzel az emberrel? Tébolyodott-e vagy épelméjű? Hiszen bizonyára Rudolf Lang is normális csecsemőként született. Mi okozta hát jellemének iszonyú kórosodását? ki a bűnös?
Hol végződik környezetének felelőssége, és hol kezdődik az övé? És Robert Merle válaszol: sallangtalan, drámai erejű írói eszközökkel tárja fel a Vilmos császári, a prefasiszta és a fasiszta kort és jellegzetes alakjainak kórképét.
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
OSHO: A HALÁL a képzelt ellenség

OSHO napjaink misztikusa. Ő a huszadik század egyik legismertebb és legprovokatívabb lelki tanítója, akire a hetvenes években figyelt fel először a Nyugatról érkező, meditácíót és átalakulást kereső fiatlsága.
Osho munkája az, mint mondta, hogy segítsen megteremteni a feltételeket egy újfajta ember megszületéséhez.


Csak akkor tudok szeretni, ha tiszteletben tartják a szabadságomat.Ha alkudoznom kell és úgy kapok szeretetet, hogy a szabadságommal fizetek érte, akkor az a szeretet nem nekem való. Az a fajta szeretet a sekélyes embereknek való, azoknak, akikből hiányzik az intelligencia.
ídézet Oshotól
 

Onix Sayron

Állandó Tag
Állandó Tag
Legutoljára Aristophanés Lysistrate című komédiáját olvastam. A mű lényegét akár egy szóval is ki lehetne fejezni. Mondjuk úgy hogy nem szól másról mint hogy a nők miként tudják ráérőszakolni a hatalmukat a férfiakra azálltal hogy megvonják tőlük magukat.Ajánlom bárkinek. Szimpadra szánt mű gyanánt elképzeltem miként lehetne előadni... hát ha nem dramatizálnánk át egy kicsit biztos piros karikás darab lenne.
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
Ürögdi György:Kleopátra

ki ne hallott, olvasott volna Kleopátráról, a történelemnek erről a híres asszonyáról?Shakespeare, Shaw választották drámájuk hősnőjévé, több filmet forgattak az ókori Egyiptom utolsó királynőjének regényes életéről. Ürögdi György a korabeli források, a legújabb kutatások felhasználásával mindvégig érdekes, könnyed, sőt izgalmas módon ábrázolja Kleopátra életét és korát.A könyv lapjain megelevenednek a nagy kortársak, így Ceasar, Antonius, Pompeius, Cicero, a fiatal augustus, a híres-hírhedt Heródes király és sok más neves közel-keleti, valamint római államférfi.A szerző élénk színekkel ecseteli a forrongó kort , Róma mindent elsöprő terjeszkedési törekvéseit, amelynek még önálló ország uralkodónője, Kleopátra minden igyekezetével, politikai tehetségével sőt nőieségének varázsával akart ellenállni hogy országának függetlenségét biztosítsa. Végül is Róma diadalmaskodott és a királynő életével fizetett. Számos kevéssé vagy alig ismert kép, valamint két térkép érzékelteti és magyarázza a könyv mondanivalóját.
 

tusi55

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, ezen a fórumon sincs nagy tülekedés.... Én éppen Váncsa István könyvét olvasom. Aki szereti a kortárs dolgokat, a humort, a szatírát, feltétlenül olvasson Váncsa könyvet, pl: Utazás Amnéziába. De az is jó lenne, ha ezen a fórumon esetleg hangoskönyvekről is lenne szó. Nagyon jó dolog kocsiban, hosszú utazás alatt irodalmat hallgatni. Szerintem jobb, mint a zenei adók....
 

J_Móni

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én legutóbb T. Jefferson Parkertől olvastam a Hallgatag c. könyvet. Igazán meglepődtem, mert a hátulján thrillerként jellemzik, de szerintem nem igazán volt thriller. Nagyon nehéz besorolni, bármely kategóriába, szerintem leginkább egy jó kriminek, és egy nem túl idegőrlő thrillernek a keveréke, de sokkal több krimi van benne. Az arány kb. 4:1.
Én mindenesetre nagyon tudom ajánlani mindenkinek, de főleg a hölgyeknek! Nekem nagyon tetszett!
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
VARLAM SALAMOV: KOLIMA történetek a sztálini lágerekből

Könyvről: Salamov lágertapasztalata keserű és hosszantartó, élethűen tárul elénk az elállatiasodának és reményvesztettségnek mélységei....
1938-1939-ben Berija belügyminiszter elrendelte az elítéltek számának csökkentését , de ez nem az ártatlanok szabadon bocsátását, hanem a betegek és az olyan elítéltek megsemmisítését jelentette, akiknél az orvosi vizsgálat a kényszermunka és az elégtelen táplálkozás miatt disztrófiát állapított meg. A Dalsztroj Kolimai lágereiben a betegeket és a gyengélkedőket fürdőbe vitték, majd azzal az ürüggyel, hogy fehérneműt kapnak, egy másik kijáraton át a mezítelen és áthevült testű elítéteket -50 fokos hidegben traktorokkal vontatott szánokra kényszerítették, és a mocsarakba vitték, ahol vaskampókkal húzták le a holttesteket....Így csökkentették az elítéltek számát több ezerrel....
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
Werner Gitt:...és a többi vallás

Ez a könyv olyan "darázsfészekbe" nyúl, amely újra meg újra élénk vita tárgya.
oly sok vallás van. Vajon valamennyi téved, vagy van köztük egyetlen helyes is, vagy végül is mindegyik a célba vezet?
De hiszen a másvallású emberek is őszintén keresik az igazságot. Őszintén imádkoznak, és hoznak áldozatot, és szilárdan hisznek vallásuk tanításában. Istennek ezt is látnia kell. Ha Isten a szeretet Istene, nem kellen-e mindezt a buzgó fáradozást méltányolnia?
Őszinte válaszokra van szükségünk, amelyek átsegítenek a vívódáson.
A szerző alapos, a Bibliára felépített művet ad a kezünkbe...
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
CHARLOTTE BRONTE-Jane Eyre

A címbeli főhősnő, Jane Eyre a regényirodalom egyik legmegrendítőbb, felejthetetlen alakja. A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek...

A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

S mire a regény végére érsz, a hősnővel együtt örülhetsz a rendíthetetlen hűség jutalmának: a tiszta szerelem diadalának. De többet nem árulok el: olvasd el magad!
 

zolcsika

Állandó Tag
Állandó Tag
Dunnie Brasco

:) Nemrég kaptam ajándékba egy könyvet az FBI ügynök aláirásával dedikálva. Egy rendőrtiszt barátom szerezte számomra mikor Pistone ügynök előadást tartott az FBI tanfolyamon. Filmen is volt a story Johhny Deep és Al Pacinó szereplésével.
A könyv sokkal jobb ajánlom figyelmetekbe akár angol akár magyar nyelven juttok hozzá!
 

gyicu

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nick Hornbytól a Hosszú út lefelé című könyvet olvastam, épp tegnap "végeztem" vele. Kissé letargiás lettem utána, de gondolom, ez a cél... Négy öngyilkos-jelölt majdnem-öngyilkossága utáni időszakáról szól, és bár a téma finoman szólva sem vidám, mégis voltak olyan részek, amiken (hála az író remek stílusának) jókat vigyorogtam. Nagyon-nagyon tetszett!!!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére