Nfl

T

TH6777

Vendég


A New England Patriots az NFL 2. játékhetén is bizonyította, hogy a bajnoki cím egyik legfőbb várományosa. Tom Brady-ék ezúttal a San Diego Chargers szedték ízekre. A Kansas City Chiefs, a Jacksonville Jaguars és a Seattle Seahawks is hatalmas pofonba szaladt bele.


A Jacksonville Jaguarst a New York Jets ütötte ki. A Jaguars támadójátékáról mindent elárul a kezdő irányító, Luke McCown teljesítménye. A QB 19 passzkísérletéből csak 6 ment jó helyre, 59 yardja mellett 4-szer eladta a labdát. McCown pocsék játéka miatt bemutatkozott a ligában, Blaine Gabbert (6/5, 52 yard), akit nagy tehetségnek tartanak. A Jets irányítója, Mark Sanchez sem volt csúcsformában, ugyanis a 2 TD átadás mellett, 2 interception szerepel a statisztikájában. A Jets legjobbja Antonio Cromartie volt. A liga egyik legjobb cornerbackje kétszer halászta le a levegőből az irányító passzát.

A szegény Seattle Seahawks az áldozati bárány szerepét játszotta el a Pittsburgh Steelers elleni mérkőzésen. Mint ismert a tavalyi nagydöntős, Steelers az első fordulóban 35-7-re kikapott a csoportrivális Baltimore Ravens-től, így a játékosait erősen fűtötte a bizonyítási vágy. A Steelers védelme Troy Polamalu (6 szerelés, 1 sack) vezetésével öt alkalommal vitte földre a Seattle irányítóját, Tarvaris Jacksont. A Seahawks offensive lineja gyatra munkát végez, ugyanis az első két mérkőzésen 10 sacket nyelt be Jackson.

Peyton Manning nélkül vereségre van ítélve az Indianapolis Colts, amely az első játékhét után ismét vereséget szenvedett. A kétszeres Super Bowl győztes alakulatot, ezúttal a nem túl acélos Cleveland Browns leckéztette meg. Egy apró érdekesség: Kerry Collins két meccs után 388 passzolt yardnál, 2 TD átadásnál és 1 interceptionnél jár. Manning a 2010-es szezon, első két játékhetén 688 yardot passzolt, 6 TD átadása volt és egyszer sem adta el a labdát. Az offensive linet is megviseli Mannnig hiánya, ugyanis két forduló után 5 sacket szenvedett el Collins, tavaly az első két találkozón „csak” háromszor vitték földre Manninget.

A 2011-es játékosbörze 1/1-se Cam Newton ismét bizonyította, hogy miért ő lett az első választott, igaz pocsékul célzott a Green Bay Packers elleni mérkőzésen. A fiatal irányító, ezúttal 432 yarddal, 1 toucdown átadással és 3 interceptionnel zárt, a 46 passzkísérletéből csak 26 volt sikeres. A liga egyik legtehetségesebb QB-je lett a hetedik olyan irányító az NFL-ben, aki egymást követő két mérkőzésen is legalább 400 yardot passzolt (422, 432). A remek, de pontatlan játék semmit sem ért, ugyanis a Packers Aaron Rodgers (2 TD passz) irányításával legyőzte a Carolinát, amely továbbra is nyeretlen.


A New Orleans Saints a Green Bay Packers ellen vereséget szenvedett, de vasárnap legyőzte a Chicago Bears csapatát. Drew Brees 270 passzolt yarddal és 3touchdown átadással zárt. A védelemben Roman Harper és Junior Galette villogott. Mindketten 2-2 sacket mutattak be. A nyolcadik szezonját taposó, Devery Henderson megmutatta, hogy még mindig számíthat rá Brees. A nagy öreg 3 elkapásával 103 yardot hozott csapatának, nem mellesleg 1 TD is szerzett. A Bears-nél Matt Forte parádézott. A futó 117 yarddal zárt. A Chicago QB-je, Jay Cutler botrányosan passzolt. Negyvenöt kísérletéből csak 19 volt sikeres, igaz 244 yardot és 1 TD jegyzett a találkozón.

A Tennessee Titans megtalálta a nyerő párost a Baltimore Ravens ellen. Az irányító Matt Hasselbeck (358 yard, 1 TD, 1 interception) és az elkapó Kenny Britt (9 elkapás, 135 yard, 1 TD) is remek teljesítményt nyújtott.

Fantasztikus teljesítményt nyújt a Houston Texans futója, Ben Tate. A mindössze huszonhárom esztendős játékos a 11. olyan running back az NFL-ben, aki az első két mérkőzésen mindkétszer 100 yardnál többet futott (116, 107). A Texans meglepően sima győzelmet (23-13) aratott a Miami Dolphins otthonába.




Megállíthatatlan a New England Patriots. A 2011-es szezon első mérkőzésén, remek taktikai húzásokkal a Miami Dolphinst fektette két vállra a Pats. Vasárnap a San Diego Chargerst szedték ízekre a „Hazafik”. A vasárnapi találkozón a Chargers nem tudott mit kezdeni a Tom Brady vezette gyors támadásokkal, illetve a Jerod Mayoval és Vince Wilforkkal felálló védelemmel. A Pats irányítója ismét káprázatos teljesítményt nyújtott, ezúttal 423 passzolt yarddal és 3 touchdown átadással zárta a mérkőzést, ezen felül 40 passzkísérletéből csak 9 (!) volt rossz. A liga egyik, hanem a legjobb QB-je lett a hatodik olyan irányító az NFL-ben, aki egymást követő két mérkőzésen is legalább 400 yardot passzolt (517 ,423). Múlt héten a New England 622 yardot haladt előre, most 504 yardot sikerült összehozni.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Patriots futója, BenJarvus Green-Ellis (17 futás, 70 yard, 1 TD), elkapója, Deion Branch (8 elkapás, 129 yard) és a tight endje, Rob Gronkowski (4 elkapás, 80 yard, 2 TD). Érdekesség a Patriots-cal kapcsolatban, hogy a huszonkilenc esztendős, 1 méter 88 centi magas, 147 kilogrammos, Vince Wilfork pályafutása első interceptionjét szerezte. A Chargers-nél egyedül Vincent Jacksont lehet kiemelni. A játékos 10 elkapásával 172 yardot hozott csapatának, nem mellesleg 2 TD ért el. Philip Rivers hiába dobott 378 yardot és adott 2 touchdown passzt, 2-szer eladta a labdát, amely egy New England szintű ellenfél ellen hatalmas hibának számít. A magyar származású Meskó Zoltán elképzelhető, hogy térdsérülést szenvedett. A punter lábára az egyik csapattársa esett rá.

A Kansas City Chiefs, a Jacksonville Jaguars és a Seattle Seahawks is nagyarányú vereséget szenvedett. Az előző szezonban a Chiefs megnyerte az AFC Nyugati csoportját, a mostani szezont, azonban két súlyos vereséggel kezdte, ugyanis az első játékhéten 41-7-re kapott ki a Buffalo Bills-től, míg vasárnap a Detroit Lions verte meg 48-3-ra. Szegény csapatot, még az ág is húzza, ugyanis a csapat legjobb futója, Jamaal Charles térdszalagszakadást szenvedett, így a számára véget ért a szezon. A találkozót a Detroit irányítója Matthew Stafford 4 TD átadással és 1 interceptionnel zárta. A Kansas City QB-je Matt Cassel háromszor adta el a labdát
A Denver Broncos – Cincinnati Bengals mérkőzésen négy játékos is elérte a 100 yardot. A vendégeknél a két elkapó, Jerome Simpson (4 elkapás, 136 yard) és A.J. Green (10, 124 yard, 1 TD). A Denvernél a futó, Willis McGahee (28, 101 yard, 1 TD) és Eric Decker (5, 113, 2 TD) is átlépte a 100 yardot. A találkozót két ponttal végül is a Broncos nyerte meg. A Bengals-nél az újonc irányító, Andy Dalton kezdett. A fiatal QB 332 yarddal és 2 TD átadással zárt. Elképzelhető, hogy ő lesz Carson Palmer utódja.

A San Francisco 49ers – Dallas Cowboys mérkőzés volt az első olyan találkozó a 2011-es szezonban, amely a hosszabbításban dőlt el. Az utolsó negyed előtt a San Francisco 21-14-re vezetett, de a texasi alakulat a bordatöréssel játszó Tony Romo vezetésével kiegyenlített. A találkozót az újonc rúgó, Dan Bailey döntötte el egy 19 yardos field goallal. A Dallas-nál Miles Austin és Jason Witten villogott. Az elkapó 143 yarddal és 3 TD-vel, míg a tight end 102 yarddal zárt. A Cowboys-nál a védelem is jól szuperált, ugyanis hatszor terítették le a 49ers irányítóját, Alex Smitht.

NFL Eredmények:
2. játékhét:
Vasárnap:


Buffalo Bills – Oakland Raiders 38-35
Carolina Panthers – Green Bay Packers 23-30
Detroit Lions – Kansas City Chiefs 48-3
Indianapolis Colts – Cleveland Browns 19-27
Minnesota Vikings – Tampa Bay Buccaneers 20-24
New Orleans Saints – Chicago Bears 30-13
New York Jets – Jacksonville Jaguars 32-3
Pittsburgh Steelers – Seattle Seahawks 24-0
Tennessee Titans – Baltimore Ravens 26-13
Washington Redskins – Arizona Cardinals 22-21
San Francisco 49ers – Dallas Cowboys 24-27
Denver Broncos – Cincinnati Bengals 24-22
Miami Dolphins – Houston Texans 13-23
New England Patriots – San Diego Chargers 35-21
Philadelphia Eagles – Atlanta Falcons – később játszották



Hétfő:
New York Giants – St. Louis Rams
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Eldobom az agyamat, és körbejárom....mitörtént..? Hogy kaphatott ki a Patriots a Buffalótól 21 pontos vezetésről,34-31-re, és hogy dobhatott a Legjobb irányító, Brady 4 az az négy interceptiont ...? nem értem...na mindegy legfeljebb egy vereséggel jutunk a rájátszásba, de onnét a a döntőig menetelünk , amit idén persze nyerünk is...pozitív hozzáállás...
 
T

TH6777

Vendég
Ncaa

nfl_xlsport.jpg




New England Patriots

New York Jets
Miami Dolphins
Buffalo Bills
Cincinnati Bengals
Baltimore Ravens
Pittsburgh Steelers
Cleveland Browns
Indianapolis Colts
Houston Texans
Tennessee Titans
Jacksonville Jaguars
San Diego Chargers

Denver Broncos
Oakland Raiders
Kansas City Chiefs
Philadelphia Eagles

Dallas Cowboys
New York Giants
Washington Redskins
Minnesota Vikings

Green Bay Packers
Chicago Bears
Detroit Lions
New Orleans Saints

Atlanta Falcons
Carolina Panthers
Tampa Bay Buccaneers
Arizona Cardinals
St.Louis Rams
San Francisco 49ers
Seattle Seahawks


NCAA beharangozó - 5. játékhét


Ezúttal is tíz olyan mérkőzést emelünk ki, amelyeknek megtekintése ajánlott a college futball elkötelezett hívei, és az egyetemi focival csak most ismerkedő olvasóink számára.

1. Wisconsin Badgers (7.)-Nebraska Cornhuskers (8.)
Október 2. vasárnap 02:00 (TV: ESPN America, felvételről, vasárnap 09:30)

russell-wilson-wisconsin-badgers_display_image.jpg

A Nebraska idén lépett be a Big Tenbe, és azonnal a konferencia favoritjai közé emelkedtek. Taylor Martinezék azonban ezúttal nem mindennapi akadállyal néznek szembe, hiszen a másik oldalon a Russell Wilson vezette Wisconsin szerepel majd. Wilson, a Badgers új irányítója egészen elképesztő szezont produkál eddig, a Heisman Trófea egyik esélyesévé lépett elő eddigi játékával. A Wisconsint a kiváló QB játék mellett egy zseniális fal, és két remek futó jellemzi. Sokan a Big Ten legjobb támadócsapatának tartják a Badgerst, és NCAA szinten is a legjobbak között a helyük, nehéz elképzelni, hogy bárki ellen is akadozó játékot tudnának nyújtani. Talán egy olyan csapat lehet a Nebraska, amely képes lehet arra, hogy valamilyen szinten limitálja a Badgers offenset, azonban érdemes kiemelni, hogy az eddig egyéni képességekhez képest alulteljesítő defense sztárjai közül többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdenek. A támadósor mellett kevesebb visszhangot kapó, de meglehetősen jó Badgers védelemnek elsősorban a Cornhuskers futásaira kell figyelnie. Legyen az a QB Martinez, vagy éppen a futó Rex Burkhead, eléggé nehéz megállítani ezt az egységet. Ha Martinezt passzjátékra „kényszerítik”, akkor már hibára hajlamosabb, elsősorban ezen a téren marad el a csapat a Badgerstől. Jósolni nehéz, de talán ez az a pont, ami miatt komplettebb csapatnak tûnik jelenleg a Wisconsin, amely egy fontos játékosát, a kicker Philip Welchet kénytelen lesz nélkülözni a rangadón.

Akikre érdemes figyelni
Wisconsin – Russell Wilson (QB), Montee Ball (RB), Chris Borland (LB), James White (RB), Peter Konz (C), Kevin Zeitler (OG), Travis Frederick (OG), Ricky Wagner (OT), Aaron Henry (S), Patrick Butrym (DT)
Nebraska – Jared Crick (DT), Lavonte David (LB), Taylor Martinez (QB), Alfonso Denard (CB), Cameron Meredith (DE), Kyle Reed (TE), Baker Steinkuhler (DT), Rex Burkhead (RB), Sean Fisher (LB), Ben Cotton (TE)


2. Virginia Tech Hokies (11.)-Clemson Tigers (13.)
Október 2. vasárnap 00:00

Bruce+Taylor+Jayron+Hosley+Virginia+Tech+v+kT4FTt2lTLEl.jpg

A Clemson az elmúlt héten élni tudott a nagy lehetőséggel, sikerült legyőzniük az Oklahoma elleni mérkőzés jeleit még magán viselő Florida State-et. Ismét neves ellenfél, a Virginia Tech áll velük szemben, és a mérkőzés előtt ezúttal sem ők a favoritok. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Hokiesnak mindig is erőssége volt a passzjáték elleni védekezés. Tajh Boyd, a Clemson irányítója ezen a héten szembenéz Jayron Hosleyval, akit nagyon sokan az egyetemi foci legjobb CB-jének tartanak, Hosley igazi shutdown corner egyetemi szinten. Azonban ő is csak az egyik oldalon szerepelhet, és valószínûleg a freshman Sammy Watkins jut majd rá. Az elmúlt pár hétben berobbanó Watkins elleni csatáját érdemes lesz követni. A Hokies egyelőre védelmi oldalon nagyon impresszív, mind passz, mind futás ellen, azonban igazán komoly csapat ellen eddig még nem játszottak. A Clemson van olyan jó együttes, hogy ellenük a támadósortól is több kell majd a Techtől, mint a labda adogatása David Wilsonnak, a csapat futójának. Logan Thomasnak is kicsit többet kell majd nyújtania a győzelemhez, pláne, látva a sok hibát, amit a passz ellen a Clemson védelme elkövetett az elmúlt hetekben. Elsősorban safety poszton vannak nagy problémák.

Akikre érdemes figyelni
Virginia Tech – Jayron Hosley (CB), David Wilson (RB), Jaymes Brooks (OG), Eddie Whitley (S), Blake DeChristopher (OT), Jarrett Boykin (WR), Bruce Taylor (LB), Logan Thomas (QB), Danny Coale (WR), Antoine Hopkins (DT)
Clemson – Andre Ellington (RB), Sammy Watkins (WR), Brandon Thompson (DT), Rashard Hall (S), Dwayne Allen (TE), Tajh Boyd (QB), Andre Branch (DE), DeAndre Hopkins (WR), Landon Walker (OT), Xavier Brewer (CB)


3. Arkansas Razorbacks (18.)-Texas A&M Aggies (14.)
Október 1. szombat 18:00

A Cowboys Stadiumban mérkőzik meg egymással a két elmúlt hétvégén fontos mérkőzést veszítő rivális. Az Arkansas komoly verést kapott az Alabamától, a Texas A&M pedig az Oklahoma State ellen maradt alul. Ezek a vereségek megmutatták azt, hogy valószínûleg az idei év sem hozza majd magával a két csapat nagy áttörését. Mindketten maradhatnak a jó, de nem kimagasló csapat kategóriában, ezen azonban a mérkőzés győztese változtathat. A listákon egymáshoz közel álló riválisok hasonló stílusú játékot játszanak. Elsősorban a QB passzoló képességére esküsznek az edzők, amely mellé egy hatékony kiegészítő futójáték párosul. Az Arkansas WR állománya erősebb, de a legjobb WR, Jeff Fuller az Aggiesben játszik. Az irányítóknál sem Tyler Wilson, sem Ryan Tannehill nem a legrutinosabb QB-k sorát gazdagítják, de mindketten hihetetlenül tehetségesek, egyszer talán az NFL-ben is sokra vihetik. A futójáték az Aggies oldalán a jobb, Cyrus Gray kiemelkedik a mérkőzésen pályára lépő futók mezőnyéből. A védelmek esetében is valamivel jobb a Texas A&M egysége, amely idén a legtöbb sacket jegyezte eddig átlagosan, Wilsonnak gyorsan szabadulnia kell majd a labdáktól. Ez a veszély a másik oldalon kisebb, mivel az Arkansas defense sztárja, Jake Bequette továbbra sem bevethető, és a Bama ellen még Tenarius Wright, a másik kezdő DE is kidőlt.

Akikre érdemes figyelni
Arkansas – Joe Adams (WR), Tyler Wilson (QB), Jerry Franklin (LB), Jarius Wright (WR), Cobi Hamilton (WR), Tramain Thomas (FS), Alvin Bailey (OG), Greg Childs (WR), Travis Swanson (C)
Texas A&M – Jeff Fuller (WR), Cyrus Gray (RB), Ryan Tannehill (QB), Ryan Swope (WR), Christine Michael (RB), Garrick Williams (LB), Patrick Lewis (C), Damontre Moore (LB), Tony Jerod-Eddie (DE), Coryell Judie (CB)


4. Florida Gators (12.)-Alabama Crimson Tide (3.)
Október 2. vasárnap 02:00 (TV: ESPN America, felvételről, vasárnap 12:00)

Az Alabama a hétvégén meggyőzően múlta felül az Arkansast, talán az sem lett volna túlzás, ha a ranglisták élére ugranak, annyira dominálták a találkozót. A Swampba tett látogatásuk azonban elsősorban arra adhat választ, hogy mennyire is erős jelenleg a Muschamp féle Gators. Láthattuk a Florida győzelmét a Tennessee elleni rangadón, de azt még mindig nem igazán tudjuk, hogy egy elit védelem ellen mire képes ez a régi-új, Chris Rainey vezette támadójáték. Felvethetnénk úgy is a témát, hogy vajon mire lesz képes a passzjáték a Tide védelme ellen. Ha a védelem múlt heti, Tyler Wilson elleni produkcióját vesszük figyelembe, akkor bizony retteghet a szurkolók által többször elátkozott QB, John Brantley. Érdekes, hogy a két együttes eddig idén nagyon hasonló stílusban játszik. Mindkét oldalra jellemző a kisebb-nagyobb kérdőjelekkel rendelkező passzjáték, a jól mûködő futójáték, és a remek védelem. A különbség, jelenlegi ismereteink szerint elsősorban az, hogy az Alabama mind játékosállományt tekintve, mind a pályán nyújtott teljesítmény alapján jobb csapat.

Akikre érdemes figyelni
Florida – Chris Rainey (RB), Ronald Powell (DE), Jeff Demps (RB), Jelani Jenkins (LB), Shariff Floyd (DT), Jaye Howard (DT), Matt Elam (SS), Jordan Reed (TE), Jon Bostic (LB), Jeff Driskell (QB)
Alabama – Trent Richardson (RB), Courtney Upshaw (LB), Dont’a Hightower (LB), Mark Barron (SS), Barrett Jones (OT/OG), William Vlachos (C), Dre Kirkpatrick (CB), DJ Fluker (OT), Marquis Maze (WR), Robert Lester (FS)


5. Pittsburgh Panthers-South Florida Bulls (16.)
Szeptember 30. péntek 02:00 (TV: ESPN America és Digisport Plus, élő és ismétlés)

Ray+Graham+Miami+v+Pittsburgh+_2CoOgJ0iHil.jpg

A veretlen (4-0) South Florida eddigi játéka alapján a Big East esélyesei közé lépett elő, ezzel szemben a Panthersnél csak kérdőjelek sokaságát hozta magával a Todd Graham éra. Négy mérkőzés után 2-2-vel áll a Pittsburgh, de túl sok pozitívum nem mondható el az idei szereplésről. Az Iowa és a Notre Dame ellen is alulmaradtak, és ezért elsősorban a passz elleni védekezés, és a passzjáték volt okolható. Míg a USF kiegyensúlyozott és nagyon hatékony offense játékot mutat eddig, addig a Pittsburghnél egyelőre leginkább minden a kiváló RB-ről, Ray Grahamről szól. Köszönhető ez annak is, hogy a QB, Tino Sunseri a várakozások alatt teljesít. A védelmeknél a USF esetében kisebb visszaesést láthatunk a passz elleni védekezésben, futás ellen pedig javulást a szezon első négy mérkőzésén. Azonban ezen a téren is a jobb csapatok közé tartoznak. A Panthers a futójáték ellen még csak-csak megállja a helyét, de passz ellen jelenleg az FBS egyik legrosszabb csapata a Pittsburgh. Erre próbál már hetek óta válaszlépéseket tenni Graham, de eddig akármit próbált ki, a húzás nem volt hatással a secondary teljesítményére. Nagy fejlődés kell ahhoz a Pittsburghtől, hogy a szezon első Big East konferencián belüli mérkőzésén sikerrel vonuljanak le a pályáról.

Akikre érdemes figyelni
Pittsburgh – Ray Graham (RB), Max Gruder (LB), Brandon Lindsey (DE), Jarred Holley (FS), Lucas Nix (OT), Tino Sunseri (QB), Zach Brown (RB), Mike Shanahan (WR), Chas Alecxih (DE/DT)
South Florida – Jon Lejiste (S), Jeremiah Warren (OG), Ryne Giddins (DE), BJ Daniels (QB), Quenton Washington (CB), Terrence Mitchell (WR), Sam Barrington (LB), DeDe Lattimore (LB), Darrell Scott (RB), Demetris Murray (RB)


6. Kansas State Wildcats-Baylor Bears (15.)
Október 1. szombat 21:30

Robert-Griffin-III.jpeg

A Kansas State viszonylag csendben jutott el három győzelemig, míg a Baylor annyira jól játszott az idei mérkőzésein, hogy egyszerûen nem lehetett teljesítményüket szavak nélkül hagyni. Robert Griffin III (QB) vezetésével a csapat támadójátéka megállíthatatlan, a WR-ek (elsősorban Kendall Wright) óriási gondot okoznak a cornereknek, és még egy igazán jó futót is találtak Terrance Ganaway személyében. A média azonban csupán Griffin nevét harsogja, aki megérdemli a kiemelt figyelmet, hiszen mind a levegőben, mind a földön halmozza a yardmennyiséget, három mérkőzésen passzolt majdnem 1000 yardot, adott 13 TD passzt, és még nem adott el labdát. Különösen első heti, TCU elleni teljesítménye volt kiemelendő. Az már az első mérkőzések alapján is látszik, hogy idén megint nem lesz erősség a védelem, de kinek van rá szüksége, ha a támadósor megállíthatatlan... A másik oldalon nagy előrelépést mutatott fel idénre a Kansas State a védekezésben, különösen igaz ez a futás elleni védelemre, ahol idén elfogadható a teljesítmény a tavalyi átjáróház után. Azonban továbbra is úgy nyerik mérkőzéseiket, hogy futnak, a passzjáték nem kellően hatékony. Collin Klein QB veszélyesebb még jelenleg megiramodásaival, mint kezeivel.

Akikre érdemes figyelni
Kansas State – Collin Klein (QB), Ty Zimmerman (S), Tysyn Hartman (S), Brandon Harold (DE), Arthur Brown (LB), Broderick Smith (WR), David Garnett (CB), Chris Harper (WR), John Hubert (RB), Bryce Brown (RB)
Baylor – Robert Griffin III. (QB), Kendall Wright (WR), Philip Blake (C), Cyril Richardson (OT), Terrance Williams (WR), Nicolas Jean-Baptiste (DT), Terrance Ganaway (RB), Ahmad Dixon (S), Tevin Elliot (DE), Elliot Coffey (LB)


7. Georgia Bulldogs-Mississippi State Bulldogs
Október 1. szombat 18:00

aaron-murray.jpg

Két eddig felemás idényt produkáló csapat találkozik a Sanford Stadiumban. A Georgia két vereséggel nyitott a Boise és a South Carolina ellenében, azonban onnan felálltak, és 2-2-re módosították a mérlegüket. Eközben a játék is fejlődött, és egyre nagyobb szerepet kapott a tehetséges RB, Isaiah Crowell is. Bármennyire is sajnálták Aaron Murrayéket korábban, és tüntettek Richt főedző elküldése mellett, úgy tûnik, jelenleg ellenfelük, a Mississippi State van rosszabb helyzetben. Ugyan szintén 2-2-vel állnak, de 0-2-vel az SEC-ben, saját csoportjukban és a múlt héten a Louisiana Techet is csak hosszabbításban tudták legyőzni. Érthetetlen ez, mert egészen jó játékosállományuk van, pár kiemelkedő játékossal, főleg támadóoldalon. A mérkőzés fontos a két csapatszempontjából, hiszen egy újabb Georgia vereség után felerősödhetnének az újabb Richt ellenes hangok, illetve a Miss. State esetében egy 0-3-as SEC-n belüli kezdés már sejtetné azt, hogy a tavalyi remek teljesítmény csupán egyszeri csoda volt.

Akikre érdemes figyelni
Georgia – Aaron Murray (QB), Isaiah Crowell (RB), Brandon Boykin (CB), Jarvis Jones (OLB), Ben Jones (C), Cordy Glenn (OT), Orson Charles (TE), Baccari Rambo (S), Kwame Geathers (NT), Malcolm Mitchell (WR)
Mississippi State – Vick Ballard (RB), Chris Relf (QB), Charles Mitchell (SS), Johnathan Banks (CB), Addison Lawrence (OT), Chad Bumphis (WR), Corey Broomfield (CB), Fletcher Cox (DT), Brandon Maye (LB), Josh Boyd (DT)


8. Utah Utes-Washington Huskies
Október 2. vasárnap 01:00

Brandon+Bair+Keith+Price+Washington+v+Oregon+t2hdbVyktEUl.jpg

A Utes pihenhetett egy hetet a BYU kiütése után, ellenfelük az a Huskies lesz, amely meglepően jól játszik a Jake Locker utáni éra kezdetén. Keith Price mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújt QB poszton, és egyre biztosabban használja fő célpontjait, Jermaine Kearset és Austin Seferian-Jenkinst. Price még a Nebraska sem tudta igazán megfogni, ellenük is kiosztott 4 TD passzt, összesen pedig már 14-nél jár négy mérkőzésen. Azonban a védelem, amely ráadásul a héten elvesztette Hau’oli Jamora DE-t is, nagyon gyengén teljesít, emiatt még a „többször megnyert” mérkőzések is szorosak az utolsó percig. A Utes ezzel szemben meglehetősen kiegyensúlyozott csapat, Price ide vagy oda, ők ennek a mérkőzésnek a favoritjai.

Akikre érdemes figyelni
Utah – Jordan Wynn (QB), Tony Bergstrom (OT), John Cullen (OT), John White (RB), DeVonte Christopher (WR), Brian Blechen (LB), Chaz Walker (LB), Dave Kruger (DE/DT), Star Loutelei (DT), Derrick Shelby (DE)
Washington – Keith Price (QB), Chris Polk (RB), Jermaine Kearse (WR), Alameda Ta’amu (DT), Desmond Trufant (CB), Austin Seferian-Jenkins (TE), Cort Dennison (LB), Senio Kelemete (OT), Nate Fellner (S), Quinton Richardson (CB)


9. Ohio State Buckeyes-Michigan State Spartans
Október 1. szombat 21:30

A szezon harmadik hetében mindkét csapat beleszaladt egy nagy pofonba, a Buckeyes a Miami, a Michigan State a Notre Dame ellenében maradt alul. Mindketten el is veszítették azóta rangsorolt helyüket, a mérkőzés győztesének azonban ismét lehetősége lesz arra, hogy visszaküzdje magát a top 25-be. Az Ohio Statenél ezúttal is Braxton Miller kezd majd QB poszton, ahogy tette azt az elmúlt mérkőzésen is, de továbbra is hiányoznak a januárig visszanyúló NCAA botrány miatt eltiltott játékosok, akiknek ez az utolsó mérkőzése a partvonalakon kívül. A Michigan State játékosai nagyon csalódottak voltak a Notre Dame elleni vereséget követően, hiszen idén is Big Ten győzelemről álmodoztak. A védelmmel nincsenek gondok, meglepetésre inkább a támadójáték döcög, amely egy annyi tehetséges játékossal rendelkező csapatnál, mint a Spartans, igencsak meglepő.

Akikre érdemes figyelni
Ohio State – Mike Brewster (C), John Simon (DT), Etienne Sabino (LB), Travis Howard (CB), Jake Stoneburner (TE), Orhian Johnson (S), Johnathan Hankins (DT), Braxton Miller (QB), JB Shugarts (OT), Andrew Sweat (LB)
Michigan State – Jerel Worthy (DT), Edwin Baker (RB), BJ Cunningham (WR), Le’Veon Bell (RB), Krik Cousins (QB), Dion Sims (TE), Johnny Adams (CB), Joel Foreman (OG), Trenton Robinson (S), Keshawn Martin (WR)


10. Navy Midshipman-Air Force Falcons
Október 1. szombat 18:00

150px-Commander_in_Chief's_Trophy.jpg

Annapolisban az idei első mérkőzést rendezik meg a Commader-in-Chief’s Trófeáért való versengésben, amelyen a Navy (Haditengerészet) és az Air Force (Légierő) akadémiáinak hallgatói csapatnak össze egymással. (A trófeáért való versengésbe számít majd még az Air Force-Army és Army-Navy mérkőzés is.) A két triple optiont játszó csapat impozáns futójátékot varázsol majd ezúttal is a gyepre, és mivel különösebben egyik csapat sem kimagasló futás ellen, így feltehetőleg pontgazdag is lesz a mérkőzés. A passzjátékkal valamivel veszélyesebb az Air Force és a védelmük is erősebbnek tûnik idén, így ők a mérkőzés esélyesei.

Akikre érdemes figyelni
Navy – Alexander Teich (RB), Kriss Proctor (QB), Gee Gee Greene (RB), Jabaree Tuani (DE), Brady DeMell (C), John Dowd (OG), Matt Warrick (LB), Kwesi Mitchell (CB), Traves Bush (S), Aaron Santiago (RB)
Air Force – Tim Jefferson (QB), Anthony Wright (CB), Jordan Waiwaiole (LB), Asher Clark (RB), Brady Amack (LB), Jon Davis (S), Wesley Cobb (RB), Jonathan Warzaka (WR), Mike DeWitt (RB), AJ Wallerstein (OG)



Egyéb ajánlott mérkőzések
South Carolina-Auburn, Syracuse-Rutgers, USC-Arizona, New Mexico-New Mexico State, Illinois-Northwestern

Egyéb Magyarországon elérhető TV csatornák által közvetített mérkőzések
Eurosport 2: Michigan-Minnesota
Digisport: BYU-Utah State

 
T

TH6777

Vendég
204.jpg


A Chicago már nem hibázhat

Az NFL 4. játékhetének egyik legkorábbi mérkőzésén a Chicago Bears együttese a Carolina Panthers-t látja vendégül. A házigazdák egy hete fájó vereséget szenvedtek az ősi rivális Green Bay-től, 1-2-es mérleggel várják a vasárnapi találkozót, amelyen mindenképpen győzniük kell, ha nem akarják már most kukába dobni az idei szezonjukat.


skins_giants.png


5278721105_bf6babe87e_m.jpg
Újra nagy falat lesz?

A hétfő esti rangadón óriási esélyt szalasztott el a Redskins a Dallas elleni vereséggel. 2005 óta először nyitotta volna az idényt három győzelemmel vereség nélkül, és ezt a Cowboys-t meg lehetett volna verni, ha nem taktikázza el a végét az edzői stáb. Így 2-1 a mérleg, és újra idegenbe utazik a Washington, egy nagyon nehéz, mondhatni mumus csapat otthonába, St. Louis-ba. A Rams ismét a lehető legrosszabbul kezdte az idényt, három mérkőzésből három vereséggel állnak, de ez cseppet sem könnyíti meg a ‘skins dolgát, sőt ha lehet még nehezebbé teszi. Emlékezzünk a tavalyi idényre: akkor a harmadik fordulóban találkoztunk velük, és ugyancsak nem volt még győzelmük. Sam Bradford a St. Louis akkor első éves újonc irányítója pont ellenünk találta meg a legjobb formáját, és Steven Jackson, a runningback is villámrajtot vett. Tulajdonképpen ma sincs jobb fegyverük, tehát adott a feladat a megújult Redskins defense számára: érvényesíteni kell az egyre jobb pass rush-t, és meg kell fogni Jacksont. Nem lehetetlen küldetés, a Rams futója sérülésből lábadozik, még nem teljes értékű, Bradford fegyvere Danny Amendola sem teljes értékű, könyöksérülés miatt az első két meccset kihagyta. Ha tud játszani sem lesz kirobbanó formában. Bradfordra sem vigyáznak megfelelően, 2011-ben már 11 sack-et engedett az O-line az ellenfelek passz siettetőinek, reméljük a hónap védekező újonca Ryan Kerrigan javít remek statisztikáján a tavalyi év legjobb támadó újoncával szemben. Rex Grossmanra nagy feladat vár, a Rams secondary elég szellős volt a Baltimore elleni 30-7-re elveszített mérkőzésen, Flaccoék több nagy játékból elért TD-t jegyezhettek. A futás is működhet újra, már ha Kyle Shanahan is úgy akarja. Így több fegyvert is lehet variálni, kérdés melyikkel él a Washingtoni offense. Nem jó előjel viszont, hogy a Redskins mélységi elkapója Anthony Armstrong sem játszik, nagy kérdés kinek szavaz bizalmat Shanahan; Terrence Austin vagy Donté Stallworth áll Moss és Gaffney mögé. Grossman ugye talány, nála sosem lehet tudni melyik arcát mutatja, a Giants elleni tetszene a legjobban. A statisztikák szerint Hightowernek és Helunak is jó esélye van a remek játékra, a Rams futás elleni védekezése finoman szólva sem jó, bár a statisztikát csak a meccsek után szabad figyelembe venni, azért valamit jelez.



A megadott kezdő csapatok:

<CENTER> </CENTER><CENTER><TABLE id=tableborder border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=350><TBODY><TR id=header1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #660000; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top colSpan=3 scope="">OFFENSE</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Pos.</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Redskins</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Rams</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>WR</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>89 Santana Moss</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">11 Brandon Gibson</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LT</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>71 Trent Williams</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">76 Rodger Saffold</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LG</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>78 Kory Lichtensteiger</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">63 Jacob Bell</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>C</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>63 Will Montgomery</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">60 Jason Brown</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>RG</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>66 Chris Chester</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">62 Harvey Dahl</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>RT</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>77 Jammal Brown</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">77 Jason Smith</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>TE</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>47 Chris Cooley</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">47 Billy Bajema</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>WR</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>10 Jabar Gaffney</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">16 Danny Amendola</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>QB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>8 Rex Grossman</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">8 Sam Bradford</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>FB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>36 Darrel Young</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">49 Brit Miller</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>RB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>25 Tim Hightower</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">39 Steven Jackson</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER><CENTER> </CENTER><CENTER> </CENTER><CENTER><TABLE id=tableborder border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=350><TBODY><TR id=header1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #660000; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top colSpan=3 scope="">DEFENSE</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Pos.</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Redskins</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Rams</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>DE</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>94 Adam Carriker</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">91 Chris Long</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>NT/DT</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>96 Barry Cofield</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">98 Fred Robbins</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>DE/DT</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>72 Stephen Bowen</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">95 Justin Bannan</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LB/DE</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>91 Ryan Kerrigan</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">96 James Hall</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>59 London Fletcher</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">51 Brady Poppinga</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>52 Rocky McIntosh</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">55 James Laurinaitis</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>98 Brian Orakpo</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">59 Ben Leber</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>CB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>23 DeAngelo Hall</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">21 Justin King</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>CB</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>26 Josh Wilson</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">32 Bradley Fletcher</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>SS</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>30 LaRon Landry</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">43 Craig Dahl</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>FS</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>20 O.J. Atogwe</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">27 Quintin Mikell</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER><CENTER> </CENTER><CENTER> </CENTER><CENTER><TABLE id=tableborder border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=350><TBODY><TR id=header1><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #660000; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top colSpan=3 scope="">SPECIAL TEAMS</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Pos.</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Redskins</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #330000 1px solid; BORDER-LEFT: #330000 1px solid; BACKGROUND-COLOR: #ffcc00; BORDER-TOP: #330000 1px solid; BORDER-RIGHT: #330000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">Rams</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>P</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>6 Sav Rocca</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">5 Donnie Jones</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>K</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>4 Graham Gano</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">3 Josh Brown</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>H</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>6 Sav Rocca</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">5 Donnie Jones</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>LS</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>57 Nick Sundberg</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">44 Jake McQuaide</TD></TR><TR id=row1><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>KOR</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>16 Brandon Banks</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">34 Jerious Norwood</TD></TR><TR id=row2><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>PR</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="" noWrap>16 Brandon Banks</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #660000 1px solid; BORDER-LEFT: #660000 1px solid; BORDER-TOP: #660000 1px solid; BORDER-RIGHT: #660000 1px solid" lang="" class=wp-caption vAlign=top scope="">16 Danny Amendola</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>
 
T

TH6777

Vendég
Őrült meccsen nyert a Baltimore

Továbbra is veretlen az tengerentúli amerikai-futball bajnokság, az NFL legutóbbi bajnoka, a Green Bay. A Packers a vasárnapi meccsen az irányító Aaron Rodgers karriercsúcsnak számító 408 yardjával verte simán a Denvert.
A védelmek és a speciális egységek nagyszerű játékával győzte le a nap rangadóján a Baltimore a New York Jetst. A Ravens történetében először fordult elő, hogy három touchdownt is a védelem szerezzen. A bizarr meccsen először fordult elő az NFL történetében, hogy öt TD is visszahordásból szülessen, a Baltimore végül simán nyert.
Az újonc irányító, Andy Dalton vezérletével, 14 pontos hátrányból fordított a Cincinnati hazai pályán a Buffalóval szemben. A Bengals tíz nyeretlen meccs után először verte a Billst. Hasonló nagy fordítás szemtanúi lehetek a nézők Dallasban és Philadelphiában is. A Cowboys már 20-3-ra vezetett, de a Detroit 31 pontot hozott össze a második félidőben és nyert, a Lions 1980 óta először kezdte a szezont négy győztes meccsel. Ugyanilyen előnyről kapott ki a liga elitalakulta, a Philadelphia, az Eagles ugyancsak otthon – sőt 23-3-as vezetésről – a San Fraciscótól szenvedett vereséget, hiába passzolt a hazaiak irányítója, Michael Vick karriercsúcsnak számító 416 yardot.
Matt Hasselbeck három TD-passzával nyert a Tennessee. Az előző szezon legjobb futójának választott Arian Fosternek a negyedik negyedben, 42 yardos futás után szerzett pontjaival nyert a Houston a Pittsburgh-gel szemben. A chicagói Davin Hester 69 yardos returnből szerzett TD-t a Carolina elleni találkozón. A Washington 2008 után először áll négy forduló után három győzelemmel. A New Orleans irányítója, Drew Brees ezúttal 351 yardig jutott, a Jacksonville még csak 39 pontot gyűjtött a szezonban. Megszerezte szezonbeli első sikerét a Kansas City. A New York Rangers az utolsó másfél percben adott két Eli Manning TD-passzal fordított az Arizona otthonában. Sorrendben a negyedik meccsén is kikapott a Miami. Mind a négy negyedet elbukta az Oakland a New Englanddel szemben.

NFL, 4. hét

Cincinnati Bengals–Buffalo Bills 23-20
Cleveland Browns–Tennessee Titans 13-31
Houston Texans–Pittsburgh Steelers 17-10
Dallas Cowboys–Detroit Lions 30-34
Philadelphia Eagles–San Francisco 49ers 23-24
Chicago Bears–Carolina Panthers 34-29
St. Louis Rams–Washington Redskins 10-17
Jacksonville Jaguars–New Orleans Saints 10-23
Kansas City Chiefs–Minnesota Vikings 22-17
Arizona Cardinals–New York Giants 27-31
Seattle Seahawks–Atlanta Falcons 28-30
Green Bay Packers–Denver Broncos 49-23
Oakland Raiders–New England Patriots 19-31
San Diego Chargers–Miami Dolphins 26-16
Baltimore Ravens–New York Jets 34-17

A Tampa Bay Buccaneers–Indianapolis Colts meccset közép-európai idő szerint kedd hajnalban játsszák.
 
T

TH6777

Vendég
NFL: a Colts nagy küzdése ezúttal is csak szoros vereséget ért

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának hétfő esti rangadóján a mérkőzésen mindössze egyszer, a hajrában vezető Tampa Bay Buccaneers hazai pályán 24–17-re legyőzte az Indianapolis Coltsot.

Tampa Bay Buccaneers–Indianapolis Colts 24–17 (0–3, 7–7, 10–7, 7–0)
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
Néztem tegnap ezt a Tebow gyereket és kíváncsian vártam az előzetesen beharangozott egyedi stílusát a Jets ellen. Azt nem gondoltam volna, hogy az utolsó drive-ig kell várni a csodára. Nem egy klasszikus QB a szentem, de látok benne fantáziát. Több is lehetne a játékában, melyet érthetetlenül elfolyt a szakmai stáb és buta játékhívásokra kényszerítik. Jó, jó nem egy passzkirály, de hátha belejönne...:D
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Jó kis mecss volt, és elégtétel is hogy a Jets kikapott, pedig papír szerint győzniük kellett volna volt pofájuk megverni a Pats'-et..? Tebow mit mondjak meglepett, de van még mit fejlődnie, mert sokat kap, pedig a fal rendesen megvédi, de ő túl sokat fut ...talán RB-nek képzeli magát...? nagyon meg fog így sérülni, amit senkinek nem kívánok... várom a Patriots-Kc.Chefs mecsset, jó lenne az a 10-3 mutató....
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Bár az NFL-ben nem szabad olyan kijelentést tenni, hogy tuti biztos, de úgy vélem nem vállalok túl nagy kockázatot azzal, ha azt mondom a Főnököket csúnyán ki fogja tömni a Pats. Most láttam az NCAA-ból a USC - Oregon derbit. Ezek a gyerekek szenzációsan játszanak és egy-két év múlva biztosan ismerősen fog csengeni a nevük valamelyik NFL csapatban. A meccset egyébként a USC nyerte 38-35-re, úgy, hogy már 38-14-re is vezettek, de a Kacsák összeszedték magukat és feljöttek 38-35-re, ekkor egy mezőnygóllal kiegyenlíthettek volna, de a 37 yardos kísérlet kimaradt. Izgalmas kis meccs volt.
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Ja nagyon jó kis mecss volt, és úgy nézett ki a trójaiak nagyon elgyepálják a kacsákat de vége szoros lett, a nézők örömére...a görög vitéz milyen fapofával állt ott, nem igaz hogy a karja nem volt kitámasztva...:p
az egyetemi liga olyan mint nálunk a futball akadémia, csak hatékonyabb szerintem...a próféta szólna belőled, de a tavalyi évben hiába volt alapszakasz győztes a csoportjában, mégsem jutott el a SB-ig a hazafiak gárdája..remélem idén Brady-ék megemberlik magukat, és ott lesznek a SB-n...az előbb a vágyálmomat írtam nem 10-3, hanem 7-3 ...a végén jó lesz a 13-3-as mutató...:D
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig esélyesek a Patrióták, csak Brady kicsit tudása alatt játszott pár találkozón, illetve nem volt szerencséje (sok az idei interception száma, bár több labdavesztés nem az Ő hibája, de tudjuk, hogy az irányítónak vésik be a rontást), A 49ers játszik még példaértékű módon és várom őket legalább a főcsoportdöntőbe, a Packerst is szeretem, de a tegnapi találkozón egy jobb napot kifogó Freeman megviccelhette volna a sajtfejű csapatot. Nem vagyok meggyőződve a hibátlan szezont illetően (nem túl acélos a csapat védelme, passz ellen meg pláne).
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Basszus most ébredtem fel teljesen, néztem éjjel a meccset...az első félidőben majd kiesett a stent a koszorúeremből, aztán helyreállt a rend..megvan a 7-3 na...azért ez a Palkó gyerek, mégsem Kessel,a Chefs-nél ,most már mindenhol sok a sérült, de a Pats-nál szerencsére hosszú a pad..
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Mindig nagy elismeréssel adózok azon sportszerető szurkolótársaim előtt, akik zöldhajnalban képesek fentmaradni kedvenc csapatuk vagy játékosuk mérkőzése kapcsán. Sajnos nálam ez nem működik, nincs az a szuperderbi, ami ébren tudna tartani, úgyhogy a hajnali találkozók ismétléseit tudom csak figyelemmel kísérni, ha összejön.
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Na azért minden Monday Night mecsset, ami kedd hajnal fél 3-kor kezdődik, én sem nézek élőben, csak ha a Pats' az egyik fél...amúgy én is inkább az ismétléseket nézem.... ez a fránya időeltolódás, kezdhetnék 6 órával előbb is a mérkőzéseket...:D
Vasárnap viszont este 10 kor a Philivel játszunk, azt végig nézem...
Na de hogy a Packers mit művel az fantasztikus...még a végén megdöntik a Dolphins rekordját, oszt nem lesz pezsgőbontás náluk...:p
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
Megnéztem a Pats derbit, az eleje tényleg húzós volt a patriótáknak, s nem úgy nézett ki, hogy ilyen nagy pofonba zavarják bele a Kansas csapatát. Igaz, hogy hosszú a kispad, de hullanak a meghatározó emberek rendesen, még jó, hogy ez a Gronkowski kölyök megúszta a második TD-jénél, szörnyű volt látni is.
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Rendesen fejre esett, az már igaz, de a beugrása tanítani való volt...bár ahogy a szpíker mondta, vagy többet, vagy kevesebbet kellett volna fordulnia a levegőben...
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Percekkel ezelőtt lett vége a hálaadásnapi forduló nyitómérkőzésének, melyen a Packers könnyed játékkal megszerezte 11. győzelmét is a Detroit Lions ellen, 27-15 arányban. Rodgers ismét remek formát mutatott, mely 307 passzolt yard, 2 TD és 120 feletti irányítómutató formájában öltött testet. A Lions irányítója, Stafford 3 eladott labdája is segítette a sajtfejűeket a sikerben. A GB még sohasem rajtolt 11 győzelemmel, így a srácok új klubcsúccsal örvendeztették meg a szimpatizánsokat. Kíváncsian várom a 49ers és a Ravens összecsapását, de azt csak ismétlés formájában tudom megtekinteni. Jó meccsnézést!
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Na legyűrtük a Philit is, de a kezdés mesmeg idegtépő volt, szerencsére most előbb felébredtek mint a Főnökök ellen...nem tudom mi igaz Brady sérüléséből , mert Belichick-ről el tudom képzelni hogy kamuzik , de ha tényleg sérült akkor milyen lesz ha rendbe jön..? Megyünk a SB-ig, remélem nem úgy mint tavaly...
 

Mile

Állandó Tag
Állandó Tag
A madarak összecsapásán a sasok végleg elszálltak. Ez bizony igazi blama a Philly számára, főleg azok után, hogy az idény elején dreamteam-nek kiáltották ki az együttest. A Seattle sem egy acélos gárda és nekik sincs sok esélyük a rájátszásra, de ezen a találkozón nagyon könnyedén hozták a meccset, igaz Vince Young négy eladott labdával segített az ellenfélnek és Marshawn Lynch is megállíthatatlan volt.
Seattle SeahawksPhiladelphia Eagles 31–14 (7–0, 10–7, 7–0, 7–7)
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Jó kis meccs volt, és tényleg égett a Phili..nem elég összevásárolni a jó játékosokat, össze is kell szokniuk..a 4 interception meg sok, a törpi QB nem látta a bliccelőktől az elkapó mellet álló védőt...? mért nem állt sámlira..? ahhoz képest hogy egyikőjüknek sincs esélye a rájátszásra, még wild card-al sem azért jó küzdelem volt...a Philinél alig volt futójáték, és a sok passz magában hordozza a több eladott labdát, mert a védők tudják hogy csak a passz megy...
 
Oldal tetejére