Orbán bejelentette: kvótaügyi népszavazást indítanak

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát az a helyzet, hogy ez cseppet sem vicc. Már most is könyörögnek. Egyrészről hevesen tiltakozik az ország a kvóta ellen, ugyanakkor akik a kerítés ellenére idejönnek, azokat, bebörtönzik, (Vagyis erővel itt tartják) Halmazati büntetésként kiutasítják ugyan az országból, de azt meg nem lehet végrehajtani, mert senki nem veszi át őket. Jó, hogy most csak százas nagyságrendben jelennek meg, de mégha így marad is, hamar megtelnek a börtönök, és egyéb táborok. Ráadásul ezek az emberek, mivel akaratuk ellenére vannak itt tartva, agresszívvé válnak, és még nagy tömegben is vannak egy helyen. Azt gondolom nem kell részletezni, milyen veszélyei vannak ennek.
Élete végéig nem lehet börtönben tartani tiltott határátlépésért. Amint kiszabadul és megkapja a kiutasító határozatot, úgyis nyugatnak veszi ismét az irányt, akkor meg mire jó ez a hajcihő?
 
graver

Kitiltott (BANned)

De akkor ily módon végül csak meglesz a kvóta. Másként nem is lehet, mert önként nem maradnak itt.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Élete végéig nem lehet börtönben tartani tiltott határátlépésért. Amint kiszabadul és megkapja a kiutasító határozatot, úgyis nyugatnak veszi ismét az irányt, akkor meg mire jó ez a hajcihő?

Elrettentésnek.
Mert ha nincs ez a hajcihő, akkor megint az van, hogy lehet őket szállítani a MÁV pénzén egyik határtól a másikig, (meg összeveszni a sógorral, hogy miért hordjuk őket az ő határára), közben pedig százezrével fognak jönni, mert itt úgyis továbbszállítjuk őket. Nem csak azt nem szeretné a kormány, hogy itt maradjanak (ettől valóban nem kell félni), de azt sem, hogy tranzit útvonal legyünk, és időnként itt torlódjon fel vagy itt rekedjen több százezer ember. És miközben erőn felől szállítjuk, etetjük, ellátjuk őket ott, ahol nekik letáborozni tetszik, az EU minket fasisztáz, plusz a migránsok is hazudoznak rólunk össze-vissza, hogy megverjük őket és megerőszakoljuk a nőiket. Így tehát az a legtisztább, ha elkerülnek minket, ezt pedig mindenféle ijesztegetéssel próbáljuk elérni, börtönnel meg ilyesmivel. De hát sok ember esetén már nem lesz hatékony.
Az EU pedig elmehet a pénzével a búbánatba, mert azt úgyis a migránsokra költenénk.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Akkor mehetsz szavazni , es kiszavazni az orszagot az Eu bol es tobb penzuk marad a menekultekre ahogy irod.
Te meg majd a mannat varod az egbol. Vannak meg csodak csupan hinni kell.
 
sirion01

Kitiltott (BANned)
Magyarországot a migránsoktól nem a kerítés védi meg leghatásosabban, hanem a béka segge alatt lévő bérrendszer! Ez pedig nem kizárólag a Fidesz érdeme!
Míg Magyarországon alacsonyabb a munkabér, mint Németországban a segély, addig a magyarok biztonságban vannak! Majd ha a magyar életszínvonal megközelíti a németet, és célország is lehetünk, akkor lesz értelme a népszavazásnak, de addig semmi!

Evvel most nem tudok egyetérteni.
Beszélhetünk arról, hogy "úgy se akarnak itt maradni" , de Brüsszel ugye vázolta már azt a határozati tervezetet miszerint a "menekültek" nem választhatják meg a célországot , illetve bizony kényszer tartózkodási helyet jelölnének ki a számukra , most még azon megy a vita, hogy kettő , illetve négy év legyen -e az az időszak. Tehát tetszik nem tetszik bizony a kijelölt tagországba kell maradniuk, és együtt kell működniük a hatósággal, különben repülnek az Eu-ból. Cserébe elhangzott, hogy a tagállamok kötelessel "európai szintű" ellátást biztosítani , na azt nem részletezték egyelőre,hogy ez mit takarna. Na kb. erről kéne szólni a szavazásnak, az meg hogy miről fogunk azt pedig a szavazás után a kormány eldönti , illetve értelmezi, pl mint a Görögöknél.
Mert ugye a kérdésben benne van , hogy "akarja-e hogy a magyar parlament belegyezése nélkül..."tehát a kiskaput a kormány simán bennhagyta magának.

A kerítés valóban nehezen védhető, mert nincs eszköz a hatóság kezébe , hogy kelően elrettentő legyen. Ajánlom a Máltai példát , oda nem igyekeznek a bevándorlók hajóval, pedig az is az Európai unió. Ja csak ott zárt táborok vannak, nincs segély, nincs semmi , nincs telefon, nincs net , csak az élethez a minimumot nyújtják. Málta nyíltan ki is jelentette, hogy belőlük nem lesz Lampedusa .
 
graver

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Akkor mehetsz szavazni , es kiszavazni az orszagot az Eu bol es tobb penzuk marad a menekultekre ahogy irod.
Te meg majd a mannat varod az egbol. Vannak meg csodak csupan hinni kell.

Nem kell semmit kiszavazni, mert széthullik az EU magától is alighanem.
Jut eszembe, ugye vannak, akik azt mondják, nem szavazhatunk a kvótáról, mert hogy az EU tagsággal a nemzetközi egyezményeket is elfogadtuk. Az angolok is elfogadták, most mégis külön szabályokat "grundoltak ki" maguknak.
 
graver

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Tehát tetszik nem tetszik bizony a kijelölt tagországba kell maradniuk, és együtt kell működniük a hatósággal, különben repülnek az Eu-ból.
S hogyan fogják azt elérni, hogy a "kvótázottak" ezt be is tartsák? Mi hogyan tartatnánk be velük? Mert be nem zárhatjuk - az börtön, meg embertlen, ugye -, még csak csúnyán se nézhetünk rájuk, mert rögtön nácirasszistafasiszták leszünk. Vagy hogyan fogják megmagyarázni nekik, hogy nem mehetnek Merkel muttihoz, mert a meghívó már nem érvényes? Vajon szó nélkül tűrik majd?
Oké, repülnek az EU-ból, de hogyan, és főleg hova?
 
sirion01

Kitiltott (BANned)
S hogyan fogják azt elérni, hogy a "kvótázottak" ezt be is tartsák? Mi hogyan tartatnánk be velük?

hát gondolom kapnak okmányokat amibe szerepel a kényszertartózkodás helye, aztán ha mondjuk nem Budapesten igazoltatják hanem Berlinben akkor, megvonják a juttatásokat, stb. Gondolom munkát is csak az adott tagállamba vállalhatna legálisan. Azért rengeteg módszer létezik amivel el lehet érni, hogy valaki az adott tagállamba maradjon , nem csak a zárt tábor és puskatűz. Ehhez csak a jogi feltételeket kell megteremteni.
 
C

Chalamade

Vendég
Mikor Putyin kiskutyája a moszkvai eligazítás után Brüsszelben járt, mint Magyarország miniszterelnöke és ebben a minőségében jogilag ő képviselte a magyar állampolgárokat, bizony ortodox jogértelmezés szerint (tehát akik betartják, és nem kijátszák a jogot) az országgyűlés döntésével ellentétben aláírta (azaz az ország nevében ratifikálta) a kiadott nyilatkozatot, azaz a kvótarendszert.
Most népszavazással próbálja "korrigálni" a hibáját. (Gondolom négyszemközt kapott némi infót arról, mi kerülhet róla esetleg nyilvánosságra, amitől szintén eszébejuthatott a multifunkciós budapesti lámpavas. De gondolom hasonlót kaphatott Putyintól is miheztartás végett.)
A menekültekről csak annyit, hogy érthető módon nem óhajtanak a magyar egészségügyben fertőzésben elhunyni, a magyar lakásviszonyok közt űzött hajléktalanok lenni és a magyar szociálís ellátásban éhenhalni.
Mellesleg munkája a magyarnak sincs, így ha bármihez értene sem volna hol és mit dolgoznia.
A magyar állapotok csak az ukrán "magyaroknak" kánaán, amiért vakon adják a rezsimnek a szavazatukat bármire...
 
Olvasd ezt el, elég jól le van vezetve, mit is írt alá a patásördögOrbán Brüsszelben.

http://444.hu/2016/02/21/orban-viktor-tenyleg-alairt-egy-kvotara-utalo-megallapodast-brusszelben
 
graver

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
hát gondolom kapnak okmányokat amibe szerepel a kényszertartózkodás helye, aztán ha mondjuk nem Budapesten igazoltatják hanem Berlinben akkor, megvonják a juttatásokat, stb. Gondolom munkát is csak az adott tagállamba vállalhatna legálisan. Azért rengeteg módszer létezik amivel el lehet érni, hogy valaki az adott tagállamba maradjon , nem csak a zárt tábor és puskatűz. Ehhez csak a jogi feltételeket kell megteremteni.

Mint eddig is láthattuk, különböző papírok beszerzése eddig se okozott gondot. Volt, akinek több országból is voltak papírjai...
Juttatásokat nem fognak megvonni, mert az embertelen lenne, főleg, ha van egy fészekalja családja. S még mindig kérdés, hogy az ilyen tipusú szigorításhoz mit fognak szólni az érintettek. Láttuk, mit rendeztek, amikor a kaja nem tetszett, vagy korlátozni próbálták a mozgásukat.
A jog és a szabályok akkor érnek valamit, ha van hajlandóság a betartásukra, és ha be is akarjuk/tudjuk tartatni. Az eddigi tapasztalatok nem ezt mutatják.
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Mikor Putyin kiskutyája a moszkvai eligazítás után Brüsszelben járt, mint Magyarország miniszterelnöke és ebben a minőségében jogilag ő képviselte a magyar állampolgárokat, bizony ortodox jogértelmezés szerint (tehát akik betartják, és nem kijátszák a jogot) az országgyűlés döntésével ellentétben aláírta (azaz az ország nevében ratifikálta) a kiadott nyilatkozatot, azaz a kvótarendszert.
Most népszavazással próbálja "korrigálni" a hibáját. (Gondolom négyszemközt kapott némi infót arról, mi kerülhet róla esetleg nyilvánosságra, amitől szintén eszébejuthatott a multifunkciós budapesti lámpavas. De gondolom hasonlót kaphatott Putyintól is miheztartás végett.)
A menekültekről csak annyit, hogy érthető módon nem óhajtanak a magyar egészségügyben fertőzésben elhunyni, a magyar lakásviszonyok közt űzött hajléktalanok lenni és a magyar szociálís ellátásban éhenhalni.
Mellesleg munkája a magyarnak sincs, így ha bármihez értene sem volna hol és mit dolgoznia.
A magyar állapotok csak az ukrán "magyaroknak" kánaán, amiért vakon adják a rezsimnek a szavazatukat bármire...
Csak a Putyin kiskutyája kitételre:
post_138960_20130824114115.jpg

Egyik kutyájával sem szeretnék találkozni úgy, hogy nem mondták meg neki előzőleg, engem nem szabad bántani. :D
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A legleso lepes az kellene hogy legyen, befejezek a bombazast, maris kevesebben indulnanak el. Az igazi az lenne ha teljesen rendeznek a felek a dolgokat es beke honalna leglabbis nagyreszen Szirianak es mar tudnanak vissza fele menni a menekultek.
Meg az is segitseg lenne ha fel Szirianak repulesi tilalmat vezetnenek be. ENSZ es mindne nemzetkozi szervezet ellenorzese alatt.
 
setni

De akkor mi lenne az ott államot kikiáltó terrorszervezetekkel?
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyilvan egy biztonsagos reszt kell kialakitani es ha megtudnanak egyezni akkor kozosen mar konyebb lenen kifustolni oket. Az oldoklest be kene fejezni.Szavazast kiirni es elkezdeni normalizalni a helyzetet.
Szeretném ha ennyire egyszerű lenne de itt törzsi viszonyok vannak, ami ráadásul vallásháborúval párosult. A határokat vonalzóval húzták meg és aki erre esett az szír aki amarra az meg török vagy egyéb..
Egy várost kiemelni szinte lehetetlen hisz ahol a béke van ott azonnal megjelenik a terror robbantás és már kész is a zűrzavar.
 
graver

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez így igaz. És gyakorlatban Orbánék minden szabályt megszegtek. Nem mondani kell, szép csendben betartani.
Szájkarate a(z ostoba) plebsnek elég csak.

Ejnye, a szövegkörnyezetből kiemelni és kiforgatni...
De akkor már meséld el, melyik szabályra gondolsz? Mit kellene betartani?
 
Oldal tetejére