P Á L Y Á Z A T Vers

Onamitas

a piacon setaltatok a ferjeddel
s ugy markoltad a szatyrot
ahogyan en szoktam
izmaidban hordoztad mozdulataimat
s oly tokeletesen beleillettek e ferfi motivumok
egy noi koreografiaba
lealkudtad a paradicsom arat
hatarozottan kozombos tekintetemmel
s amint ujjbegyeidet benyalaztad
penzszamolas kozben
gyurusujjad szarazon tapadt
ott alltam toled egy titoknyi tavolsagra
borotvalt honaljadbol kiolvastam a mesterseges illatot
melyet en irtam neked
amikor egy dorombolasnyi mosolybol kitorve
vadmacskasan beleharaptal
arcod ele zudulo hajfurtjeidbe
ott alltam toled egy vagynyira
ereztem hogy viszket rajtad a muszalas melltarto
hallottam amint nyafog a kerekparules
altal felsertett feneked
s mikozben lecsusszano vallpantodat visszaigazitottad
kormeiden megcsillant konyhabutrom szine
na gyere Cirmonella!
konyhabutrodjunk ossze !
gaztuzhelyedjunk
fazekadjunk
fakanaladjunk
csak ket gyereket akarok
aztan megsutlek
megsutlek s megeszlek
mint ketszerszultet

Eurotika


sebessegvaltoizunok!
ti naponta rhatok szinehez igazitjatok a koromlakkot
s mosolyotok csak arcotokat fent fele tartva lathato
akar a vizjel a bankjegyen
pillantasotok a tulkolo karosszeriak fele fordul
eszre sem vesztek engem
pedig en gyalogosan a tilosban is parkolhatok
de a biztonsagiovmellulanyok felsikerbiztositasa
oly unalmas hogy gyalogosan is ratok dudalok
sebessegvaltoizunok
mozdulataim a penz latszatat keltik
megmerevedik mobiltelefonom

Marcius 6

az ejszakak megsargultak
mint a szekrentemben allo feher ingek
melyeket nem hasznaltam
hiszen az unnepek elmaradtak
csupan egy szuletesnapom volt
akkor feher inget oltott egyik tincsem
es elkezdtem kopaszodni
de sohasem az osz hajszalak hullottak
es aztan lassan ujra eljott a hajnal
s egy mosolyt kuldott felem
hirtelen hatrapillantottam
senki sem allt a hatamnal
biztos eszebe jutott egy vicc
amikor eppen ram nezett
vagy
nem tudta
hogy be van festve
a hajam
vagy csak azt nem tudta, hogy miert nem mosolygok vissza?

Sziasztok! Korábban már küldtem egy verset a pályázatra, az azonban nem kapcsolódik szorosan a megadott témához, bár zárójelben jegyzem meg, hogy ez értelmezés kérdése. Mindenesetre a következö vers, amivel ezúton jelentkezni kívánok, remélem megfelel a feltételeknek: (majd még küldök többet is!)


Izsó Zita(Jondy):

Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája,
Én vagyok a legszebb ága,
De egy gonosz leszakított,
Keze között elhervasztott.

Közeleg életem vége,
S nem, jaj, nem, ott sem lesz béke,
Itt van már az örök halál,
Elkerülhetetlen talán...

Édesanyám sok szép szava,
Mit fogadtam, mit nem soha.
Megfogadnám, de már késö,
Hull a könnyem, mint az esö.

Elvetettem Istenemet,
Megöltem jó testvéremet,
Harc, háború, pusztulás,
Eszeveszett rombolás...

Tiltott gyümölcsöt loptam,
S íme, ezzel elhoztam
Teremtö Atyám dühét,
Életemnek minden nyügét.

Nagyon fáj...
Már itt a halál,
Csak reám vár...

Édesanyám rózsafája,
Biz, én voltam legszebb ága...

A Vég várat még magára,
Jó Atyám áldott szavára
Lám, a holt ág kivirágzott,
Nem üres többé a jászol.
Édesanyám legszebb ága,
Szüz Mária Jézuskája,
A Szentlélek szállt reája...

Édesanyám rózsafája,
Kinyíllott a legszebb ága,
Örök életem záloga,
Büneim Szent Megváltója.

Örök halál többé nincsen,
Vétkeimért nem jár mégsem,
Mert a Kisded reményt hozott,
Kárhozatból feloldozott.

Édesanyám sok szép szava,
Mit fogadtam, mit nem soha,
Megfogadom, mert nem késö:
Ha számomra Jézus eljö.

DAL:

Az első októberi hó

Mikor reggel felébredtem,
te izgatott voltál,
az ajtóhoz hívtál,
kitártad, s velem szemben

fehérbe öltözött kertben
hullt a hó. "Itt a tél"
mondtad, átöleltél,
hogy ne fázzak, s mi ketten

néztük az év első havát,
ahogy szálingózott,
a táj takarózott;
rajtam te voltál a kabát.


Pesti tél

A talpam alatt ropog a hó,
csontjaimban érzem a fagyot;
én egy Pesten felejtett
sarkkutató vagyok.

Ahogy szembe fúj a hideg szél,
az arcomba söpri a havat,
belepi a kalapom,
és lógó sálamat.

Nyakamba csorog a hideg lé,
orrom, fülem pirossá fagyott;
én egy tetőről esett
nagy hókupac vagyok.

Hallgat a fenyves

Hallgat a fenyves hótemetetten
csendes az erdö szellö sem rezzen,
bujkál a napfény köd pamacsokban,
fölragyog gyorsan s eltünik nyomban.

Csendes az erdö szellö sem rezzen,
szunnyad az élet a tülevelekben,
fölragyog gyorsan s eltünik nyomban,
csillagok gyúlnak a friss puha hóban.

Szunnyad az élet a tülevelekben,
hallgat a fenyves hótemetetten,
csillagok gyúlnak a friss puha hóban,
bujkál a napfény a ködpamacsokban.

Proff ez a munkád annyira remek, hogy nem lehet belekötni.

Látom szereted a míves szójátékokat, föleg rimekbe szedve! :!:

Egy csilingelö csecse-becse :twisted:

Pályázatra küldött versek

A meghirdetett pályázatra a következö két müvet szántam.


TÉLI HANGULAT KÉPEK

Csepergös reggelre ébredtem már megint.
Álmatag lustaság fátyollal betakar.
Égboltnak hóhéra pallossal suhint
s elmémnek sejtjei, mint fuldokló zivatar
táguló pupillám áramló résein
lomha léptekkel elébem toppannak...
...................

Mocsmodék köd takarja a tájat,
didergö dér darálja a reggelt.
Nehezen ébredvén tüsszentek egy párat
s kiömlik belölem eme képregény...
.......................

Hideglös télidö sajgatós szelei
átjárják csontjaim zihálva és fázva.
Sapkák és kabátok - zord idök jelei.
Odakünn vacogás - itt benn meleg kályha.
.....................

Nyavajgós téli nap nyámnyila nyomora,
nyikorgós nyákolmány nyekereg a gyomromba'
Csepergös esöcsepp, vagy talán már hó?
Szótlanul kaszál a kínköves
depresszió.
........................

Nyákomlós, körködös, nyomorgós reggel.
Fejtetöm talpától nyílvesszö suhan...
Fáradtan, leverten csörög már a vekker
s lelkemnek zubbonya a mélységbe zuhan...
..........................

Megfagyott anyaföld, mint dermeteg kötömeg...
Fáznak a galambok varjak és verebek.
Szunnydó életmag földrögök keblébe'
Kisarjadt vágyaink felkavart nedüje...
Álmait szundítja - s feltámad jövöre.
...........................

Jégcsapok lógnak le ereszek aljáról
Hófödte kucsmában szenderget a rét...
Csizmák és kalucsnik cuppannak a sárban
s Földanyánk méhében megdobban a lét
új tavaszra váró sejtelmes fuvallata...

POKOL ÉS MENYORSZÁG

....pokol....

Hol
a gyertyák már meg sem gyúlnal,
hol
az idök már el sem múlnak,
hol
vasrácsos ajtói csapódnak
jövönek és múltnak,
hol
epedö, remegö kezek
szivárvány után nyúlnak,
hol
sorvadt vézna testek
savas lápban kúsznak,
hol
fortyongó iszapból
idönként kiúsznak,
hol
jégbordás sziklákról
folytonvást lecsúsznak,
hol
utolsó szál bört
talpukról lenyúznak,
hol
szárnyaló dallamot
nyelvükröl lenyúlnak,
hol
apró csacska vágyat
dömperrel bezúznak,
hol
kékfénylö szemeket
vastüvel kiszúrnak,
hol
épséges fogakat
szájakból kihúznak,
hol
picinyke ajkakat
öklökkel benyomnak,
hol
göcsörtös bordákat
lándzsával átszúrnak,
hol
puskáknak tusával
nyaszirtet szétzúznak,
hol
vérittas fejeket
deszkákba begyúrnak,
hol
lámpának vasára
koponyát koncolnak,
hol
amputált végtagok
ernyedten lankadnak,
hol
szusogvó lényeket
élveteg hantolnak..

Ahol
hajszálnyi reményt is
kereszttel áthúznak.

Hol
félelem és pánik
rozsda-hamuja föd be
élö-holtakat...



Feneketlen mélység - ki tudja hol a vég...
Alászálló árnyak - ürtelen messzeség...
Elhibázott vágyak - foszladó reménység...
Túlhevített kéjek ... lángoló vitézség?
Konok makacsság ... elfojtott nemesség?
Hevített indulat ... kipukkadt éberség?
Rudakban aranyak ... bujtatott nyereség?
Feledett tisztesség ... kikerült veszteség?

Ó ember, mondd hová jutottál?

Világunk imbolygó hajóján
a zátony már felénk tart..
A Végtelen Semmi vállán
a léted még kitart ...

Fátyolos ködben lubickolva,
kitárt karokkal az égre meredve,
állunk a vándorút szegletén...
a szakadék szélén, lelkünk szigetén:

ÁLLÍTS HÁT TALPRA MINKET
Ó URUNK!


Nézünk tehetetlen dühvel,
segítö kezet nyújtanánk...
Ám mindenki csak minket rühell,
gúnyos mosoly a csuhánk...


......menyország...


Hol
csilingelö csengö dallam
hajnaltájban lángra pattan.
Hol
virágszirmok árja reppen
galambszárnyas fergetegben.
Hol
tömjénfüst és szantálfelhö
illatárat , lengedezö.
Hol
jelenben van már a holnap
s eltünt múltak átkarolnak.
Hol
régnemlátott rokonaink
lelkünk hídján áthajolnak.
Hol
zsibongós táncot ropnak
s cipök, csizmák el nem kopnak.
Hol
szölöfürtök s pálmaágak
éjjel-nappal sétát járnak.
Hol
fügét, banánt, pácolt halat
kínálgatnak,
hisz jó falat!
Hol
nádirigók, gerlék, fürjek
szellöhárfán rádfütyülnek.
Hol
liliomok és vadrózsák
nektárjukat folyvást szórják.
hol
tündérek és pánvitézek
kéklö tavon átkisérnek
Hol
angyalvárak tárva állnak
s hívogatva bárkit várnak.
Hol
csiklandozós csókunk csattan
pirospozsgás forró ajkan.
Hol
Parvati és Siva násza
táltos erönk ösforrása.
Hol
Krisna és a gopik tánca
szerelmünknek hösrománca.
Hol
teljesség és böség árad
s fénylö testünk sosem fárad.


Hol
szeretet és béke honol
formában és ürességben.
Megpihenö fáradt vándor
tovatünö messzeségben...


...epilógus...

Menny és pokol ura Te vagy
szépnek, csúfnak várománya.
Érezd, lássad, tudjad ki vagy:
Örök Isten hö szolgája!

Döntés Tiéd, hogy választasz
kényszer nincsen - szabad a pálya.
Legfeljebb csak halogathatsz,
de hü Ura
a tékozló gyermekét
mindig-mindig visszavárja!

Mindenkinek megadatott
bölcsességnek tudománya.
Szíved mélye sosem halott,
végsö lépés - bizony drága!

Feladván hát tévelygésünk,
mely elillan, mint a pára...
és döreségnek, gonoszságnak
nem vár többé
ködfátyolos félhomálya!

.

Pokol

Van pokol?

A papok mondják
Isten szeret
a szeretö Istenre
adj figyelmet!

de ha Isten
a szeretö
miért van pokol
hogy némelyeket
örökössen
kínozzon ö?

mit mondhatnék
én egyebet
a pokollal
nem értek egyet

a szeretö
nemlehet kínzó
hogy örökké
azt nézze ö?

tegyünk friss
vizet a pohárba:
az Isten szeret
nem mondhatja
a pokolba veled

acsai

A négy gyertya

A négy gyertya.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit
egymással beszélgettek,

Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok
aludni!
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc
emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:
ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem!
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy
szükségük van rám!
Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt
gyertyát, felkiáltott:
De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi
gyertyát.

ÉN VAGYOK
A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s
lángjával új életre keltette a többit.
Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!
Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink
szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!

Nem biztos,hogy vers, lehet hogy inkább próza és az sem biztos,hogy kifejezetten a télről szól, de azt hiszem a gyertyák, a hit és a szeretet nagyobb hangsúlyt kapnak így Karácsony táján.

OGy: Fehérrel festeni

Betüket kellene írni az égre,
Fehérrel festeni a kékre...

Követni eltünö álmokat,
Kisimítani az égi ráncokat,
Mezitláb menni szivárványon át,
Lenni távoli pont, mi biztos,
Tükrözödés, mi bizonytalan,
Lenni jel, a jeltelenségben,
Tenyérben végtelen vonal,
Lenni hajnali derengés,
Pacsirta hangja rét felett,
Felhökig szállni végül,

Betüket kellene írni az égre,
Fehérrel festeni a kékre...

---

OGy: Jó volna lenni...

Parányi fehér lelkek szállnak felém az égböl,
Fülembe suttognak, csiklandozzák az arcomat,
Továbbszökött az ösz, észrevétlen...
Jó volna parányinak lenni,
Jó volna fehérnek lenni,
Jó volna szállingózni,
Jó volna megpihenni,
Jó volna suttogni,
Jó volna lenni...

M E G V Á L T Ó V I L Á G

nem kell bocsánat már
más kincs hat rád
tágulj bilincs fénylőn
rátok nyitom kéklőn
ma az eget
csillagösvényemen járva
nincs hó nincs tél nincs halál
Isten világában ma már

más kincs hat rád
más fényt hint lásd
vágy kinek ad reményt
annak fény szakadék
fényszakadék az ék
csillagösvényen jár
aki nem esedezik már
bocsánatért-hólapátért

tágulj bilincs fénylőn
csillagfénykötőn őr
csillagviharban rád
már csillagösvény vár
ragyogása mérték
rálépve nagy érték
ami földön bilincs
csillagkapun kilincs

rátok nyitom kéklőn
másik egem földről
lágy szószikraködön
szivárványívelő
csillagvadász szemem
rajta tartom őrzőn
hitfény kincse hat rád
itt nincs hó tél és halál

ma az eget járva
csillagporban állva
csillagutat láttam
csillagösvényemről
tágulj bilincs fénylőn
rátok nyitom kéklőn
csillagszemeimből
a havas eget

csillagösvényemen járva
elhagytam sárgolyód
csattanva bezártam
ráhull csillagporom
villám cikáz kéklőn
kékbolygó helyéből
fénykarikát fonok
csillagösvényen járok

megváltó világ
megváltó csillagok
csillagúton fényvirág
fényzuhatag csillagvár
mindannyiunkra vár
Isten – kinek
fényfolyosóján át
nincsen tél hó halál

Szőnyi Bartalos Mária, Magyarország, Komárom, 2003. december 25.


FOGADD EL FOHÁSZOM ÉRTED

mert nem tehetem neked
boldoggá a Karácsonyt
csak kívánhatok
megértést szeretetet

most mindent feledve
fogadd el fohászom
helyettem
érted

legyen számodra
az ünnep - ÜNNEP
vidáman várj
egy új évet

a patkó Hozzád mágnesként
vonzza a Szerencsét
a Lét feledtesse Veled
hogy mi a nemlét

s ha jósággal
szeret valaki
szeliden tudj
HINNI

SZERETVE
REMÉLVE
SZERETNI

Szőnyi Bartalos Mária, Magyarország, Komárom, 2003. december 23.
[/b]

Téli erdő

Hívogattak, integettek
a lombnélküli fák.
Cirógattak, körbevettek
szép kéregruhák.

Az ágak között átsuhant
a hideg téli szél.
A nyomában már ott haladt
a fagy s a szürke dér.

A komor téli hangulatba
egy kis vidámság vegyült.
S az öreg erdő egy röpke percre
újra felderült.

-------------------------------------------------------------------------------------

Ég fia, télgyermek

Mohón ölelte gyermekét,
a fáradt téli szél.
Gyengéden szórta szerteszét,
mint napsugár a fényt.

Az égből hulló nagy lepel,
a földön egyre nőtt.
vidám fehérrel vonva be,
a sápadt jégmezőt.

Csatlakpzom a téli és téli ünnepek pályázathoz.

Egry Artúr vagyok Budapestről

Négy évszak

Mozdul az élet, míg szél kering,
Felhőt dagaszt, a friss Tavasz,
Hideg szemű tél a földre tekint,
Mint dunnát ráz, még úgy havaz.
Hideg szemű tél a földre tekint,
Levélre vár a pusztaság,
Lágyan ébred a Tavasz, ha int,
Ezernyi ág, pompás virág.

Hát fut az élet, már szétfeszít,
A magot fakasztó zöld Nyár,
a Szépkebelű, férfit hevít,
Aki után este,- nő jár!
A Szépkebelű, férfit hevít,
S gabonát érlel a hőség,
A Nyár aranyló vizet merít,
És mindent eltölt e nőség.

Mozdul az élet, míg szél kering,
Szőlőt tapos a fáradt Ősz,
Gyümölccsel, kosaras karja ring,
Még kicsinyt a napon időz.
Gyümölccsel, kosaras karja ring,
Már hull a dér, pereg levél,
Rozsda-avarban minden, megint,
Nyugodt, téli álmot remél.

Hát fut az élet, már szétfeszít,
Jeget, havat terít a Tél,
Vállára fehér ködmönt kerít,
S pelyhek táncát lejti a szél.
Vállára fehér ködmönt kerít,
E tavaszt váró fehér gyász,
S az erdőn fázósan tüzet szít,
A tél nyomát járó vadász


Midőn a testben megjelent
(ADVENT I.)

Sudár leányok, édes ősi vágya,
Vétkes kéz-a-kézbe' női álom,
Társra lelni, lelki mély magányon,
Miként anyánk, ha szült fiút világra.

Miként a test, előjelent a lélek,
Fényt terítve arcaink hegyére.
Nyílt a szíve, gyertya lángol érte,
S kitárva álmos esti kis remények

Nézd a lángot, óvd a csöppnyi létet,
Örömre szállt a híre:"Ring a bölcső!"
Élj te Csillag, égre szórva fényed!

Tehát csatlakozom a "Tél és téli ünnepek" pályázathoz.

Egry Artúr vagyok Budapestről.

Sajnos az előbb lemeradt az utolsó néhány sor.

Négy évszak

Mozdul az élet, míg szél kering,
Felhőt dagaszt, a friss Tavasz,
Hideg szemű tél a földre tekint,
Mint dunnát ráz, még úgy havaz.
Hideg szemű tél a földre tekint,
Levélre vár a pusztaság,
Lágyan ébred aTavasz, ha int,
Ezernyi ág, pompás virág.

Hát fut az élet, már szétfeszít,
A magot fakasztó zöld Nyár,
a Szépkebelű, férfit hevít,
Aki után este,— nő jár!
A Szépkebelű, férfit hevít,
S gabonát érlel a hőség,
A Nyár aranyló vizet merít,
És mindent eltölt e nőség.

Mozdul az élet, míg szél kering,
Szőlőt tapos a fáradt Ősz,
Gyümölccsel, kosaras karja ring,
Még kicsinyt a napon időz.
Gyümölccsel, kosaras karja ring,
Már hull a dér, pereg levél,
Rozsda-avarban minden, megint,
Nyugodt, téli álmot remél.

Hát fut az élet, már szétfeszít,
Jeget, havat terít a Tél,
Vállára fehér ködmönt kerít,
S pelyhek táncát lejti a szél.
Vállára fehér ködmönt kerít,
E tavaszt váró fehér gyász,
S az erdőn fázósan tüzet szít,
A tél nyomát járó vadász



Midőn a testben megjelent
ADVENT I.

Sudár leányok, édes ősi vágya,
Vétkes kéz-a-kézbe’ női álom,
Társra lelni, lelki mély magányon,
Miként anyánk, ha szült fiút világra.

Miként a test, előjelent a lélek,
Fényt terítve arcaink hegyére.
Nyílt a szíve, gyertya lángol érte,
S kitárva álmos esti kis remények

Nézd a lángot, óvd a csöppnyi létet,
Örömre szállt a híre:„Ring a bölcső!”
Élj te Csillag, égre szórva fényed!

S a bölcs, ki útra lát, a nyáj mögött jő,
Légy e Pásztor. Álmom, édes lényed.
Ki vár, szavadba’ részesül, te Őrző!

l

Verspályázat

Dorogi Ferenc

Tél.

Zörren az ablak,
koppan a jég,
nem vártad mára,
megjött a tél.

Síkos a járda,
csúszik, ha lépsz,
el ne feledd ezt,
bárhova mégy.

Verspályázat

Dorogi Ferenc

Ó-év.

Vége, e nap utolsó,
ne ijedj meg, ez nem rossz.
Csak az évnek van vége,
tovább halad az élet.
Számvetés kell magadban,
tettél-e jót, vagy rosszat.
Bántottál-e meg embert,
okoztál-e örömet?
Amit te most megfogadsz,
arra vár, hogy meg is tartsd.
Múló ígéret semmi,
nem vesz komolyan senki,
ha ilyennek ismernek
körötted az emberek.
Legyen bizalmuk benned,
olyan legyen életed.
Legyen örömed benne,
és óvd szeretteidet.

somogyi anzix

--------------------------------------------------------------------------------
*áthelyezve: 2004. jan. 13. -én a 4. oldalon

Egy fel perc halal

Az agyamon fekve nezem lecsungo karom.
Az ej sotet fellege lassan befed.
A kod egyre surusodik, s bar akarom,
Most nem engedelmeskedik e test!

Lelkem mar messze jar a Feny otthonaban,
Kacagva szemleli a szurkeseget.
NEm bantja foldi teste hianya,
BAtran, konnyeden szallna fel Istenehez.

De az Ur parancsol: varj! FEladatot kapsz!
S a lelek fasultan, szomorun megall.
Erzi, az Isten barmily feladatot ad,
A mennynel rosszabb lesz a megbizatas.

S csuggedten szaguld a szurkeseg fele.
Az oramutato csendesen ketyeg...
A kar felemelkedik a fejem melle,
Es lassan-lassan megmozdul a test.