Pro Darwin Part 2

Aeren

Kitiltott (BANned)
A lélek... Na erről már korábban is akartam írni pár gondolatot. Azt el kell ismerni, hogy a tudomány mai állása szerint semmilyen jel nem utal a lélek létezésére.
Ez a probléma ott kezdődik hogy a mai tudományok egy több mint 2000 éves filozófiai irányzatot tartanak mérvadónak, név szerint a naturalizmust. Innentől lefelé a tudomány szerint eleve semmilyen jel nem utalhat a lélek létezésére, hiszen ha van valami amit az anyagból nem tudnak magyarázni, akkor azt félreteszik "ezt MÉG nem tudjuk" címszóval és tovább lépnek.
Egyébként ugyan arról a tudományról beszélünk amelyik miután létrehozott pár aminosavat Miller kísérletének hála, minden különösebb érvelés nélkül elkönyvelte, hogy azok az aminosavak élőlénnyé fogják magukat ön-szervezni ha elég időt hagyunk rá, mert hát ugye ha nincs idő a bizonyításra, akkor elég a bizonyosság is.
Pl. a halálközeli élményekről is kiderült, hogy nem más, mint az agy játéka és bizonyos szinten mesterségesen is előidézhető.
Erről mindig az a bizonyos 2009-es blikk béli cikk jut eszembe amiben a drága Brugger mester emígyen fogalmaz a testen kívüli élményekről: Bármilyen hátborzongatóan hangzik is ez az élmény, a professzor szerint semmilyen misztikus dolog nem áll a jelenség mögött, ennek a bizonyos temporoparietális átmenetnek (TPÁ) a „meghibásodása” okozza. A tudósok szerint az öntudatunk, az a határozott meggyőződés, hogy mi mi vagyunk, és nem egy másik egyed, csak több érzékszerv összehangolt munkájával alakulhat ki.
A látás, hallás, szaglás, tapintás és a belső fülben létrejövő térérzet együtt tesz képessé minket arra, hogy tudjuk, meddig terjed a testünk. Ha az ezért felelős agyterület megsérül, énünk elveszti a kapcsolatot a testtel, ilyenkor történhet meg, hogy kilépünk abból, és úgy érzékeljük, mintha kívülről látnánk önmagunkat – mondta el a professzor a New Scientistnek.
Sajnos a cikkből 14. elolvasásra sem derül ki hogy az ember hogyan lát, hall, szagol és tapint mély altatásban, kómában, ájult állapotban vagy éppen egy műtét közepén. Az sem derül ki hogy milyen érzékszerv szükséges ahhoz hogy meg tudjuk nézni magunkat kívülről, de még csak az sem hogy hogyan lehetséges hogy egyes páciensek képesség vagy emlék kiesés helyett, plusz ismeretekkel térjenek vissza egy altatásból vagy egy kóma közeli állapotból.

Sajnos az amit az emberek többsége "tudomány" néven emleget, az esetek 90%ban elnagyolt tanulmányok és statisztikai adatok halmaza valamilyen egyetem egyik professzorától aki haláli nyugalommal elmeséli neked hogy a TPÁ meghibásodásának hála, te bizony meg tudod nézni a saját arcodat az 5 érzékszerved segítségével, úgy hogy közben mély altatásban vagy. Hülye meg én vagyok, nem?
Uram bocsá, de ez is egyike azoknak a demagóg dolgoknak amit gyűlölök. A tudománytól várni bizonyítékot a lélek létezésére olyan mint ha az egyháztól várnánk az abiogenezis igazolását. Baromi érdekes szituáció lenne.
 
pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
@pitti :

"Legyen meg a te akaratod..van csillag kepzodes. Amen."

És mégis mire fel ez a gúnyos hangnem? De ha szerinted mindenki hülye csak te vagy helikopter, ám legyen.

Gunyos? Ha nem haragszol akkor en ezt most megmosolygom. :mrgreen: (nem igazan akartam azt irni, hogy kirohoglek)

Ez az osszes evidencia amit felhozol az evolucio alatamasztasara?

A lélek... Na erről már korábban is akartam írni pár gondolatot. Azt el kell ismerni, hogy a tudomány mai állása szerint semmilyen jel nem utal a lélek létezésére.

Nagyon batran beszelsz kijelento modban. Lehet, hogy ha elolvasnad Dr. Michael Newton es Dr. Ian Stevenson kutatasait (hogy csak az alapvetobbekrol tegyek emlitest) akkor nem mereszelnel ilyen tuti kijelenteseket tenni.
Es mielott rakerdeznel, a valasz: igen szerintem alul olvasott vagy a temaban.

Pedig az én kutyám is hordozza azokat a személyiségjegyeket és érzelmeket amiket én. Még depressziós is tud lenni. : )
Maris ellent mondtal a sajat felfuvalkodott velemenyednek. Velemeny szo alahuzva, abszolut informacio hianyan alapulo megjegyzes.
Minden olyan jellemző megvan egy kutyában, amiért magamról azt hihetem hogy van lelkem. Tehát ha nekem van, akkor neki is, több, mint egy mezei ösztönlény.
Na latod, tudsz te gondolkodni is barmilyen nehezedre esik....:grin:
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a probléma ott kezdődik hogy a mai tudományok egy több mint 2000 éves filozófiai irányzatot tartanak mérvadónak, név szerint a naturalizmust. Innentől lefelé a tudomány szerint eleve semmilyen jel nem utalhat a lélek létezésére, hiszen ha van valami amit az anyagból nem tudnak magyarázni, akkor azt félreteszik "ezt MÉG nem tudjuk" címszóval és tovább lépnek.
Egyébként ugyan arról a tudományról beszélünk amelyik miután létrehozott pár aminosavat Miller kísérletének hála, minden különösebb érvelés nélkül elkönyvelte, hogy azok az aminosavak élőlénnyé fogják magukat ön-szervezni ha elég időt hagyunk rá, mert hát ugye ha nincs idő a bizonyításra, akkor elég a bizonyosság is.
Erről mindig az a bizonyos 2009-es blikk béli cikk jut eszembe amiben a drága Brugger mester emígyen fogalmaz a testen kívüli élményekről: Bármilyen hátborzongatóan hangzik is ez az élmény, a professzor szerint semmilyen misztikus dolog nem áll a jelenség mögött, ennek a bizonyos temporoparietális átmenetnek (TPÁ) a „meghibásodása” okozza. A tudósok szerint az öntudatunk, az a határozott meggyőződés, hogy mi mi vagyunk, és nem egy másik egyed, csak több érzékszerv összehangolt munkájával alakulhat ki.
A látás, hallás, szaglás, tapintás és a belső fülben létrejövő térérzet együtt tesz képessé minket arra, hogy tudjuk, meddig terjed a testünk. Ha az ezért felelős agyterület megsérül, énünk elveszti a kapcsolatot a testtel, ilyenkor történhet meg, hogy kilépünk abból, és úgy érzékeljük, mintha kívülről látnánk önmagunkat – mondta el a professzor a New Scientistnek.
Sajnos a cikkből 14. elolvasásra sem derül ki hogy az ember hogyan lát, hall, szagol és tapint mély altatásban, kómában, ájult állapotban vagy éppen egy műtét közepén. Az sem derül ki hogy milyen érzékszerv szükséges ahhoz hogy meg tudjuk nézni magunkat kívülről, de még csak az sem hogy hogyan lehetséges hogy egyes páciensek képesség vagy emlék kiesés helyett, plusz ismeretekkel térjenek vissza egy altatásból vagy egy kóma közeli állapotból.

Sajnos az amit az emberek többsége "tudomány" néven emleget, az esetek 90%ban elnagyolt tanulmányok és statisztikai adatok halmaza valamilyen egyetem egyik professzorától aki haláli nyugalommal elmeséli neked hogy a TPÁ meghibásodásának hála, te bizony meg tudod nézni a saját arcodat az 5 érzékszerved segítségével, úgy hogy közben mély altatásban vagy. Hülye meg én vagyok, nem?
Uram bocsá, de ez is egyike azoknak a demagóg dolgoknak amit gyűlölök. A tudománytól várni bizonyítékot a lélek létezésére olyan mint ha az egyháztól várnánk az abiogenezis igazolását. Baromi érdekes szituáció lenne.

Szia Aren!kiss
A halál közeli élmnyekkel kapcsolatban érdemes ezt a videót megnézni: #3015
Hogyan láthatta a műtét közben az a személy a műtő asztal fölött lévő kandelláber tetejére a doktornő által felírt számot, ha csak hibásan működött az agya, és ebből következően nem is lépett ki a testéből?
A mai tudomány szerintem csak olyan, mint mikor a gyerekek játszanak a homokozóban, és a felnőttektől elcsípett szavakat próbálják kitalálni, hogy mit is jelenthet. Tehát csak kapisgálják a valót...
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szerettel Erzsi.kiss
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Így van. 100milliárd x 100milliárd csillagban relatíve nagy esély van élet kialakulására. Ha csak száz galaxisból egyben van élet, az is milliárdos nagyságrendű lehet. És igen arra is erősen nagy esély van, hogy nálunk jóval fejlettebb civilizáció(k) létezzen. Hiszen elég ha csak pár ezer évvel előttünk kezdik meg a fejlődést, máris olyan szinten lennének amit mi egyszerűen Istennek vélnénk.

Egy logikus felvezetés után, mi ez az önellentmondás a végén? Te végül is kit tekintenél Istennek? Vessen cigánykereket, hogy szórakoztasson, teremtsen akkora követ amit nem tud felemelni... beszélgessen mindenkivel egyszerre a Földön..., miközben- egyesével kapkodja a golyókat amiket az emberek egymás ellen kilőttek..., és megakadályoz minden balesetet, halált és rendellenes születést. Ha mindezt megtenné egyszerre csak akkor lenne számodra Isten? Emberi elvárásokból adódó kényszerképzetek, azt is mondhatnám, hogy önmagad hülyeségével vitatkozol. "Istennek vélhetnénk"? Mert mi másnak? Na ezért szeretem én a Teremtő megnevezést használni, mert nem kavarja meg annyira az emberek agyát.

Amit leírsz, arra nem is tudok mit mondani. :) Nekem is vannak elborult gondolataim a világról, elhiheted.

Én hiszek neked! Amikor egyik közös ismerősünk válaszait tudományosnak és frappánsnak minősítetted, már kezdtem gyanakodni... amikor egy madár-emlős keverékre "hivatkoztál" mint lehetőség, már láttam, hogy baj van... de most, hogy megerősítettél, megnyugodtam. :D

De azok ennél azért összetettebbek.

Ha jól látom nem túl régen szedegeted, mások összeszedett dolgaival pedig az a probléma, hogy meg is kell érteni. Ezzel nem megsérteni akarlak, de vélemények és ellenvélemények átgondolásából alakulhat ki a saját világképed.... ehhez pedig idő kell és nem elég csak az egyik oldalról csipegetni. Bólogatni az uralkodó magyarázatokra... sem gondolkodást, sem bátorságot nem igényel... elég a "kiabálók" mögé beállni. Na az ilyen leegyszerűsített tudásból jön az olyan kérdés, hogy miért nem volt bálna Mózes hajóján. Meg amit nem rég olvastam, hogy a "szakértő" Torontóból, Kanada fővárosából nyilatkozott....

Ez nekem olyan "ősi idegenek" c. komédiadokumentumfilmre emlékeztet. Meg paleoasztronautikára. Ez az egyetlen dokumentumfilm, ami valójában komolynak indul mégis totális röhögés lesz a vége. Ahol a "szakértők" táborát rendszeresen az ufo magazin szerkesztője meg az xy noname könyv írója teszik ki.

A magyar változatot nem ismerem, de az irányvonal és a téma azonos. Csak belenéztem az elejébe... de szerintem pl. Dr. Uwe Apel, vagy Robert Bauvel soha sem dolgozott az UFO magazinnál, ha tévedek javíts ki. Az én történetem viszont nem innen indult, hanem egy sátánizmusról... azzal kapcsolatos könyv és A hettiták regénye c. könyv olvasása idején, jelképeket kezdtem összehasonlítani... majd szélesedett és szélesedett a dolog. Egy-két videó alapján ezt igen nehéz megbeszélnünk.

Ott fordultam le a székről (a röhögéstől ), amikor azt mondták, hogy szerintük az ufók ellátogattak ide, még az ősember idejében és párosodtak a szemrevaló ősasszonyokkal! Hogy így változtassák meg a génjeinket... Az egy dolog, hogy teljesen alaptalan az egész, de vajon egy évezredekkel előttünk lévő faj mért párosodással akarna beleszólni a fejlődésünkbe? Ha genetikailag módosítani akarok egy majmot, nem fogom megdugni. Még ha azt mondták volna, hogy valami szuper-fejlett technológiával belenyúltak az őskori ember DNS-ébe... érted... akkor legalább a StarGate színvonalát elérték volna, de így...
Szóval remélem, te nem ezek táborát erősíted.

-Nem hiszem, hogy bárki azt állította volna, hogy majmokkal közösültek. "A mesterséges megtermékenyítés olyan orvosi beavatkozás, amely során közösülés nélkül, külső segítséggel valósul meg a petesejt megtermékenyítése. Két formája létezik: a mesterséges ondóbevitel és a testen kívüli (in vitro) megtermékenyítés."

-A DNS-be történő "belenyúlás"/manipuláció, viszont egy sokkal tágabb fogalom, mint a petesejt megtermékenyítés, ezért talán még a "párosodás" is pontosabb kifejezés lehet...., ha az utódnemzést akarták kifejezni. Az egy másik probléma, hogy a szövegről neked csak a "majomdugás" jutott az eszedbe.

-Ha "majomdugásról" van szó, nem ezek táborát erősítem, bár megjegyzem, ha már Kleopátra idejére gondolok... szerintem a technikai eszközök használata már elhanyagolható. :D Ha viszont úgy kérdezed, hogy hiszek e abban, hogy a gének keresztezése történt, akkor a válaszom igen. Hiszek abban, hogy emberszabású értelmes lények kialakulhatnak egy önálló fejlődés útján, viszont az ember vonatkozásában olyan hirtelen változások történtek, amik szerintem, külső beavatkozás nélkül nem történhetett meg.

Nem idiótáztam le az őseinket csupán tudatlannak tartottam. Ami tény, hogy szinte az összes ókori / mégrégebbi kultúrában megtalálható a teremtő / teremtés mítosza. Lásd Kalevala és a Biblia idetartozó része. Ez csak két módon lehetséges magyarázni. Vagy tényleg volt anno egy teremtő és ezek a legendák / mítoszok a szó szerint történteket írják le, vagy egyszerűen így magyarázták a világot, mert nem tudtak jobbat elképzelni. Lásd a Napon lévő erdőtűz, éjszakai égbolton lévő csillagok amik csak azért vannak, hogy utat mutassanak a hajósoknak, hullócsillag(!), és így tovább.

De az is lehet, hogy eredetileg igaz történeteket az idők során úgy módosítottak, ahogy azt a szellemi színvonaluk engedte. A bibliai szövegek ezért kutathatók nagyobb biztonsággal, mert az esetleges apró módosulások ellenére is pontosabban értelmezhetők.

A lélek... Na erről már korábban is akartam írni pár gondolatot. Azt el kell ismerni, hogy a tudomány mai állása szerint semmilyen jel nem utal a lélek létezésére.

"A lelki betegségek diagnózisa az egyének gondolkodásbeli, érzelmi és viselkedésbeli jellegzetességei alapján állíthatók fel. A pszichiáterek a diagnózisalkotás folyamatában nemzetközileg jóváhagyott diagnosztikus kategóriákba (például depresszió, skizofrénia, deluzív zavarok stb.) sorolják a lelki betegséggel küzdő egyéneket."

Ez egy megkerülhetetlen téma, hiába próbálják igazolni, hogy csak gyógyszerek és anyagok..., utókezeléses lelki terápia nélkül, csak roncsokat tudnak produkálni.

Lelke egyébként mindennek van ami él, így a kutyádnak is......
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez egy nagyon egyszerű megoldása a Teremtő elutasításának, kikiáltjuk idiótának az őseinket és kész.
-
Kedves Frank, lehet az "öseinkre valo hivatkozás" magyarországon egy döntö argumentum de a természettudományokban csak tények, leellenörizhetés, következettesség számit.
-
Ha találnánk egy bolygót, ami alkalmas lenne a földi élet mesterséges kialakítására, ott kezdenénk, hogy legyen egy megfelelő lékkör... legyen víz és annak körforgása és annyi életformát vinnénk oda amennyit csak lehet.
-
Az ember jolérzi magát a Földön mert belölle született. Ha nem igy lenne akkor skafanderbe kéne szaladgálnunk. Számtalan allergiás betegségröl tudjuk, hogy hiányzo paraziták okozzák. Ha tehát elszármazunk a Földröl ezeket is mind magunkkal kell vinni. Az evolutiot nem lehet kikerülni csak meggyorsitani vagy lassitani.
-
Szabad oxygén valoszinüleg nincsen egyetlen egy planétán sem élölények nélkül, mert valaminek az oxydatio ellen kell dolgoznia különben megkötödik az oxygén. A tiszta oxygén földi légnyomás mellett meggyujtja a hajadat, elégsz mind az Apollo utasai.
-
Ez pedig a Teremtő evolúciója, amit az a jelenleg ismeretlen törvényszerűség/erő irányít amit ma úgy tudnék megfogalmazni, hogy életerő/lélek.... ez pitti istenképe. Ezt ismerték fel a keleti vallások, a természetimádók és kitudja mennyi tudós. /szerintem!/
-
A természettudományoknak semmi problémája nincsen "istenekkel" akik az ösrobbanás elött voltak "tevékenyek", ez nem tudományos téma. Természetesen ellehet gondolkodni istenekröl de ugy tenni mindha a bizonyitatlan lenne a valoság és a szemünk elött lezajlo evolutio a mese az nem járja.
-
Egy kreationistáknak mindent tagadnia kell ahogy látjuk. Még a csillagokat is letagadjátok az égröl. Nem ismeritek el a Föld korát, nemrég 3 µsec alatt létrejött Földröl beszéltetek, Gran Canyon szerintetek 2 hét munkája, erröl és a Mississipi deltájárol legalább 20 oldalt irtatok. Voltak itt olyan hölgyek akik a hold krátereit az ördög és Michael Archangyal küzdökörének nevezte, tagadta, hogy a Földön meteorkráterek lennének....
-
Mi lenne ha a sok vallásos magyar iskolában, amik gombaszámra nönek, ilyen tartalmu oktatás kerekedne felül. Putyin az ortodox egyház nyomására már majdnem bevezette a kreationizmust mind egyenértékü elméletet az iskolákba.
-
Tulajdonkképpen nem lenne rossz ha a kreationista sületlenségeket már az elemiiskolába lelepleznék a tanárok, végülis a kábitoszerek hatásárol, a kondome használatrol már az 5. osztályban informálják a gyerekeket.
-
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Na ezért szeretem én a Teremtő megnevezést használni, mert nem kavarja meg annyira az emberek agyát.
-
A "golya hozta." egy egyszerübb magyarázat mind a párzás, és az embrionális fejlödés. Senkit sem szabad kényszeriteni arra, hogy felnött legyen, Egy életet lellehet élni ugy, hogy fontos döntéseknél kockát dobunk. Nem fog téged senki a mágjára küldeni ha tagadod az evolutiot vagy a relativitáselméletet. El is égetheted a tankönyveket (ha a tied) ezzel ellentétben a korona "megsértése", egy korán állitolagos elégetése börtönbüntetéssel jár. Miért?
-
Sem a holdsétáról készített film és hanganyag, sem a más országokba eljuttatott kőzetek nem bizonyítják, hogy maga a holdséta akkor és úgy történt, ahogy az elő lett adva...., de ennek az ellenkezője sem igazolható.
-
Ha jol emlékszem 6 alkalommal voltak emberek a holdon. Az egyik misszio során visszahoztak egy korábban kihelyezett kamerát, felvételeket készitettek a Földröl a Holdon állva... csodálom, hogy mindezek neked nem számitanak kellö bizonyitéknak.
-
Ezt a kakaelméleti vitát a denevérekkel is egyeztetni kellene... nem igazán láttam a tollaikat.... de ha csak valami írásos anyagot hoznál róla, már azt is megköszönném /ahogy azt már jeleztem/. Megjegyzem, ha minden állításod is tudnád igazolni... akkor sem bizonyítaná a leszármazást, mert arra is kellene valamit felhozni, hogy minderre miért volt szüksége a Coelurosauria-nak.
-
A denevérek emlös állatok, ök szörösek és nincsenek tollaik. Szivesen kikeresek neked cikket arrol, hogy a keratinbol állo tollak (bizonyos proteinek) mérgezö anyagokat tartalmaznak ami az anyagcsere utján elkell, hogy hagyja az állatot. Addig elégedjél meg azzal, hogy végigszagolod az állatok ürülékét, belegondolsz miért a madárszarbol készült még az elsö világháboru végéig a puskapor. Miért vedlik le a tollaikat a madarak?
-
Apropo madarak. A strucnak se rendes tollazata se repülöképessége nincsen.
Alundt az intelligens designer amikor öt hozta a világra, vagy mi akart belölle lenni?
-
3225589_straus.jpg
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pitti
-
Minden létezö és lehetséges dolgot értelmesnek, logikával összekapcsolhatonak találunk,
mig lehetetlen dolgok nem lelhetöek fel a világban.

-
Ebböl ered, hogy ugy tünik nekünk mindha létezne egy "elögondolo" egy tervezö.
Valojában csak a világ tükrözödik bennünk. Többre nem is vagyunk képesek.

-
Most elmegyek mert lekésem a nagymisét..:D
 
Aeren

Kitiltott (BANned)
Azért nem mondom ernoe, megint hosszú éjszakád lehetett. Eddig tartott a nyaralás?
Megint minden második mondatod vagy kapitális önellentmondás vagy úgy hülyeség ahogy van. Először válaszolni sem akartam rá, de ha már egyszer rádszólok akkor azért illik megmagyarázni azt is hogy miért...
Kedves Frank, lehet az "öseinkre valo hivatkozás" magyarországon egy döntö argumentum de a természettudományokban csak tények, leellenörizhetés, következettesség számit.
Nem tudom érted-e az iróniáját annak hogy ez tőled hangzott el, bár tippre úgy gondolom hogy nem.
Kicsit furcsán veszi ki magát egy ilyen érv olyasvalakitől aki szerint a bizonyosság már elég a bizonyításhoz, és a téma teljes tartalma alatt kb ennyit is tett le az asztalra: a saját bizonyosságát.
Az ember jolérzi magát a Földön mert belölle született.
Miért nem mindjárt a por ernoe? Porból lettünk és porrá leszünk ahogy a bolygónk is. Ennek ellenére azért a legtöbb ember egy héten egyszer takarít.
Ha nem igy lenne akkor skafanderbe kéne szaladgálnunk. Számtalan allergiás betegségröl tudjuk, hogy hiányzo paraziták okozzák. Ha tehát elszármazunk a Földröl ezeket is mind magunkkal kell vinni. Az evolutiot nem lehet kikerülni csak meggyorsitani vagy lassitani.
Hát tudod lehet hogy az "evolúcióra valo hivatkozás" németországban egy döntő argumentum de a természettudományokban csak tények, leellenörizhetés, következettesség számit.
A természettudományoknak semmi problémája nincsen "istenekkel" akik az ösrobbanás elött voltak "tevékenyek", ez nem tudományos téma. Természetesen ellehet gondolkodni istenekröl de ugy tenni mindha a bizonyitatlan lenne a valoság és a szemünk elött lezajlo evolutio a mese az nem járja.
Várjá várjá várjá, megkeveredtél. Úgy érted "úgy tenni mint ha bizonyított lenne a valóság és a szemünk előtt lezajló evolutio, az nem járja". De azért örülök hogy szerinted mindez bizonyított dolog. Már csak azt nem értem hogy miért nem hoztad az elmúlt 1000 oldal alatt a bizonyítást, hogy mindenki lássa. Milyen jó hogy most megteheted, nem?
Azért ha lehet ne a bizonyosságodat hozd, mert azért az még mindig csak rád vonatkozik. Mi elhisszük hogy te keményen hiszel a dologba, de mi helyetted is kétkedünk. Tudod, mert van akinek a tudományt is képviselnie kell. Nem lehet mindenki annyira vallásos mint te.
Egy kreationistáknak mindent tagadnia kell ahogy látjuk. Még a csillagokat is letagadjátok az égröl.
Már megint nosztalgiázol. A vallásos embereknek is meg akartad mondani hogy mit kell tenniük ahhoz hogy vallásosak legyenek, de látom most már a kreacionistáknak is. Bár azért az kissé súlyosan veszi ki magát hogy az első mondatban kijelented hogy tagadnunk kell, a másodikban meg felelősségre akarsz vonni minket érte. Megint előjöttek a skizofréniás tünetek ernoe?
Tulajdonkképpen nem lenne rossz ha a kreationista sületlenségeket már az elemiiskolába lelepleznék a tanárok, végülis a kábitoszerek hatásárol, a kondome használatrol már az 5. osztályban informálják a gyerekeket.
Na látod, ha neked a tanító néni/bácsi nem kotont mutogatott volna 5.ben ahelyett hogy gondolkodni tanított volna meg, akkor most nem lenne ez a vita sem.
Azért értékelem hogy te aki szerint a bizonyosság elég a bizonyításhoz, fel akarsz lépni a vallásosság ellen. Talán kezdhetnéd ezt a munkálatot saját magaddal?
A "golya hozta." egy egyszerübb magyarázat mind a párzás, és az embrionális fejlödés. Senkit sem szabad kényszeriteni arra, hogy felnött legyen, Egy életet lellehet élni ugy, hogy fontos döntéseknél kockát dobunk. Nem fog téged senki a mágjára küldeni ha tagadod az evolutiot vagy a relativitáselméletet.
Asszem ezt viszonylag jól is mintázod ernoe.
El is égetheted a tankönyveket (ha a tied) ezzel ellentétben a korona "megsértése", egy korán állitolagos elégetése börtönbüntetéssel jár. Miért?
Nem tudom. Nálatok miért sújtják a Magyarországihoz képest háromszoros büntetéssel a tartományi és országos jelképek megsértését? Mert háromszor akkora a feudális vallásos meggyőződésetek?
Ha jol emlékszem 6 alkalommal voltak emberek a holdon. Az egyik misszio során visszahoztak egy korábban kihelyezett kamerát, felvételeket készitettek a Földröl a Holdon állva... csodálom, hogy mindezek neked nem számitanak kellö bizonyitéknak.
mindfuck_ddd3cf_95987.jpg Passz. Talán azért mert nehéz megbízni valakiben akit azért választottak meg a pozíciójába mert jobban tud hazudni mint mások?
Na persze nem mint ha felvetődne annak a gyanúja hogy egy felvételt meg lehet másítani.
Ezen a képen is van valami gyanús, bár még nem sikerült körülhatárolnom hogy mi is az. :D
A denevérek emlös állatok, ök szörösek és nincsenek tollaik. Szivesen kikeresek neked cikket arrol, hogy a keratinbol állo tollak (bizonyos proteinek) mérgezö anyagokat tartalmaznak ami az anyagcsere utján elkell, hogy hagyja az állatot. Addig elégedjél meg azzal, hogy végigszagolod az állatok ürülékét, belegondolsz miért a madárszarbol készült még az elsö világháboru végéig a puskapor. Miért vedlik le a tollaikat a madarak?
Kár hogy a kérdés a tollazat létrejötte volt és nem az hogy tárolnak-e benne mérgező anyagot a madarak, vagy hogy miért vedlenek.
Apropo madarak. A strucnak se rendes tollazata se repülöképessége nincsen.
Alundt az intelligens designer amikor öt hozta a világra, vagy mi akart belölle lenni?
És már megint a felelősségre vonás a deisgner felé, hogy miért csinált má egy olyan állatot ami nem felel meg a te elvárásaidnak. Hívd fel ernoe. Majd bocsánatot kér tőled hogy nem egyeztetett veled a véleményedről.
 
Dany1984

Állandó Tag
Állandó Tag
@Frank-FHI:

"mi ez az önellentmondás a végén? Te végül is kit tekintenél Istennek?"

Lehet, hogy a nagybetű tévesztett meg. Tökmindegy minek nevezzük, a lényeg, hogy amit nem tudunk megmagyarázni és / vagy meghaladja a tudásunkat azt mindig természetfelettinek véljük / véltük addig amíg ki nem derül az igazság. De mondhattam volna az ókori görög isteneket is.

"mások összeszedett dolgaival pedig az a probléma, hogy meg is kell érteni."

Értem én, de ha alapvető logikai bakik vannak benne akkor már ott bukik az egész. Tehát nincs gond az "uralkodó magyarázatokon" kívüli alternatív gondolatokkal. Azt is meglehet alapozni ha tényekkel nem is, legalább logikával. És mindjárt értelmesebb képet kapunk, mégha csak alternatív is.

"Egy-két videó alapján ezt igen nehéz megbeszélnünk."

Egyetértek, én is csak erre akartam utalni. És én sem mazochizmusból néztem meg ezeket a videókat, hanem abban reménykedtem, hogy adnak 1-2 elgondolkodtató gondolatot. Hogy talán lesz bent egy-két gondolatébresztő motívum. De igazából az ilyenekkel elcseszték az egészet, mint a közösülés idegenekkel. És igen abban a videóban pont szó szerint azt írták, hogy a Földre érkezett idegenek szó szerint dugtak az ősemberekkel, hogy keverjék a DNS-üket. Ami nonszensz kategória. Mondom, ha azt mondták volna, hogy valami szuper-fejlett vírussal fertőzik meg a korai emberiséget ami képes előreprogramozott módon átírni a korai ember DNS-ét akkor azt mondom okés. El lehet rajta gondolkodni. De abban a formában ahogy előadták ez komplett baromság.

De annak örülök, hogy legalább nem ilyenekből szeded az információidat és próbálsz több forrásból egyeztetni, szelektálni.

"De az is lehet, hogy eredetileg igaz történeteket az idők során úgy módosítottak, ahogy azt a szellemi színvonaluk engedte."

Igen, ez könnyen lehetséges.

"A lelki betegségek diagnózisa az egyének gondolkodásbeli, érzelmi és viselkedésbeli jellegzetességei alapján állíthatók fel. A pszichiáterek a diagnózisalkotás folyamatában nemzetközileg jóváhagyott diagnosztikus kategóriákba (például depresszió, skizofrénia, deluzív zavarok stb.) sorolják a lelki betegséggel küzdő egyéneket."

Igen, tudom már meg is mérték a lelket. Pontosan 4gramm! :rolleyes:
Egyébként elég egyszerűen képzeled el a lelket. Legalábbis nekem ez jön le, bocs ha tévedek.
A gyógyszerek befolyásolják az agy működését. Így nem csoda, hogy az ember személyisége és betegségei alakíthatóak vele. Ha feltételezzük a lélek létezését akkor azt leginkább úgy tudnánk elképzelni, hogy az agy egy olyan "szerkezet" ami összetettségével lehetőséget biztosít, hogy a lélek kapcsolódhasson ehhez a "világhoz" létsíkhoz" akármihez. Olyasmi mint egy TV ami a technológia segítségével teszi lehetővé az adások bemutatását. Ha sérül a TV, attól még az adás megmarad csak a külvilág számára nem tudja megfelelően közvetíteni. A többit tessék tovább gondolni. :)
De mondom ez az én extrém elképzeléseimnek csak egy apró kis része. Nincs időm se helyem arra, hogy ezt kifejtsem. Plusz nem is igazán akarom. Amennyire lehet maradnék a tényeknél, még mielőtt valaki túl komolyan venné ezeket.
 
ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A topik eredeti témájához (amelyhez persze a legutóbbi beírások is kapcsolódnak) az evolúció kontra teremtés, vagy intelligens tervezés vitájához csatlakozom.
Bár nem olvastam el az összes előzményt, de szemezgettem és úgy látom, hogy az álláspontok a következőkben kristályosodtak ki és némileg megmerevedtek:
Egyetértés látszik abban, hogy az egyes fajokon belüli fejlődés, változás fokozatosan, lassan, a a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás által ment végbe, a darwini felfogás szerint. A vita a fajok keletkezéséről szól. A teremtés (intelligens tervezés), vagy a véletlenszerű különféle mutációk, majd a megváltozott tulajdonságú utódok kiválasztódása, fokozatos, hosszú ideig tartó folyamatában jöttek létre a különböző fajok?
Az evolúció (makroevolúció - fajok keletkezése) mellett szól az élővilág rendszerezhetősége, a rokonsági fokkal arányos genetikai hasonlóság, és az a tény is, hogy a magzati fejlődés során megismétlődnek a törzsfejlődés fontosabb állomásai.
Ellene szól az átmeneti fajok maradványainak, őskövületeinek hiánya, valamint annak a valószínűtlensége, hogy a darwini fokozatos evolúció szerint, a kezdetben még kis számú, a mutáció következtében megváltozott tulajdonságú egyedek elkerülhették a kiválasztódást, a környezetükben élő stabil fajokkal szemben.
A darwini evolúció ellentmond az entrópia törvényének is, amely szerint külső hatás nélkül minden rendszer az idő előre haladtával, a rendezettségből a rendezetlenség felé tart. A biológiai rendszerek pont ellenkezőleg, egyszerűbből összetettebbé alakulnak.
Ezeket az ellentmondásokat oldja fel a kvantumevolúció (legalább is számomra), amely korábban már érintőlegesen szóba került.
Teremtés, vagy makroevolúció? A válasz mindkettő, csak nem úgy. Makroevolúció, új faj kialakulása, a tudat kreativitása, teremtő ereje által, ugrásszerűen megy végbe, amikor megfelelő számú génmutáció, mint lehetőség, meg nem nyilvánuló tulajdonság, felhalmozódik és nem fokozatosan hosszan tartóan, mint a darwini felfogás szerint. Azonban a fajok kialakulása, nem egy egyszeri teremtés által történt, valamikor az idők kezdetén, mint ahogy azt a teremtés-elv hívei, a kreacionisták vallják, hanem évmilliárdok alatt, de egy adott faj kialakulása és nagy számú elterjedése, viszont ugrásszerű.

Többek között erről is részletesen szól Amit Goswami „Képzelt ablak” című könyve, amit a CH-ra már feltöltöttem: http://canadahun.com/forum/showthread.php?31779-Ezoterikus-k%C3%B6nyvek-foly%C3%B3iratok-felt%C3%B6lt%C3%A9se-%E2%80%8EIII/page154 /1534, az ide vonatkozó részt átszerkesztettem Word-be és alább csatolom.
 
Csatolások

  • A tudat szerepe az evolúcióban.doc
    98 KB · Olvasás: 4

Aeren

Kitiltott (BANned)
és az a tény is, hogy a magzati fejlődés során megismétlődnek a törzsfejlődés fontosabb állomásai
Csak ennyibe kontárkodnék bele ha megengeded.
Ez a megfigyelés Haeckel-től származik és teljesen téves. Rajzairól mára kiderült hogy nem a valóságot szemléltetik. 2000-ben Stephen Jay Gould fogalmazott így velük kapcsolatban a Natural History márciusi számában:
"[W]e do, I think, have the right to be both astonished and ashamed by the century of mindless recycling that has led to the persistence of these drawings in a large number, if not a majority, of modern textbooks!"

Közel egy teljes évszázadon keresztül voltak ezek a rajzok másolva és lobogtatva anélkül hogy bárki utána nézett volna hogy van-e egyáltalán valami alapjuk.
Valahol itt jön képbe az is amit mondtam Dany-nak. Mindenki a saját valóságképét kergeti, ráadásul úgy hogy azt olyan információkból építjük fel melyeket saját magunk gyakran egész életünk lefolyása alatt nem tapasztalunk meg vagy igazolunk. Haeckel csínye ennek az iskolapéldája.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A darwini evolúció ellentmond az entrópia törvényének is, amely szerint külső hatás nélkül minden rendszer az idő előre haladtával, a rendezettségből a rendezetlenség felé tart. A biológiai rendszerek pont ellenkezőleg, egyszerűbből összetettebbé alakulnak.
-
Kedves ivanka
-
Az ember kibeszélheti a lelkét de sajnos nem tanultok belölle. Egy ilyenfajta beszélgetés tök unalmas veletek. :656:
-
A thermodynamika elsö fötétele kimondja, hogy egy tehermodynamikailag zárt rendszerben se ki- se be nem juthat energia.
-
A második tétel kimondja, hogy az entropia (mozgásszabadság) egy zárt rendszerben nem csökkenhet.
-
Az élö sejtekben valoban rendezödés (entropia csökkenés) figyelhetö meg, de vedd már észre az isten szerelmére,
hogy egy sejt nem egy thermoszkanna, a sejt fala áteresztö.
-
Mit nem lehet ezen megérteni!??????????????
-
Hagyad abba lélegzés, ne zabálj és akkor egy zárt rendszer leszel, akkor valoban növekedni fog benned a rendezetlenség, elrothadsz, a tested szétesik darabokra. A végén "Isa por és hamu vagy muk", hogy ösmagyarul beszéljek.
-
Remélem a vitát az entropiárol egyszer és mindenkorra lezártuk. A fizika az nem hit kérdése. :656:

Az érveid számomra is evidenciák, csak nem azt cáfolják amiről írtam. Nem egy biológiai egyedről, hanem rendszerekről van szó, azok evolúciójáról, összetettebbé válásáról az évmilliárdok során, az egysejtűtől az emberig.
 
ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak ennyibe kontárkodnék bele ha megengeded.
Ez a megfigyelés Haeckel-től származik és teljesen téves. Rajzairól mára kiderült hogy nem a valóságot szemléltetik. 2000-ben Stephen Jay Gould fogalmazott így velük kapcsolatban a Natural History márciusi számában:
"[W]e do, I think, have the right to be both astonished and ashamed by the century of mindless recycling that has led to the persistence of these drawings in a large number, if not a majority, of modern textbooks!"

Közel egy teljes évszázadon keresztül voltak ezek a rajzok másolva és lobogtatva anélkül hogy bárki utána nézett volna hogy van-e egyáltalán valami alapjuk.
Valahol itt jön képbe az is amit mondtam Dany-nak. Mindenki a saját valóságképét kergeti, ráadásul úgy hogy azt olyan információkból építjük fel melyeket saját magunk gyakran egész életünk lefolyása alatt nem tapasztalunk meg vagy igazolunk. Haeckel csínye ennek az iskolapéldája.

Ebben a kérdésben lehet, hogy igazad van, még megpróbálok több oldalról utána nézni. Úgy gondolom, hogy az írásom lényegét, ennek az érvnek a figyelmen kívül hagyása sem érinti.
 
TeeAh Millatoona

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember kibeszélheti a lelkét de sajnos nem tanultok belölle. Egy ilyenfajta beszélgetés tök unalmas veletek.
Bobárka...
Bagoly mondja... annyi marhaságot írtál már biológiának álcázva, hogy az már elképesztő - figyelmeztetés esetén viszont felhúzott orral és sértődötten elkezdesz csapkodni és látványosan mellébeszélni... úgyhogy jobban tetted volna, ha csendben maradtál volna... de hát nem tanulsz...:``:
Remélem a vitát az entropiárol egyszer és mindenkorra lezártuk. A fizika az nem hit kérdése.
Dehogyisnem... semmit az égvilágon nem ismételsz meg, amit eddig tapasztalatokból eleink leszűrtek... elhiszed, amit megtanítottak...:D Ha mégis kétely merül fel, hosszú évtizedek kellenek (optimális esetben), hogy elhiggyük: valami nem stimmel a megtanítottakban :D.
 
Dany1984

Állandó Tag
Állandó Tag
Az érveid számomra is evidenciák, csak nem azt cáfolják amiről írtam. Nem egy biológiai egyedről, hanem rendszerekről van szó, azok evolúciójáról, összetettebbé válásáról az évmilliárdok során, az egysejtűtől az emberig.

Ez hátha tisztázza a dolgokat:

"Ha egy rendszer adiabatikusan zárt (vagyis a környezetéből nem vesz fel hőt), akkor a rendszerben lejátszódó spontán folyamatok során a rendszer entrópiája mindaddig nő, amíg be nem áll az egyensúlyi állapot. Egyensúlyi állapotban a rendszer entrópiája maximális.[SUP][2][/SUP] Azonban nyílt rendszer egyensúlyának nem feltétele az entrópiamaximum, mivel az entrópianövekedés a külvilágnak leadott hővel kompenzálható, sőt, az entrópia akár csökkenhet is." forrás
 
A termodinamikai törvényeket ismerem, és azt is tudom, hogy a biológiai rendszerek nyílt rendszerek, ebben a tekintetben az evolúció valóban nem mond ellent az entrópia törvényének, elismerem, hogy ez az érvem is vitatható. (persze az is megkérdőjelezhető, hogy az Univerzumunk zárt rendszernek tekinthető e?). Ami az entrópia vonatkozásában itt feltűnő, és ellentmond a vak véletlen által "irányított" darwini evolúciónak, az az entrópia tendenciózus csökkenése az evolúció során, a rendszerek egyre összetettebbé válása.
 
Oldal tetejére