RAKJ HOZZÁ EGY BETŰT - Te egyet, én egyet

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az e
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az em
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emb
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az embe
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az ember
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az embere
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek k
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek kö
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek köz
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek közö
 

Yagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek közöt
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.L
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lo
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lop
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopv
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva f
 
Oldal tetejére