RR5. Nemzetközi

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Ilyen most történt velem is és nagyon mérges voltam a nagy "rendre" körülöttem, és láss csodát a helyén volt a többi szín között :-O
A lepkésben volt egy színem a héten. A hiányzó színeket most úgy vásároltam Iza segítségével, hogy ahhoz igazodjanak. Egészen biztos voltam benne, hogy megvan, mert elég kevés 900-as nagyságúm van, és TUDTAM, hogy láttam. Háromféle listán mindegyiken jelölve volt, hogy megvan. Napok óta minden hajnalban felkelés után, majd hazajövet délután, és varrás közben, este: újra átválogattam az összes nem használt dobozt, a mintánként legalább 5 milkás dobozba szétválogatott épp forgalomban lévő színeket, Iza zacskóját, amit még nem szortíroztam szét a megfelelő helyekre, és a nálam lévő köbö 3 kendő összes bubis borítékját, hátha valamivel összefogtam ... Tegnap délután feladtam , egy irgalmatlan átkozódás közepette, amit ritkán szoktam, de most indokoltnak láttam. Leültem, hogy jó, akkor ... üssön meg a guta, :), keresek valami hasonló színt, és mire legközelebb kell valaki kendőjén, veszek másikat ... Majd felnyitottam a megfelelő dobozt, és OTT VOLT A TETEJÉN. Ilyenkor szoktam megkérdezni a "suszter manói"-tól, hogy remélem, rettenetesen jól szórakoztatok, legalább ti. :)
 
evelyn13

Hányszor vagyok én is hasonló helyzetben.Nem találom pedig megmernék esküdni rá ,hogy itt volt vagy hogy van és nem .Alszom rá egy napot és mit agy Isten csoda történt, majd kiböki a szememet. Ezek szerint nem csak velem történik ilyesmi. Persze nálunk a Pumukli dolgozik.:rohog:Végül is az is egy suszter manó!:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:
Elnézést az off-ért ,de nem hagyhattam szó nélkül.:dr_24::dr_24::dr_24::dr_24::dr_24:
 
encinenő

Állandó Tag
Állandó Tag
Betti, te egy csoda nő vagy :dr_24: Nem tudom hogyan csinálod és mikor, de fantasztikus, ahogy a zsafi kendőjét újra elindítottad. Ez az alaposság, nem semmi! Kiméregetve, kinek hol a helye, fonal mellékelve, minden részletre figyeltél. Hogy volt a keret, hol kell bele az aláírás.....! Köszönöm, hogy segítettél minket abban, hogy jót cselekedjünk, és Zsafi RR-jét széppé tegyük!
 
Betti1979

Köszönöm, aranyos vagy, de nem csak enyém az érdem. Saroltával dugtuk össze a fejünket, és próbáltuk minél jobban reprodukálni a dolgot, és Elodie is átküldte a legutóbbi képet a kendőről.
 
Zsafi

Állandó Tag
Állandó Tag
Betti, te egy csoda nő vagy :dr_24: Nem tudom hogyan csinálod és mikor, de fantasztikus, ahogy a zsafi kendőjét újra elindítottad. Ez az alaposság, nem semmi! Kiméregetve, kinek hol a helye, fonal mellékelve, minden részletre figyeltél. Hogy volt a keret, hol kell bele az aláírás.....! Köszönöm, hogy segítettél minket abban, hogy jót cselekedjünk, és Zsafi RR-jét széppé tegyük!
Még fonalat is küldtél???????
:dr_33:
 
Zsafi

Állandó Tag
Állandó Tag
csak a kerethez, hogy egységes legyen.
Köszönöm!!
470.gif

=jaj, nem ilyen szájon puszilósat akartam, de nem találom)
 
Csillucska

Állandó Tag
Állandó Tag
Betti, te egy csoda nő vagy :dr_24: Nem tudom hogyan csinálod és mikor, de fantasztikus, ahogy a zsafi kendőjét újra elindítottad. Ez az alaposság, nem semmi! Kiméregetve, kinek hol a helye, fonal mellékelve, minden részletre figyeltél. Hogy volt a keret, hol kell bele az aláírás.....! Köszönöm, hogy segítettél minket abban, hogy jót cselekedjünk, és Zsafi RR-jét széppé tegyük!
Csatlakozom!!!! és szégyellem,hogy nem köszöntem meg Betti Neked, én is míg varrtam a Zsafi kendőjét ( puszi Zsafinak) , de csak Betti járt a fejemben és ez a tuti dolog, hogy nem intézte/tük el egy vállrándítással,hogy "majd megkapja egyszer" ez nagyon szívmelengető dolog és örök kapocs marad KÖZTÜNK! kis nemzetközis boszorkák között:)
 
Milyen aranyos vagy! Vagytok!!!
Küldöm Nektek a férjem kedvenc virágát!
 
Csatolások

  • FD11715WH.JPG
    FD11715WH.JPG
    50.4 KB · Olvasás: 3

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon köszönöm!

Micsoda érdekes dolog! Ha jól számolom, ugyanaz a fürdőző madár jut nekem, amit Zsafinál először varrtam!!! Ezt jelnek veszem, :)
 
Csatolások

  • Zsafi.JPG
    Zsafi.JPG
    600.7 KB · Olvasás: 3

Cicáspanni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon köszönöm!

Micsoda érdekes dolog! Ha jól számolom, ugyanaz a fürdőző madár jut nekem, amit Zsafinál először varrtam!!! Ezt jelnek veszem, :)

Bocs hogy belekotyogok, csak kérdezem, hogy ezen a szépségen a "Victoria sampler" feliratnak megvan a betűtípusa? Sakkozok hogy a lepkés RR-ben mivel írjam a neveket és ez a betű elég régiesnek tűnik, menne hozzá és mintha nem is lenne túl nagy, talán kiférne a latin és a magyar név is. Lefogadom hogy a 300 típus között az én gépemen is ott lapul, de hátha Andi neked épp kéznél van? :dr_24:
 
Oldal tetejére