Sárkányok kicsiben és nagyban
- Téma inditó cathy222
- Kezdés dátuma
Jaj be feszül a mellyem és repes a szűm a dicstől, hogy az én picurka sárkányim futkosnak eztán a szignódban!
kiss
Ennyi sarkanyt 1 oldalon meg nem lattam,aranyosak.
E
elke
Vendég
SA sárkányt már régóta nem látta senki. Azt beszélték, meghalt tán. De a bölcs öregek tudták, hogy még él, valahol messze, a föld mélyén, eltemetve…
Évszázadok óta a barlang volt az otthona. Csendes, sötét, és magányos. De nem bánta. Nem érdekelte. Régóta nem érdekelte semmi. Meg akart halni. De nem tudott. A sárkányok hosszú életűek.
Régen, amikor még más sárkányok is éltek, ő is egész más volt. Kereste a társaságot, és őt is keresték, mert kedvessége és fanyar humora vonzotta a többi sárkányt, szerettek vele beszélgetni. Ő pedig szeretett repülni velük, sokszor csak úgy, cél nélkül, bele a végtelen messzeségbe…
Aztán szép lassan elkezdtek fogyni a sárkányok. Nem az idejük telt le, hanem legyilkolták őket. Az emberek. Gyűlölte az embereket.
Végül, amikor teljesen egyedül maradt, elvonult egy emberektől távoli, zord vidék egyik sziklabarlangjába. Senki nem látta többé.
Teltek az évszázadok, a barlang száját kőomlás zárta el, és megszűnt odabent a fény. A sárkánynak pedig már nem maradt ereje kitörni. És nem is akart.
A sötétség a barátja lett.
Az emberek időközben elfeledték a sárkányokat, már csak ősrégi mesékben léteztek, amikben ők voltak a gonoszok, és a hős vitézek legyőzték őket…
De volt egy fiú, akinek az apja, a nagyapja, déd- és ükapja generációkon keresztül birtokolt egy gyűrűt. Amikor a fiú elég idős lett, megismerte a történetét is.
Léteztek annak idején olyan férfiak, akik értettek a sárkányok nyelvén. Ők voltak a Szelídítők. De hívták őket Suttogóknak vagy Sárkánylovasoknak is. Mindegyiküknek volt egy ilyen gyűrűje, erről ismerték fel egymást, és ez a mágikus kapocs kötötte őket saját sárkányukhoz. A fiú is örökölt tán valamit ebből a tehetségből, de mivel már régóta nem éltek sárkányok, a gyűrű ma már csak egy szép ékszer, ami apáról fiúra szál.
Most az övé lett.
És ahogy felhúzta ujjára, megérezte a sárkány szíve dobbanását. Nagyon távoli volt, és nagyon gyenge, de határozottan érezte.
Elhatározta, hogy felkutatja, és megszelídíti az utolsó élő sárkányt.
Nem a hatalomért, vagy dicsőségért, hanem mert a sárkányban barátot remélt, egy bölcs teremtményt akitől sokat tanulhat a világról, és remélte hogy talán ő is taníthat neki valamit. A szíve tiszta volt, az esze a helyén, ereje is volt hozzá, és nem utolsósorban kitartása.
Mert a sárkányt nagyon nehéz volt megtalálni. Hosszú időn át bolyongott a legtávolibb vidékeken, az apjától kapott ősrégi térképek alapján tájékozódva, de a világ azóta megváltozott, és ő nem találta azt a hegyet.
Azon gondolkodott, hogy feladja, amikor egy fagyos éjjelen leült egy keskeny sziklaperemre az egyik hegy oldalában. Nem volt mivel tüzet gyújtania, így összehúzta magán köpenyét, és úgy aludt el.
Álmában a hegy gyomrában járt, és mintha valaki figyelte volna a sötétség mélyéről…
Reggel amikor felébredt, a gyűrű halványan pislákolt az ujján. Tudta, hogy megérkezett.
Sokáig csak a sziklafalon keresztül próbálta elérni a sárkányt, szólította, elméjével hívogatta, beszélt hozzá egy általa nem is ismert nyelv szavaival.
És a sárkány lassan elkezdett figyelni, meghallotta a hívást. Lassan, nagyon lassan a barlang egykori kijárata felé araszolt.
De még nem mert válaszolni. Már rég elfeledte ki ő, honnan jött, és nem emlékezett a Sárkánylovasokra sem. De a nyelv ismerős volt, ősi ösztönöket ébresztett benne, és egyre inkább szabadulni vágyott.
Végül válaszolt a fiúnak.
Az először meglepődött, de végül hihetetlen boldogság járta át. Hát mégis él a sárkány! És meghallotta a szavát!
Hirtelen felindultságában nekirontott a hegynek, megpróbálta kitörni, elgörgetni a sziklákat, hogy kiszabadítsa a sárkányt.
De az megijedt a hirtelen zajtól, és újra visszahúzódott a sötétbe.
A fiú kezdte érezni, hogyan szelídítheti meg a teremtményt. Lecsillapodott hát, és kitartóan, türelmesen, nyugodtan hívogatta, közben lassanként elhordta a köveket.
És egy idő után a sárkány is nekiállt belülről, karmaival és fogaival, vagy tüskés farkának csapásaival bontotta ő is egyre a kettejüket elválasztó falat.
Az első fénysugár megijesztette. Aztán lassan hozzászokott.
Hunyorogva lépett ki a fényre.
De amikor végül kinyitotta a szemét, abban valami hihetetlenül erős és ősi, zöld tűz lobogott.
Egymásra néztek a fiúval.
Sokáig csak nézték egymást, elméjükkel nyúltak a másik felé, megértették és elfogadták egymást. Mindketten egyszerre lettek szelídítők és szelídítettek.
És akkor a fiú megérezte, mire vágyik a sárkány. Szeretett volna vele tartani, de tudta, hogy várnia kell. Hadd élvezze kicsit a szabadságot. És majd ha ő akarja, akkor visszatér. Tudta hogy így lesz.
Elengedte.
A sárkány pedig repült. Kiterjesztett szárnyakkal, fenségesen, szépen, és szabadon…árkánymese
Évszázadok óta a barlang volt az otthona. Csendes, sötét, és magányos. De nem bánta. Nem érdekelte. Régóta nem érdekelte semmi. Meg akart halni. De nem tudott. A sárkányok hosszú életűek.
Régen, amikor még más sárkányok is éltek, ő is egész más volt. Kereste a társaságot, és őt is keresték, mert kedvessége és fanyar humora vonzotta a többi sárkányt, szerettek vele beszélgetni. Ő pedig szeretett repülni velük, sokszor csak úgy, cél nélkül, bele a végtelen messzeségbe…
Aztán szép lassan elkezdtek fogyni a sárkányok. Nem az idejük telt le, hanem legyilkolták őket. Az emberek. Gyűlölte az embereket.
Végül, amikor teljesen egyedül maradt, elvonult egy emberektől távoli, zord vidék egyik sziklabarlangjába. Senki nem látta többé.
Teltek az évszázadok, a barlang száját kőomlás zárta el, és megszűnt odabent a fény. A sárkánynak pedig már nem maradt ereje kitörni. És nem is akart.
A sötétség a barátja lett.
Az emberek időközben elfeledték a sárkányokat, már csak ősrégi mesékben léteztek, amikben ők voltak a gonoszok, és a hős vitézek legyőzték őket…
De volt egy fiú, akinek az apja, a nagyapja, déd- és ükapja generációkon keresztül birtokolt egy gyűrűt. Amikor a fiú elég idős lett, megismerte a történetét is.
Léteztek annak idején olyan férfiak, akik értettek a sárkányok nyelvén. Ők voltak a Szelídítők. De hívták őket Suttogóknak vagy Sárkánylovasoknak is. Mindegyiküknek volt egy ilyen gyűrűje, erről ismerték fel egymást, és ez a mágikus kapocs kötötte őket saját sárkányukhoz. A fiú is örökölt tán valamit ebből a tehetségből, de mivel már régóta nem éltek sárkányok, a gyűrű ma már csak egy szép ékszer, ami apáról fiúra szál.
Most az övé lett.
És ahogy felhúzta ujjára, megérezte a sárkány szíve dobbanását. Nagyon távoli volt, és nagyon gyenge, de határozottan érezte.
Elhatározta, hogy felkutatja, és megszelídíti az utolsó élő sárkányt.
Nem a hatalomért, vagy dicsőségért, hanem mert a sárkányban barátot remélt, egy bölcs teremtményt akitől sokat tanulhat a világról, és remélte hogy talán ő is taníthat neki valamit. A szíve tiszta volt, az esze a helyén, ereje is volt hozzá, és nem utolsósorban kitartása.
Mert a sárkányt nagyon nehéz volt megtalálni. Hosszú időn át bolyongott a legtávolibb vidékeken, az apjától kapott ősrégi térképek alapján tájékozódva, de a világ azóta megváltozott, és ő nem találta azt a hegyet.
Azon gondolkodott, hogy feladja, amikor egy fagyos éjjelen leült egy keskeny sziklaperemre az egyik hegy oldalában. Nem volt mivel tüzet gyújtania, így összehúzta magán köpenyét, és úgy aludt el.
Álmában a hegy gyomrában járt, és mintha valaki figyelte volna a sötétség mélyéről…
Reggel amikor felébredt, a gyűrű halványan pislákolt az ujján. Tudta, hogy megérkezett.
Sokáig csak a sziklafalon keresztül próbálta elérni a sárkányt, szólította, elméjével hívogatta, beszélt hozzá egy általa nem is ismert nyelv szavaival.
És a sárkány lassan elkezdett figyelni, meghallotta a hívást. Lassan, nagyon lassan a barlang egykori kijárata felé araszolt.
De még nem mert válaszolni. Már rég elfeledte ki ő, honnan jött, és nem emlékezett a Sárkánylovasokra sem. De a nyelv ismerős volt, ősi ösztönöket ébresztett benne, és egyre inkább szabadulni vágyott.
Végül válaszolt a fiúnak.
Az először meglepődött, de végül hihetetlen boldogság járta át. Hát mégis él a sárkány! És meghallotta a szavát!
Hirtelen felindultságában nekirontott a hegynek, megpróbálta kitörni, elgörgetni a sziklákat, hogy kiszabadítsa a sárkányt.
De az megijedt a hirtelen zajtól, és újra visszahúzódott a sötétbe.
A fiú kezdte érezni, hogyan szelídítheti meg a teremtményt. Lecsillapodott hát, és kitartóan, türelmesen, nyugodtan hívogatta, közben lassanként elhordta a köveket.
És egy idő után a sárkány is nekiállt belülről, karmaival és fogaival, vagy tüskés farkának csapásaival bontotta ő is egyre a kettejüket elválasztó falat.
Az első fénysugár megijesztette. Aztán lassan hozzászokott.
Hunyorogva lépett ki a fényre.
De amikor végül kinyitotta a szemét, abban valami hihetetlenül erős és ősi, zöld tűz lobogott.
Egymásra néztek a fiúval.
Sokáig csak nézték egymást, elméjükkel nyúltak a másik felé, megértették és elfogadták egymást. Mindketten egyszerre lettek szelídítők és szelídítettek.
És akkor a fiú megérezte, mire vágyik a sárkány. Szeretett volna vele tartani, de tudta, hogy várnia kell. Hadd élvezze kicsit a szabadságot. És majd ha ő akarja, akkor visszatér. Tudta hogy így lesz.
Elengedte.
A sárkány pedig repült. Kiterjesztett szárnyakkal, fenségesen, szépen, és szabadon…árkánymese
E
elke
Vendég
E
elke
Vendég
Sziasztok,
Valóban klassz kis sárkányok
Olyan jó gyüjtögetni....amíg keresgélsz arra gondolsz akinek gyüjtöd...örömmel veszed és hozod a leleményed...kiss
Valóban klassz kis sárkányok
Olyan jó gyüjtögetni....amíg keresgélsz arra gondolsz akinek gyüjtöd...örömmel veszed és hozod a leleményed...kiss
E
elke
Vendég
Nem igazi sárkány....de repűl...
...és szép kép....bocsi....nem bírtam kihagyni...kiss
E
elke
Vendég
És egy csodaszép igazi sárkány kiss
Tájdi, ma remekeltél a békásban is és a sárkány-készleted is lenyűgöző!
Hasonló témák
- Fontos
