Igazából Szerelem (Szakítás után)
Ha el kéne mondanom, mit jelentesz nekem,
Csak annyit mondanék, az életem.
Ha el kéne mondanom, mit érzek irántad,
Csak annyit mondanék, kívánlak.
Ha el kéne mondanom, mit gondolok rólad,
Nem lenne elég rá, egy hónap,
Hogy felsoroljak, minden jót és szépet,
Amit én, irántad érzek.
Ha elmondhatnám, de jó lenne!
Bár értelme, nem lenne!
Mert Te már döntöttél, sajnos,
És nekem, ez fáj most.
Mert nemet mondtál, annyi szép után,
Én meg csak álltam, és néztem bután.
Nem mondtam semmit, mert szerettelek téged,
Szavak helyett a könnyeim beszéltek.
Belülről mardosott a sós nedv,
Elhagyott a boldogság, s a kedv.
Kiköltözött belőlem minden szép,
Üresség maradt, meg egy fájó szív.
Egy szív, mely napról - napra lassabban dobog,
S melynek gazdája, négykézláb vánszorog,
És egy – egy akadály előtt, összerogy.
Se fizikai, se lelki ereje legyőzni őket,
És már nem kívánja, látni a nőket.
Csak egy lányra gondol, minden percben,
Ki ott van lélekben, és fejben.
De segíteni, már Ő sem akar,
És a sós nedv, a könny tovább mar.
Már csak csont és bőr szegény ember,
Cselekedni, beszélni mégsem mer.
Nem akar tovább, a lány terhére lenni,
Inkább szenved, és képes örökre elmenni
Zeláj
Ha el kéne mondanom, mit jelentesz nekem,
Csak annyit mondanék, az életem.
Ha el kéne mondanom, mit érzek irántad,
Csak annyit mondanék, kívánlak.
Ha el kéne mondanom, mit gondolok rólad,
Nem lenne elég rá, egy hónap,
Hogy felsoroljak, minden jót és szépet,
Amit én, irántad érzek.
Ha elmondhatnám, de jó lenne!
Bár értelme, nem lenne!
Mert Te már döntöttél, sajnos,
És nekem, ez fáj most.
Mert nemet mondtál, annyi szép után,
Én meg csak álltam, és néztem bután.
Nem mondtam semmit, mert szerettelek téged,
Szavak helyett a könnyeim beszéltek.
Belülről mardosott a sós nedv,
Elhagyott a boldogság, s a kedv.
Kiköltözött belőlem minden szép,
Üresség maradt, meg egy fájó szív.
Egy szív, mely napról - napra lassabban dobog,
S melynek gazdája, négykézláb vánszorog,
És egy – egy akadály előtt, összerogy.
Se fizikai, se lelki ereje legyőzni őket,
És már nem kívánja, látni a nőket.
Csak egy lányra gondol, minden percben,
Ki ott van lélekben, és fejben.
De segíteni, már Ő sem akar,
És a sós nedv, a könny tovább mar.
Már csak csont és bőr szegény ember,
Cselekedni, beszélni mégsem mer.
Nem akar tovább, a lány terhére lenni,
Inkább szenved, és képes örökre elmenni
Zeláj
