Hírek Karsai: Az új államfő apja náci szimpatizáns volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata

Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata
– fogalmaz a Hvg360-on megjelent írásában Karsai László történész a Novák Katalin lemondását követően megválasztott köztársasági elnök, Sulyok Tamás apjáról.
A március 5-én hivatalba lépő új államfő még az Alkotmánybíróság elnökeként nyilatkozott a kolozsvári Krónikának, azt állítva, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Főleg azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Szerinte az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált – idézi fel Karsai, aki szerint az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja.
Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után.
1945. május 25-én rendelték el a nyomozást az ügyében, ekkor már hetek óta „szökésben volt” – áll a korabeli népügyészségi aktában. A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte Sulyoknak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjének a cikkét. E párt két vezetője, Baky László (aki 1944-ben mint belügyi államtitkár részt vett a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében) és Pálffy Fidél ott volt Szálasi Ferenc alvezérei között az 1930-as évek végén, de még „Szálasinál is elvakultabban voltak nácibarátok” – írja a történész. A népbíróság mindkettőjüket halálra ítélte, és ki is végezték őket.
Sulyok a szóban forgó cikkében az ország német megszállását ünnepli azzal, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. Ezért – folytatja Karsai – érthető, hogy a háború után jónak látta, hogy elbújjon. Ugyanakkor ezért az egy cikkért a korabeli népbírósági gyakorlatot ismerve legfeljebb néhány hónap börtönre ítélték volna, ha más, súlyosabb bűnt, mint egy nácibarát és háborúpárti cikk publikálását nem lehetett volna rábizonyítani.

Az ügyet 1949-ben újra elővették, a következő évben azonban megszűnt a nyomozás. Sulyok több ügyvéd kollégája azt vallotta ugyanis, hogy a cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején sem vállalta, kettőjük szerint azt egy cisztercita nyilas pap írhatta Sulyok neve alatt. Karsai szerint viszont ügyvéd barátai csak ezzel akarták Sulyok bőrét menteni, aki szerinte legkésőbb a háború után megpróbálta volna tisztázni magát, ha ártatlan, és nem hosszú évekig bujkál ehelyett.
Most már csak egyetlen kérdés vár tisztázásra: tudja mindezt az apjáról dr. Sulyok Tamás főbíró, az új államelnök, vagy nem? Ha tudja, akkor tudatosan hazudik, hamisít, legendát gyárt nemzetiszocialista apja állítólagos halálra ítéléséről. Vagy csak egy nagyon könnyen megtéveszthető, naiv emberről van szó, aki mindent elhisz, amit szülei és/vagy idősebb testvérei neki (be)mesélnek? Neki, mint képzett jogásznak, akinek ismerősei között talán még történészek is vannak, könnyű lett volna ellenőrizni, hogy édesapja neve szerepel-e az 1945 után halálra ítéltek mintegy 500 fős névsorában. Jobb lett volna, ha mielőtt elkezdi terjeszteni, hogy apját a gonosz kommunista népbíróság halálra ítélte, és szegénynek tíz évig kellett bujkálni, először megpróbál utánanézni annak, hogy milyen politikai nézeteket vallott dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvéd 1945 előtt
– fogalmaz a történész.

1709316414908.jpeg
 
Ez is egy vélemény.
Szerintem meg itt az a baj hogy nem hozta nyilvánosságra az apja életét. Hisz tudta hogy milyen posztot kap és azt is hogy átlesz világítva akár a történészek szemével is.
Akkor vagy nem érdekelte vagy be le sem gondolt hisz Ő egy jogi gondolkodású egyén úgy mint a miniszterelnökünk. Ott a tények számítanak.
A pletyka nem.
Persze legyintesz:"Ez is egy vélemény."
Én nem legyintek.
De megválasztották ennyire futotta nekik
Megtörtént mindegy már.
Nyomozgatni botrányt ezen kavarni felesleges.
Egyrészt eltereli a figyelmet, más jobban felhasználható dolgoktól.
De mi belől erkölcsileg tudjuk hová soroljuk a hogyishívják Tamás embert.
Tudjuk miként történik a köztársasági elnök kinevezése
És tartogassuk véleményünket akkora mikor jobban ütni fog.
Most a Magyar Péter az ügy.
Én tartogatom hogyishívják Tamásról alkotott véleményem.
Persze igaz amit írtál.
De mindegy már.Megtörtént se előre nem kérdeztek meg.
De még előhúzhatjuk ezt a szembesítést jobb alkalomkor.
Elkövet még hibát.
Majd a partizán megcsinálja a ki volt hogyishívják Tamás.
 
Meg az a canadaba menekult ukran pasi is jo fasiszta, akit hangos tapssal unnepelt a canadai parlament.

Bandera jo fasiszta volt, mert ugyan kollaboralt hitlerrel, de zomeben a szovjetunio ellen harcolt.
Az a 100 ezer lengyel és zsido akit legyilkoltak, az bagatell, majd lenyugszanak a lengyelek.

Szoval nem az a kerdes ki a fasiszta, hanem hiogy jo fasiszta-e az illeto, mert azt szeretjuk
Pedig érthető és találó amit írsz.
 
Mindig maradtak mindenhol le nem kapcsolt fasiztak.
Nem egy ilyen diszmadar vagta at a hatosagokat es sikerult ideig oraig itt rontani a levegot.
PL Finta a szegedi getto foparancsnoka , de vegul kivagtak innen, de volt meg itt Berzy a Szalasi szovivoje es egy halom csendor stb. Mar csak paran elnek ezek kozul az emberek kozul.

Mo Koztarsasagi Elnok papaja komoly nyilas volt, de lehet sorolni Pokornyi es a tobbo naci faasiszta aki valahogy meg mindig szerepel a nevuk itt ott. pl turul madar alapzataba a szemelyek felsorolasaba.
Nincs mit a canadaiak szemere vessel , mert van otthon mit soprogetni. Azt se art ha tudod Canaada joval a haboru utan 70-80 as evekbe hozta torvenybe a haborus bunosok kiadatasat.

Ez nem szarkazmus kerdese, hanem provokacio itt semmilyen fasiszta vagy naci stb ugyeket nem targyalajatok ki. Faradjatok mas oldalra ahol ezt a temat szivesen fogadjak. Itt nem.
Mivel a temaban nincs jo naci se jo fasizta csak annak aki szinpatizal veluk vagy parttolja oket itt ez nem megengedett. Hozza kotheto ideologia milliok halalat egy vilag egest okozott.
Szamomra megdobbento hogy egy ket generacio utan meg mindig akad aki meg meg is akarja magyarazni ezt a borzalmat magyarazni es tisztara mosni a mocskosagot a gyilkolasokat.
 
Fidesznyik hasznald a googlt
Itt elmondtam mi a baj a zsigeri jelzőzéssel:
#38
a komcsizással is
És az igaz túlzásokkal
Az alábbi képet bemutattam
1711000032595.png

Az összes kimenekített atomtudóst pedig pont a google hozta ki
a gemkapocs hadművelet fedőnevűnél még forrás is ott van: Wikipédia
A Google használata mindenkire vonatkozik: Keresd fel
Továbbra sincs Pokornyi
Ott valamire jobban figyelj
ehhh..
Pokornyi Zsanett pedig nincs 30 éves egy diáklány korú.(Tudományos segédmunkatárs)

Elírtál valamit ott"Pokornyi"
 
Utoljára módosítva:
A kétfarkú kutyapárt ötlete illetve tette közzé:
A köztéri szobornál tegyék rá Nils Holgersson -t
És a teret kereszteljék át Nils Holgersson térnek.
1711001164901.png
 
Ez ki?
Honnét veszed hogy mi volt?
Én Pokorny Lia-t ismerek 1971 ben született
Volt egy Pokorni József aki nyilasok közé tartozott.
írja a mazsihisz
Akkor segítek....
Pokorni Zoltán (Budapest, 1962. január 10. –) magyar politikus, pedagógus, országgyűlési képviselő, 1998 és 2001 között oktatási miniszter, 2001–2002-ben a Fidesz elnöke, 2006. október 1-jétől Budapest XII. kerületének polgármestere. 2010-ben negyedszer választották a kerület – a „Hegyvidék” – országgyűlési képviselőjének és másodszor polgármesterének. 2010 és 2014 között az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke
2002 júliusában kiderült édesapjáról, Pokorni Jánosról (aki még Pokorni Zoltán gyermekkorában elvált feleségétől), hogy a kommunista rendszerben a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségének az ügynöke volt. Ennek következtében Pokorni Zoltán pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról azonnal lemondott.
Pokorni Zoltán polgármester, aki megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja” -
 
Kovács Gergely mint Holgersson
Aktuális a hogyishívják Tamás ügye körül?
Van kapcsolódás.
Miképpen lehet oldani egy turul feszültséget..
viccel oldják mit véresen komolyan vesz a politikai moderáció.
1711008962134.png


plusz még a békemenetről:

A dinó amúgy direkt azért ment a Békemenetre, hogy balhé legyen?


Á, nem hiszem. Egy 18 éves srácról beszélünk, egyszerűen csak elment. Sokáig nem is mentek rá, húsz percet tök nyugisan békemenetelt. Ott kezdődött a feszültség, hogy gyűjtött nekünk aláírást, és ezért került rá kutyapártos matrica, ezt pedig kifigyelték. Akkor szabadultak el az indulatok.
1711009244892.png
 
Utoljára módosítva:
Hogy a kicsodatamás mit tett nem tudom nem voltam ott.
De mivel ma nagy ember lett
Belekerült a politikai harc terébe.
A Fidesznek ő rá futotta,
Az ellenzék pedig igyekszik találni valamit.
A történészeknek Katona Tamás és Schmidt Mária óta nem hihető semmi.
Politikai írásokat tesznek
Legtöbb történész politizál
Hogy a Karsai László milyen nem tudom
De Ungváry Krisztián -t sok vád éri.
Nekem hiteles.
De ő még ebben az aktuál politikai ügyben ennyit mondott:

.
Továbbá:
Valójában azonban nem ez a kérdés, hanem az, hogy a legfelső közjogi méltóság birtokosa csak tévedett, vagy tudatosan állított valótlant. Borítékolható, hogy az ügyben a politika játékszabályainak megfelelően fognak felállni a frontvonalak: a kormányzat tévedésről, az ellenzék hazugságról fog beszélni. Ez az írás arra vállalkozik, hogy történelmi kontextusba helyezze a köztársaság elnökének kijelentéseit.
Én Ungváry Krisztiánnak hiszek
Kiegyensúlyozott
De a teljes írást nem lehet idemásolni jobb lenne a linkelt verzió.
1711029449489.png

A konklóziója:

idézőjel másolata.jpg Ennyi ellentmondó információ, ennyi logikai bakugrás után kijelenthető, hogy életszerűtlen az a történet, amit Sulyok Tamás előad. Lehetetlen másra gondolni, mint arra, hogy Sulyok valótlanságai egyúttal tudatos hazugságok is. Persze csak abban az esetben, ha abból indulunk ki, hogy az ország első közjogi méltósága rendelkezik azokkal a kognitív képességekkel, amelyek egy átlagembertől is elvárhatóak. idézőjel másolata.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ismét egy ellentmondás.
Sulyok Tamás nem mond igazat, mikor azt állítja, hogy rokoni kapcsolat fűzi az egykori kisgazda politikushoz, Sulyok Dezsőhöz,. A köztársasági elnök egy korábbi interjúban kijelentette:
„Sulyok Dezső távoli rokonom volt apai ágon, az ő szellemi öröksége, a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra.”
Sulyok Tamás nagyapja, Sulyok János és Sulyok Dezső nem testvérek, és semmi jele annak, hogy a két család névazonosságon kívül rokoni kapcsolatban állt volna.
A két férfi közt 26 év korkülönbség van, máshol születtek, és a szülők neve sem egyezik. Sőt, Sulyok János édesapja neve nem is ismert, az anyakönyvben a „törvénytelen” minősítés olvasható. Valószínűleg
az anyja, Sulyok Katalin családi nevét kapta meg.
Eddig már annyi mindent összehordott....
Karsai László történész szerint az, hogy „az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata.” Ungváry Krisztián szerint a fő kérdés, hogy a legfelső közjogi méltóság birtokosa csak tévedett, vagy tudatosan állított valótlant. Szerinte a kijelentések életszerűsége leginkább azon az állításon bírálható el, hogy Sulyok szerint apja tíz éven keresztül illegalitásban élt Magyarországon.„Érdemes ebbe a teljesítménybe belegondolni: az országban tombol a sztálinista terror, de dr. Sulyok László egyfajta Ludas Matyiként tíz éven át túljárt az ostoba ávéhások eszén”
- írta.
Eddig még a közt.elnök nem reagált ezekre a felvetésekre.....az lesz a nagy szám ha válaszol és megtudja indokolni a vádakat.
Csak ezzel a hallgatással a posztját járatja le.
 
Ismét egy ellentmondás.
Sulyok Tamás nem mond igazat, mikor azt állítja, hogy rokoni kapcsolat fűzi az egykori kisgazda politikushoz, Sulyok Dezsőhöz,. A köztársasági elnök egy korábbi interjúban kijelentette:

Sulyok Tamás nagyapja, Sulyok János és Sulyok Dezső nem testvérek, és semmi jele annak, hogy a két család névazonosságon kívül rokoni kapcsolatban állt volna.
A két férfi közt 26 év korkülönbség van, máshol születtek, és a szülők neve sem egyezik. Sőt, Sulyok János édesapja neve nem is ismert, az anyakönyvben a „törvénytelen” minősítés olvasható. Valószínűleg

Eddig már annyi mindent összehordott....
Karsai László történész szerint az, hogy „az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata.” Ungváry Krisztián szerint a fő kérdés, hogy a legfelső közjogi méltóság birtokosa csak tévedett, vagy tudatosan állított valótlant. Szerinte a kijelentések életszerűsége leginkább azon az állításon bírálható el, hogy Sulyok szerint apja tíz éven keresztül illegalitásban élt Magyarországon.„Érdemes ebbe a teljesítménybe belegondolni: az országban tombol a sztálinista terror, de dr. Sulyok László egyfajta Ludas Matyiként tíz éven át túljárt az ostoba ávéhások eszén”
- írta.
Eddig még a közt.elnök nem reagált ezekre a felvetésekre.....az lesz a nagy szám ha válaszol és megtudja indokolni a vádakat.
Csak ezzel a hallgatással a posztját járatja le.
Azt még nem hazudta magáról, hogy doktor, nem kegyelmezett pedofilsimogatónak, igaz még csak néhány napja elnöke ennek a hazànak, de a hívek már most imádják, ahogy a másik kettőt meg még mindezek után is. Ez egy ilyen ország lett.
Egyáltalán mondott még valami igazat ?
 
És egyáltalán mit változtat hamis életrajza bármin is?
Ez is az orbáni gondolkodás(rendszer) következménye.
Ő keresi meg és ad utat az olyan embereknek.
Kik szintén gátlstalanok De legyenek hűségesek hozzá
Erkölcstelenség előny.
Erről csak akkor lehet visszaállni, ha eltűnik az amit egész életében ártott Magyarországnak
De jól megszívatta a választóit.Mióta feltűnt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,854,455
Tagok
618,825
Legújabb tagunk
Beax123
Oldal tetejére