szavalóverseny kisiskolásoknak

Sziasztok!
Örülök neki, látom más is talált
Nézzetek be a társasjátékok részbe is-hátha ott is találtok használható játékot.
Szép napot kívánok.

Az 1. osztályos lányom ezt mondta (a tanító néni kereste a verset)

Zelk Zoltán: Egyszer én a kirakatban

versek

üdv

kedvencek

Szabó Lőrinc:Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülõgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tõle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tõle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

kedvencek

Gazdag Erzsi: A MÉHECSKE INGE.
Szomorkodik a méhecske;
kimosta az ingét,
ökörnyálra terítette,
szél szárnyára kerítette,
s a felhőbe repítette,
mint a könnyű pillét.

Föltekint a bodzafára.
Könnye kőre csorran:
"Cinkemadár, ha arra jársz,
ingecskémre ha rátalálsz,
kapd csŐrödbe nyomban,
s hozd le nekem onnan!"

Cinkemadár megsajnálta,
szólt a pacsirtának:
"Itt egy kis méh panaszkodik;
ingébe szél kapaszkodik,
valahol a felhőn úszik
lengŐ vitorlának.

Te ismered azt a felhőt,
mondd meg neki szépen:
eressze el vitorláját,
dobja le a méh ruháját!
Megfizetem fáradságát
tán a jövő héten."

Kis pacsirta szárnyát tárja,
s fellegekbe röppen.
Cinke és méh ott lenn várja,
s ím, a méh habruhája,
mint a harmat a virágra,
lábuk elé csöppen.

kedvencek

Így hát búsan
eloldalgok,
ki látott már
ilyen dolgot -
Vajon mitévő
legyek...
Nem látták a
fejemet?
Fejvesztetten
gondolkodni
se lehet!

kedvencek

klasszikus

Petőfi Sándor: Arany Lacinak
Laci te,
hallod-e?
Jer ide,
jer, ha mondom,
rontom-bontom,
ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
meg talállak csípni,
igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
s nyisd ki füledet,
nyisd ki ezt a kis kaput;
majd meglátod, hogy mi fut
rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
kapta magát, telemerte.
És vajon minek
merítette meg
azt a vedret?
Tán a kertet
kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?… Nem biz a.
Telt vederrel a kezében,
a mezőre ballag szépen,
ott megállt és körülnézett;
ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát…
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
nézi át a mezőséget,
a vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
ott az ürge,
hű, mi fürge,
mint szalad!
Pillanat,
s odabenn van,
benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
odanyargal egyenest,
a lyuk mellé,
s beleönté
a veder vizet;
torkig tele lett.
A szegény kis ürge
egy darabig türte,
hanem aztán csak kimászott.
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
nyakon csipték, hazavitték.
S mostan…
Itt van…
Karjaimban,
mert e fürge
pajkos ürge
te vagy, Laci, te bizony!
:55:

kedvencek

Pákozdi Gabriella: Apa, miért?
Apa, miért hull a hó?
Égi mezőn pitypang nyílik,
szélvész lánya,
virgonc pára,
dérszakállú tél szavára
bóbitáját fújja-rázza -
Ezért, ezért hull a hó.
Apa, miért esik eső?
Versenyt futnak mennybolt ívén
felhőifjak;
s hogy loholnak,
izzadtságuk licseg-locsog,
záporozva földön kopog -
Ezért, ezért esik eső.
Apa, miért süt a nap?
Földanyó tág udvarában
sok a vendég,
éhes népség,
nekik sül aranyszín-lángos,
tőlük lesz az ég világos -
ezért, ezért süt a nap.
Apa, és a szélvész lánya
mit csinál, míg nem jön tél?
Felhőifjak hova mennek,
ha a verseny véget ér?
És Földanyó, mikor pihen,
akkor van az éjszaka?
De mi van, ha fáj a keze
vagy üres az udvara?
Apa, hallod, mit kérdeztem?
Vagy már nem is figyelsz rám?
Kicsi manóm, majd folytatom,
de az másik mese már.

Aj á n dé k


Összekészítettem egy színes csomagot:
Tettem bele langyos, friss, tavaszi szellőt,
ujjongó madárdalt, göndör bárányfelhőt.
Szappanbuborékot, vízeséspermetet,
zúgó tengermorajt, vakító-kék eget.

Egy bársonyos, puha, zöld mohatapintást,
hullámzón sárguló búzamez ringást.
Szirtekkel csipkézett égig ér hegyet,
illatfátyolba bújt virágzó réteket.

Elhaló harangszót, tücsökciripelést,
aranyló napsugárt, csengő csilingelést.
Zörgő őszi avart, papírsárkány táncot,
tél metszette, fénylő , gyémánt-jégvirágot.

Őszinte örömet, élni tudó álmot,
belecsomagoltam egy tündérvilágot.
Lobogó lángokat, hűsít árnyékot,
- fogadd szeretettel, mint egy ajándékot.


Körmendi Gitta

Mátraalján, erdőszélen,
öreg őz élt nyáron, télen.
Szeme barna, háta őszes,
eső veri, ha majd ősz lesz.
Öreg néne egyszer régen
barangolt az erdővégen.
Megbotlott egy mohás kőben,
„Francba! – mondta – lábam törtem!”
Jaj, most mi lesz? Lassan gyógyul,
úgy eltört, hogy attól koldul.
Mindkét szeme könnybe lábad,
„Hogyne sírnál, fáj a lábad!”
Szegény néne gondol rája:
bárcsak jönne unokája!
Ölbe venné, megsajnálná,
aki költő, megírkálná.
Szerencsére (mivel ősz lett),
segítője épp egy őz lett.
Őz is tanult emberséget,
gyógyítja a vén vendéget.
Hallott rólunk jót és szépet,
látott ő már puskavéget.
„Meggyógyítunk, bár már látnád!
Itt van-e a tébékártyád?”
Orvosokért szalad az őz,
gyorsan fordul, alig időz.
Néne ágya puha pázsit,
egyszer pislog, máskor ásít.
Tarka harkály kopogtatta,
fülesbagoly meghallgatta,
méh forgatta mézbe-gézbe,
végül két őz vette kézbe.
Gyógyítgatták, babusgatták,
visszarakták térdkalácsát.
Vérnyomását, lázát mérték,
kenegették, ahol érték.
Hat hét múltán lábra állott,
toppantott, majd így kiáltott:
„Meggyógyultam, bárki lássa,
megköszönöm, őzapácska!”
Épp mikor a harang kondul,
sántikálva útnak indul.
Köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Mátraalji faluszéle,
gyógyultan él öreg néne.
Egyszer te is légy vendége,
jó a lába, fussál véle!

Nagy Bandó András

A kacagtató hegedû

Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tûzhalálba mentek volna tán érette!
Király-apja mégis örökös bút hordott:
Egyetlenegy lánya sohase mosolygott.
Mindig sírt, mindig rítt, egyre hullt a könnye,
Mint a szomorúfûz hulló harmatgyöngye.
Ha kiment sétálni a virágos kertbe,
Messze szállt a lepke, zümmögõ méhecske,
Elfonnyadt, elhervadt a nyíló virág is,
Elhallgatott sorba a dalos madár is.
Udvara hû népét elfogta a bánat,
Úgy sajnálta azt a bús liliomszálat!
Feketébe volt az egész város vonva,
Örök gyászt lengetett égbe nyúló tornya.
A király szolgái világszerte jártak,
Nagy baját hirdetni szegény királylánynak.
Hirdették mindenütt csengõ csengettyûvel,
Zengõ citerával, síró hegedûvel,
Hirdették mindenütt peregõ dobszóval,
Könnyet csalogató, bús tárogatóval,
Hogy aki meg tudja szívbõl kacagtatni:
Király a koronát annak fogja adni.
Gyûltek, gyülekeztek királyfiak, grófok,
Víg cigánylegények, nagy kalapú tótok.
Fél lábon ugráltak, tótágast is álltak,
Még cigánykereket, azt is sokan hánytak.
Öltöztek kecskének, öltöztek majomnak,
Brekegtek, mekegtek és kukorékoltak.
Elkövettek biz ott ezer balga dolgot:
A királykisasszony, hej, csak nem mosolygott!
Betoppan egy legény, Isten tudja, honnat!
Reszketõ kezében hegedût szorongat,
Rá is kezdi mindjárt... Húz is olyan nótát:
Visszacsalja véle a kert pillangóját.
Kinyitja a szemét a hervadt virág is,
Sorba megszólal az elnémult madár is.
Kacagó jókedvvel a táncba ugrik rája
A királynak minden vendége, szolgája.
A fõzõkanállal beszalad a kukta,
Palota oldalát majdhogy ki nem rúgta.
Járja a hopmester meg a miniszter is,
Rakja a király is, rakja a bakter is.
Egyszer csak mi történt? Kacag a királylány,
Táncba ugrik õ is a nóta varázsán.
Lehull a varázsnak nagy fekete gyásza,
Piros zászló suhan valamennyi házra,
A királykisasszony tán még most is rakja, Kacagó jókedvét világba kacagja.

Sziasztok!
Nagyon jó kis versek vannak itt! Én a gyakorlatom során hallottam a kövekező verset egy kislány szájából, azóta ez a kedvencem!
Szép Ernő
Csiga


Ez itten a csigaház,
Melyben a csiga tanyáz.

Ő nem Pali, se Zsiga,
Csak egy névtelen csiga.

Nincs a házán emelet,
Víz, se hideg, se meleg.

Nincs házmester, kapupénz
Végett nem nyúl itt a kéz.

Nincs villany, se lift, se gáz,
Ilyen egyszerű a ház.

S mert ily csöpp a ház: repülő
Reá bombát sose lő.

Boldog kis ház ez nagyon,
Benne békesség vagyon.

Nincs, aki irigyeli,
Hogy tán kincsekkel teli.

Tanítani merem én:
Egyszerű légy és szerény,

Ellenséged sose lesz,
Életed szép mese lesz.

Nálunk a múlt héten volt versmondó verseny. Mi az alábbi verssel lettünk első helyezettek.

idei versünk

Aludni szeretek, aludni jó,
mert elindul velem egy nagy hajó.
Utasa megannyi tarka sereg,
királyok, tündérek és hercegek.

Amikor meglátnak köszöntenek:
- De jó, hogy megjöttél te kisgyerek.
Velük járhatom a tengereket,
a kapitányuk is én lehetek.

Van egy kis sziget, mely igen csodás,
ott lakik régóta egy óriás.
Nem félek tőle, mert vidám fickó,
igaz, hogy nagyra nőtt, de szíve jó.

Vidáman fogad, ha megérkezem,
és mindig boldog, hogy játszhat velem.
Mikor a vállára felültet ő,
magasabb vagyok, mint a hegytető.

Egy éjjel kalózok támadtak rám,
de persze kéznél volt a parittyám.
Ettől a sok zsivány úgy megijedt,
elúsztak, és szabad lett egy sziget.

A sziget lakói éljeneztek,
azt mondták királyuk én lehetek.
Koronát, kincseket hoztak oda,
de én már vágyódtam újra haza.

Így szóltam: - Köszönöm jó emberek,
nem kell a királyság, a kincsetek,
mert van egy kis ország, egy kis falu,
ott vár sok jó barát, és az anyu.

És reggel amikor hazaértem,
anyunak én mindent elmeséltem.
Nem lettem király, és hős se talán,
de büszkén nézett rám édesanyám.

Aludni szeretek, aludni jó,
elvisz, és visszahoz az a hajó.
Sok kaland történik éjjel velem,
de mégis itthon a legjobb nekem

Tavalyi versünk






Óránk alig ütött hetet,
anyu máris sürgetni kezd:
- Fürödni kell, aztán ágyba,
holnap mész az iskolába.
Aludni kell, ezt megértem,
de fürödni minek nékem?
Holnap úgyis piszkos leszek,
anyu ebből mégsem enged.
A játéknak vége mára,
dugnak máris be a kádba.
Hideg a víz, most meg meleg,
szappan csípi a szememet.
Kiabálnék: - Van már jogom!
De félek, hogy jön a pofon.
Itt a kis-szék, lépj csak ide!
Fürgén töröl anyu keze.
Aztán felvesz a hátára,
így indulunk a szobába.
A nyakába kapaszkodom,
közben egyre mondogatom,
hogy fürödni felesleges,
holnap úgyis piszkos leszek

Unokahúgom ezzel nyert

Anyu kérdez, apu faggat:
- Ellenörződ hová raktad?
Ezt kérdezik napok óta,
unalmas már ez a strófa.

Nem találom! Mondtam bátran.
Ott maradt az iskolában,
vagy a padban felejtettem,
vagy útközben elvesztettem.

Vagy a cica vihette el!
Próbálkoztam újabb trükkel.
Tegnap bebújt a táskámba,
mérges is lettem csudára.

A lábammal dobbantottam,
ki is ugrott onnan nyomban.
Ellenörzőm csak elvitte,
ejnye vajon hová tette?

Így sorolom egyre tovább,
keresve a rejtély okát.
Anyu hallgat. Jaj de ciki.
Tudja, hogy füllentek neki.

A szobába apu lépett,
vágtam csodálkozó képet.
Ellenörzőm ott volt nála,
szőnyeg alatt megtalálta.

Na majd elverem a cicát,
beírt neked egy szekundát!
Mondta apu nagy mérgesen,
rögtön eltört a mécsesem.

Ne verjétek meg a cicát,
nem ö adta a szekundát!
Tanító nénitől kaptam,
mert az órán rosszalkodtam!

Apu és az anyu nevet:
- Örülök, hogy jó a szíved!
Ne félj nem bántjuk a cicát,
de kijavítsd a szekundát!

Óvodások szavalóversenyén nagy sikere volt Kányádi Sándor:Kelekótya lapótya cimű versének.Bátran ajánlom mindenkinek!

a mi versünk

Köszöntő

Elérkezett az az idő,
Ünnepre jött minden szülő.
Megmutatjuk mit tudunk,
Óvodában mit tanultunk.
Tudunk mesét és verseket,
játékokat, énekeket.
Hogyha szépen verselünk,
Tapsoljanak minekünk.
De ha talán tévedünk
Nézzék el azt minekünk.