Boldogok a félnótások...
A magyar nyelv nagyon gazdag,
mindenre jó szavak vannak.
Nem is egy, de kettő-három -
van hitvesem, nejem, párom...
Kukorica és tengeri,
ember, állat is szereti.
Van krumpli és van burgonya,
s ivópohár, kehely, kupa.
Kutyánk van és van hű ebünk,
apánk, atyánk, macskánk nekünk.
Cicánk után ha szaladunk,
akkor biz' futva haladunk.
Sétálunk és gyalogolunk,
mendegélünk..., van sok szavunk
mindenre, ám egy dologra
van a legtöbb..., a bolondra!
Minket bizony nagyon zavar,
mikor ostoba a magyar.
Ezzel védjük talán magunk,
balgára van legtöbb szavunk!
Kigyűjtöttem, a butákat,
eszteleneket, marhákat,
lökötteket, gyogyósokat,
gyagya-bagyát, golyósokat.
Idióta, félkegyelmű,
nékük nem készül emlékmű.
Esztelenek és a barmok
sosem vívnak érdekharcot!
Nincs itt annak becsülete,
ha hiányzik egy kereke.
Lóghat egy deszkája neki,
a zárt osztály helyre teszi!
Pszichiátriai eset,
nem normális, fejre esett.
Agyament és lüke szegény,
hibbant, zakkant, lelki szegény!
Aki kikattant, dilinyós,
agya káposztalé, s folyós.
Őrült az és elmebeteg,
háborodott, dilis lehet.
Tiszta hülye, begolyózott,
elmebeli kigolyózott.
Idegbolond és megszállott,
ostoba az agya, s mállott.
Nem beszámítható szegény,
húgyagyú, agybajos legény.
"Nála elmentek otthonról",
így beszélnek a bolondról.
Mi lett vele..., ni', nofene?
Hát elment a józan esze!
Degenerált, idióta,
stikkes már egy idő óta.
Közveszélyes, önveszélyes
megszállott és skizofrén ez.
Ámokfutó, jól begőzölt,
zavarodott, ki megőrült.
Agya zokni, sötét fejű,
hibbant mosoly, zavart derű...
Kinek nem épp az elméje
hülye marad az végtére!
Megkergült ő, s agyalágyult,
gyűjteményem ezzel zárult.
S mind kik ilyen vershez látnak,
meglehet hogy egy sem százas!
A teljesség igényére
nem törekszem én elvégre.
Fejembe mind nem tarthatom,
a hülyére hány szó vagyon,
Bár boldogok a bolondok,
ha nem tudják, nagy a gond ott.
S gondtalanul éldegélnek,
nem cserélnék mégsem vélek!
Debrecen, 2012. június 02.
