Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

19

20

Sálálá

Valaki a vállára tette a kezét. Lucas volt az, és Karina önkéntelenül elrántotta a
vállát.

A férfi egy pillanatra felemelve tartotta a kezét, majd leeresztette.
Karina Emilyhez fordult.

A lánya mellette állt, és mélázó arckifejezéssel meredt az oszlopra.
– Gyertek! – mondta Lucas.

Karinai lehajolt, és kézen fogta Emilyt. – Gyere, kicsim!
Emily pislogott egyet, mintha mély álomból ébredt volna, és elindult anyja
oldalán. Áthaladtak az ívek alatt, és Karina ismét megállt.

Ferde tetős, világos színű épületek magasodtak előtte. Aztán jobban megnézve rájött, hogy az egész komplexum egyetlen nagy, patkó alakú, háromemeletes épület
volt. Középen gyönyörű kerttel, amelyet fedett útvonalak szeltek át, kővel kirakott ösvények, burjánzó virágágyások voltak benne, mellettük művészi kialakítású halastavakkal. Vadregényes bokrok ágaskodtak a pázsiton. Kék, sárga, narancsszínű virágok pompáztak… a szél feléjük sodorta a mostanra ismerős, kesernyés
virágillatot. Nagy, fehér tábla állt a kertbe vezető széles ösvény mellett, sima felszínét furcsa jelek borították. Valamiféle írás volt ez – helyközökkel elválasztott
szimbólumok csoportjai –, de Karina számára ismeretlen nyelven.

– Mi van ideírva?
Lucas ajkát furcsa szavak hagyták el, dallamosak, és meglepően ismerősen csengők. Karina várta a magyarázatot.
– Azt jelenti: a Mandátum minden.
– Mi az a Mandátum?

– Az eredeti felhatalmazás. Nehéz a ti nyelveteken elmondani. Van egy szó az ősnyelvben, az ile. Azt jelenti, „mi”, de azt is, hogy civilizáció, alfák, fajtánk
legjobbjai. A Mandátum azt mondja: az ile-nek fent kell maradnia.
Ez nem magyarázott meg semmit. – Ennyi?

– Ennyi. Ebben a világban, ezek közt a körülmények között az emberek, akik közt éltél, az az ile. Azért létezünk, hogy ők fennmaradjanak. Ha már nem lesz ránk
szükség, kihalunk, mint annyi faj előttünk.

Minél többet magyarázott, annál zavarosabb lett az egész. Karina egyelőre igyekezett összegyűjteni az információmorzsákat, és remélte, hogy előbb-utóbb
értelmes egésszé állnak össze.

Lucas továbbment a sima kövekből rakott széles ösvényen. Karina próbált lépést tartani vele. Egymás mellett haladtak, majd át egy hídon. A kertek néhol a házak kis
beugróiban is folytatódtak, kis pihenőhelyeket képezve. Balra két nő ült egy padon, beszélgettek. Teljesen átlagosnak tűntek. Mindketten farmerben voltak: az idősebb
virágmintás, fehér és kék topban, a fiatalabb ismerős sárga blúzt viselt – Karina épp egy ilyet nézett ki magának a múlt héten a J. C. Penney boltban.
Múlt héten. Egy emberöltővel ezelőtt.

A nők észrevették Lucast. Arcuk kissé merevebb lett, mintha önuralmat kényszerítettek volna magukra. Aztán Karinára siklott a tekintetük. Sajnálkozást
látott bennük. Ettől váratlanul dühös lett. Ha Lucas itt helyben elkezdené fojtogatni, nem segítenének rajta. Csak ott ülnének, végignéznék, ahogy megfojtja, és sajnálnák.
Felvetette a fejét, és Lucas hátára meredt. Nem, köszöni szépen. Nem volt szüksége senki sajnálatára.

Eszébe jutottak Henry szavai. Lucastól félnek a legjobban. – Félnek tőled – mondta neki.
– Én felelek itt a biztonságért; ítélkezhetek felettük – felelte Lucas. – Következmények nélkül végezhetek bárkivel a bázison.
– Véded őket, és cserébe csak félelmet kapsz. Miért csinálod ezt?

Lucas továbbsétált. – Mindenkinek kell valami cél. A Mandátum azt mondja, hogy helyesen cselekszem, és így kell tenni, és mivel én vagyok a legerősebb és a
legnagyobb, az én kötelességem, hogy megvédjem az embereimet a veszélytől. Érted is megtenném.
Megtenné, Karina hitt neki. – Lucas…

– Igen?
El akarta mondani neki, hogy ha támadáskor Lucas védelmezné őt vagy Emilyt, nem félne tőle. El akarta mondani neki, hogy ne törődjön bele, hogy az emberek
elhúzódnak előle, de belül egy hideg, racionális hang figyelmeztette, hogy kezdi elveszteni a józanságát. A terve csak a szökés lehet. Nem tervezheti azt, hogy belezúg
Lucasba, és ő lesz az egyetlen, aki megnyugtatja.

A férfi őt nézte.
– Eléggé össze vagyok zavarodva – mondta gyorsan. – Voltaképp nem akartam semmit.
Lucas bólintott. – Oké.

– Hajlítsd be a kezedet a könyöködnél.
Lucas megtette Karina kinyúlt a keze felé. Mit művelek? A férfi alkarjára tette a kezét, és felemelte a fejét. A padon ülő két nő tátott szájjal nézte őket.
– Most pedig induljunk – mormolta Karina, és nem nézett Lucasra.

– Mehetünk így is – egyezett bele a férfi. Elindultak az ösvényen. Lucas karja kőkemény volt az ujjai alatt. A dús rododendron bokrok pár pillanat múlva
eltakarták előlük a két nőt.
– Miért tetted? – kérdezte Lucas.