Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

Két óra múlva megfiatalodva halad az öreg a filmgyár felé a két nővel. Szokatlan ez a gúnya, nem hordanak ilyent abban a messzi kis faluban, mivel túl feltűnő, túl flancos nekik. No, és ez a cipő… bár meg kell adni, sokkal kényelmesebb, mint az a bőrtalpú…
A filmgyárban már várja őket egy férfi. A nő bemutatja vejét, aki meleg ételt, ágyneműt hozott, és elviszi az öreg ruháit. Az egyik színész öltözőjében tudnak fürdeni, két kellékágyon aludni. Másnap a portás kelti őket, még mielőtt a többiek megjönnek. Hamarosan feltűnik a nő a lányával, Edittel, aki majd elviszi az ágyneműket. A két tizenéves először kíváncsian méregeti egymást, később összehaverkodnak. Edit körbeviszi Andreát, mindent megmutat neki. Lassan érkeznek a színészek is. Megtekintik a forgatás kezdetét, de kilenckor elérkezik a búcsú ideje. Az öreg egy kis pénzzel, a lány pár autógrammal lett gazdagabb, na meg az élmények.

Csöngetnek a remiz ajtajánál, a fiú nyit ajtót.
- Jó napot. A fenti ablakból láttam mi történt tegnap. Apám már délelőtt megkért, hogy míg a hivatalban van, tartsam a frontot. Jöjjenek be.

Rövid folyosó, pár irodaféle helyiséggel, melynek végén egy ajtó. A csarnokra nyílik.

Igen, itt van… Megilletődve állnak a csoda előtt, mely emlék egy korról, egy kisfiú álmáról, hogy valamikor feléri a csengő szíját, valamikor olyan lesz, mint az anyukája. Tiszteletre méltóan magasodik előttük a félhomályban, egyetlen lámpája fény nélküli szomorúsággal pillant rájuk. Benne az elmúlás gyásza. Lökhárítóját előre tolva, talán kezet nyújtva, kínálja fel barátságát a feltámadás reményével. Az öreg odalép, megérinti. Lassan járja körbe a járművet, miközben ujjai lágyan simítják oldalának ívét, a friss lakk tükörfényes felületét. Szinte hallani a villamos sóhaját. Visszaér az elejéhez, megfogja a csapóajtó markolatát. Kissé megemeli, kiakasztja, majd lekíséri. Régen mindenki elengedte, ezért hangos csapódással vágódott le, de most, szentséggyalázás volna. Hiszen leány ez, akit megillet a gyöngéd bánásmód. Az apó megkapaszkodik a jármű oldalán lévő fogódzkodóba - érzi annak segítőszándékát - majd fellép az első lépcsőfokra. Megáll. Körülnéz. Talán talpával keresi azt az érzést, ami gyerekkorából maradt meg benne vagy arra kíváncsi, mindenki felszállt-e? Andrea meghatódva nézi őt, a másik ajtóhoz megy, lenyitja, fellép.
Az öreg folytatja útját, elhúzza a tolóajtót s bemegy az utastérbe. Megsimogatja a pad léceit, majd leül. Becsukott szemekkel dől hátra. A lány is megjelenik a másik ajtóban, nem mozdul, némán vár. Látja nagyapja emelkedő pilláit, amint tekintete végigsiklik a jármű mennyezetén, majd megállapodik a lelógó szíjon. Feláll. Fogódzkodik, mintha attól tartana, hogy a villamos a jelzés után elindul, majd a másik kezével megmarkolja a kérges tenyerébe simuló bőrt. Megrántja. Sok évtizedes álomból riad fel a kalapács, s csap a harangra. “Hé kolléga, ébresztő!” Ércesen hasít a csöndbe a szó, mint a feltámadásra jelt adó kürt hangja. A hullámok hatására kellemes bizsergés fut végig a jármű nőies domborulatain, akár egy asszonyon, kit a férje ébreszt gyöngéd csókkal. Már hallani a hálószobában a gyerekek csilingelő hangját is, hiszen Andrea kezében a másik szíj, a fiúnál a harmadik. Szabálytalan, de friss ritmus tölti be a teret, derűt sugározva minden élőre, és… élettelen már nincs is.
Az öreg mosolyogva ül vissza a padra. Andrea mellé huppan, s nagy puszi a papa arcára.
- Olyan boldog vagyok!
- Én is kicsim. Én is.
[FONT=&quot]Boldog a fiú is hogy ekkora örömöt tudott szerezni a lánynak, és - bárki mondhat bármit, - boldog a villamos is, hogy - mégha rövid időre is, de - feltámadhatott.[/FONT]

- Megadod a telefonszámod? - kérdezi a fiú Andreától, a vasajtóban állva mielőtt elbúcsúznának.
- Persze - válaszol a lány, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Sőt, búcsúként két puszit is ad.

Már a vonaton vannak, mikor az öreg megkérdi tőle:
- Tetszik az a fiú?
- Aha, aranyos.
- Nocsak? Szerelem az első látásra?
- Á dehogy. Én mást szeretek.
- Nem beszéltél a “másról”, mióta ismered?
- Még nem ismerem.
- Akkor az csak leányálom…
- Nagypapa, most mutattad meg nekem, ha hiszek egy álomban, teljesülni fog. Amúgy a vonatos fiú az.
Az öreg nem válaszol, elgondolkodva hallgatja a kerekek zakatolását.

A leány veszi észre először szülei autóját az épület előtt. „Vajon mi történt?” gondolattal nyitja a kaput, engedi előre nagyapját. Az udvaron senki, csupán Szuszi rohan eléjük néma farokcsóválással, mennek tovább az épületbe. A konyhában meglepő kép tárul eléjük. Nagymami a széken kisírt szemekkel, Andrea anyja és édesapja előtte, mintha vigasztalnák. A nyikorgásra mindhárman az ajtó felé néznek. Döbbenten merednek az öregre.
- Na mi van? – kérdi az, köszönés helyett.
- Apa, hogy nézel ki? – válaszol Andrea apja kérdéssel.
- Nem látod? Megvakultál? – s az öreg elindul a konyha másik ajtaja felé, az előtéren át a szobájába. A fia követi, a menye utána, de a szoba küszöbnél megtorpan a fiatal férfi. Az öreg behajtotta maga után az ajtót, csak egy rés maradt. Ez azt jelenti, nem óhajt társalogni.
Andrea a nagymamával marad gyöngéden öleli át és puszilgatja.
- Mi a baj Nagymami? Mi történt? Miért sírtál?
A lány anyja száguld vissza az előtérből emelt hanggal válaszolni.
- Mi az, hogy mi történt? Az történt kislányom, hogy eltüntetek két napja úgy, hogy azt se tudtuk, mi van veletek, hol jártok.
- De hát… a papa hagyott egy levelet.
- No persze, tudod mit írt? Itt van, olvasd! – nyújtja oda a lánynak az anyja a papírt.
Andrea széthajtja, elolvassa, s a komor helyzet ellenére elvigyorodik. Hát persze. Ez a nagypapi.
A papíron kék tintával három szó szerepel. „NYUGI! MAJD JÖVÖK.” A lány újra átöleli a mamát.
- Kérlek, ne haragudj! Nem tudtam, hogy… Azt hittem, megírta hova megyünk. De hát nem volt semmi baj. Tudunk mi vigyázni magunkra.
- No persze! – perlekedik tovább az anyuka – ti aztán tudtok vigyázni magatokra, - egy gyerek és egy beteg vén bolond.
- Beteg? Nagypapa beteg?
- Igen az. Nem tudtad? Rosszindulatú daganata van. Egy éve sincs hátra.
A lány döbbenten áll. Nem. Ezt nem tudta. Nagymamára pillant kérdően, az némán bólint. Andrea már érti, miért volt olyan fontos az a csengő. Miért egyezett olyan könnyen bele, hogy vele menjen. Miért tűrte el, hogy az unokája „bohócot” csináljon belőle… Mindent megértett. Kövér könnycseppek gurulnak végig az arcán.
Az anya nem látja, tekintete most a férjén van, onnan vár erősítést.
- Ne nem szólsz semmit? Neked természetes, hogy a lányod két napra eltűnik csavarogni?
A férfi csak bámul befelé az ajtó nyílásán, majd lassan felemeli a kezét, s a szobába mutat. Felesége oda lép megnézni, mi van.
Az öreg, az asztalnál ülve mereng egy gyűrött újság fölött. Arcán kisimultak a ráncok, nyugodt békés mosollyal tekint a képre, miközben kezében egy tárgy, egy kis nyuszi, amit az unokája készített neki régen, még az óvodában
Boldog.

Epilógus.

Pár nap, és vége a szünidőnek. Andrea szomorúan gyalogol a vonaton, gondolatai a nagyapjánál, üres fülkét keres. Egyszer csak megtorpan, kirántja az ajtót, feldobja sporttáskáját a csomagtartóra, lehuppan az ülésre, majd köszön a szemközti ülésen olvasó fiúnak.
- Szia!
A fiú ölébe engedi a könyvet, s rápillant kék szemeivel.

Tűzmadár írta:

- Én is veled megyek!
- Szó se lehet róla.
- De igen!
- Nem!
- Márpedig nélkülem sehova nem mész!
Az öreg meglepődve mélyed a csillogó szempárba. “Istenem… már nő lett? Ilyen hamar? Jaj, ti nők… mitől tudtok ennyire egyforma elszántsággal veszekedni…” Tudja, érzi, hogy gyenge az ellenálláshoz.
- Na jó, de tíz perced van elkészülni.
Andi arcán diadalmas boldog mosoly, s épp hogy beszalad a szobájába, már fordul is ki, vállán a sporttáskával.
- Mehetünk.
Az apó meghökken a gyorsaságtól.
- Azt hitted, megszökhetsz előlem mi? - paskolja meg nagyapja arcát pimasz mosollyal.
- No-no! - csap a kezére az öreg, de már csak a levegőt éri, mert a lány egy ugrással veszi, a szabadba vezető pár lépcsőfokot.
Kopott koffer a kézbe, kapukulcs a rejtekhelyre kerül, majd kézen fogva indul el együtt a múlt, és a jövő.

Kattints a kibontásához...

a jővő és a múlt

Vége.
Remélem, nem fogják törölni.

Köszönöm.
Sok hibám van, de mivel nem akarok pályázni vele, se kiadatni, ráér a javítás.
Ugyanakkor örülök minden javítószándékú kritikának.
Köszönöm.

gazsi bácsi lótetű

halihó3

halihó4

halihó5

halihó6

halihó7

halihó8

halihó9

halihó10

Keressen az interneten ugyanolyan könnyen, mint ahogy e-mailjei között. Töltse le a pop-upokat is gátol