Még egy utolsó élménnyel terhelném a Nagyérdemű Olvasóközönséget kisgyermekkoromból Budapest egyik külvárosában: a házunkban lakó Dávid úréknak (maszek szabó) volt egy törpe-spaniel szerű kutyájuk, akit "Ládi"-nak hívtak. Fel nem foghattam, hogy lehetett az aranyos jószágot egy ládáról elnevezni (mégha becézték is), míg sok év után sejlett fel bennem a gondolat, hogy esetleg a névadó "Lady"-re gondolt, mielőtt nyelvileg kevésbé érzékeny területre vitte a sors a szerencsétlen állatot.