Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez
- Téma inditó zsuzsanna03
- Kezdés dátuma
„ Mindig, amikor lezárom és elkönyvelem, hogy többet miatta nem, és hogy engem már nem bánthat többet, újra meg újra szerét ejti, hogy belém döfjön mélyen és pöpecül becélozva. Mindig túlbecsülöm az erőm. Mindig rá kell jönnöm, hogy az igaz szerelemből válhat csak igazi, zaftos gyűlölet.”
„ Esetleg kereshetnék magamnak egy másik, egy újabb életet. Csak ne hagytam volna el a k...a blokkot. Bár vissza lehet cserélni bármit is több, mint húszévnyi használat után? És hol van a vevőszolgálat, ahol az életükbe végképp megszorultak az újat, egy egyértelműbbet bulizhatnak ki maguknak? Ha valaki tudja, dobjon meg egy esemessel.”
„ Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen szerelmes leszel valakibe. Nem azért, mert jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért aki vagy, néha meg pont annak ellenére.”
„ Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk reggel, nem érinthetjük meg szabadon mindenporcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.”
Hazaszeretet
Petőfi verse és egy öregasszony
Rendkívül szép és tanulságos történet. Még mesének is gyönyörű...
A hajlott hátú néni
(Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár...)
Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz
készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott
hátú néni.
Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:
Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)
Majd folytatta:
- Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és
elcsoszogott.
Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami
rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotorosról
alkotott képbe.
Sírtam...
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak nevező,
megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák
meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a
boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen
embereknek.
Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol
vannak, és hogy mi dolguk a világban.
Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot és olvassa minden
magyar lelkű ember!
" Jöjjön el a Te országod..."
Petőfi verse és egy öregasszony
Rendkívül szép és tanulságos történet. Még mesének is gyönyörű...
A hajlott hátú néni
(Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár...)
Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz
készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott
hátú néni.
Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:
Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)
Majd folytatta:
- Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és
elcsoszogott.
Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami
rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotorosról
alkotott képbe.
Sírtam...
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak nevező,
megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák
meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a
boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen
embereknek.
Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol
vannak, és hogy mi dolguk a világban.
Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot és olvassa minden
magyar lelkű ember!
" Jöjjön el a Te országod..."
Hasonló témák
