Még egy régebbi (5 éves) tapasztalatomat megosztanám veletek, hátha itt kapok hozzá kommentet. Egy másik fórumon írtam eredetileg, de ott sajnos nem tudtak hozzászólni, onnan idézem be.
"Most néhány hete el kezdett foglalkoztatni a téma, elolvastam Robert Bruce mindkét írását,és itt a teknikákat, és tegnap este 2x1 óra hosszat próbálkoztam fél óra szünettel de nem sikerült. Elmentem aludni és elaludtam. Álmodtam bár nem mindenre emlékszem, csak a végére. Egy erdő szélén voltunk, nem tudom kikkel de akkor a barátaim voltak. Egyszer kiabáltak hogy menjek segíteni, odamentem az erdő "elejéhez" és láttam hogy telepített erdő mert szépen szabályosan egymástól fix távolságra vannak a fák, és köztük nagyon messzire ellátni. Amikor ezt megállapítottam, meghallottam egy furcsa zajt mintha futna valami az erdőben felém. Egy farkas volt az és felém ugrott, tudtam végig hogy álom, de mégsem akartam irányítani, helyette inkább felébredtem, és kinyitottam a szemem. Amikor újra becsuktam egy furcsa érzés fogott el, mint ha zuhannék vissza az álomba, még arra is gondoltam hogy folytatódni fog az álmom. De nem ez történt. Hirtelen kint találtam magam a testemből, de minden sötét volt, és volt ott valami vagy valaki. Furcsa zajt hallatott magából, mint ha késekkel hadonászna valaki és azok susognának. Először üdvözöltem mert emlékeztem Robert Bruce írására hogy üdvözölni kell őket és ha közelednek megkérni hogy maradjanak távol. Közeledett is hozzám, megijedtem és megkértem hogy maradjon távol tőlem, de nem "engedelmeskedett" és egyre közelebb jött én meg csak "hátráltam". Majd arra gondoltam hogy vissza akarok térni a testembe, és az visszahúzott. 1-2 mp múlva ismét kint találtam magamat, ismét szemben ezzel a valamivel, és továbbra is közeledett felém. Kérdeztem tőle hogy "ki vagy? Mit akarsz?" De semmi válasz. Másodjára is visszatértem, és harmadjára is kiléptem, és még mindig ott találtam ezt a valamit, és nem akart békén hagyni. Harmadik felébredésem után azt hiszem túl zaklatott lehettem mert nem történt meg negyedjére."
Vajon mi vagy ki lehetett?
Még annyit hozzátennék hogy a kilépés egyszerűen csak a szemem becsukásával történt! Tehát az álomból felriadtam, kinyitottam a szemem. Becsuktam, ekkor jött a zuhanás, és az élmény, majd ismét felriadtam kinyitottam a szemem. Amint becsuktam újra zuhanás érzése, és az élmény. És így tovább....
Üdv:
Vinsz