vályogfal - vert fal - nádazás
Olvasgattam itt a topikot, és nem bántóan mondom, de pár hozzászólásból látszódik, hogy nem szakemberek beszélnek a vályogról és a nádról. Valójában pont annyi hátránya van, mint előnye, és egyáltalán nem olcsóbb az előállítása, illetve talán a belőle való építés még olcsóbb, de a fenntartása, állandó felügyelete már ezt kétségessé teszi.
Én gyakorló építész vagyok, ha megengeditek egy pár szót írok ezekről az anyagokról.
Nádazás: Ha megnéztek egy Balaton-felvidéki hagyományos nád tetejű házat, ott a nádazás legalább 40-50cm vastag. Nos, azért, mert ennyi kell ahhoz, hogy vízzáró legyen. Amit viszont nem láttok; ezt a nádazást legalább 5-6 évente cserélni kell (legalább a felső réteget), mert egyszerűen kiszárad, összetöredezik, megeszik a rovarok és nem utolsó sorban csúnyán megfeketedik.
Valamint elképzelhetjük mi történik, ha netán tűz üt ki! (pl. a közelben gazt égetnek, és egy szikra odapattan) Még annyi időnk sem marad, mint egy cserép, vagy zsindely fedésű épületből a menekülésre. Falakat meg nem építettek nálunk nádból sosem, van egy jópofa pár évvel ezelőtti szalmabála ház Angliában, de az is inkább csak egy performance.
Amúgy, ha nádból építenénk valahogy vázkitöltő falazatot (tehát van teherhordó pillérváz, és a falazat csupán homlokzati térelválasztó), annak is igen vastagnak kellene lennie, hogy a hőszigetelő képessége meglegyen. Ráadásul ugyebár a nádszálakat függőleges helyzetben kell valahogy beépíteni, hogy a csapóeső le tudjon folyni a homlokzatról.
Vályog: Ezzel is az a helyzet, mint a náddal; ha megnézitek 40cm alatt nincs is vályogház, jellemzően 50-65cm vastagságban készültek ezek. (Vannak 30-as vályogfalazatok is, de inkább csak belső elválasztófalként, vagy melléképítmény falakén). Azért ilyen vastag, mert ennyi kell ahhoz, hogy jól működjön a légtechnikája. Aztán meg: a régi vályogházakat nem szigetelték talajnedvesség ellen, és amúgy nem is szabad! A vályogban mindig kell hogy legyen víz, nedvesség, mert ha kiszárad teljesen, akkor porrá morzsolódik, elveszti a szilárdságát és összedől, ráadásul a térfogatát is elveszti és óriási repedések keletkeznek rajta (aztán dől össze
). Persze a túl sok víz sem jó neki, mert akkor szintén szilárdságát veszti. Alapvetően régen tégla vagy kő alapra építették szigetelés nélkül.
Azt is tudni kell, hogy vályogot és vert falat csak szintén agyag tartalmú vakolattal lehet vakolni, glettelni és lélegző fedőanyagokkal lehet "festeni". Régen simán csak meszelték a falakat. Az sem annyira ismert dolog, hogy ezeknek a falaknak van egy jellegzetes, kicsit dohos "föld szaga", amit a mai városi emberek szerintem döntően nem tolerálnának.
Vert fal: Hasonló a vályogfalhoz tulajdonságaiban, annyiban különbözik, hogy kisebb vastagságban lehetett elkészíteni (20-30cm), egy zsaluzat közé beöntötték az agyag, illetve föld, törek keveréket, és alaposan bedöngölték (verték), így gyakorlatilag beton keménységű lett a végén. A kiszáradást jobban tűri, mint a vályog, de a nedvesség ugyanúgy tönkre teheti.
Ha ezeket a tulajdonságokat mérlegeljük, amelyek hozományai ezen anyagoknak (szerkezeti vastagság, nedvességhez való viszony, szakértelem hiánya, anyag kitermelés... stb.) már nem biztos, hogy olcsóbb a technológia, mint egy mai "átlagos" tégla és vasbeton anyagú házé.
És ne felejtsük el, hogy a téglát és betont is ugyanilyen régen használjuk már (lásd rómaiak)!