Versek, idézetek...
- Téma inditó Sz.Szonja
- Kezdés dátuma
[FONT=comic sans ms,sand]LEPKE-DAL[/FONT]
[FONT=comic sans ms,sand]Apró lepke,
öttyöm-pöttyöm,
letelepedett egy
harmatcsöppön,
arcát mossa,
s hogyha szárad,
derekára teker egy
sugár-szálat.[/FONT]
[FONT=comic sans ms,sand](Szilágyi Domokos)[/FONT]öttyöm-pöttyöm,
letelepedett egy
harmatcsöppön,
arcát mossa,
s hogyha szárad,
derekára teker egy
sugár-szálat.[/FONT]
Füst Milán[SIZE=-1] [/SIZE]
A magyarokhoz
Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott
E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával
ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie...
De légy türelmes, – szólok hozzád, – vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert
onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsd őt, – türelmes pártájával hajladoz a szélben nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik, nagy évezredben
Kibonthatja a gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld szavam'
Én prófétáktól származom.
(1930 körül)A magyarokhoz
Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott
E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával
ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie...
De légy türelmes, – szólok hozzád, – vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert
onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsd őt, – türelmes pártájával hajladoz a szélben nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik, nagy évezredben
Kibonthatja a gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld szavam'
Én prófétáktól származom.
Magyari Lajos
Szavak
[SIZE=-1] Sütő Andrásnak[/SIZE]
Egymilliószor megverve, megáldva,
a szavak fellegvárába bezárva,
élve hűségvizen, jóság-kenyéren,
szándékaidban örök tettenérten,
égre rúgtatva, hol csillagszilánkok
megsebzik és szétszabják az álmot,
a mélybe lebukva, le, gyökerekre,
a kínok pörgő korongján pörögve,
és győztesen mégis, mégis birtokolva,
e birtoklásért indulva birokra,
hol szelíd harcon, csak magad sebezve,
születik már a dolgok égi rendje:
a lét odabékül lassan a kezedhez,
csak minden percét nevén nevezd meg,
és rád hallgat a dolgok szétbogárzó nyája
— nincsen szükséged dobra, lármafára —,
mert megőrzik e világot, korokon át,
nyelvünk szavai, hű sorkatonák.
Egymilliószor megverve, megáldva,
a szavak fellegvárába bezárva,
élve hűségvizen, jóság-kenyéren,
szándékaidban örök tettenérten,
égre rúgtatva, hol csillagszilánkok
megsebzik és szétszabják az álmot,
a mélybe lebukva, le, gyökerekre,
a kínok pörgő korongján pörögve,
és győztesen mégis, mégis birtokolva,
e birtoklásért indulva birokra,
hol szelíd harcon, csak magad sebezve,
születik már a dolgok égi rendje:
a lét odabékül lassan a kezedhez,
csak minden percét nevén nevezd meg,
és rád hallgat a dolgok szétbogárzó nyája
— nincsen szükséged dobra, lármafára —,
mert megőrzik e világot, korokon át,
nyelvünk szavai, hű sorkatonák.
Vindis Zoltán
... fél vérem magyar
Van mondat, melynek mosoly a lelke.
Olyan is, amelyiké búnak született.
Hogy ellenségek, sorsom elfeledte.
Hozzám mindkettõ egyszerre érkezett.
Olyan is, amelyiké búnak született.
Hogy ellenségek, sorsom elfeledte.
Hozzám mindkettõ egyszerre érkezett.
Ölembe ült. Megölelt unokám.
Láttam rajta, hogy beszélni akar.
Hogy mit mond, nem is értette talán.
Apu, az én fél vérem: magyar.
Láttam rajta, hogy beszélni akar.
Hogy mit mond, nem is értette talán.
Apu, az én fél vérem: magyar.
Izmok feszültek meg ráncos arcomon.
Átkaroltam kis barátomat.
Szemembe lelkem zivatara ült.
Harcolt bennem öröm, és a bánat.
Átkaroltam kis barátomat.
Szemembe lelkem zivatara ült.
Harcolt bennem öröm, és a bánat.
Pilláim mögé könnycsepp rejtõzött.
Hatéves a gyermek, még nem fogja fel,
Hogy lelkemet megrázó szavai között,
Nemzetem vére szívárog el.
............................................................
S most, négymillió testvér sok-sok unokája,
Idegen nyelven mondja, hogy: magyar.
Hatéves a gyermek, még nem fogja fel,
Hogy lelkemet megrázó szavai között,
Nemzetem vére szívárog el.
............................................................
S most, négymillió testvér sok-sok unokája,
Idegen nyelven mondja, hogy: magyar.
[SIZE=-1]Porepunkah, 1986. szeptember 16.[/SIZE]
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
Tatiosz
Tatiosz
Legénytoll-Limerickek
Varró Dániel
....Volt egy úr, lakhelye Komárom,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o
></o>
Útra kelt egyszer egy homáron.<o></o>
Kérdezték: „Élelmes?<o></o>
Fürge és kényelmes?”<o></o>
„Nem – mondta – de azért komálom.”<o></o>
<o> </o>
Volt egy út, lakhelye Ecuador,<o></o>
Palotát épített lekvárból.<o></o>
„Nincs neki teteje?” <o></o>
kérdezte a neje.<o></o>
„Nincs, szívem, épp abból laktál jól.”<o></o>
<o> </o>
Volt egy öreg stockholmi,<o></o>
Agyára ment már a sok holmi.<o></o>
Szert tett egy bricseszre, <o></o>
A többit kicseszte, <o></o>
S megtanult nadrágot stoppolni.<o></o>
<o> </o>
Volt egy úr, lakhelye Mozambik,<o></o>
Fenéken harapták a zombik.<o></o>
Faggatták: „Nagyon fáj?”<o></o>
Azt mondta: „Ugyanmár.<o></o>
Eleve is volt már azon lik.”....
Varró Dániel
....Volt egy úr, lakhelye Komárom,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>Útra kelt egyszer egy homáron.<o
></o>Kérdezték: „Élelmes?<o
></o>Fürge és kényelmes?”<o
></o>„Nem – mondta – de azért komálom.”<o
></o><o
> </o>Volt egy út, lakhelye Ecuador,<o
></o>Palotát épített lekvárból.<o
></o>„Nincs neki teteje?” <o
></o>kérdezte a neje.<o
></o>„Nincs, szívem, épp abból laktál jól.”<o
></o><o
> </o>Volt egy öreg stockholmi,<o
></o>Agyára ment már a sok holmi.<o
></o>Szert tett egy bricseszre, <o
></o>A többit kicseszte, <o
></o>S megtanult nadrágot stoppolni.<o
></o><o
> </o>Volt egy úr, lakhelye Mozambik,<o
></o>Fenéken harapták a zombik.<o
></o>Faggatták: „Nagyon fáj?”<o
></o>Azt mondta: „Ugyanmár.<o
></o>Eleve is volt már azon lik.”....
Integess nekem
Keresztesi József
Helló, Barátom! Én most itt vagyok,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Aztán elmegyek, és máshol leszek.<o></o>
Helló Barátom! Annyit akarok,<o></o>
Integess nekem, mielőtt elmegyek.<o></o>
<o> </o>
Integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o></o>
Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!<o></o>
<o> </o>
Helló Barátom! Miért fintorogsz?<o></o>
Én most elmegyek, te meg integetni fogsz <o></o>
Én majd kóborlok messzi földeken.<o></o>
Te meg itt maradsz, és integetsz nekem.<o></o>
<o> </o>
Integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o></o>
Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!<o></o>
Helló barátom! Nekem jó lesz most!<o></o>
És ha úgy vesszük, akkor neked rossz.<o></o>
De ezt is kétfelé lehet bontani:<o></o>
Van, akinek rossz, és van, aki csak azt hiszi.<o></o>
<o> </o>
Hát integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o></o>
Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!
<o></o>
Keresztesi József
Helló, Barátom! Én most itt vagyok,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>Aztán elmegyek, és máshol leszek.<o
></o>Helló Barátom! Annyit akarok,<o
></o>Integess nekem, mielőtt elmegyek.<o
></o><o
> </o>Integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o
></o>Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!<o
></o><o
> </o>Helló Barátom! Miért fintorogsz?<o
></o>Én most elmegyek, te meg integetni fogsz <o
></o>Én majd kóborlok messzi földeken.<o
></o>Te meg itt maradsz, és integetsz nekem.<o
></o><o
> </o>Integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o
></o>Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!<o
></o>Helló barátom! Nekem jó lesz most!<o
></o>És ha úgy vesszük, akkor neked rossz.<o
></o>De ezt is kétfelé lehet bontani:<o
></o>Van, akinek rossz, és van, aki csak azt hiszi.<o
></o><o
> </o>Hát integess nekem, integess nekem, integess nekem a kezeddel!<o
></o>Integess nekem, integess nekem, intelligensen a kezeddel!
<o
></o>Csillagmagány
Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba
Köztünk üszkölt űr-ködök,
Vak homályban gyűrködök:
Metszi másét pályám?
Szűk örömben szűkölöm:
Szűm szürke és szűrt körön
Szűntelen miért fáj ám?
Refr:Szívünk árva mécse
Bár lobogna messze,
Nem oly vibra mégse:
Más lángját, hogy messe.
Külsőmre velúr terül,
De begyűl belűr belül,
S örökkön ő őröm!
Dér-ült lelkem nem derül,
Egyedül dűl emberül,
S ürümöm csak űröm!
Refr:Szívünk árva mécse
Bár lobogna messze,
Nem oly vibra mégse:
Más lángját, hogy messe.
Nem oly erős ez se, ez se, ez se, ez se…
Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba
Köztünk üszkölt űr-ködök,
Vak homályban gyűrködök:
Metszi másét pályám?
Szűk örömben szűkölöm:
Szűm szürke és szűrt körön
Szűntelen miért fáj ám?
Refr:Szívünk árva mécse
Bár lobogna messze,
Nem oly vibra mégse:
Más lángját, hogy messe.
Külsőmre velúr terül,
De begyűl belűr belül,
S örökkön ő őröm!
Dér-ült lelkem nem derül,
Egyedül dűl emberül,
S ürümöm csak űröm!
Refr:Szívünk árva mécse
Bár lobogna messze,
Nem oly vibra mégse:
Más lángját, hogy messe.
Nem oly erős ez se, ez se, ez se, ez se…
Legénytoll-Derik és Hari barátok
Keresztesi József
Derik és Hari báratok,
Együtt járják az utcákot.
A bűnösöket elfogják,
Ám az ártatlant jól életben hagyják.
Derik és Hari kollégák,
Barátok és kollégák.
Megvédik vagy bezárják,
Szeretik egymást és a munkát.
Antialkoholisták.
Rács mögé zárják a kurvát,
A kéjgyilkost, a garázdát,
A szipózót, a paráznát,
A maffiózót, meg a barátját,
Akik mérgezik a malátát.
Kollégák! Kollégák!
Derik és Hari barátok,
Együtt győzték le a mumpszot.
Barátok és kollégák,
Barátok és kollégák.
Stefán Derik, Hari Klein,
Stefán Derik, Hari Klein.
És a fegyverhasználat,
Az majdnem ki van zárva.
Mert tudják, hogy az emberélet,
Rohadt drága,
Eneszkába!
Stefán, Derik, Hari Klein…
Kollégák.
Keresztesi József
Derik és Hari báratok,
Együtt járják az utcákot.
A bűnösöket elfogják,
Ám az ártatlant jól életben hagyják.
Derik és Hari kollégák,
Barátok és kollégák.
Megvédik vagy bezárják,
Szeretik egymást és a munkát.
Antialkoholisták.
Rács mögé zárják a kurvát,
A kéjgyilkost, a garázdát,
A szipózót, a paráznát,
A maffiózót, meg a barátját,
Akik mérgezik a malátát.
Kollégák! Kollégák!
Derik és Hari barátok,
Együtt győzték le a mumpszot.
Barátok és kollégák,
Barátok és kollégák.
Stefán Derik, Hari Klein,
Stefán Derik, Hari Klein.
És a fegyverhasználat,
Az majdnem ki van zárva.
Mert tudják, hogy az emberélet,
Rohadt drága,
Eneszkába!
Stefán, Derik, Hari Klein…
Kollégák.
Legénytoll-A csótány veszése
Havasi Attila
Elbeszéli az életkörülményeit:
Kinn lakok a konyhába.
Megvan ottan mindenem.
Eszek-iszok rendesen.
Hagynak engem békébe.
Elbeszéli, hogyan jutott be a szobába:
Bemegyek a szobába.
Küszöd alatt átbújok.
Itt vagyok a szőnyegen.
Megállok és szétnézek.
Elbeszéli, mit látott ott és mit cselekedett ott:
Jobboldalt a virágok.
Előttem a heverő.
Baloldalt a kisszekrény.
Felmászok az oldalán.
Elbeszéli, hogy mit gondolt a szekrényen:
Itt vagyok a tetején.
Megállok és szétnézek.
Virágmintás tapéta.
Át is lehet menni rá.
Elbeszéli, hogyan pihent meg a sikeres kaland után:
Itt vagyok a tapétán.
Kicsit megyek fölfele.
Virág szirmán pihenek.
Sokat mentem máma már.
Elbeszéli, hogy a következőkben mi mindenen ment keresztül:
Jön az ajtón befele.
Odaül az asztalhoz.
Véletlenül idenéz.
Felugrik és kiabál.
Elbeszéli, miként bántak el vele:
Megfogja a papucsát.
Idejön és fejbecsap.
Menekülni nem tudok.
Leesek a padlóra.
Elbeszéli, hogy milyen véget ért:
Ragad engem galléron.
Vet engem a vécébe.
Húzza rám a zúdulót.
Azzal együtt lefolyni!
Havasi Attila
Elbeszéli az életkörülményeit:
Kinn lakok a konyhába.
Megvan ottan mindenem.
Eszek-iszok rendesen.
Hagynak engem békébe.
Elbeszéli, hogyan jutott be a szobába:
Bemegyek a szobába.
Küszöd alatt átbújok.
Itt vagyok a szőnyegen.
Megállok és szétnézek.
Elbeszéli, mit látott ott és mit cselekedett ott:
Jobboldalt a virágok.
Előttem a heverő.
Baloldalt a kisszekrény.
Felmászok az oldalán.
Elbeszéli, hogy mit gondolt a szekrényen:
Itt vagyok a tetején.
Megállok és szétnézek.
Virágmintás tapéta.
Át is lehet menni rá.
Elbeszéli, hogyan pihent meg a sikeres kaland után:
Itt vagyok a tapétán.
Kicsit megyek fölfele.
Virág szirmán pihenek.
Sokat mentem máma már.
Elbeszéli, hogy a következőkben mi mindenen ment keresztül:
Jön az ajtón befele.
Odaül az asztalhoz.
Véletlenül idenéz.
Felugrik és kiabál.
Elbeszéli, miként bántak el vele:
Megfogja a papucsát.
Idejön és fejbecsap.
Menekülni nem tudok.
Leesek a padlóra.
Elbeszéli, hogy milyen véget ért:
Ragad engem galléron.
Vet engem a vécébe.
Húzza rám a zúdulót.
Azzal együtt lefolyni!
Legénytoll-A’ Fingrúl ’s az öt Sensusokrúl
Havasi Attila
Van, ami a szemnek láthatatlan,
Van, amit nem hallhat földi fül,
Mégis itt van, szublimált alakban,
Áthatóan, védhetetlenül.
Ismeretlen nyelved bimbajának,
Lenge köd, mit ujjad sem tapint,
Orron át mégis bensődbe árad,
Mert szagával undorít – a fing.
Havasi Attila
Van, ami a szemnek láthatatlan,
Van, amit nem hallhat földi fül,
Mégis itt van, szublimált alakban,
Áthatóan, védhetetlenül.
Ismeretlen nyelved bimbajának,
Lenge köd, mit ujjad sem tapint,
Orron át mégis bensődbe árad,
Mert szagával undorít – a fing.
Pilinszky János: Mondom neked
Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve
arcátlan elhagyod magad,
alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne,
a lámpa fénye majd beléd tapad.
A levegő meg hosszu-hosszu szálon
a fogaid közt ki-beszáll.
Messze sodor és kicserél az álom.
Tükröd előtt fésülködöl tunyán.
Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz,
vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz;
parázna vagy, kétség se fér e hithez,
parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz.
Tulajdon árnyékoddal összefekszel,
mindegy neked, kivel-mivel;
de annyi karból hogy merülsz fel egyszer,
végűl minő medúzafő leszel?
A pusztulás a lábadnál dorombol,
miért nem űzöd már odább?
A pillantását keresgéled folyton,
és ujjaidon próbálod fogát.
Lekuporodol, s alólad a párna,
a halom párna fölmered,
mint néma hasábokból rakott máglya.
E pillanatban szinte értelek.
Parázna vagy, mondom neked, parázna,
- hallgass, míg végére jutok! -
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.
Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve
arcátlan elhagyod magad,
alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne,
a lámpa fénye majd beléd tapad.
A levegő meg hosszu-hosszu szálon
a fogaid közt ki-beszáll.
Messze sodor és kicserél az álom.
Tükröd előtt fésülködöl tunyán.
Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz,
vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz;
parázna vagy, kétség se fér e hithez,
parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz.
Tulajdon árnyékoddal összefekszel,
mindegy neked, kivel-mivel;
de annyi karból hogy merülsz fel egyszer,
végűl minő medúzafő leszel?
A pusztulás a lábadnál dorombol,
miért nem űzöd már odább?
A pillantását keresgéled folyton,
és ujjaidon próbálod fogát.
Lekuporodol, s alólad a párna,
a halom párna fölmered,
mint néma hasábokból rakott máglya.
E pillanatban szinte értelek.
Parázna vagy, mondom neked, parázna,
- hallgass, míg végére jutok! -
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.
Legénytoll-Dal az Űrből reánk leselkedő veszélyekről
Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba
Köztünk jár az Ürdüng,
Lábnyomán az Űr düng,
S verejtékben fürdünk.
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Ürdüng!
Refr: Biza, a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Köztünk száll az Űrgém,
S felcsippenti ürgém,
Fürgén drága szürkém,
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Űrgém!
Refr: Biza a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Itt kaszál az Űr-rüh,
Sínyli sok víg ürü,
Szürük nem lesz sürü,
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Űr-rüh!
Refr: Biza a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba
Köztünk jár az Ürdüng,
Lábnyomán az Űr düng,
S verejtékben fürdünk.
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Ürdüng!
Refr: Biza, a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Köztünk száll az Űrgém,
S felcsippenti ürgém,
Fürgén drága szürkém,
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Űrgém!
Refr: Biza a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Itt kaszál az Űr-rüh,
Sínyli sok víg ürü,
Szürük nem lesz sürü,
Ejhaj, nohaj, beh ádáz az Űr-rüh!
Refr: Biza a sok ádáz,
Az Űrből mind rád áz,
Vesztedre beládáz!
Legénytoll-Ásatás
Keresztesi József
Behűtve tartják a vörösbort,
És kólával isszák, lelkük rajta.
Autót mosnak a ház előtt,
És kilátszik a seggük partja.
Ők az etruszkok, hát ez egy ilyen nép,
Tehetséges és nagyon szép.
Susog a kimenős ruhájuk,
És embert eszik a kutyájuk.
Fekete műbőr dzsekit vesznek
Hogy fazont adjanak a dzsogging-dressznek.
Szeretik az olcsó, finom mérgeket,
A macskapálinkát, a cicás bélyeget,
Az Edda műveket, a sajtos csipszeket,
A cigány zenét meg a cigányvicceket.
Szeretik a sportot, az atlétikát,
Helyből távol erkölcsi gát.
Lopnak, csalnak, mégsem hibásak,
Morálisan diszlexiásak.
Metafizikailag gyanakvó lények,
Nem basznak ki velük a kibaszott tények.
Lelki szegények, frankón, de tényleg!
Lelki-és mimikaszegények.
Ha megtérnek az egy karambol,
Amit leírnak az adóalapból.
Szép, ahogyan egymást anyázzák,
És emlegetik a Nagy Paráznát,
A Kénkőszagot, a lólábat,
Meg az európai normákat.
Mint befalazott macska, ha felnyivákol,
Mert el van zárva a külvilágtól.
Külvilág, kurva külvilág,
A jeleket csak szűrve küldi át.
Pörgeti a pénzt, meg a popzenét,
És nem féli az etruszkok istenét – Priaposzt,
Meg a csécsiszalonnát.
Ám de az etruszkok mégse levertek,
Feltalálják a hidrogénbombát,
A C-vitamint, meg a kevertet.
A színvonal, a szexus,
Ha lesz lé, akkor lesz cucc.
Amit a boldogságról nem tudsz,
Megtanít rá az etruszk.
Egyszerre dekadens, egyszerre paraszt.
Vigyorog rajta, rajtunk vigyorog
A halotti maszk.
Keresztesi József
Behűtve tartják a vörösbort,
És kólával isszák, lelkük rajta.
Autót mosnak a ház előtt,
És kilátszik a seggük partja.
Ők az etruszkok, hát ez egy ilyen nép,
Tehetséges és nagyon szép.
Susog a kimenős ruhájuk,
És embert eszik a kutyájuk.
Fekete műbőr dzsekit vesznek
Hogy fazont adjanak a dzsogging-dressznek.
Szeretik az olcsó, finom mérgeket,
A macskapálinkát, a cicás bélyeget,
Az Edda műveket, a sajtos csipszeket,
A cigány zenét meg a cigányvicceket.
Szeretik a sportot, az atlétikát,
Helyből távol erkölcsi gát.
Lopnak, csalnak, mégsem hibásak,
Morálisan diszlexiásak.
Metafizikailag gyanakvó lények,
Nem basznak ki velük a kibaszott tények.
Lelki szegények, frankón, de tényleg!
Lelki-és mimikaszegények.
Ha megtérnek az egy karambol,
Amit leírnak az adóalapból.
Szép, ahogyan egymást anyázzák,
És emlegetik a Nagy Paráznát,
A Kénkőszagot, a lólábat,
Meg az európai normákat.
Mint befalazott macska, ha felnyivákol,
Mert el van zárva a külvilágtól.
Külvilág, kurva külvilág,
A jeleket csak szűrve küldi át.
Pörgeti a pénzt, meg a popzenét,
És nem féli az etruszkok istenét – Priaposzt,
Meg a csécsiszalonnát.
Ám de az etruszkok mégse levertek,
Feltalálják a hidrogénbombát,
A C-vitamint, meg a kevertet.
A színvonal, a szexus,
Ha lesz lé, akkor lesz cucc.
Amit a boldogságról nem tudsz,
Megtanít rá az etruszk.
Egyszerre dekadens, egyszerre paraszt.
Vigyorog rajta, rajtunk vigyorog
A halotti maszk.
Legénytoll-Szösz néne
Varró Dániel
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
Ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
És ahol sose voltunk még, te meg én,
Ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
Vénkora tavaszán,
Néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
Szimatol körülötte az öszvére,
Hogyhogy sohasem tetszik berekedni
A nagy dúdolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
Hogyhogy az öszvér
Nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
Nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
Csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
Szösz van a padlón, csempén, plafonon,
Szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
Szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
Öszvér, köszvény, semmi se búsít,
Nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
Sipítoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
Nem lesz ennek rossz vére?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
Szösz van a porcica kunkori bajszán,
Szösztelenítsünk, portalanítsunk,
Föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
Ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
És ahol sose voltunk még, te meg én,
Dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
Föltakarítás? Kösz, még ne!”
Varró Dániel
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
Ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
És ahol sose voltunk még, te meg én,
Ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
Vénkora tavaszán,
Néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
Szimatol körülötte az öszvére,
Hogyhogy sohasem tetszik berekedni
A nagy dúdolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
Hogyhogy az öszvér
Nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
Nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
Csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
Szösz van a padlón, csempén, plafonon,
Szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
Szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
Öszvér, köszvény, semmi se búsít,
Nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
Sipítoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
Nem lesz ennek rossz vére?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
Szösz van a porcica kunkori bajszán,
Szösztelenítsünk, portalanítsunk,
Föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
Ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
És ahol sose voltunk még, te meg én,
Dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
Föltakarítás? Kösz, még ne!”
Utánzatok
I.
Olykor borús, magányos estén
Ellátogat hozzám a múlt,
Merengő szókkal újrafestvén
A kék eget, mely elborult.
Eszembe jut, mikor még nyár volt,
Vidám erdő, zengő liget,
Midőn szivem dalolva lángolt,
Lángoltak véle más szivek.
Ó, elhervadt szivem viránya!
Mikéntha fát a rengeteg,
Szintúgy körülvesz már a fránya,
Fázós öregség engemet.
Baráti fül, mint egykor régen
Nem hallja már, ha peng a lant.
Bús őszi köd borong az égen,
És hullt levél kereng alant.
De mért is bánjam én, hogy ősz lett,
S a vidor nyárnak vége lőn?
Hisz ujjam végre elidőzhet
Rímet kreálva bíbelőn.
Miért is háborogna lelkem?
Nem érte szomorú dolog.
Ha eddig másnak énekeltem,
Most csak magamnak dúdolok.
II.
Jöttem szent daccal, úri gőggel
Győztes útján újfajta szónak,
Az én fénylő, szelíd szivemben
Vad, ősi nóták dáridóznak.
Gyöngyét szép, megdalolt daloknak
Gazdagon szórom, merre lépek,
Mégsem kísér más, hetyke mártírt,
Csak hájas, undok röffenések.
Sok bamba, botfülű parasztnak
Eluntam én már énekelni.
Hej, szájas töpörtyű-legények,
Ki mer velem birokra kelni?
Ki nem remeg meg, hogyha számat
Elhúzom büszkén és nevetve?
S ki bír, habár egy pillanatra,
Nézni én bús, beteg szemembe?
III.
Oly álmos minden, én vagyok csak éber,
most kél a nap, még ásítozva kába,
az őszi reggel illatos kezével
gyöngéden túr a fák arany hajába.
Lágy fénye lassan mind a házaké lesz,
és új reménnyel hinti be a tájat,
te mégis könnyel a szemedben ébredsz,
s a kedv az én szivemről is lebágyad.
Nekünk nem tartogat vigaszt az élet,
nekünk, kik félve-fájva koplalunk,
a reggelek mind egyformán setétek,
s a bús magány egyetlen otthonunk.
És napjaink halk, reszketeg papírok,
és szívünk méla, kókatag virág.
Ne sírj, Annuska, nézd csak, én se sírok.
Nem ér annyit e vén, lyukas világ.
Varró Dániel
I.
Olykor borús, magányos estén
Ellátogat hozzám a múlt,
Merengő szókkal újrafestvén
A kék eget, mely elborult.
Eszembe jut, mikor még nyár volt,
Vidám erdő, zengő liget,
Midőn szivem dalolva lángolt,
Lángoltak véle más szivek.
Ó, elhervadt szivem viránya!
Mikéntha fát a rengeteg,
Szintúgy körülvesz már a fránya,
Fázós öregség engemet.
Baráti fül, mint egykor régen
Nem hallja már, ha peng a lant.
Bús őszi köd borong az égen,
És hullt levél kereng alant.
De mért is bánjam én, hogy ősz lett,
S a vidor nyárnak vége lőn?
Hisz ujjam végre elidőzhet
Rímet kreálva bíbelőn.
Miért is háborogna lelkem?
Nem érte szomorú dolog.
Ha eddig másnak énekeltem,
Most csak magamnak dúdolok.
II.
Jöttem szent daccal, úri gőggel
Győztes útján újfajta szónak,
Az én fénylő, szelíd szivemben
Vad, ősi nóták dáridóznak.
Gyöngyét szép, megdalolt daloknak
Gazdagon szórom, merre lépek,
Mégsem kísér más, hetyke mártírt,
Csak hájas, undok röffenések.
Sok bamba, botfülű parasztnak
Eluntam én már énekelni.
Hej, szájas töpörtyű-legények,
Ki mer velem birokra kelni?
Ki nem remeg meg, hogyha számat
Elhúzom büszkén és nevetve?
S ki bír, habár egy pillanatra,
Nézni én bús, beteg szemembe?
III.
Oly álmos minden, én vagyok csak éber,
most kél a nap, még ásítozva kába,
az őszi reggel illatos kezével
gyöngéden túr a fák arany hajába.
Lágy fénye lassan mind a házaké lesz,
és új reménnyel hinti be a tájat,
te mégis könnyel a szemedben ébredsz,
s a kedv az én szivemről is lebágyad.
Nekünk nem tartogat vigaszt az élet,
nekünk, kik félve-fájva koplalunk,
a reggelek mind egyformán setétek,
s a bús magány egyetlen otthonunk.
És napjaink halk, reszketeg papírok,
és szívünk méla, kókatag virág.
Ne sírj, Annuska, nézd csak, én se sírok.
Nem ér annyit e vén, lyukas világ.
Varró Dániel
Mert szeretlek, Lilla, ezért
Képes Gábor
A legszörnyűbb bombatámadás is csupán
Csacsi tűzijáték nekem
Ha házad ablakából szemlélhetem
Könyökölök feltűrt ingujjban
Cigarettázom pöfékelek
Lenn a padokon öreg pókok ülnek
Figyelik a virágokat
Közelebbről a virágok fölött az eget
A vibráló levegőt
A könnyű hűsítő szárnycsapkodásokat
Odajössz hozzám hátulról megkocogtatod a vállam
Olyan vagyok neked mint egy pohár
Kongok s a szerelem finom jeleket karcolt belém
Letörülgetjük egymást poros régi
Szódásszifonok vagyunk
Vagy néma rádiócsövek
Csücsülünk egymás mellett de mégis
Egyenes derékkal feszesen
Én sóvárogva feléd
Pillantok
Meg nem érinthetlek de bevilágíthatlak
Fényem végigpásztáz
Hőm átcsalja rólad a port ami eltakarja
Karcsú fűtőszáladat
Nem hagyhatod hogy kiégjek
Mert sorba vagyunk kapcsolva
Hát engedd hogy izzon a testem melletted
Rázzuk fel együtt őket
Hisz tudod! rá vagyunk kötve a
Telepre
Képes Gábor
A legszörnyűbb bombatámadás is csupán
Csacsi tűzijáték nekem
Ha házad ablakából szemlélhetem
Könyökölök feltűrt ingujjban
Cigarettázom pöfékelek
Lenn a padokon öreg pókok ülnek
Figyelik a virágokat
Közelebbről a virágok fölött az eget
A vibráló levegőt
A könnyű hűsítő szárnycsapkodásokat
Odajössz hozzám hátulról megkocogtatod a vállam
Olyan vagyok neked mint egy pohár
Kongok s a szerelem finom jeleket karcolt belém
Letörülgetjük egymást poros régi
Szódásszifonok vagyunk
Vagy néma rádiócsövek
Csücsülünk egymás mellett de mégis
Egyenes derékkal feszesen
Én sóvárogva feléd
Pillantok
Meg nem érinthetlek de bevilágíthatlak
Fényem végigpásztáz
Hőm átcsalja rólad a port ami eltakarja
Karcsú fűtőszáladat
Nem hagyhatod hogy kiégjek
Mert sorba vagyunk kapcsolva
Hát engedd hogy izzon a testem melletted
Rázzuk fel együtt őket
Hisz tudod! rá vagyunk kötve a
Telepre
