Versek

mandarina2 · 2008 Március 7

Baranyi Ferenc: Elmentél tőlem.......

Elmentél tőlem kedves,
S én csak hagytam, hogy menj is csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar... - hagyni kell.
Ha megkérdezné tőlem most valaki,
Hogy mit jelentsz nekem,
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagysokára mondanám,
Hogy semmiség...egy múló szerelem.
S nem is vennék észre rajtam,
Hogy könnyes lett mind a két szemem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
Szemed ha rámvenet,
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom megremeg.
Mosolygok majd az utcasarokig,
De aztán ha befordulok,
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha megkérdeznéd most tőlem,
Hogy mit jelentsz nekem,
Azt mondanám....: semmiség, elmúlt szerelem.

zsuzsanna03 · 2008 Május 20

Devecseri Gábor:

Minden, ami van

Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha belehalna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szívünk egy kis szívet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív szívének
és ami nincs, az is.

zsuzsanna03 · 2008 Május 20

John Keats:

UTOLSÓ SZONETT

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

/Fordította:Szabó Lőrinc /

zsuzsanna03 · 2008 Május 27

Garai Gábor:

RÓZSA

Fölszisszentél:

ez a rózsa, ha

porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras
vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis. -

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói ( épp ennyi s eképp)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány s botanikát
igazol, - de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintétikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem
eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd - az életét,
illatát, mely oly illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alkká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Nóra-Flóra · 2008 Május 27

B. Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

zsuzsanna03 · 2008 Május 27

A ZUHANÁS

Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

Zágorec-Csuka Judit

zsuzsanna03 · 2008 Május 27

Komjáthy Aladár

TŰNT SUGARADBAN TÜNDÖKÖLVE...

Tűnt sugaradban tündökölve
feléd nézek még olvatag,
hév ifjuságom. Elfutottál,
mint gyorsfolyású tűzpatak.

Lemenő nap az én napom már,
vörösben ég az alkonyat
az éj előtt, mely eltakarja
semmibe tűnő arcomat.

Nehéz lélekkel vándoroltam
a messze csillagok alatt,
minden évből valami bánat,
valami szépség megmaradt.

Bánat és szépség habverése
között ingott az életem.
Ki voltam én? Mi volt a sorsom? -
tünődve, fájva kérdezem.

Milyen fény marad a nyomomban?
Vagy milyen írígy sivatag
takarja be emlékemet, ha
a sors a földnek visszaad?

A halál és a végtelenség
nyomott, két szörnyű, bús titok,
hittem, hogy megfejthetem őket,
ha ajtót ajtóra nyitok.

Most látom csak, hogy minden évvel
tudatlanságom lett nagyobb,
a kétely dermesztő szelében
vergődöm és csonttá fagyok.

Valaha szép és barátságos
volt a világ, ma idegen;
zűrzavarával, mint nehéz kő
fekszik aléló szívemen.

Amit szerettem, összeomlott,
nem az én korom ez a kor,
a pusztulást hallom a mélyben,
amint zihálva zakatol.

Nóra-Flóra · 2008 Június 4

Benjámin László:

KÖZNAPI DOLGOK IGÉZETE

Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.

Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgallyon,
piros kendőt a fekete hajon.

Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.

Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.

Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét -
a köznapi dolgok igézetét.

Köznapok – csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése – minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.

Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.

Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek...
Minden élet: szolgálat. Ez becses még -
törvényem, sorsommal kötött egyezség.

Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.

Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.

gipsi queen · 2008 Június 5

Az őszinteségről és barátságról

Az őszinteség sokszor fájdalmas,
ha a másik nem érti meg,
szánalmas.
Sokszor jobban esne eltitkolni az érzéseket,
de én ilyen vagyok,
ilyennek születtem,
nem lehet.
Ha nem az igazat mosndom,
mintha áruló lennék.
Elárulnám önmagamat,
nem,elég.
Inkább őszinte leszek,
és szörnyen szenvedek,
s azzal vigasztalom magam,
hogy másoknak segitek.
Hiszen ő is sokat segitett nekem,
tulajdonképpen neki köszönhetem az életem,
Ő mondta,hogy nem hallhatok meg.
Ő az egyetlen akinek talán hiányoznék.
Igaz barát,hát mi kell nekem még?
A fiúk jönnek-mennek,
de a barátok megmaradnak.
Nehéz időkben,
megvédenek,megvigasztalnak.
Igen,a barátok erre vannak.
Ha csalódok,legalább egy barát vigyasztaljon,
ha megtudok egy szörnyüséget,
lesz ki mellettem álljon.
A szerelem múlandó,
az igaz barátság nem az.
S ha késlelkedik a tavasz,
Túlélem.

/ Csirke /

pkathy · 2008 Június 5

A nagybetűs élet, Hinni kell!
Megtanít arra az élet,
hogy van jó és rossz véglet.
Kipróbál a könny és mosoly,
a nagybetűs élet a békével nem rokon.

zsuzsanna03 · 2008 Június 7

OK, a rossz kedvemre

Mozdulatlan, szoborrá dermedt
Fagyos hajnalok,
Ikertestvér képű, monoton járó
Hétköznapok,
Minden hangját ismert, hullámzó
Bús dallamok,
Fekete papírra, korommal írott
Gondolatok,
Hangtalan mozduló, rebegő ajkak
Ejtette szótagok,
Illattalan szirmait önmaga tépő
Holt virágok,
Beteljesült lelket nyomorító
Végzetes átkok,
Szakadt zsebű, hidegbe bujtató
Télikabátok,
Valóság keresztjén pusztuló
Újszülött álmok,
Bajt, bánatot rejtő nyitott szájú
Fekete zsákok,
Kinyújtott kezemnek hátat mutató,
Egykori barátok?
Óriásra nőtt, nyüzsgő partra törő
Gyilkos hullámok,
Meg nem értett versek, bicsakló
Rossz hasonlatok,
Csak tudnám, mért vagytok? Nincs
Szükség rátok!

Írta: janus

zsuzsanna03 · 2008 Június 7

A Hold fényében

A telihold fényében állok
szeplőit kutatja tekintetem,
s talán a válaszra várok,
mit keresek én, idelenn.

Fagyos föld deres füvén
hold ezüstje felragyog,
mint magányos feketeszén,
gyémántok közt ballagok.

Írta: janus

Pufi · 2008 Június 7

kiki

Faludy György<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O

></O

>

ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.<O

></O

>

<O

></O

>
Most, hogy szobámban ér az est setétje<O

></O

>
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje<O

></O

>
s ajkad, melyről az esti fák alól<O

></O

>
először szólt az ének magyarul.<O

></O

>
Arcod mongol emléke rég ködös<O

></O

>
de titkunk itt e földön még közös<O

></O

>
s a te dalod kísér utamra fájón<O

></O

>
messze e tájon.<O

></O

>
<O

></O

>
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm<O

></O

>
sértett gőgömben értőm és kísértőm<O

></O

>
te hangolás barangoló kalandom<O

></O

>
te zengő és borongó hang a lanton<O

></O

>
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom<O

></O

>
és soraimmal sorson túl a síron,<O

></O

>
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:<O

></O

>
mennyei poggyász.<O

></O

>
<O

></O

>
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom<O

></O

>
Népek közt sorom és mindegyik sorom,<O

></O

>
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom<O

></O

>
és a dal a számon, mit kérnek majd számon<O

></O

>
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,<O

></O

>
de Berzsenyivel zeng a mellkasom<O

></O

>
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,<O

></O

>
sem haditörvény.<O

></O

>
<O

></O

>
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,<O

></O

>
de én itt állok az ikes igékkel.<O

></O

>
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:<O

></O

>
a hangutánzó szók utánam szállnak,<O

></O

>
mint sustorgó füzesbe font utak<O

></O

>
felett alkonykor krugató ludak<O

></O

>
s minden szavamban százszor látom orcád,<O

></O

>
bús Magyarország.<O

></O

>
<O

></O

>
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek<O

></O

>
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.<O

></O

>
Ős szók: a szemhatárról századok<O

></O

>
ködéből még derengő nádasok,<O

></O

>
gyepűs vápákon elhullt katonák,<O

></O

>
ti bíbicek, bölények, battonyák.<O

></O

>
miket vadásztak vén csillyehajókról<O

></O

>
s lápos aszókon.<O

></O

>
<O

></O

>
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,<O

></O

>
mély hangok: alkony violasötétje,<O

></O

>
káromlások veszelytő vadona,<O

></O

>
mondatszerkesztés pogány pagonya,<O

></O

>
kötőszók: sok-sok illanó fodor,<O

></O

>
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor<O

></O

>
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép<O

></O

>
búzavirágkék.<O

></O

>
<O

></O

>
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,<O

></O

>
karók, keresztek és bitófák árnya.<O

></O

>
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,<O

></O

>
Busák, buják, burjánzók és garázdák,<O

></O

>
S ti, mellérendelt, kurta mondatok<O

></O

>
mint paprika, ha füzérben vereslőn<O

></O

>
lóg az ereszről.<O

></O

>
<O

></O

>
Ragok: szegények szurtos csecsemői,<O

></O

>
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.<O

></O

>
És E-betűk serege: fekete<O

></O

>
mezőn zsellérek koldus menete.<O

></O

>
s ti kongó-bongó helyhatározók,<O

></O

>
kukoricásban jó irányt hozók,<O

></O

>
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó<O

></O

>
könnyű harangszó.<O

></O

>
<O

></O

>
Jelentőmód. Az aszály mindörökre<O

></O

>
ráült a magyar, repedt rögökre.<O

></O

>
Magánhanzó illeszkedés! Kaján<O

></O

>
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?<O

></O

>
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada<O

></O

>
robotja tört paraszt alázata,<O

></O

>
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra<O

></O

>
messze mutatna?<O

></O

>
<O

></O

>
És fönevek, ti szikárak és szépek<O

></O

>
ti birtokos ragokkal úri népek,<O

></O

>
országvesztők, önteltek és hitványak<O

></O

>
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,<O

></O

>
megölt, vagy messze bujdosó fiak,<O

></O

>
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,<O

></O

>
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal<O

></O

>
és a hazánkkal?<O

></O

>
<O

></O

>
Parasztok nyelve, nem urak latinja<O

></O

>
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,<O

></O

>
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,<O

></O

>
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-<O

></O

>
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?<O

></O

>
Arcunkat rejtő Veronika-kendő<O

></O

>
és a jövendő.<O

></O

>
<O

></O

>
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk<O

></O

>
és forró, mint forrongó szellemünk.<O

></O

>
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,<O

></O

>
Közös jövő és felzengő ítélet,<O

></O

>
nem hűs palackok tiszta ó-bora,<O

></O

>
nem billentyűre járó zongora,<O

></O

>
de erjedő mustkönnyeinkben úszó<O

></O

>
tárogatószó.<O

></O

>
<O

></O

>
(Párizs, 1940 május)

zsuzsanna03 · 2008 Június 8

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>Egy eldobott rózsaszál
Előttem,
Rózsaszál,
Csendesen,
Sírdogál:

"Letéptek,
Végem már,
Két lábbal,
Léptek rám.

Lerogytam,
A földre,
Eltűnök,
Örökre.

Ne menj el,
Mellettem,
Különben,
Elvesztem."

Hol van az igazság,
Hol van a boldogság,
Mondd!
Mért ilyen az ember?

Helyette hazugság,
Ezernyi hamisság,
Tudd!
Ilyen élet nem kell!

"Jó volna,
Felállni,
Álmaim,
Meglátni.

Nap fényét
Csodálni,
Szerelmet,
Találni.

E helyett,
Hazudtak,
Álmaim,
Becsaptak.

Szeretőm,
Eldobott,
Két lábbal,
Taposott."

Hol van az igazság,
Hol van a boldogság,
Mondd!
Vajon hova tűnt el?

Helyette hazugság,
Ezernyi hamisság,
Tudd!
Kegyetlen az ember!

Vigyázva,
Felveszem,
Szívemhez,
Emelem.

Könnyekkel,
Öntözöm,
Azt súgja:
"Köszönöm!

Kicsit még
Itt leszek,
Aztán majd,
Elmegyek.

Emléked,
Elteszem,
Soha sem,
Feledem!"

Hol van az igazság,
Hol van a boldogság,
Mondd!
Vajon hova tűnt el?

Helyette hazugság,
Ezernyi hamisság,
Tudd!
Kegyetlen az ember!

Tavasz jött,
Tél után,
Elment egy,
Délután.
Jó volna,
Megfogni,
Szorosan,
Ölelni.

Hallgatnám,
Énekét,
Bámulnám,
Kék szemét.

Hol van az igazság,
Hol van a boldogság,
Mondd!
Mért ilyen az ember?

Helyette hazugság,
Ezernyi hamisság,
Tudd!
Ilyen élet nem kell!

E dallal,
Visszajár,
Valahol,
Vár még tán. </TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Szabó Balázs
</TD></TR></TBODY></TABLE>

memi59 · 2008 Június 8

Petőfi Sándor
Erdélyben
Barangol és zúg, zúg az őszi szél.
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,
Mint nősirást az égiháború.
Egy nemzet és két ország hallja meg,
Mi bennem eddig titkon forra csak,
S amit keblemből mostan kiröpítek,
Mint a volkán az égő köveket.
Az forra bennem, az fájt énnekem,
Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy
E kétországos nemzet a magyar!
Ez tette lelkem pusztává, a bánat
Pusztájává, hol egy tigris lakik:
A vérszemű, a lángszemű harag.
Oh e vadállat hányszor verte el
Magányos éjim csendét, amidőn
Besüvöltötte puszta lelkemet! -
Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,
Hogy szétrepesszük a szent levelet,
Mit diadalmas őseink írának,
Szivök vérébe mártván kardjokat?
Kettészakadtunk, és a szép levélből
Rongyok levének, miket elsodort
És sárba dobott a századok viharja.
Lábbal tiportak bennünket. Könyűket
És jajkiáltást küldöttünk az égbe,
De panaszunkat az be nem fogadta.
A rabszolgákat nem hallgatja az meg,
Mert aki jármot hágy nyakába tenni.
Méltó reá, hogy azt hurcolja is,
Míg össze nem dől a korbács alatt.
Tartottunk volna össze: a világ most
Tudná hirünket, nem volnánk kizárva
A templomból, hol a nagy nemzeteknek
A tisztelet tömjénét égetik.
Tartottunk volna össze, nem törölnénk
Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,
Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel
Történetünknek sötét lapjait.
A porszemet, mely csak magában áll,
Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;
De hogyha összeolvad, összenő, ha
A porszemekből szikla alakúl:
A fergeteg sem ingathatja meg!
Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,
Amit mondtam, nem új, de szent igaz.
Az események romboló szele
Nem fú jelenleg, és a porszemek
Nyugton hevernek biztos helyökön;
De ha föltámad a szél, mielőtt
Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre
A nagy világnak minden részibe,
És soha többé meg nem leljük egymást.
Iparkodjunk. A század viselős,
Születni fognak nagyszerű napok,
Élet-halálnak vészes napjai.
Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen
Az eljövendő óriásokat.
Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,
Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!
Ki legelőször nyujtja ki kezét,
Azé legyen a hála s a dicsőség;
S ki elfogadni azt vonakodik?
Annak porára szálljon minden átok,
Melyet sirunkra majd virág helyett
Ültetni fognak maradékaink,
Kiket örökre megnyomoritánk!

Koltó, 1846. október 26.

zsuzsanna03 · 2008 Június 9

Megmérettél

Megmérettem, megmérettél, magammal
Meghasonlott, önigazolt szavakkal
Választ kértem, válaszoltam. Úgy volt, jó
Választ adtál, válaszod az utolsó
Kérdésig bűntelen, mint vádlott padján.
Valami bűnt, valami jót hamarján
Megkövetek ellened, beléd, tűzök
Kapcsommal magunkba, nemlétbe, tűnök
Előtted, előttem egymásnak látszó
Megméretés után-előtti zárszó
Kívánatos egységed egységembe
Olvad az érzésbe, kérdésbe egybe.
Megértettem, megérttettél magammal
Meghasonlott önigazolatlannal.

Írta: Phille_Viö

gipsi queen · 2008 Június 9

Ady Endre: Láttalak...

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
»Édesem, szeretlek!«

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.

Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: »Szeretlek!«

Nóra-Flóra · 2008 Június 9

Nagyon szép a versed kis Phille Viö,köszönöm, hogy beírtad a topikomba, és köszönöm a többi nagyszerű költőnek is a gyönyörű verseket.
Nekem csodálatos perceket szereztetek és gondolom mindenkinek, aki olvasta őket.

Sajtkukac · 2008 Június 9

A temetőben ahol nagypapám van eltemetve egy kis síron a következő vers áll. Mindig megnézem és elérzékenyülök, mert annyira szép:

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák,csillagok,állatok és kövek
szeressétek a gyerekeimet.
Ha messze voltak tőlem,azalatt
eddig is rájuk bíztam sorsukat.

Én hozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket ha meghalok.
Tél,tavasz,nyár,folyók és ligetek,
szeressétek a gyerekeimet.

Te homokos,köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem szél az arcukat
fű,kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel alma fa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd,melengesd, te is drága nap,
csempészd szemükbe titkos aranyad.
S ti mint élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz rájuk hatalmas világ.
Az ember gonosz benne nem bízom,
De tűz,víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon hozzátok fordulok,
tűz,víz, ég, s föld leszek, ha meghalok:
Tűz,víz, ég, és föld s minden istenek:
szeressétek akiket szeretek!

zsuzsanna03 · 2008 Június 10

[FONT=book antiqua,palatino]Tornay András[/FONT]

[FONT=book antiqua,palatino]Harmóniába rejtett szépség
Csonkaságba zsúfolt épség
Hajnalban megbújó sötétség
Fájdalomba préselt könyörgés
Felkiáltok. Halljátok meg.
Itt vagyok. Csodaként. Hangtalanul.
Érintésért, megértésért
Ölelésért, gyertyafényért
Kúszva, könyörögve
A nagy keretre könyökölve
Golgotákon megfeszítve
Sziklákat elgördítve
Meghalva és megszületve.[/FONT]

Versek

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák