Kommoan mondom, Drágáim, ehhez a tudományos szemszögből is oly' alaposan alátámasztott, és több nézőpontból is kellőképpen körüljárt gólya sztorihoz... hát nekem - személy szerint - még fel kell nőnöm...Én eddig aszittem...
No, hogy saját sejtésemet némileg alátámasszam, mintegy cáfolandó a gólya mesét, íme egy kis történet, melyből kiderül... maga a igazság...(méghogy gólya...
Az elbeszélés Poggio Bracciolini tollából származik... <o></o>
<o></o>
"Első történet: egy gaetabeli szegény hajósról<o></o>
<o></o>
A kevésbé tehetős gaetabeliek jobbára a hajózásból élnek. Egy közülük való, meglehetősen szegény hajós, amikor haszonszerzés céljából sokféle helyre hajózott, otthon hagyta fiatalka feleségét és nyomorúságos ingóságait, ám öt esztendő multával hazatért. A hajóról azon nyomban felesége látására sietett, aki férje ily kései visszatértét már reménytelennek tartva mással adta össze magát.
<o></o>
Amikor hazaért és belépett, elámult, hogy egykor düledező háza ragyogóan fel van újítva, s kérdezgette az asszonyt, miképpen lehet, hogy a rozoga viskóból ilyen remek lakás lett. A feleség azonnal válaszolt: azt állította, hogy mindez isten jóságának köszönhető, aki senkiről nem feledkezik meg. „Áldassék az Úr, amiért jótéteményeiben ily kegyes volt hozzánk!” – mondta a férj.
<o></o>
Miután körülnézett, észrevette, hogy a hálószobában egy díszesebb ágy van, ragyogó bútorok, amilyeneket az asszony saját erejéből aligha szerezhetett volna. A feleség a szerzeményt illetően ismét isten jóságára hivatkozott, a férj pedig ismét hálát adott az Úrnak, amiért ilyen bőkezű volt hozzájuk.
<o></o>
S ez így ment tovább, amint csak a férj valami újat vagy szokatlant vett észre, a feleség rögvest azt szajkózta, hogy az a jóisten ajándéka, a férj pedig nem győzte csodálni az isteni gondviselés mértéktelenségét. <o></o>
Ekkor betoppant egy aranyos, négyéves forma fiúcska, aki, mint ahogy az a gyermekek szokása, az anyjával kezdett incselkedni.
Amikor a férj megkérdezte, kié a gyerek, a nő azt mondta, hogy az övé. Az ámuló férj kérdésére, mely azt firtatta, hogyan foganhatott meg a gyerek az ő távollétében, az asszony megint isten bőkezűségével hozakodott elő.
<o></o>
A férj, aki már méltatlankodni kezdett, hogy az isteni kegy még a gyermeknemzésre is kiterjed, így szólt:<o></o>
„Mérhetetlen hálát adok az Úrnak, aki éjjel-nappal a mi gondjainkon töri a fejét!” Az Úr mintha kissé eltúlozta volna a dolgot, gondolta emberünk, hogy távollétében még a gyermeknemzésbe is besegített."
<o></o>
[FONT="]<o>
</o>[/FONT]
Kedves Mónika!
Ez a történet nagyon meggyőző
, még én is értem, bár más természetű mesékkel foglalkozom. A szintézis hive vagyok egyébként,meg annak is, hogy különböző szinteken különböző tézisek érvényesek. Ezért elismerem a földi úr mellőzhetetlen fontosságát, és kézzelfogható elsőbbségét ebben az esetben, de figyelek az Urak Urára is, bár néha már olyan gyanusitásoknak van kitéve, hogy külön munka meglátni mindemögött a lényeget (Ejj, ez a fiatalasszony! Arról nem is beszélve, hogy mint fentebb olvastam vizsgatétel is lett belőle, vagyis "agyonütik" néhány meghatározással.Engem meg éppen a dolgok élete érdekelne!)kiss Csillagvirág
