Versek, idézetek...
- Téma inditó Sz.Szonja
- Kezdés dátuma
Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.
Rab Imre: Keresel te még …!
<O
></O>
Keresel te még repedt tükörbe<O></O>
füstös ábrák között engem,<O></O>
s áthajolsz keserű vizek fölött<O></O>
is! – Én hiába meredtem.<O></O>
Elhiszed még öklöd harapdálva<O></O>
hogy értem a harang szavát,<O></O>
s túl-énekled szemedben virággal<O></O>
bronzba zárt dalát.<O></O>
Futsz te még őrült szelekkel szembe<O></O>
hogy tenyered élével takard<O></O>
a hitet, amit ketten akartunk.<O></O>
Majd egyedül kell, hogy akard.<O></O>
Akarod is. Lázra feszít minden.,<O></O>
s a fellázadt belső-világ<O></O>
liliomra térdepeltet, - s akkor<O></O>
elhiszem misztériumát.<O></O>
<O
></O>Keresel te még repedt tükörbe<O
></O>füstös ábrák között engem,<O
></O>s áthajolsz keserű vizek fölött<O
></O>is! – Én hiába meredtem.<O
></O>Elhiszed még öklöd harapdálva<O
></O>hogy értem a harang szavát,<O
></O>s túl-énekled szemedben virággal<O
></O>bronzba zárt dalát.<O
></O>Futsz te még őrült szelekkel szembe<O
></O>hogy tenyered élével takard<O
></O>a hitet, amit ketten akartunk.<O
></O>Majd egyedül kell, hogy akard.<O
></O>Akarod is. Lázra feszít minden.,<O
></O>s a fellázadt belső-világ<O
></O>liliomra térdepeltet, - s akkor<O
></O>elhiszem misztériumát.<O
></O>
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
Tudod, hogy nincs bocsánat
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalízisben.
Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
József Attila 1937. júl. - aug.
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
Tudod, hogy nincs bocsánat
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalízisben.
Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
József Attila 1937. júl. - aug.
Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalízisben.
Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
József Attila 1937. júl. - aug.
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalízisben.
Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
József Attila 1937. júl. - aug.
Gyurkovics Tibor
Minden levél
Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.
A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.
Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.
Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,
hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,
neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,
ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület
láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk…
Ady Endre - Elválunk II
[FONT=Times New Roman, Times]Gondolkozom úgy néha, éjszakákon:
Ami történt, egy kész modern regény.
A hősnő már régen túl van az álmon,
A hős pedig - tán nem is hős szegény.
S miként az öreg Dumas rég megírta:
Kaméliára pénz is kell elég,
Szükség volt a Deus ex machinára
S megjött a Mentor, gazdag és derék. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times]Enyém aztán a regény többi része,
A tragikum komikummal vegyes...
De ez már csak egy balga szív regénye,
Foglalkozni evvel nem érdemes.
A mámorban akartam elfeledni
Egy mámoros, bolondos, bús regét -
Ugy-e, jó tárgy vón' egy modern regénynek?
Perverzitás, mi lenne más egyéb?!... [/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times]Gondolkozom úgy néha, éjszakákon:
Ami történt, egy kész modern regény.
A hősnő már régen túl van az álmon,
A hős pedig - tán nem is hős szegény.
S miként az öreg Dumas rég megírta:
Kaméliára pénz is kell elég,
Szükség volt a Deus ex machinára
S megjött a Mentor, gazdag és derék. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times]Enyém aztán a regény többi része,
A tragikum komikummal vegyes...
De ez már csak egy balga szív regénye,
Foglalkozni evvel nem érdemes.
A mámorban akartam elfeledni
Egy mámoros, bolondos, bús regét -
Ugy-e, jó tárgy vón' egy modern regénynek?
Perverzitás, mi lenne más egyéb?!... [/FONT]
“Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat."
(Ismeretlen szerző)
(Ismeretlen szerző)
Cirkusz
Meddig s miben hiszel, bolond?
Az életünk cirkuszporond:
áll a világ szemesnek és
tiéd a gúny, a kétkedés.
Állhatsz kézujjra súly alatt,
rajtad a nép csupán mulat,
orrodon tűzgolyó pörög,
s a massza-tömeg jót röhög.
Hiába fűrészelnek el,
vízen hiába lépkedel,
lenghetsz a trapézon vakon,
táncolsz erős, vad lovakon
s közben tündér-sípon játszol -
mégis csak bohócnak látszol,
mert annak mutat a sipka.
(Pedig belül ragyog titka...)
Látszatból ítél a tömeg,
félnótád nem érinti meg -
Ha előlép, ki kést dobál,
ugorj elé: tán eltalál...
Akkor tiéd lesz röpke csend,
emléked még a gongra leng,
körötted még a perc bolyong...
s a nép már büfénél tolong -
No lásd, bolondom, így megy ez.
Ne félj, az Isten megjegyez.
Lángod óvd, könnyen ellobog!
S mit ér a szív, ha nem dobog?...
Sanzsan
http://www.poet.hu/vers/27347
Meddig s miben hiszel, bolond?
Az életünk cirkuszporond:
áll a világ szemesnek és
tiéd a gúny, a kétkedés.
Állhatsz kézujjra súly alatt,
rajtad a nép csupán mulat,
orrodon tűzgolyó pörög,
s a massza-tömeg jót röhög.
Hiába fűrészelnek el,
vízen hiába lépkedel,
lenghetsz a trapézon vakon,
táncolsz erős, vad lovakon
s közben tündér-sípon játszol -
mégis csak bohócnak látszol,
mert annak mutat a sipka.
(Pedig belül ragyog titka...)
Látszatból ítél a tömeg,
félnótád nem érinti meg -
Ha előlép, ki kést dobál,
ugorj elé: tán eltalál...
Akkor tiéd lesz röpke csend,
emléked még a gongra leng,
körötted még a perc bolyong...
s a nép már büfénél tolong -
No lásd, bolondom, így megy ez.
Ne félj, az Isten megjegyez.
Lángod óvd, könnyen ellobog!
S mit ér a szív, ha nem dobog?...
Sanzsan
http://www.poet.hu/vers/27347
Pablo Neruda : 14. vers
(Húsz szerelmes vers és egy reménytelen ének)
Nap mint nap világok fényével játszol.
Virágok szirmán érkezel és víz színén.
Több vagy nekem, mint e fehér bimbó,
mit folyvást a tenyeremben hordozok én.
Senkire sem hasonlítsz mióta szeretlek téged.
Hadd feszítem tested illatos virágú sárga mezőre!
Ki írja fel neved déli csillagokra hamvadó betűkkel?
Ó, hadd emlékezzek, milyen voltál akkor, a még nem létezőre!
A szél támad hirtelen vonítva s zárt ablakom verdesi.
Halak komor árnyaival teli háló az égbolt.
S itt dúl minden szeleknek háborúja, minden szeleknek.
Az eső cseppjeit vetkezi.
Madarak menekülnek.
A szél. A szél.
Én csak az emberrel tudok szembeszegülni.
Sötét levelek örvényét kavarja a vihar,
s hajórajt oldoz az égen, mit őrzött a tegnapi éj.
Te itt vagy. Ó nem, te nem menekülsz.
Végső kiáltásoddal is nekem felelnél.
Bújj mellém, mintha csak félnél!
Mégis, egy-egy különös árnyék szemeidre vetődött olykor.
Most, most is, kedvesem, hozod nekem bodzafa ágát,
s kebled rügytől illatos.
S míg a bús szél vágtában pillangókat öldös
én szeretlek téged, és e mámor szilvaédes ajkaidba kapdos.
Mily fájdalmas lehetett, hogy megszokj engem,
lelkemet e vad-magányost; nevemet, mit mindenki fél.
Hányszor láttuk az Esthajnalt kigyúlni pillantásunk csókjai tüzében,
amint hűs legyezőként homlokunkra simulva az alkony újra kél.
Szavaim hulltak rád szemerkélőn-simogatva.
Régóta imádtam tested, e fénytől gyöngyözőt.
S hogy a világot teremted, még azt is hiszem.
Friss termést gyűjtök, vidám hegyi csokrokat szedek,
erdei csókokkal teli kosarat, s mind elibéd viszem.
Azt szeretném tenni veled,
mit cseresznyével a tavasz, ha közelít.
(Húsz szerelmes vers és egy reménytelen ének)
Nap mint nap világok fényével játszol.
Virágok szirmán érkezel és víz színén.
Több vagy nekem, mint e fehér bimbó,
mit folyvást a tenyeremben hordozok én.
Senkire sem hasonlítsz mióta szeretlek téged.
Hadd feszítem tested illatos virágú sárga mezőre!
Ki írja fel neved déli csillagokra hamvadó betűkkel?
Ó, hadd emlékezzek, milyen voltál akkor, a még nem létezőre!
A szél támad hirtelen vonítva s zárt ablakom verdesi.
Halak komor árnyaival teli háló az égbolt.
S itt dúl minden szeleknek háborúja, minden szeleknek.
Az eső cseppjeit vetkezi.
Madarak menekülnek.
A szél. A szél.
Én csak az emberrel tudok szembeszegülni.
Sötét levelek örvényét kavarja a vihar,
s hajórajt oldoz az égen, mit őrzött a tegnapi éj.
Te itt vagy. Ó nem, te nem menekülsz.
Végső kiáltásoddal is nekem felelnél.
Bújj mellém, mintha csak félnél!
Mégis, egy-egy különös árnyék szemeidre vetődött olykor.
Most, most is, kedvesem, hozod nekem bodzafa ágát,
s kebled rügytől illatos.
S míg a bús szél vágtában pillangókat öldös
én szeretlek téged, és e mámor szilvaédes ajkaidba kapdos.
Mily fájdalmas lehetett, hogy megszokj engem,
lelkemet e vad-magányost; nevemet, mit mindenki fél.
Hányszor láttuk az Esthajnalt kigyúlni pillantásunk csókjai tüzében,
amint hűs legyezőként homlokunkra simulva az alkony újra kél.
Szavaim hulltak rád szemerkélőn-simogatva.
Régóta imádtam tested, e fénytől gyöngyözőt.
S hogy a világot teremted, még azt is hiszem.
Friss termést gyűjtök, vidám hegyi csokrokat szedek,
erdei csókokkal teli kosarat, s mind elibéd viszem.
Azt szeretném tenni veled,
mit cseresznyével a tavasz, ha közelít.
Szeitz jános
Ami köröttem szép…
Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.
Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.
Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség része ként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.
Ami köröttem szép…
Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.
Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.
Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség része ként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.
"Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz.
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen.
Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.
A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod.
Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni?
– Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta?
Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?
Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik.
A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni.
Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta."
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen.
Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.
A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod.
Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni?
– Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta?
Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?
Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik.
A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni.
Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta."
Sárhelyi Erika
Ritmuszavar
Ha lehetne, keresnék benned egy békés zugot,
valami csöndes, félhomályba fúlt helyen,
esetleg mindjárt ott fent, a bal bordaív alatt,
hogy a szívedhez is elég közel legyen.
Aztán csak ülnék odabent némán, moccanatlan,
hallgatnám, ahogy tompán zúgnak a vérkörök.
S ha végre összeérne bennünk a régi ritmus,
tán meg is halnék két lélegzeted között.
Ritmuszavar
Ha lehetne, keresnék benned egy békés zugot,
valami csöndes, félhomályba fúlt helyen,
esetleg mindjárt ott fent, a bal bordaív alatt,
hogy a szívedhez is elég közel legyen.
Aztán csak ülnék odabent némán, moccanatlan,
hallgatnám, ahogy tompán zúgnak a vérkörök.
S ha végre összeérne bennünk a régi ritmus,
tán meg is halnék két lélegzeted között.
Sárhelyi Erika
Elmondanám
elmondanám, amit érzek
elmondanám, mert nem látsz a szívembe
elmondanám, ha elhinnéd
de csak ülsz a semmibe meredve
talán ha bordáim közül
kiemelném, s két kezedbe
tenném lüktető életem
észrevennéd, mennyi benne
a magam emésztő félelem
hétköznapokba fúlt érzéseink
közt tűnik a szenvedély
túl messzi a magas és
veszélyes a meredély
pedig bejárnám veled a
távoli szirteket, s a pokol tüze
se égetne jobban, mint a félsz
hogy a szerelem elvész
s nem marad más életünk romjain
csak néhány üszkösödött emlék
de én még égni akarok
lobogó fáklya lennék
két kezed között
mit tegyek, ha belőled a vágy
messzire költözött
félek, elrabol egyszer tőled
egy szépnek tűnő szerelem
ne hagyd, ne engedd
fogd erősen a két kezem
elmondanám, ha hagynád
elmondanám, ha értenéd
még feléd nyúlok, kedves
most még csak tefeléd
http://estiskola.hu/uploads/0902/taboranita090227_7.jpg
Elmondanám
elmondanám, amit érzek
elmondanám, mert nem látsz a szívembe
elmondanám, ha elhinnéd
de csak ülsz a semmibe meredve
talán ha bordáim közül
kiemelném, s két kezedbe
tenném lüktető életem
észrevennéd, mennyi benne
a magam emésztő félelem
hétköznapokba fúlt érzéseink
közt tűnik a szenvedély
túl messzi a magas és
veszélyes a meredély
pedig bejárnám veled a
távoli szirteket, s a pokol tüze
se égetne jobban, mint a félsz
hogy a szerelem elvész
s nem marad más életünk romjain
csak néhány üszkösödött emlék
de én még égni akarok
lobogó fáklya lennék
két kezed között
mit tegyek, ha belőled a vágy
messzire költözött
félek, elrabol egyszer tőled
egy szépnek tűnő szerelem
ne hagyd, ne engedd
fogd erősen a két kezem
elmondanám, ha hagynád
elmondanám, ha értenéd
még feléd nyúlok, kedves
most még csak tefeléd
http://estiskola.hu/uploads/0902/taboranita090227_7.jpg
AMIKOR...
Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, -
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében......
http://ismeret.virtus.hu/user_gfx/20090501/tn_aid6929_200905010 51422_731.jpeg
Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, -
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében......
http://ismeret.virtus.hu/user_gfx/20090501/tn_aid6929_200905010 51422_731.jpeg
Tóth Árpád
ŐSZI KÉRDÉS
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy , lassú szekerek ballagnak haza , messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simul, s bús kezeidet nyalta?
http://static.panoramio.com/photos/original/24871339.jpg
ŐSZI KÉRDÉS
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy , lassú szekerek ballagnak haza , messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simul, s bús kezeidet nyalta?
http://static.panoramio.com/photos/original/24871339.jpg
Pablo Neruda - Az én szívemnek...
Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.
Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.
Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.
Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.
[ Somlyó György fordítása ]
http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=201179
Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.
Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.
Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.
Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.
[ Somlyó György fordítása ]
http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=201179
Bonifert Ádám: Ha hozzám jössz
Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.
Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.
Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.
http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=189739
Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.
Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.
Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.
http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=189739
