Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők
- Thread starter platon
- Start date
Orgona ága sok kicsi szirommal, barackfa virága száz apró titokkal, ünnepel a lelkem színarany ruhában, szótlan szól a szívem friss hajnalsugárban. Kósza szél dúdolja anyukám nevét, fák lombja szórja szét drága szeretetét. Üzenem a réttel, fákkal, kismadárral, senki sem érhet fel az én jó anyámmal!
x
Szőnyi Zoltán: Orgona ága
Orgona ága, barackfa virága/Öltözzetek új ruhába/, anyák napja hajnalára,/illatosan!// Zúgja az erdő, /susogja a szellő,/üzenik az ágak, lombok,/légy Te mindig nagyon boldog,/Édesanyám!
x
Szőnyi Zoltán: Orgona ága
Orgona ága, barackfa virága/Öltözzetek új ruhába/, anyák napja hajnalára,/illatosan!// Zúgja az erdő, /susogja a szellő,/üzenik az ágak, lombok,/légy Te mindig nagyon boldog,/Édesanyám!
Sík Sándo: Nagymama
Ott látom ülni csipkés ablakában./ Édes sült alma-illat lengi át. /A kályháról a tiszta kis szobát./Táncol kezén öt karcsú tű vidáman./ Nagy ókulája kifelé tekint ű,/Mert a kertajtó csattan odakint:/ S nekipirulva hógolyó-csatában,/(Lármás kutyuskák, egy a más nyomában),/ Jönnek a lesett unokák.
Ott látom ülni csipkés ablakában./ Édes sült alma-illat lengi át. /A kályháról a tiszta kis szobát./Táncol kezén öt karcsú tű vidáman./ Nagy ókulája kifelé tekint ű,/Mert a kertajtó csattan odakint:/ S nekipirulva hógolyó-csatában,/(Lármás kutyuskák, egy a más nyomában),/ Jönnek a lesett unokák.
Jancsik Pál: Nagymamámhoz
Óvodába ki kísér el,/délben is ki visz haza?/Ki öltöztet, ki vetkőztet?/Bizony ő, a nagymama.// Este altat,míg ajkán/csillog mesék bűvszava./Még az álmaim is őrzi/ a jóságos nagymama. // Szeretetét, törődését,/megköszönném neki ma/élj sokáig egészségben/édes, drága nagymama!
Óvodába ki kísér el,/délben is ki visz haza?/Ki öltöztet, ki vetkőztet?/Bizony ő, a nagymama.// Este altat,míg ajkán/csillog mesék bűvszava./Még az álmaim is őrzi/ a jóságos nagymama. // Szeretetét, törődését,/megköszönném neki ma/élj sokáig egészségben/édes, drága nagymama!
Osvát Erzsébet? Öntözgetem
Öntözgetem rózsafámat,/De nem is hiába,/Anyák napja ünnepére,/Kihajt minden ága.//Nyílik kelyhe rózsaszálnak,/Úgy tűzöm a kebelére/Az édes anyámnak.//Kis madárka szólj az ágon,/Gyönyörűen, szépen,/Ne legyen ma bánat az én/Jó anyám szívében.
Öntözgetem rózsafámat,/De nem is hiába,/Anyák napja ünnepére,/Kihajt minden ága.//Nyílik kelyhe rózsaszálnak,/Úgy tűzöm a kebelére/Az édes anyámnak.//Kis madárka szólj az ágon,/Gyönyörűen, szépen,/Ne legyen ma bánat az én/Jó anyám szívében.
Babay József: A szó
Örökkön áldom ezt a szót/ Csak pár betű. És oly selymes puha.../ Álmot takar és megáldott valót,/S fehér, mint frissen fejtett mandula./ És minden lélek áldva tiszteli,/ Nagy ünneplő a szép szavak között./ Hisz' Jézus is áldón ejtette ki.../ Vasárnap-szó. Selyembe öltözött.../ Szent menedék és csupa szenvedés,/ Könny, hit, remény, falat, fehér kenyér.../Örökkön sok és örökkön kevés./ Engesztelés, ha bűnben tetten ér.../ Segítő zálog mankó, csók, virág:/ Meghalnék, hogyha őt nem hallanám.../Egyetlen szó és végtelen világ./ Öt kis betű egy ékkel... ím: Anyám.
Örökkön áldom ezt a szót/ Csak pár betű. És oly selymes puha.../ Álmot takar és megáldott valót,/S fehér, mint frissen fejtett mandula./ És minden lélek áldva tiszteli,/ Nagy ünneplő a szép szavak között./ Hisz' Jézus is áldón ejtette ki.../ Vasárnap-szó. Selyembe öltözött.../ Szent menedék és csupa szenvedés,/ Könny, hit, remény, falat, fehér kenyér.../Örökkön sok és örökkön kevés./ Engesztelés, ha bűnben tetten ér.../ Segítő zálog mankó, csók, virág:/ Meghalnék, hogyha őt nem hallanám.../Egyetlen szó és végtelen világ./ Öt kis betű egy ékkel... ím: Anyám.
Örömömben, bánatomban/mindig velem voltál,/mikor beteg voltam,/gondosan ápoltál.//Hogyha szükségem volt,/adtál jó tanácsot,/mikor ünnepünk volt,/sütöttél kalácsot.//És most eléd állok,/a szemedbe nézek,/ megfogom kezedet,/megölellek Téged.//Kedves jó nagymamám,/köszönök mindent néked!
Örömünnep ez a nap, virágszirmot bont a nap,/akácvirág, tulipán,/téged köszönt anyukám.//Szól a kakukk, a rigó:/-Édesanyánk szíve jó!/Fülemüle fenn a fán,/néked dalol anyukám.//Én az édes életet/köszönöm ma Teneked./Régi emlék simogat,/puha pólya, patyolat.(dal)
Pákolitz István? Szeresd édesanyádat
Ő az, aki halkan/Bölcsőd fölé hajol,/Ő az, aki neked/Altató dalt dalol./Megmosdat, megfürdet /Megfésül szépen,/Tündér mesét mond/Lágy téli estéken./Amikor beteg vagy/Ő az, aki ápol,/Két szemében mennyi/Aggódás, gond lángol./Ő az, aki mindig/Imádkozik érted/Nincs, óh nincs határa/Nagy szeretetének./Tele van a lelke/Érted égő fénnyel,/Ne bántsd meg őt soha/ Engedetlenséggel.
Ő az, aki halkan/Bölcsőd fölé hajol,/Ő az, aki neked/Altató dalt dalol./Megmosdat, megfürdet /Megfésül szépen,/Tündér mesét mond/Lágy téli estéken./Amikor beteg vagy/Ő az, aki ápol,/Két szemében mennyi/Aggódás, gond lángol./Ő az, aki mindig/Imádkozik érted/Nincs, óh nincs határa/Nagy szeretetének./Tele van a lelke/Érted égő fénnyel,/Ne bántsd meg őt soha/ Engedetlenséggel.
Pajtás ! Tudod-e, mit jelent az a szó, hogy: Anyám? /Mint magányos bokor, melyet a szél tépáz,/Olyan lenne éltünk Őnélküle, árván./Vésd be a szavakat,mely az égből kiállt/Szeresd,nagyon szeresd Édesanyád!/Csókold meg két kezét, s ígérd, hogy ezentúl/Engedelmes gyermek leszel majd, pajtikám./ Anyád csak jót akar,fogadd meg tanácsát,/Szépítsd meg élete sok nehéz óráját!/Vésd be a szavakat,mely az égből kiállt:/Szeresd , nagyon szeresd drága Édesanyád!
!
!
Donkó László: Nóri
Pici még a Nóri,/Mint a kisded, annyi,/Soká tud anyuhoz/ Pusziért szaladni…/De már rámosolyog/ Tudatlan, a drága,/ Anya simogató,/ Madár-kezét várja./Rárebbenjen végre,/Meg is simogassa,/ Boldogan kalimpál,/ Vígan fordul hasra./Anyu segít neki,/ Sokat-jókat játsszon,/ Ha felcseperedik,/ Megköszöni százszor!
Pici még a Nóri,/Mint a kisded, annyi,/Soká tud anyuhoz/ Pusziért szaladni…/De már rámosolyog/ Tudatlan, a drága,/ Anya simogató,/ Madár-kezét várja./Rárebbenjen végre,/Meg is simogassa,/ Boldogan kalimpál,/ Vígan fordul hasra./Anyu segít neki,/ Sokat-jókat játsszon,/ Ha felcseperedik,/ Megköszöni százszor!
Balogh Béla: Áhítat
Pihés bárkák hamvas bársonya/ Az én anyám szürkülő haja./ Fáradt selyem két kedves szeme / Sok rossz gondot álmodott vele.//Hangja ezüst hangú hegedű,/ Megkopott már, mégis remekmű.
/ Ó, s a puha, meleg kezedet/ Úgy szeretem, mint a kenyeret.// Te vagy az én régi bibliám,/ Te jónál jobb, szépnél szebb anyám!
Pihés bárkák hamvas bársonya/ Az én anyám szürkülő haja./ Fáradt selyem két kedves szeme / Sok rossz gondot álmodott vele.//Hangja ezüst hangú hegedű,/ Megkopott már, mégis remekmű.
/ Ó, s a puha, meleg kezedet/ Úgy szeretem, mint a kenyeret.// Te vagy az én régi bibliám,/ Te jónál jobb, szépnél szebb anyám!
Donkó László: Anyának adom át…
Pipacsot hoztam,/Csupa derű/ Lett a világ,/Zeng, mint hegedű/ A búzavirág./Egy tücsök ciripel/ Rajta, dalol,/ Egy víg másik/ Felel rá valahol,/ Tán oboázik./ Ünnepi zene,/Kék szarkaláb/ Hozzá az ég,/ Nézem jó anyánk/ Nyíló örömét./ Aztán megölel,/ Ki kit köszönt?/ Mindegy, érzem,/ Szemembe könny szökött,/ Sírok egészen./ Nevetünk hamar,/ Az égig ér/ Kedvünk s tovább,/ Anyának én/ Csokrom s lelkem adom át.
Pipacsot hoztam,/Csupa derű/ Lett a világ,/Zeng, mint hegedű/ A búzavirág./Egy tücsök ciripel/ Rajta, dalol,/ Egy víg másik/ Felel rá valahol,/ Tán oboázik./ Ünnepi zene,/Kék szarkaláb/ Hozzá az ég,/ Nézem jó anyánk/ Nyíló örömét./ Aztán megölel,/ Ki kit köszönt?/ Mindegy, érzem,/ Szemembe könny szökött,/ Sírok egészen./ Nevetünk hamar,/ Az égig ér/ Kedvünk s tovább,/ Anyának én/ Csokrom s lelkem adom át.
Kvitko:Fecske
Puha fészek melegén fiatal kis fecske/kíváncsian egyre édesanyját leste./Kicsi fecske csivitel kora reggel óta:/Mondd anyuka, hogy leszek jó fecske fióka?/ Sárból hogyan tapasztunk fészket ilyen szépen?/S hol a napfény, amikor felhő van az égen?/Ősszel hova repülünk olyan nagyon messze? /S mondd, ott túl a tengeren, hegy és folyó lesz-e?/ Csicsereg és kukucskál, jobbra-balra, szerte,
felröppen egy szúnyogért, s ni már le is nyelte!/ Jól csináltad fiacskám, éppen ahogy kellett!/ Majd megtanulsz minden mást is Édesanya mellett!
Puha fészek melegén fiatal kis fecske/kíváncsian egyre édesanyját leste./Kicsi fecske csivitel kora reggel óta:/Mondd anyuka, hogy leszek jó fecske fióka?/ Sárból hogyan tapasztunk fészket ilyen szépen?/S hol a napfény, amikor felhő van az égen?/Ősszel hova repülünk olyan nagyon messze? /S mondd, ott túl a tengeren, hegy és folyó lesz-e?/ Csicsereg és kukucskál, jobbra-balra, szerte,
felröppen egy szúnyogért, s ni már le is nyelte!/ Jól csináltad fiacskám, éppen ahogy kellett!/ Majd megtanulsz minden mást is Édesanya mellett!
Endrész Noémi
Puha, meleg, ölelő karok és "anyaillat". Vajon hány gyerek álmodik hiába róla? A szeretet, a biztonság, a védettség vágyáról hideg éjszakákon.
Mikor nincs más, csak a takaró hűvös érintése és egy rongyos játékmackó. Mikor reggel villanyfényre ébredsz, és nem anya csengő hangjára. Mikor a "néni" eléd rak egy bögre hideg tejet, pedig anya tudná, hogy mennyire utálod. És mikor nem mersz sírni, mert "sírni csak a kisbabák szoktak", és különben se lenne, aki megvigasztaljon. Egyedül vagy a világban, teljesen egyedül.
Ez utóbbi gondolat akkor is megfordul egy gyerek fejében, ha nincsen valós alapja. Emlékszem, gyerekkoromban mennyit sírtam egy-egy anyai szidás után, hogy engem nem szeret és nem ért meg senki. Kiültem korcs kutyánk mellé, átöleltem a nyakát, és neki mondogattam: "Ketten maradtunk ebben a kutya világban: te meg én." És hányszor megfordul egy kamasz fejében, hogy torkig van mindennel és mindenkivel, a legjobb lenne kifutni a világból, mert akkor legalább egyedül lehetne, és békén hagyná mindenki. Persze, az én fejemben is, és valószínűleg a tiédben is megfordult már mindez. Tudod, amikor úgy érzed, anya - mint Kafka novellájában Georg Samsa - örökre szülővé változott.
Haragszol, és igaziból ő is haragszik. Sokszor előfordul, de szerencsére sosem sokáig. Aztán szép lassan elmúlik. Felnősz, és ő hálás, hogy újra az lettél, aki voltál, csak egy icipicit felnőttesebb gondolkodással. Először azt gondolod, hogy anya változott. Évek múlva - mikor anya először szól rá kicsit haragos szemmel az unokára, aztán elfordul és mosolyog - jössz csak rá, hogy nem anya változott, te nőttél fel. Iszonyúan szégyelled magad, szeretnéd visszaforgatni az időt, szeretnél mindent másképp csinálni. Persze nem teheted, de ha van merszed, ezt elmondod neki.
De anya csak mosolyog, ő már régen elfelejtette. Mert ő édesanya, mert ő éppen ettől édesanya, hogy feltétel nélkül szeret és megbocsát. Van, aki időben rádöbben erre, és sajnos van, aki már túl későn, amikor már nincs kinek elmondania mindezt. Nem elég, ha egy évben egyszer, anyák napján egy szál virággal a kezedben felköszöntöd. Neked és nekem is minden nap meg kell köszönnünk azt a régi-régi, ágyba hozott kakaót, a bekötözött térdet, azt, hogy kamaszként is mellette aludhattál, ha szerelmi bánatod volt, és ő fogta a kezedet. Azt köszönd, hogy van, hogy melletted van.
Legyél te is mellette, legyél te is ott vele, és ne csak ilyenkor, anyák napján!
Puha, meleg, ölelő karok és "anyaillat". Vajon hány gyerek álmodik hiába róla? A szeretet, a biztonság, a védettség vágyáról hideg éjszakákon.
Mikor nincs más, csak a takaró hűvös érintése és egy rongyos játékmackó. Mikor reggel villanyfényre ébredsz, és nem anya csengő hangjára. Mikor a "néni" eléd rak egy bögre hideg tejet, pedig anya tudná, hogy mennyire utálod. És mikor nem mersz sírni, mert "sírni csak a kisbabák szoktak", és különben se lenne, aki megvigasztaljon. Egyedül vagy a világban, teljesen egyedül.
Ez utóbbi gondolat akkor is megfordul egy gyerek fejében, ha nincsen valós alapja. Emlékszem, gyerekkoromban mennyit sírtam egy-egy anyai szidás után, hogy engem nem szeret és nem ért meg senki. Kiültem korcs kutyánk mellé, átöleltem a nyakát, és neki mondogattam: "Ketten maradtunk ebben a kutya világban: te meg én." És hányszor megfordul egy kamasz fejében, hogy torkig van mindennel és mindenkivel, a legjobb lenne kifutni a világból, mert akkor legalább egyedül lehetne, és békén hagyná mindenki. Persze, az én fejemben is, és valószínűleg a tiédben is megfordult már mindez. Tudod, amikor úgy érzed, anya - mint Kafka novellájában Georg Samsa - örökre szülővé változott.
Haragszol, és igaziból ő is haragszik. Sokszor előfordul, de szerencsére sosem sokáig. Aztán szép lassan elmúlik. Felnősz, és ő hálás, hogy újra az lettél, aki voltál, csak egy icipicit felnőttesebb gondolkodással. Először azt gondolod, hogy anya változott. Évek múlva - mikor anya először szól rá kicsit haragos szemmel az unokára, aztán elfordul és mosolyog - jössz csak rá, hogy nem anya változott, te nőttél fel. Iszonyúan szégyelled magad, szeretnéd visszaforgatni az időt, szeretnél mindent másképp csinálni. Persze nem teheted, de ha van merszed, ezt elmondod neki.
De anya csak mosolyog, ő már régen elfelejtette. Mert ő édesanya, mert ő éppen ettől édesanya, hogy feltétel nélkül szeret és megbocsát. Van, aki időben rádöbben erre, és sajnos van, aki már túl későn, amikor már nincs kinek elmondania mindezt. Nem elég, ha egy évben egyszer, anyák napján egy szál virággal a kezedben felköszöntöd. Neked és nekem is minden nap meg kell köszönnünk azt a régi-régi, ágyba hozott kakaót, a bekötözött térdet, azt, hogy kamaszként is mellette aludhattál, ha szerelmi bánatod volt, és ő fogta a kezedet. Azt köszönd, hogy van, hogy melletted van.
Legyél te is mellette, legyél te is ott vele, és ne csak ilyenkor, anyák napján!
Elek István: Anyák napján
Ragyog a nap, tűz a fénye-/Tündöklőre tisztította/Édesanyák ünnepére./ Lombos a fa, szép az ága,/ Virághímmel díszítette/ Édesanyák hajnalára./ Tündököl a szó a számon,/Szívből szökkent a virága:/ Édesanyám, neked szánom./ Virág között fényben állok,/Úgy kívánok, édesanyám,/ Békességet, boldogságot.
Ragyog a nap, tűz a fénye-/Tündöklőre tisztította/Édesanyák ünnepére./ Lombos a fa, szép az ága,/ Virághímmel díszítette/ Édesanyák hajnalára./ Tündököl a szó a számon,/Szívből szökkent a virága:/ Édesanyám, neked szánom./ Virág között fényben állok,/Úgy kívánok, édesanyám,/ Békességet, boldogságot.
Anyám hetven éves
Ráncait a kendő keretbe fogja/ s a csomónak dupla szára nőtt/ fontosabb, mint amiért megkötötte, / összefogja múlttal a jövőt./ Szorít könnyező emlékeket, melyeknek/ elvarrta szálát a mosoly,
/ megbékélt már itt, - a földi létben -/ együtt a menny és a pokol.
Ráncait a kendő keretbe fogja/ s a csomónak dupla szára nőtt/ fontosabb, mint amiért megkötötte, / összefogja múlttal a jövőt./ Szorít könnyező emlékeket, melyeknek/ elvarrta szálát a mosoly,
/ megbékélt már itt, - a földi létben -/ együtt a menny és a pokol.
Reggel arany március kis rigója keltett./Lopva álmom felkapta, s kiáltott egy verset:/ Szép a reggel, jó a reggel, kelj fel, kis barátom,/Ma reggel, a rigóbálban, legyél te a párom./ Válaszomat meg sem várva, noszogatni kezdett:/Öltözködjél, mossál fogat, igyekezz, te gyermek!/ Erre bizony felébredtem, s csodálkozva látom:/ Nyoma sincsen kis rigónak, anya ül az ágyon! (A hangja csöndes, lágy, zengő zene,/És simogató puha a keze./A szeme tiszta, mély meleg csoda,/És nyílt, egyenes, fehér homloka./ A jóság rajta tündöklőn ragyog,/Megérzi titkon, amit gondolok,/Vágyam rajta előbb suhan át/Derűje fénybe vonja a szobát.
