Rántott harcsaaaaaaaaaaaa! Kirántva a kedvenc kifőzdém kedvenc szakácsnője kezéből. Az utolsó két darabot vittem el; már a serpenyőben virgonckodtak mikor megtudtam, hogy csak ketten maradtak jóbarátok (mint Winnetou és Old Shatterhand). Amíg teljesen ropogósra sültek bundájukban feszült figyelemmel tartottam szemmel a terepet, Ülő Bika is megdicsért volna bölénylesen az apacs felderítőket megszégyenítő nézésemért.
Frissen becsomagolva és félig-meddig rejtve az illatozó finomságokat kém üzemmódban mentem haza nehogy lebukjak a friss zsákmánnyal, a szakácsnőmnek mondtam : most az egyszer a nyomkövetőket ne csomagolja oda. Az engem követő szagra odasereglő vadkutya falkát sikeresen kijátszva hazaértem. Azonnal előszedtem maradék sóskámat és megettem az egyik szeletet. Közben morogtam, hogy elriasszam zsákmányomtól az esetleg felbukkanó hiénákat. Szerencsére nem jöttek így nem kellett zsákmányommal felmászni a fára és biztonságba helyezni.
Ebéd után kénytelen voltam a felgyülemlett stresszt levezetni, így hát egy 60 perces plafonellenőrzést hajtottam végre.
Délután még dolgoztam itthonról, de végig az járt a fejemben mi legyen a másik szelet sorsa.
Nem sokat teketóriáztam, úgy döntöttem nem érdemes tovább kockáztatnom ( mi lesz, a felbukkannak a sziúk és leszáll a köd???) befalom vacsorára.
Megtörtént.
A mai tápláléklánc hierarchia küzdelmem a túlélésért sikeresnek mondható.
(lehet,hogy kémeket kellene küldenem a kifőzdébe mikor lesz megint rántott harcsa).