Érdekességek más népek történelméből

Tervszerűen irtották az örményeket


A Török Birodalom fennállásának utolsó évtizedeiben jött létre a ifjútörök mozgalom, amely 1913-ban puccsal jutott hatalomra. Szélsőségesen nacionalista nézeteket vallottak, s a „Törökország a törököké” alapelvük jegyében felkészültek az örmények elűzésére, kiirtására.

Tervük végrehajtását 1915 áprilisában kezdték meg. Először az isztambuli örmény vezetőket deportálták, majd fegyverek elkobzása címén lerohanták az örmény településeket. Nemcsak férfiakat, hanem asszonyokat is letartóztattak, pőrére vetkőztették, majd faágakkal verték őket. A papoknak a kivégzésük előtt letépték a körmeiket, kiverték a fogaikat kiverték, leégették a szakállukat, és kivájták a szemüket. Dzsevdet bej megpatkoltatta a foglyait, s a kimerülésig táncoltatta őket.

A hadseregben szolgáló, addig fegyveresen harcoló örményeket munkaszolgálatra kötelezték, sírgödröket ásattak velük, s 50-100 fős csoportokban lövöldözték le őket.

A nyár folyamán tömegeket hajtottak gyalog a mezopotámiai sivatagba. Ez a deportáltak halálos ítéletét jelentette, mert nagyon kevés poggyászt, élelmet, vizet vihettek magukkal., s útközben is rájuk támadtak. Üresen maradt házaikat kirabolták. A sivatagban a szerencsétlenek „füvet, sáskát, döghúst vagy saját halottaik húsát ették”.

A kegyetlenkedők a középkori inkvizítorok módszereit is felülmúlták. Előfordult, hogy kisgyerekeket úgy hajítottak a levegőbe, hogy lezuhanva sziklához csapódjanak. Egy alkalommal 500 fiatalt karámba zártak a tűző napon, s addig tartották ott őket, amíg megzavarodva egymás életére nem törtek.

1915-22 között 2,5 millió anatóliai és kilikiai örmény lakosból 1,5 millió életét oltották ki.

1785498144565.png
 
Tessen beletekinteni a Zapruder-videoba...
Egy interjúban a következőket mondta: "Kb. fél órával korábban kijöttem, hogy jó helyet találjak a fotózáshoz. És találtam egy helyet – egy ilyen betonblokkot, ami lent van a park közelében, az aluljáró közelében. És ott feljutottam a tetejére; Volt egy másik lány az irodámból; Pont mögöttem volt. És miközben forgattam—miközben az elnök lejött a Houston Streetről, és fordult; Kb. félúton voltam oda—hallottam egy lövést, és oldalra dőlt, így. Aztán hallottam még egy-két lövést—nem tudtam megmondani, hogy egy vagy kettő volt-e—és láttam, hogy a feje szinte kinyílik [a jobb kezének ujjait egy keskeny kúpba helyezi, a jobb fülére], minden vérrel és mindennel, és folytattam a lövöldözést. Ennyi az egész. Csak beteg vagyok. Nem tudok..." Eg, a filmet elemző valaki (a nevét nem tudtam megállapítani), azzal kezdte, hogy TÉTELEZZÜK FEL.... Szerinte három mesterlövész tüzelt három irányból.
 
881. A Saucourt-en-Vimeu-i csata: III. Lajos francia király legyőzi a vikingeket; ezt az eseményt a „Ludwigslied” című vers is megörökíti. A Charleroi közelében vívott Thimeon-i csata után, amelyben a vikingeket Kelet-Frankföld királya, Ifjú Lajos legyőzte, a vikingek újra megkezdték portyáikat a Nyugat-Frank Királyság ellen. Miután 880 novemberében elfoglalták Kortrijkot, decemberben Arrasra és Cambraira támadtak. 881-ben később Amiens-t és Corbie-t fosztották ki. Lajos és Károly egy – minden bizonnyal ritka – nyílt csatában győzedelmeskedtek az északi portyázók felett, amelyben a Fulda-i évkönyvek szerint mintegy 9 000 vikinget öltek meg. A csata megnyerése ellenére Lajos nem tudta kihasználni ezt a győzelmet, mivel 882-ben balesetben életét vesztette. A Saucourt-i csata semmit sem tett a viking portyák megállításáért, akik ekkor Lotharingia ellen fordultak
1785752074513.png
 
1305. Első skót függetlenségi háború: Sir John Stewart of Menteith, a Dumbarton angolbarát seriffje sikeresen elfogja Sir William Wallace-t, ami Wallace 18 nappal későbbi kivégzéséhez vezet: felakasztják, kibeleznek, négyfelé szaggatják, majd lefejezik. A képen Wallace tárgyalása a Westminsterben.
1785928324757.png
 
1944. Ausztráliában legalább 1 104 japán hadifogoly kísérletet tesz a menekülésre a New South Wales-i Cowra-i táborból; 545-nek ideiglenesen sikerül, de később vagy meghalnak, vagy öngyilkosok lesznek, vagy újra elfogják őket. Képen az események során megölt Harry Doncaster emlékműve a helyszínen.
1785928547530.png
 
1944. Három nap leforgása alatt a németek (köztük a köztörvényes bűnözőkből álló Dirlewanger-egységek) és az SS szervezte csapatok (a németek mellett az orosz RONA és más kolláboráns alakulatok katonai) Varsó Wola kerületének több tízezer lakóját gyilkolták meg. A képen lengyel civileket hajtanak végig a németek a A Wolska urcán.
1785928612647.png
 
(Faládák Mongóliában)
Egy kegyetlen büntetés dokumentuma


Albert Kahn francia bankár 1909-ben üzleti ügyben utazott Japánba, s akkor született meg benne az a gondolat, hogy a világ különféle épületeit, kultúráit meg kellene örökíteni fényképeken. Ezután kezdte bejárni a világot a maga mellé gyűjtött fotósokkal, és az utazásait színes képekkel dokumentálta, amelynek eredményeként 22 év alatt 50 országban 72 ezer kép és 183 ezer méter film készült.
Mongóliai útja során, sivatagos vidéken fényképezte le a büntetőládába zárt nőt, aki mellé csészékben vizet tettek, hogy aki arra jár, enyhíthesse a szerencsétlen elítélt szomját.

A megdöbbentő dokumentumot a bankár csapatának egyik tagja, Stéphane Passet készítette 1913-ban.
1786728679797.png
 
Faládákba zárt rabok

Mongóliában a a súlyos vétséget elkövetőket büntetőládákba zárták. A büntetésnek ezt a kegyetlen formáját már a 19. században is alkalmazták, de valószínűleg korábbi eredetű.

A megszégyenített elítéltet a pusztába, vagy egy település szélére tették ki, ahol egyre elviselhetetlenebb fájdalmak gyötörték, mert szűk dobozokban szinte megmozdulni sem lehetett. Vízhez, ételhez akkor jutott, ha valaki megkönyörült rajta. A ládák foglyaival legtöbbször a lassú éhhalál végzett.
Ezt a büntetési módot az 1930-as évek végéig használták.

1787319981439.png 1787320011340.png
1787320039559.png
 
Halottak és halálra ítéltek a mongol sztyeppén


A mongolok nem sírba temették el a halottaikat, hanem a temetőként használt területen a földre tették le a koporsót, és földdel fedték be, amit az eső és a szél egy idő után eltüntetett róla.
A képen az előtérben lévő halom nemrég készült el.

2. kép: Adam Warwick Emberi csontok fehéredése a mongol sztyeppén
Mongóliában vannak temetők, de a halottakat kiviszik a pusztába, és otthagyják, kiszolgáltatva a farkasoknak, kutyáknak. Az elítélt bűnözőket „fahordókba” zárják, s úgy teszik ki őket a
ahol az éhségtől elpusztulnak.


sivatagba, 1787648617684.png 1787648674672.png
 
Csata egy vödör miatt

Modena és Bologna ellenségeskedő viszonya 1325-ben fegyveres összecsapáshoz vezetett.
A legenda szerint egy éjszaka modenai katonák törtek be Bolognába, és sok mindent zsákmányoltak. Az értékes kincseket egy favödörben vitték magukkal, amit város főterének kútjáról szereltek le,
A megszégyenült város vezetői visszakövetelték a vödröt, de hiába, ezért hadüzenetet küldtek Modenának, és 32 ezer fős haddal támadtak rá. A mindössze 2000 lovassal és ötezer gyalogossal rendelkező modenaiak berontottak az ellenfél állásai közé, s akkora zűrzavart okoztak, hogy az ellenség visszavonult.
A becslések szerint az ütközet során 2500 bolognai és 50 modenai katona esett el. Történt mindez egy vödör miatt.
A csata:
1787936325176.png
 
1907. Összeomlik a Nagy-tavakat az Atlanti-óceánnal összekötő Szent Lőrinc-folyó fölött a tartományi főváros, Québec City és a túlparti Lévis közti acélhíd. (A katasztrófában 75-en vesztették az életüket. Kora leghosszabb acélszerkezetű hídjának összeomlását a tervezési hiba mellett az okozta, hogy nem volt megfelelő az építkezés szakmai irányítása.)
1788169769590.png
 
A becsületére hivatkozva eldobta a gyerekeit

Az ifjú Roussau (1712-78) a szülővárosát, Genfet elhagyva egyik helyről a másikra vándorolt, s közben jó néhány szerelmi kalandban volt része. Az egyik szeretőjétől, a varrónő Therese Levasseurtől öt törvénytelen gyermeke született, akiket a becsülete megóvására hivatkozva lelencházba adott. Az asszonyt évtizedekkel később, 56 éves korában vette feleségül.
Ötvenéves volt, amikor az Emil, avagy a nevelésről című művében kifejtette nézeteit a helyes oktatásról és a nevelésről Ebben többek között leszögezte, hogy az apának nagyon fontos szerepe van a nevelésben, ami homlokegyenest ellentétben állt a saját gyerekei neveléséről történt lemondással.

1788272458803.png 1788272492714.png
 
Oldal tetejére