Kézre állítják az egész világot

Svédországban egyre többen vállalkoznak arra, hogy a testükbe beépített mikrochippel tegyék könnyebbé életüket. Bár az eljárás egy csomó bérletet és belépőkártyát megspórol, bioetikai és adatvédelmi kérdések egész sorát veti fel.

Az irodaépületbe való bejutáshoz nem kell mágneskártya, a nyomtató használatához sem. Ha Hannes Sjöblad beugrik edzeni a fitneszstúdióba, nem szükséges felmutatnia a bérletét. A mobiltelefonja zárját is PIN kód bepötyögése nélkül oldja fel. Elég felemelni a kezét, a többit elvégzi a testébe „beépített” rádiófrekvenciás azonosító chip (RFID).
A harmincéves stockholmi férfi nem egy tudományos-fantasztikus mű főszereplője, hanem nagyon is hús-vér ember. Aki múlt ősszel nem szokványos műtétre vállalkozott: Sjöblad egyik kezébe, a hüvelyk- és mutatóujjak közé rizsszemnyi mikrochipet ültettek be. – Biztonságot és kényelmet nyújt, már el is feledtem a fájdalmas beültetést – lelkendezett a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a Bionyfiken egyesület elnöke. A csoport az emberi test és a technológia „összeolvadásának” elősegítését tűzte ki céljaként.

Svédországban a Bionyfiken több mint háromszáz embert „fertőzött” meg: ennyien vállalkoztak önként arra, hogy RFID-t ültessenek magukba. Sjöbladék pár hete nyitották meg Stockholm központjában az Epicenter nevezetű vadonatúj irodaházat, amelynek használata mikrochipekkel is lehetséges.

Az RFID-k humán használata ugyan számos bioetikai és adatvédelmi kérdést felvet, Sjöblad úgy gondolja, hogy ez a technológia felfoghatatlan lehetőségeket nyit meg. Ha a kutyák és a macskák esetében ma már bevett gyakorlat, sőt, sok országban kötelező a mikrochip beültetése, a bőr alá vitt miniatűr adathordozók például a mozgássérültek életét is megkönnyíthetik. Sjöblad állítja: követőivel nem válnak kiborgokká, humán tulajdonságokkal felvértezett robotokká. Bár elgondolkodtatnak azon, ki és mi az ember.

mikrocip.jpg
 
Én nem a technológiával nem vagyok kibékülve.
A beültetéssel.
Az nálam túl van a határon.
Igen.
Azért nehéz hasonlatokat hozni, mert nem találok igazán idevágót.
Ha azt írom, hogy a művégtag vagy a már többször leírt szívritmusszabályzó (hogy ne csak azt a fránya pacemaker-t használjam) - bár mesterségesen kerül beültetésre - de nem hobbiból hanem kényszer, életmentő szükségszerűség illetve életminőség javítása céljából.
Ha a kutya csipet hozom példának, az viszont nem emberre vonatkozó.
egyelőre még mindenki maga dönt(het)i el, hogy számára ez elfogadható, vagy túl van az általa szabott határon.

Én személy szerint lehetőségnek tartom, mint az okostelót és nem többnek (egyelőre).
 
A kényszerhelyzet, művégtag-szívritmusszabályzó az egészen más tészta, a lélegeztető gépet sem utasítom el.
Azt utasítom el, hogy ép, egészséges embereket, akiknek erre a világon semmi (komoly érvként felhozható) szüksége nincs, csipesítsék.
Az pedig, hogy elhagyja, vagy sok kártyája van, nálam nem komoly érv.
A következő generáció lehet, hogy már ezt is csont nélkül megugorja.
Vagy még az én generációm rugalmasabbjai is.
Én simán verem a lécet. :)
 
Melitta írta: " ...elkoborolt ellopott allatok" Egyet tisztázzunk, mert nagyon fontos . Ez az eszköz nem alkalmas követésre. ( A beléptetőkártyák, a telefon kártyák, és a bankkártyák sem) Nincsen kisugárzott jel, nincs mit követni. Nincsen áramforrás. A leolvasó készülékből kap a kiolvasás idejére energiát! A kiolvasó készülék és a csip között egy úgynevezett induktív hurok biztosítja azt a néhány mikrovoltos feszültséget, hogy kinyerjék a tárolt adatokat.
 
no és mi a helyzet azzal, ha:
1. a telód mellett van ( annak van energiaforrása, és térereje), így már más igaz?
2. ha mindenhová beléptetőkapukat szerelnek fel (lsd metró, boltok, munkahely, klotyó. ) Ha mindenhol van kapu, akkor már nyomon is tudnak követni merre jársz. Nyilván, ha egy ragasztott műanyag burkolatú lopásgátlónál bejelez a kapu, akkor miből gondolod, hogy nem tudják leolvasni?
3. a telefonkártya adatait simán le lehet bárhonnan hívni, gondolj csak arra, hogy ellopják, bemész pl.: a telenorhoz, majd kérsz egy kártyamásolatot a régiről, ők legyártják kb 5 ezerért amin rajta lesznek a te telefonszámaid (amit még a régi kártyádon őrizgettél). Nos vajon hogy is lehet ez????o_O
 
Én a magam részéről hülyét kapok az okos telefonomtól, de kénytelen vagyok önként azt választani és használni. Az egyszerű hív-letesz ; sms-t ír-elküld funkciós telefonok lassacskán kikerülnek a forgalomból. Nincs rájuk igény. Nagy tömegek tartják klassznak az adott új lehetőségeket. Már most sincs igazán választható közép út.

Szeretném, hogy ne legyen igazam, de ha a chippet is engedjük ezen az úton haladni, ugyanez fog történni.

Rá vagyunk ragadva a mézesmadzagra és egyik pici lábunkat a másik elé téve sétálunk be a zsákutcába. És nincsenek illúzióim, hogy ezeket a chippeket ne fejlesztenék. Ma csak 1cm-1m közötti távolságban alkalmazható. Holnap mennyi lesz?

Nagyon elsarkítva a dolgokat, szerencsétlen kutya lehet, hogy nem elkóborolt, hanem megszökött. De hurrá, mi megtaláltuk!
 
Nézzük csak egyenként:
no és mi a helyzet azzal, ha:
1. a telód mellett van ( annak van energiaforrása, és térereje), így már más igaz?
Akár rá is teheted a csipet a telódra, semmi sem fog történni
Kivéve, ha az okostelód át tudod programozni úgy, hogy a megfelelő frekvencián a megfelelő kódsorozatot kiküldje, mert akkor kap egy standard válaszjelet. Ennyi történhet. (De ehhez ugye a készüléknek tudnia kell 9oo/18oo/19oo MHz-től eltérő tartományban működni, amire jelenleg tudomásom szerint egyetlen telefon sem képes.)
2. ha mindenhová beléptetőkapukat szerelnek fel (lsd metró, boltok, munkahely, klotyó. ) Ha mindenhol van kapu, akkor már nyomon is tudnak követni merre jársz.
Igen, ha
a kapuk ugyanazon hullámhosszon működnek és ugyanazt a kódsort küldik ki, amire a kártya /csip válaszol és ha a kapuk intelligensen hálózatba lennének kötve a helyett, hogy egy riasztót szólaltatnak meg.

Volt idő, amikor 3-5 beléptető kártya is benne volt a tárcámban + a bankkártyák és valahogy sosem szólalt meg a riasztó …
Nyilván, ha egy ragasztott műanyag burkolatú lopásgátlónál bejelez a kapu, akkor miből gondolod, hogy nem tudják leolvasni?
3. a telefonkártya adatait simán le lehet bárhonnan hívni, gondolj csak arra, hogy ellopják, bemész pl.: a telenorhoz, majd kérsz egy kártyamásolatot a régiről, ők legyártják kb 5 ezerért amin rajta lesznek a te telefonszámaid (amit még a régi kártyádon őrizgettél). Nos vajon hogy is lehet ez????o_O
ezzel viszont újat mondtál. Eleddig 3 kártyacserém volt, de csak akkor tudták a tárolt számokat is átvinni az új SIM-re, ha a régi kártyát odaadtam. Az más kérdés, hogy a telefonban el volt tárolva minden és használhattam minden további gond nélkül. Egyébként a legegyszerűbb kontroll erre, hogy vajon a (kártyán tárolt - azaz az első 1o) sms is átkerült az új SIM-re? Ezt meg úgy tudod megnézni, hogy a SIM-et átteszed egy másik készülékbe.
 
Az adatvédelem sok torzot hozott létre. Ma szinte lehetetlen a feleségnek egy fodrász-termint telefonon összehozni, azt csak "személyesen" lehet. :)
-
Ugyanakkor van egy csomo elönye is a gyors adathozzáférhetöségnek, azonositásnak. A mentöorvos gyorsan kiolvassa a chipböl mire kell ügyelnie...
-
En mindig nevetek ha egy biztonsági-ellenörzésen kell átmenjek, a portások a plasztikkártyát ellenörzik nem a személyt.
-
A beépitett ID-nél meglehet, hogy a jövöben nem a retikült rántják ki a rablok a kezünkböl hanem levágja kisulyunkat. :)
 
Én személy szerint lehetőségnek tartom, mint az okostelót és nem többnek (egyelőre).

Lehetőség lenne benne, ha az ember természete nem olyan lenne, amilyen.
Bár megértem a lelkesedésedet, mégis az aggályoskodókkal értek egyet.

A helyzet ugyanis az, hogy aki 2000 évvel ezelőtt megjövendölte ennek a technológiának a bevezetését (lásd Vándorcsillag bejegyzését), az azt is megjövendölte, hogy a találmányt egy globális diktatúra kialakítására fogják felhasználni. Arról beszél, hogy kizárólag a beültetett csippel lehet majd mindenféle pénzügyi tevékenységet lebonyolítani. Ez pedig kizárja a jelenlegi önkéntességet. Ennek alapján mindenki kénytelen lesz beültetni a csipet magába.

Abban igazad van, hogy ez valóban nagyon klassz lehetne, mert ha nincs ellenőrizetlen pénzforgalom, akkor a bűnözés gyakorlatilag megszűnne, megszűnnének a bűnszövetkezetek, a terrorszervezetek satöbbi. Megszűnnének a visszaélések, csalások, sikkasztások, stb. is. Megszűnne a kábítószerforgalom, és mindenféle csempészet. Kifehéredne a világ.

Csakhogy: ha valaki megkaparintja a jogát annak, hogy bárki csipjét egy mozdulattal központilag letiltsa, aminek következtében az egyén többé semmiféle pénzforgalmat nem tud bonyolítani ("se venni, se eladni"), ezzel a halalommal minden egyént a totális uralma alatt tud tartani az egész világon. Hisz csip nélkül, vagy letiltott csippel, az egyén se önmagát, se a családját nem tudja fenntartani. Bármely vállalkozás is azonnal becsődöl.

A jövendölés szerint pedig ilyen diktatúra fog bekövetkezni. Ezért nem üdvözlendő részemről ez az amúgy remek találmány. Mondhatnád, hogy hátha nem lesz igaza a jövendölésnek. De ha a csip megjelenését előre látta 2000 évvel korábban, akkor miért tévedett volna a fejleményekben?
És sajnos a történelem is őt igazolja.
De nem ez az első találmány, amit az emberiség jólétére lehetne felhasználni, mégis baromi kárt okoznak vele. Sajnos ilyen az emberi természet. A bűnt nem lehet megfékezni technológiával.
 
Lehetőség lenne benne, ha az ember természete nem olyan lenne, amilyen.
Bár megértem a lelkesedésedet, mégis az aggályoskodókkal értek egyet.
Szíved joga velük egyetérteni :)
Én egyébként nem rajongok, csupán nem félek a használatától.
Anno az internetes bankolástól is mennyien féltek, hogy elvész a pénzük, megkopasztják…, de mára azért elég jelentős az interneten keresztüli bankolás már nálunk is szerencsére. (A szerencsére jelzőt meg kell magyarázzam, bár kitérő: ha mindenki használna bankkártyát, csekket és készpénzt, az egyrészt a háromszorosára megnövelné a mozgatható pénzmennyiséget - jó kevesebb mint háromszorosára - és csökkenne a pénzkops/elhasználódás kevesebb lenne a párnacihában tartott pénz vagyis kevesebbet tudna a betörő ellopni és nem folytatom.)
A helyzet ugyanis az, hogy aki 2000 évvel ezelőtt megjövendölte ennek a technológiának a bevezetését (lásd Vándorcsillag bejegyzését), az azt is megjövendölte, hogy a találmányt egy globális diktatúra kialakítására fogják felhasználni. Arról beszél, hogy kizárólag a beültetett csippel lehet majd mindenféle pénzügyi tevékenységet lebonyolítani. Ez pedig kizárja a jelenlegi önkéntességet. Ennek alapján mindenki kénytelen lesz beültetni a csipet magába.
Egyelőre még sehol sem találkoztam azzal, hogy kizárólag ezen csip segítségével lehetne bármit is tenni.
A (magyar) törvények szerint a fizetésed/nyugdíjad - már, ha van készpénz formájában is megkaphatod csak a cégek ezt nem kedvelik, mert macera, inkább kártyatámogatást adnak - igaz nem mindenütt.
Abban igazad van, hogy ez valóban nagyon klassz lehetne, mert ha nincs ellenőrizetlen pénzforgalom, akkor a bűnözés gyakorlatilag megszűnne, megszűnnének a bűnszövetkezetek, a terrorszervezetek satöbbi. Megszűnnének a visszaélések, csalások, sikkasztások, stb. is. Megszűnne a kábítószerforgalom, és mindenféle csempészet. Kifehéredne a világ.

Csakhogy: ha valaki megkaparintja a jogát annak, hogy bárki csipjét egy mozdulattal központilag letiltsa, aminek következtében az egyén többé semmiféle pénzforgalmat nem tud bonyolítani ("se venni, se eladni"), ezzel a halalommal minden egyént a totális uralma alatt tud tartani az egész világon. Hisz csip nélkül, vagy letiltott csippel, az egyén se önmagát, se a családját nem tudja fenntartani. Bármely vállalkozás is azonnal becsődöl.
Megpróbálom másfelől megközelíteni:
Az ember az ujjlenyomata, DNS-e és irisze mellé kapott még egy - új - mesterséges egyedi azonosítót. Egyelőre, miként a bankkártyát, ezt sem kötelező embereknél alkalmazni. Viszont nagyságrendekkel könnyebb a különböző infokommunikácis folyamatokat erre alapozni, mint az iriszre vagy ujjlenyomatra.

A bankkártyádat már ma is letilthatják egy laza mozdulattal, sőt a bankodat is (lásd sajnos a mostani történéseket M.o.-n).
A jövendölés szerint pedig ilyen diktatúra fog bekövetkezni. Ezért nem üdvözlendő részemről ez az amúgy remek találmány. Mondhatnád, hogy hátha nem lesz igaza a jövendölésnek. De ha a csip megjelenését előre látta 2000 évvel korábban, akkor miért tévedett volna a fejleményekben?
A hatvanas években azt prognosztizálták, hogy 2ooo-ben már lakni fognak a Holdon…
És sajnos a történelem is őt igazolja.
De nem ez az első találmány, amit az emberiség jólétére lehetne felhasználni, mégis baromi kárt okoznak vele. Sajnos ilyen az emberi természet. A bűnt nem lehet megfékezni technológiával.
Nos ez csak rajtunk múlik. Igaz elismerem nem mindenki tud egyforma erősséggel rá hatni.
Viszont ahogy írtam az bankkártya, az okosteló, a GPS, de még az automata mosógép használata sem kötelező…
 
Egyelőre még sehol sem találkoztam azzal, hogy kizárólag ezen csip segítségével lehetne bármit is tenni.

Egyelőre...
Ez a kulcsszó. A történelemben a legtragikusabb dolgok éppen úgy következtek be, hogy az emberek korábban "egyelőre" nem találkoztak olyasmivel. El sem tudták képzelni, hogy létezhetek majd (világháború, atombomba, haláltábor stb.). Így az előjelekből sem következtettek a bajra. És amikor bekövetkezett, már benne voltak a csőben.

A csippel kapcsolatban azonban kaptunk figyelmeztetést. Ez azért fontos, mivel a sok előnye miatt, ahogy azt Kyra is írta, a legtöbb ember meggyőzhető lesz a használatáról. Az előbb én is egy bűnözés nélküli világot vizionáltam a csip használatának köszönhetően. Mert ez a lehetőség is abszolút benne van. A világ üdvözölné ezt a lehetőséget, ezért elképzelhető, hogy önként is sokan elfogadják majd.

A (magyar) törvények szerint a fizetésed/nyugdíjad - már, ha van készpénz formájában is megkaphatod csak a cégek ezt nem kedvelik, mert macera, inkább kártyatámogatást adnak - igaz nem mindenütt.

A bankkártyádat már ma is letilthatják egy laza mozdulattal, sőt a bankodat is (lásd sajnos a mostani történéseket M.o.-n).

Ebben az esetben pedig a "készpénz" a kulcsszó. Amíg létezik készpénz, valóban mindegy, hogy bankkártyával, ujjlenyomattal, írisszel, vagy csippel azonosítjuk magunkat a fizetéshez, vagy nem azonosítjuk semmivel, és készpénzt használunk. Amíg van készpénz, nem számít, ha letiltják a kártyánkat, számlánkat, akárminket, mert nem csak a számlánkon keresztül tudunk pénzforgalmat bonyolítani.

Csakhogy a jövendölés egy olyan világról szól, amikor már kizárólag a csip segítségével tudunk "venni vagy eladni". Tehát nem lesz készpénz.
Ez az óriási különbség a mostani bankkártya letiltás, és a majdani csipletiltás között.

A csipes fizetés előnyeit én is látom, írtam is róla, tehát arról nem kell engem győzködnöd. Csakhogy a veszélyeire is felhívja a figyelmet a jövendölés, és én úgy érzem, ezt is mérlegelni kéne. Amennyire én látom, Te csak az előnyeit veszed számba.
 
no és mi a helyzet azzal, ha:
1. a telód mellett van ( annak van energiaforrása, és térereje), így már más igaz?
2. ha mindenhová beléptetőkapukat szerelnek fel (lsd metró, boltok, munkahely, klotyó. ) Ha mindenhol van kapu, akkor már nyomon is tudnak követni merre jársz. Nyilván, ha egy ragasztott műanyag burkolatú lopásgátlónál bejelez a kapu, akkor miből gondolod, hogy nem tudják leolvasni?
3. a telefonkártya adatait simán le lehet bárhonnan hívni, gondolj csak arra, hogy ellopják, bemész pl.: a telenorhoz, majd kérsz egy kártyamásolatot a régiről, ők legyártják kb 5 ezerért amin rajta lesznek a te telefonszámaid (amit még a régi kártyádon őrizgettél). Nos vajon hogy is lehet ez????o_O
"....ha egy ragasztott műanyag burkolatú lopásgátlónál bejelez a kapu,...."

1, Ehhez ismerned kellene a kapu , és a lopásgátló kölcsönös működését. Az nem egy ragasztott műanyag akármi, hanem egy kapacitás. Ami megváltoztat egy kapacitív egyensúlyt, a kapu érzékeli, és riaszt.
Ha egy ilyen kis vacakot szétbontasz, abban alufólia szerű lapokat fogsz találni, ami maga a kapacitás.
MEGISMÉTLEM, NEM OLVASHATÓ ABBÓL SEMMI

2, Telefonkártyáról beszéltem, ( amin a pénzed van telefonáláshoz) nem SIM kártyáról. (ami -ha használatban van- valóban követhető)

3, "...így már más igaz?" NEM! Hiába van a kezed mellett a telefonod, az nem képes értelmezni a csip adatait.

Egyébként egy ilyen csip leolvasáshoz néhány 10 milliméteres távolság szükséges!
 
"....ha egy ragasztott műanyag burkolatú lopásgátlónál bejelez a kapu,...."

1, MEGISMÉTLEM, NEM OLVASHATÓ ABBÓL SEMMI

2, Telefonkártyáról beszéltem, ( amin a pénzed van telefonáláshoz) nem SIM kártyáról. (ami -ha használatban van- valóban követhető)

3, "...így már más igaz?" NEM! Hiába van a kezed mellett a telefonod, az nem képes értelmezni a csip adatait.

Egyébként egy ilyen csip leolvasáshoz néhány 10 milliméteres távolság szükséges!

1. eddig még....
2. ? ki használ telefonkártyát? matávosra gondolsz???
3. szintén eddig még...

10 mm-es táv: szintén eddig még...

A technológia rohamléptekkel halad...
 
Fiam telefonja néhány éve beleesett a Gyöngyösbe. Elmentem az ügyfélszolgálatra a szerződéssel, és legyártották az úja kártyát. Azon nincsen pénz, csak egy azonosító, ami a központban értelmezhető, mennyi pénz van a kódhoz tartozó ügyfélnek. Előtte héten tettem fel neki5.000 forintot. Hiánytalanul megkapta. Az összes SMS megvolt.( Azt is a központ tárolja) De a számok elvesztek, azt ugye a kártya tárolja.
 
Hozzátenném, hogy a világban jelenleg zajló terrorellenes harc is a készpénz nélküli gazdaság felé löki a világot. Úgy tűnik, hogy a nagyhatalmak minden modern eszközükkel együtt is tehetetlenek az olyan terrormaffiákkal szemben, mint az Iszlám Állam, az Al Kaida, vagy Boko Haram és más Afrikában és sok más helyen vérengző katonai szervezet. A készpénz megszüntetése azonban egycsapásra megoldaná ezt a problémát. Mivel ha csak ellenőrzött elektronikus pénzforgalom létezne, ezek a szervezet nem jutnának anyagi forrásokhoz, így nem jutnának fegyverekhez, stb.

Így azonban a nyugati hatalmak kétségbeesetten kutatják, honnan jutnak pénzhez ezek a szervezetek, és hogyan lehetne a pénzforrásaikat elvágni. Egy készpénz nélküli világban ezzel nem lenne probléma.

Mindenfajta bűnszervezetekkel együtt a terrorszervezetek működése ugyanúgy megbénítható lenne, ahogy később, sajnos, a nem bűnözőké is. Ezért bármilyen előnyös is lenne a készpénz nélküli, csipes fizetésű világ, ugyanakkor óriási a veszélyt rejt magába, ha egyetlen kézbe összpontosul a hatalom, különösen, ha ez a valaki rosszabb lesz, mint Néró, Hitler és Sztálin együttvéve. Mert a jövendölés szerint ilyen lesz. Ám ahogy a világ most áll, szinte biztos, hogy nincs más választás, mint hogy a készpénz nélküli rendszer felé mozduljon, és ezt is teszi. Ennek az előjele a csip.

A bankok is preferálják az ötletet, mert ahogy Flamingó írja, sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek az elektronikus pénzforgalomban, és óriási megtakarítást is jelentene a gazdaságnak, és a bankoknak is.
És ha nem lenne ez a bizonyos jövendölés, én is őszintén örülnék neki. Mert különben tényleg jó megoldás lenne.
 
Utoljára módosítva:
1. eddig még....
2. ? ki használ telefonkártyát? matávosra gondolsz???
3. szintén eddig még...

10 mm-es táv: szintén eddig még...

A technológia rohamléptekkel halad...
Igen! A nyilvános készülékekhez használatos kártyáról beszéltem, ami csak olvasható. Sokan a zenélő képeslap csipjében is lehallgatási lehetőséget vélnek felfedezni.
Vagy ebből mi ki lehet hozni?
1, Beszédfelismerő adapter
2, Adásszint szabályozó indikátor
3, Csúnya szavakat kiszűrő dinamika kompresszor
4, Tekercs antenna ( lehallgathatóság 2 Km. távolságig)

És lesz aki ezt is elhiszi :-(
 
Csatolások

  • energiatakarékos panel.jpg
    energiatakarékos panel.jpg
    190 KB · Olvasás: 91
Hozzátenném, hogy a világban jelenleg zajló terrorellenes harc is a készpénz nélküli gazdaság felé löki a világot. Úgy tűnik, hogy a nagyhatalmak minden modern eszközükkel együtt is tehetetlenek az olyan terrormaffiákkal szemben, mint az Iszlám Állam, az Al Kaida, vagy Boko Haram és más Afrikában és sok más helyen vérengző katonai szervezet. A készpénz megszüntetése azonban egycsapásra megoldaná ezt a problémát. Mivel ha csak ellenőrzött elektronikus pénzforgalom létezne, ezek a szervezet nem jutnának anyagi forrásokhoz, így nem jutnának fegyverekhez, stb.
Sajnos nem tudok ebben egyetérteni veled.
Ma sem mindig pénzért vesznek fegyvert, hanem olajért, kávéért, kakaóért, kokóért…
Arról nem is szólva, hogy mindig voltak és lesznek korrupt bankárok, ezáltal törvénytelenségre használható bankok.
Így azonban a nyugati hatalmak kétségbeesetten kutatják, honnan jutnak pénzhez ezek a szervezetek, és hogyan lehetne a pénzforrásaikat elvágni. Egy készpénz nélküli világban ezzel nem lenne probléma.
Vagy épp ők maguk támogatnak egyes, általuk preferált csoportokat fedőcégeken keresztül…
Mindenfajta bűnszervezetekkel együtt a terrorszervezetek működése ugyanúgy megbénítható lenne, ahogy később, sajnos, a nem bűnözőké is. Ezért bármilyen előnyös is lenne a készpénz nélküli, csipes fizetésű világ, ugyanakkor óriási a veszélyt rejt magába, ha egyetlen kézbe összpontosul a hatalom, különösen, ha ez a valaki rosszabb lesz, mint Néró, Hitler és Sztálin együttvéve. Mert a jövendölés szerint ilyen lesz. Ám ahogy a világ most áll, szinte biztos, hogy nincs más választás, mint hogy a készpénz nélküli rendszer felé mozduljon, és ezt is teszi. Ennek az előjele a csip.

A bankok is preferálják az ötletet, mert ahogy Flamingó írja, sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek az elektronikus pénzforgalomban, és óriási megtakarítást is jelentene a gazdaságnak, és a bankoknak is.
És ha nem lenne ez a bizonyos jövendölés, én is őszintén örülnék neki. Mert különben tényleg jó megoldás lenne.
Nem tudlak mással bíztatni, mint azzal, hogy csak az én fél évszázados életemben volt vagy fél tucat világvége dátum és még mindig létezem. Igaz másképp képzeltem anno. Van amit nem tudtam elérni (pl. intelligens lakás), van amiről nem is álmodtam, mégis hétköznapi vagy legalábbis átlagos dolog (pl. saját színes sztereó házimozi 1ooo filmmel).
 
Utoljára módosítva:
Sajnos nem tudok ebben egyetérteni veled.
Ma sem mindig pénzért vesznek fegyvert, hanem olajért, kávéért, kakaóért, kokóért…
Arról nem is szólva, hogy mindig voltak és lesznek korrupt bankárok, ezáltal törvénytelenségre használható bankok.

Azt azért kevésbé hiszem, hogy cserekereskedelmet folytatnának, és x hordó olajat cserélnének akárhány kalasnyikovra vagy akármire. Valószínűbbnek tartom, hogy pénzt kapnak az olajért, a túszokért, a műkincsekért, stb., ahogy a drogot is pénzért adják el. Cserekereskedelemmel nem lehetne dollármilliárdnyi értékeket mozgatni. Pont ezért találták ki anno a pénzt.

Az elektronikus pénzforgalmat központilag ellenőriznék, így a korrupt bankárok vagy bankok is nehezebben működhetnének törvénytelenül. Biztos mindig találnak kiskaput, de készpénz nélkül ez sokkal nehezebb lenne. Körülményesebb lenne a pénzmosás, ha minden pénzmozgás nyomon követhető lenne.

Vagy épp ők maguk támogatnak egyes, általuk preferált csoportokat fedőcégeken keresztül…

Elképzelhető, de én nem gondolkodok ilyen összeesküvés elméletekben. Sztem nem kormányok állnak a terrorszervezetek mögött, bár el tudom képzelni, hogy néha felhasználják őket. De hogy nyugati kormányok pénzelnék pl. az Iszlám Államot... ezt nem hiszem. De ha így lenne, egy globális pénzforgalom-ellenőrzéssel még ez is jórészt kiszűrhető lenne.

Nem tudlak mással bíztatni, mint azzal, hogy csak az én fél évszázados életemben volt vagy fél tucat világvége dátum és még mindig létezem.

Én nem is beszéltem világvégéről. Egy készpénz nélküli világról beszéltem, ami szerintem tuti, hogy be is fog következni. Ez egy nagyon jó dolog volna, de a jövendölés szerint nem lesz jó vége. De nem világvége. Csak egy bazinagy diktatúra lesz belőle, ami általában minden jó törekvésnek a vége szokott lenni az eddigi a világtörténelemben. Úgyhogy nem mondok semmi szokatlant.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Azt azért kevésbé hiszem, hogy cserekereskedelmet folytatnának, és x hordó olajat cserélnének akárhány kalasnyikovra vagy akármire. Valószínűbbnek tartom, hogy pénzt kapnak az olajért, a túszokért, a műkincsekért, stb., ahogy a drogot is pénzért adják el. Cserekereskedelemmel nem lehetne dollármilliárdnyi értékeket mozgatni.
Dehogynem - gyémántkereskedelem.
Az elektronikus pénzforgalmat központilag ellenőriznék, így a korrupt bankárok vagy bankok is nehezebben működhetnének törvénytelenül. Biztos mindig találnak kiskaput, de készpénz nélkül ez sokkal nehezebb lenne.
Ha a banki utalás arról szól, hogy traktorokat vesz valaki, közben tankokat szállítanak…
ott a bank felügyelete nem segít.
Elképzelhető, de én nem gondolkodok ilyen összeesküvés elméletekben. Sztem nem kormányok állnak a terrorszervezetek mögött, bár el tudom képzelni, hogy néha felhasználják őket.
Carlos? (Jó tudom, ő még az átkosban) Oszama Pakisztánban? A líbiai repülőgép merénylet? Hogy is mondják? Nem jöhetett volna létre a x/y támogatása nélkül.
De hogy nyugati kormányok pénzelnék pl. az Iszlám Államot... ezt nem hiszem. De egy globális pénzforgalom-ellenőrzéssel még ez is jórészt kiszűrhető lenne.
Úgy gondolod nyugatról nem érkeznek olyan támogatások, mint az oroszoktól Ukrajnába?
Én nem is beszéltem világvégéről. Egy készpénz nélküli világról beszéltem, ami szerintem tuti, hogy be is fog következni. Ez egy nagyon jó dolog volna, de a jövendölés szerint nem lesz jó vége. De nem világvége. Csak egy bazinagy diktatúra lesz belőle, ami általában minden jó törekvésnek a vége szokott lenni az eddigi a világtörténelemben. Úgyhogy nem mondok semmi szokatlant.
Igen, a világvégét én hoztam fel példának. Azt is megjósolták párszor, de eddig szerencsére nem jött be.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére