Kézre állítják az egész világot

Svédországban egyre többen vállalkoznak arra, hogy a testükbe beépített mikrochippel tegyék könnyebbé életüket. Bár az eljárás egy csomó bérletet és belépőkártyát megspórol, bioetikai és adatvédelmi kérdések egész sorát veti fel.

Az irodaépületbe való bejutáshoz nem kell mágneskártya, a nyomtató használatához sem. Ha Hannes Sjöblad beugrik edzeni a fitneszstúdióba, nem szükséges felmutatnia a bérletét. A mobiltelefonja zárját is PIN kód bepötyögése nélkül oldja fel. Elég felemelni a kezét, a többit elvégzi a testébe „beépített” rádiófrekvenciás azonosító chip (RFID).
A harmincéves stockholmi férfi nem egy tudományos-fantasztikus mű főszereplője, hanem nagyon is hús-vér ember. Aki múlt ősszel nem szokványos műtétre vállalkozott: Sjöblad egyik kezébe, a hüvelyk- és mutatóujjak közé rizsszemnyi mikrochipet ültettek be. – Biztonságot és kényelmet nyújt, már el is feledtem a fájdalmas beültetést – lelkendezett a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a Bionyfiken egyesület elnöke. A csoport az emberi test és a technológia „összeolvadásának” elősegítését tűzte ki céljaként.

Svédországban a Bionyfiken több mint háromszáz embert „fertőzött” meg: ennyien vállalkoztak önként arra, hogy RFID-t ültessenek magukba. Sjöbladék pár hete nyitották meg Stockholm központjában az Epicenter nevezetű vadonatúj irodaházat, amelynek használata mikrochipekkel is lehetséges.

Az RFID-k humán használata ugyan számos bioetikai és adatvédelmi kérdést felvet, Sjöblad úgy gondolja, hogy ez a technológia felfoghatatlan lehetőségeket nyit meg. Ha a kutyák és a macskák esetében ma már bevett gyakorlat, sőt, sok országban kötelező a mikrochip beültetése, a bőr alá vitt miniatűr adathordozók például a mozgássérültek életét is megkönnyíthetik. Sjöblad állítja: követőivel nem válnak kiborgokká, humán tulajdonságokkal felvértezett robotokká. Bár elgondolkodtatnak azon, ki és mi az ember.

mikrocip.jpg
 
Ugyan, hát a mobilomról pontosan tudják mikor és mennyi időt és milyen időközönként töltött a bizonyos koordinátán.
Elég hatalmas lehet nálad a dupla nullás, mert a telefon alapján úgy 1o-15 m-es pontosséggal tudják behatárolni a koordinátáid…:D
Azt is leírtam a sajátját kicseréli bármikor
Ki se kell cserélni mindég olyat ragaszt a kezére amit éppen lemásolt
Az azért nem úgy van. A csipet a bőr alá ültetik, nem rá ragasztják.
Persze hogy le lehet könnyen másolni vagy szimulálni hisz elektronikai eszközről van szó
Lényeg az nem növeli a biztonságot hanem csökkenti
Jó majd lesz nála egy személyi igazolvány és egy lakcímkártya is és hagyományos PIN kódos bankkártya
Ezekkel tudja igazolni hogy a chip nem hamis
Meg két szomszéd tanúnak
És ki tanusítja azt, hogy a tanuk, tanuk?
 
Talán keveseknek ismerős Alexander Bard svéd filozófus neve. Ha azt mondom, hogy ő volt az Army of Lovers egyik alapítója talán egy bizonyos kor feletti embereknek beugrik valami a '90-es évek popkultúrájából. Ő az, aki már 2000-ben leírta, hogy a jövő nagy biznisze a temérdek információ osztályozása és rendszerezése. Mondta ezt akkor, amikor a Google még nem volt a világ egyik legnagyobb információ rendszerező cége.

Teljesen mindegy, hogy önként és dalolva adjuk életünket annak, aki az információt akarja vagy sem. A Facebook és Google nyíltan pénzt csinál belőle, mások kevésbé nyíltak, de a tudás hatalom. Ma a Google-ben kerestem rá görög szállásokra, a következő alkalommal, amikor megnyitottam a Facebook-ot ott is görög utazásos hirdetések jöttek fel. Közben ez elvileg két különböző cég.

Teljesen mindegy mit akarunk. Ha ebben a világban élünk akkor az információ rólunk érték. De ezzel így is, úgy is rendelkezik akinek szüksége van rá. Egy RFID chip csak egy sokadik elem, ami összekapcsolja az információt velünk, de nem oszt, nem szoroz. Ezer módon "kábeleztük" be magunkat, egy 1001. mód már nem szolgáltat ki bennünket jobban.
 
Én csak azt szeretném megkérdezni, annak ellenére, hogy nem értek vele egyet, hogy ha elküldik az illetőt a munkahelyéről ahol becsippelték. A következőben újabb csip, és utána újabb? Csip arzenál lesz az ember? Én baromságnak érzem az egészet, mivel nem vagyunk állatok. Szerencsétleneket én nagyon sajánálom, hogy őket elfogadták, és becsippelik az emberek. Hol van a szabadság, hol van a szabad akarat? Birorobot lesz már minden élőlény? Kinek jó ez? A háttérhatalomnak biztos, de a egyszerű állampolgárnak nem az biztos.....
Biblia beszél a jelenések könyvében arról, hogy az utolsó időkben lesz, hogy pecsétet raknak az emberek kezére, homlokára. Akik nem engedik meg a vadállat pecsétjét felrakni, nem vehetnek semmit, nem adhatnak el semmit. Utána jön vissza a biblia szerint Jézus. Ekkor már ilyen közel vagyunk a jósolt Jézus második eljövetelétől? Szerintem a csip egyenlő a vadállat pecsétjével. Éppen ezért nem értem a pápa reakcióját a csippel kapcsolatban.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Az azért nem úgy van. A csipet a bőr alá ültetik, nem rá ragasztják.

És ki tanusítja azt, hogy a tanuk, tanuk?
Milyen apróságokon akadsz fel"bőr alá ültetik"
Hát tök mindegy annak az érzékelőnek honnét jön az adat Bőr alól vagy bőr felettiről
Test színű tapasszal odarögzíti.Vagy szerinted minden alkalmazáskor megröntgenezik?
Hát a diákigazolványnál, vagy bérlet ellenőrzéskor ellenőrzéskor az ajtón belépésnél nem teljesen mindegy bőr alól vagy bőr feltettről jön az a x métert távolságból fogott jel?!
A biológiai azonosítás többet ér
Arra kívántam felhívni a figyelmet amit a cikk felsorolt azoknál csökkenti a biztonságot
És általánosságban is mindenütt csökkenti a személy azonosítását

Mivel könnyebben másolható, mint az azt reklámozók hiszik
Biztonságos titkosító kód sincs
 
Utoljára módosítva:
Talán keveseknek ismerős Alexander Bard svéd filozófus neve. Ha azt mondom, hogy ő volt az Army of Lovers egyik alapítója talán egy bizonyos kor feletti embereknek beugrik valami a '90-es évek popkultúrájából. Ő az, aki már 2000-ben leírta, hogy a jövő nagy biznisze a temérdek információ osztályozása és rendszerezése. Mondta ezt akkor, amikor a Google még nem volt a világ egyik legnagyobb információ rendszerező cége.

Teljesen mindegy, hogy önként és dalolva adjuk életünket annak, aki az információt akarja vagy sem. A Facebook és Google nyíltan pénzt csinál belőle, mások kevésbé nyíltak, de a tudás hatalom. Ma a Google-ben kerestem rá görög szállásokra, a következő alkalommal, amikor megnyitottam a Facebook-ot ott is görög utazásos hirdetések jöttek fel. Közben ez elvileg két különböző cég.

Teljesen mindegy mit akarunk. Ha ebben a világban élünk akkor az információ rólunk érték. De ezzel így is, úgy is rendelkezik akinek szüksége van rá. Egy RFID chip csak egy sokadik elem, ami összekapcsolja az információt velünk, de nem oszt, nem szoroz. Ezer módon "kábeleztük" be magunkat, egy 1001. mód már nem szolgáltat ki bennünket jobban.


A beültetett csip nem jobban, hanem végérvényesen szolgáltat ki minket.
Egy eszköztől meg lehet szabadulni. A kezemként használt eszköz viszont nagyon hozzám nőtt, sok mindent éltünk meg együtt, nem szívesen válnék meg tőle.
 
Én csak azt szeretném megkérdezni, annak ellenére, hogy nem értek vele egyet, hogy ha elküldik az illetőt a munkahelyéről ahol becsippelték. A következőben újabb csip, és utána újabb? Csip arzenál lesz az ember? Én baromságnak érzem az egészet, mivel nem vagyunk állatok. Szerencsétleneket én nagyon sajánálom, hogy őket elfogadták, és becsippelik az emberek. Hol van a szabadság, hol van a szabad akarat? Birorobot lesz már minden élőlény? Kinek jó ez? A háttérhatalomnak biztos, de a egyszerű állampolgárnak nem az biztos.....
Biblia beszél a jelenések könyvében arról, hogy az utolsó időkben lesz, hogy pecsétet raknak az emberek kezére, homlokára. Akik nem engedik meg a vadállat pecsétjét felrakni, nem vehetnek semmit, nem adhatnak el semmit. Utána jön vissza a biblia szerint Jézus. Ekkor már ilyen közel vagyunk a jósolt Jézus második eljövetelétől? Szerintem a csip egyenlő a vadállat pecsétjével. Éppen ezért nem értem a pápa reakcióját a csippel kapcsolatban.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Lehet, hogy a Pápa azért támogatja, hogy megsürgesse egy kicsit a 2. eljövetelt.
 
Én csak azt szeretném megkérdezni, annak ellenére, hogy nem értek vele egyet, hogy ha elküldik az illetőt a munkahelyéről ahol becsippelték. A következőben újabb csip, és utána újabb? Csip arzenál lesz az ember? Én baromságnak érzem az egészet, mivel nem vagyunk állatok.
Nem a munkahelyeden “csipelnek be”, ahogy a személyid, a TAJ számod sem a munkahelyeden kapod, hanem nekik adod meg az adataid így a csiped azonosítóját is, hasonlóan a banki számlaszámodhoz (amit többnyire meg krll adnod, hogy a fizetésed utalhassák és meg is adod nem félve, hogy a munkáltatód megcsapolja azt).
Szerencsétleneket én nagyon sajánálom, hogy őket elfogadták, és becsippelik az emberek. Hol van a szabadság, hol van a szabad akarat? Birorobot lesz már minden élőlény? Kinek jó ez? A háttérhatalomnak biztos, de a egyszerű állampolgárnak nem az biztos…..
A szabadság kb. csak Petőfi verseiben van már ma is. A robotot attól függ, hogy hogyan értelmezzük, el is fogadom meg nem is. Maga a csip sohasem fog irányítani (miként a pacemaker sem), de a cselekedeteink már ma is jelentős korlátok közé van szorítva. A legjobb példa a cigarettázás korlátozása. (Most ne menjünk bele az egészségtelen voltába, mert számos más tevékenység is káros, mégsem tiltott pl. az alkoholfogyasztás az étteremben).
Biblia beszél a jelenések könyvében arról, hogy az utolsó időkben lesz, hogy pecsétet raknak az emberek kezére, homlokára. Akik nem engedik meg a vadállat pecsétjét felrakni, nem vehetnek semmit, nem adhatnak el semmit. Utána jön vissza a biblia szerint Jézus. Ekkor már ilyen közel vagyunk a jósolt Jézus második eljövetelétől? Szerintem a csip egyenlő a vadállat pecsétjével. Éppen ezért nem értem a pápa reakcióját a csippel kapcsolatban.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
Nem vagyok bibliaszakértő, de abban van az is, ha jól tudom, hogy az ember évezredet és nem évezredeket kapott, ezért is féltek sokan az y2k-tól, de mégsem omlott össze a világ…
 
Valamikor a 70-80as években hallottam hogy csináltak az új világban egy kísérleti várost.. akkor nagy szenzáció volt és mindenki csak a pozitív oldalát látta..Mondjuk akkor még nem voltak ennyien a Hackerek mint manapság.
 
Hát nagyjából vágom a biblia írásait az "utolsó időkről"...azért érdekes hogy beszélnek a városról, amiben igazak laknak.. sőt a formájáról is beszélnek..
Tudom tudom..most egy keresztény megdorgálna hogy ez az égben van, nem a földön, de most jön a lényeg. Utolsó szabadítórol beszélnek a tibetiek is a jóslataikban... sőt a várost is hasonlóan írják le. Erről szól a Shambala legendája. Tovább megyek a védák ugynanerről a városról beszélnek a Kalki puránában (csak pár ezer éves írás...). Persze ott a Kalki a szabadító aki eltörli a gonoszokat...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,245
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
AlizKis
Oldal tetejére