Hírek 10 millió dollárt érő aranykockát tett ki a Central Parkba egy német művész

Furcsa művészeti élményben lehetett részük szerdán a New York-i Central Park látogatóinak. Bármilyen őrültségnek is hangzik, de igaz: egy német pop-art művész egy aranykockát rakott ki a latyakba a park egyik ösvényén, amivel aztán bárki kedvére fotózkodhatott.

Az NDK-ben született Niclas Castello az új kriptovalutájára akarta felhívni a figyelmet a különös performansszal. A kocka nem tömör arany, a nagyjából 45 centiméteres oldallapjai 24 karátos aranyból készültek egy svájci öntödében. Az alkotás súlya közel 185 kiló, az értékét 10-11 millió dollárra becsülik. Castello elmondása szerint az volt az elképzelése, hogy valami nem evilágit, valami megfoghatatlant hozzon létre. A 43 éves művész azzal hangsúlyozza az aranykocka, mint műtárgy ritkaságát, hogy csak egyetlen napig állította ki, és megígérte, hogy senkinek sem fogja eladni. A kiállított kockára természetesen biztonsági őrök vigyáztak ez idő alatt, ahogy az a lenti fotón is látható.

Az alkotás egy komoly marketingkampány része, a New York Times aznapi számában egy hirdetést is megjelentetett a februárban induló kriptovalutáról, a Castello Coinról, amelynek darabját jelenleg 0,44 dolláros áron lehet megvenni. Marina Dertnig, a marketingcsapat egyik tagja szerint a művész magánúton már elég kriptovalutát adott el ahhoz, hogy finanszírozni tudja ezt a projektet.

A New York Times megjegyzi, hogy a New York-iak 2017 óta nem láthattak nyilvánosan ilyen nagy aranytömböt, akkor az olasz Maurizio Cattelan 18 karátos aranyból készült „Amerika” című vécéjét állították ki a Guggenheim Múzeumban.

Pál Tamás

ARANYTOMB.jpg
 
Csatolás megtekintése 1843071
*
Fotózni? Amennyiben nem az enyém, mi az értelme. Ha pedig az enyém lenne, "felváltatnám" sok apró kockára, sőt... érték megörző bankba tenném, s az értékét nagyon is tudnám hasznosítani. Egy részét, a többi részét "arany tartaléknak" őriztetném. Mindenképpen érdekes, az biztos. Hja, nekem is van egy több milliós értékű pénzcsomagom, csak éppen ficnikre-facnikra vágta a MNB bank megsemmisítő üzeme. Valamikori születésnapomra kaptam, óriási nevetést váltott ki belőlem. Kaptam "több millió forintot" ténylegesen felaprítva... Nézni jó, álmodozni felesleges, mert fél centi sem ép - egyetlen papírpénzből. Poénnak akkor jó volt, egész ünnepség alatt a vendégség azon előnévvel tisztelt meg, hogy "a milliomos"... No persze, még álmomban sem.... :rohog:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,846
Tagok
616,043
Legújabb tagunk
paljudit71
Oldal tetejére