Addig jár a korsó a kútra... - amerikai vizsgálat a túlárazott magyar kormányzati szoftverek miatt

• A washingtoni igazságügyi tárca és a pénzügyi felügyelet arra kíváncsi, kaptak-e magyar kormányzati emberek kenőpénzt a Microsoft gyanús, több száz milliárdos számítógépes programeladása után

• Macron úgy gondolja, jelentős támogatást hozhat neki a jövő tavaszi európai választásokon, ha Orbán első számú ellenfeleként száll ringbe

• Hiába támogatta a magyar kormányfő, Jansa koppant Szlovéniában

Nemzetközi sajtószemle, 2018. augusztus 24.


Wall Street Journal

wsj_1.jpg


Az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak a Microsoft ellen, mert tudni akarják, nem volt-e vesztegetés, illetve korrupció, amikor a cég a magyar kormánynak adta el szoftvereit. Beavatott források szerint az igazságügyi tárca és a pénzügyi felügyelet azért kíván utánajárni a történteknek, mert a jelek szerint közvetítők hatalmas engedményekkel kaptak meg olyan programokat, mint a Word és az Excel, ám azokat csaknem teljes áron adták tovább a hivatalos megrendelőnek. Az érintett esetek 2013-14-ben történtek. A tengerentúli ellenőrzés azt is tisztázni igyekszik, hogy a különbözetből nem kentek-e meg magyar kormányzati illetékeseket. (Az ügy sok százmilliárdos és gyakorlatilag a teljes magyar államigazgatást érinti. Ráadásul amikor kipattant, a Microsoft menesztette illetékes magyarországi vezetőjét, aki azonban nem sokkal később az államapparátusban kapott állást. Hab a tortán, hogy hírek szerint a feltételezett machinációkban érintett Orbán Viktor veje, valamint annak testvére is, akik ha minden igaz, kijárók voltak – a szerk. megj.)

https://www.wsj.com/articles/micros...ary-1535055576?mod=searchresults&page=1&pos=1

Der Standard

der_standard.jpg


Macron megkezdi a párbajt Orbán Viktorral – Európáért. Így értékeli a lap, hogy a francia elnök a jövő évi EP-választásra összefogást szorgalmaz a politikai közép liberálisaival, így be van programozva az összecsapás a „haladás szövetsége” és az ellenoldal között. Az államfő már tavaly elmagyarázta a földrész keleti felének, hogy az EU nem önkiszolgáló bolt: nem lehet kicsemegézni belőle a jó dolgokat, ellenben a többiekre hagyni azt, ami nem a szájuk íze szerint való, lásd a menekültek befogadását. A magyar kormányfő a múlt hónap végén a Bild Zeitungnak adott interjúban ellentámadásba ment át és beszólt a brüsszeli „liberális elitnek”, illetve arra figyelmeztette a németeket, hogy legyenek résen, mert Párizs a maga hatalmát akarja megvalósítani az unióban – Berlin pénzéből. Macron - szabadsága közben - úgy reagált, hogy itt hallatlan erőszak érte Európát és annak értékeit, mégpedig egy olyan politikus részéről, aki elutasítja a bevándorlást és a nacionalizmust követi. Továbbá, hogy Orbán nyilatkozatából jól látni, hol húzódnak a törésvonalak a kontinensen.

A két vezető kimondatlanul is megindította a választási kampányt. Mindkettő ideális ellenfelet lát a másikban. Macron azt testesíti meg, amit Orbán elutasít: a liberalizmust, a nyíltságot és az elmélyített európai integrációt. Ugyanakkor meggyőződésesen elveti a magyar politikus nemzeti-konzervatív felfogását, de úgy véli, hogy annak segítségével maga mögé tudja állítani a politikai szövetségeseket. Célja az, hogy a liberális Aldéval és másokkal együtt hozzon létre közös frakciót, amely ily módon a 3. erő lenne Strasbourgban az EPP és a szociáldemokraták mellett. Csakhogy odahaza egyre inkább nyomás alá kerül, azon kívül Európában nehezebben érvényesül vonzereje és az érvelése. Ezért igyekszik úgy megjelenni, mint Orbán fő ellenfele. Ennek érdekében már beutazta szinte az összes tagállamot és mindenütt szóba hozta a migrációt, a szabad kereskedelmet, továbbá Oroszországot. Ez egytől egyig olyan téma, amely kapcsán a mostaninál jobban nemigen térhetne el egymástól az ő és Orbán véleménye.

https://derstandard.at/2000085916347/Macron-eroeffnet-das-Duell-um-Europa-gegen-Orban

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A nemzetállam a demokráciát nem szavatolja, csupán a nacionalizmust. Erre hívja fel a figyelmet az egyik legtekintélyesebb osztrák író, aki hosszas brüsszeli terepfelmérés után pár éve könyvet írt az EU-ról. Robert Menasse, aki tavaly megkapta a német könyvkiadók nagydíját, érthetőnek tartja, hogy a politikusok elsősorban a hazai tömegtámogatást célozzák meg, még akkor is, ha ez viszályokhoz és válságokhoz vezet az unióban. Ám ez a hozzáállás becsukja a szemét a történelmi tapasztalatok előtt, földhöz ragadt, ezért rendkívül veszélyes. Az európai terv célja éppen az, hogy meghaladja a nacionalizmust, hosszabb távon pedig a nemzeteket is. Közben az emberek félnek a globalizációtól, ugyanakkor nevetségesnek minősítik Trump „Amerika legelőször”-politikáját, noha az éppen a globalizáció hatásai ellen küzd. Akkor hogy is van ez? A szerző szerint az öreg kontinensen a kiutat a régiók összefogása kínálja. Ez esetben többé nem volna érdekes, hogy valaki egy kisebb vagy nagyobb állam polgára. Európa a régiók sokszínű szövetsége lenne egy köztársaság égisze alatt.

Amikor az Európai Tanácsban az egyes politikusok saját nemzeti érdekeiket nyomatják, akkor a földrész egységének gondolatával és szellemével mennek szembe. A gondokat éppen azok igyekeznek – reménytelenül – megoldani, akik a nemzeti önzésükkel folyamatosan előidézik azokat. És újra meg újra átmennek alvajáróba.

http://www.faz.net/aktuell/feuillet...rt-menasse-nie-wieder-realismus-15749135.html

Süddeutsche Zeitung

sdz.png


A kommentár szerint aki kerítésekkel akarja megerősíteni a határokat, az rosszul állítja be a fókusztávolságot és ily módon eltorzítja az európai horizont képét. Merthogy a CSU, valamint Magyarország, Nagy-Britannia és egyre inkább Ausztria és Olaszország is a kelleténél szorosabban vonja meg az elválasztó vonalakat. A mind inkább globális világban ugyanis lehetetlen teljesen lezárni a határokat, Európában pedig egyenesen képtelenség, ezért a menekülő útvonalakat reteszelik el, hogy a saját népüket elrekesszék az idegenektől. Csakhogy ez a fajta érvelés éppen azért csalóka, mert hamis biztonságot ígér, arról nem beszélve, hogy hosszabb távon egyenesen mérgező. Ezáltal a határvédelem rituális színjátékká válik a polgárok megnyugtatására.

Bajorországban ez egészen pontosan úgy néz ki, hogy a szabadságról hazatérő tömegek a hétvégeken ismét órákat várakoznak a 3 nagy határátkelőhelyen, hogy saját országuk földjére léphessenek. Pár kilométerrel odébb viszont az alacsonyabb rendű utakon, csaknem 80 állomáson a kutya sem nézi, hogy ki érkezik. De hát a keresztény szociálisok felismerték, hogy a határok biztonságot sugallnak. Csakhogy sokkal célszerűbb lenne a határokat európai keretekben megvonni, akkor szélesebb volna a látóhatár. A CSU túl szűken szabja meg, hogy kik azok a „mik”, illetve kik tartoznak a „mások” körébe. Ily módon a leginkább abban hatékony, hogy gerjessze az idegenellenesség és a szűklátókörűséget segítse fölülkerekedni.

https://www.sueddeutsche.de/politik/grenzen-mut-zur-weite-1.4101754

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg


Úgy tűnik, hogy a magyar hatóságok egyelőre jobb belátásra tértek, miután az Európai Emberi Jogi Bíróság megerősítette, hogy a menedékkérőket akkor is el kell látni élelemmel a déli határ mentén lévő két tranzitközpontban, ha a beadványukat első fokon elutasították. A Helsinki Bizottság mindenesetre azt közölte késő este, hogy újra adtak enni az érintetteknek. Csak éppen a jogi szabályozás nem változott, így bármikor visszatérhetnek az eddigi, embertelen gyakorlathoz. A Bizottság szerint a júniusban elfogadott törvény sérti a közösségi jogot, ezért eljárást indított Magyarország ellen. A kormányszóvivő azonban ismételten azt közölte, hogy aki hasztalanul próbálkozott bejutni az országba, annak el kell hagynia a tábort. A hírügynökség hozzáteszi, hogy Orbán Viktor az unió migrációs politikájának egyik leghatározottabb ellenfele, és bár a menekültek többsége egyáltalán nem szeretne maradni, a miniszterelnök veszélynek tekinti őket „Európa keresztény civilizációjával” szemben.

https://www.reuters.com/article/us-...t-feed-asylum-seekers-on-border-idUSKCN1L81R8

Economist

economist_1.jpg


Orbán Viktor szlovéniai szövetségese egyelőre felsült, mert ugyan pártja megerősítette helyét a parlamentben, ám a riválisok összefogtak, így ők alakítottak – kisebbségi – kormányt, a kemény baloldal külső támogatásával. Jansa, aki korábban piacpárti liberális elveket hirdetett, ezúttal migránsellenes populistaként lépett fel a választásokon. Azonban a kudarc ellenére sem adja fel, és arra vár, hogy szétessen a törékeny koalíció. Mindazonáltal az idegenellenes hozzáállás fura egy olyan országban, amely tavaly mindössze nem egészen 800 menekültet fogadott be. Ám még sokakban él a 3 évvel ezelőtti válság emléke. A magyar miniszterelnök a kampány során személyesen is támogatta a Demokrata Párt vezérét és úgy hírlik, hogy Orbán közeli üzletemberek pénzt adtak a Jansa-párti médiának.

Akik kimaradtak a ljubljanai hatalmi ötösből, azok is azt mondják, hogy ki kellett közösíteni az SDS-t, mert annak elnöke erősen megosztó. A hoppon maradt párt ellenben azt állítja, hogy ami történt, az disznóság, és itt a demokrácia húzza a rövidebbet. Csak éppen nemigen tudja elhitetni, hogy áldozat, annál is kevésbé, mert a tömörülés legutóbb korrupciós vádak miatt bukott meg.

Szelestey Lajos
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,188
Tagok
616,001
Legújabb tagunk
Slezák Ramóna
Oldal tetejére