Hírek Az ősfideszes Pesty László szerint vannak bizonyítékok a NER-es bűncselekményekre

„Bizonyos kegyelt nagyurak rámutatnak egy vállalkozásra, panzióra, villára, és azt mondják a tulajdonosnak, hogy „barátocskám, nem ártana neked egy tulajdonostárs”.

Ez 1923, Szicília. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 35 évvel ezelőtt, amikor a Fidesz megalakult, és 13 évvel ezelőtt, amikor a választók akaratából megkaptuk a hatalmat, nem erről volt szó. Pestiesen szólva: nem ez volt megdumálva!” – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pesty László dokumentumfilmes, aki 1988 óta Fidesz-tag.

Kifejtette: „a Lölő-jelenséget – vagyis azt, amikor „tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen és tehetségtelen emberek zsarolás és más Btk.-s bűncselekmények útján ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra – a jelenlegi hatalomnak módjában áll eltávolítani, kimetszeni, mint egy rákos daganatot".

„Tudok bizonyítékokról. Videó- és hangfelvételekről, adatbázisokról, dokumentumokról, amelyek alapján beazonosíthatók a bűncselekmények, azok nagyságrendje, valamint az elkövetők” – fogalmazott az interjúban, hozzátéve: ezek a bizonyítékok külföldi szervereken vannak és egy gombnyomással előhívhatók. Szólt arról is, hogy a Milánói Tiszta Kezek mozgalom mintájára – amely a kilencvenes években egy sor korrupciós ügyet tárt fel és ezzel a teljes olaszországi politikai elit belerokkant – létrejön „bizonyos tájékozott emberek közreműködésével” egy hasonló, magyarországi eseteket összegyűjteni hivatott kezdeményezés. – Majd kiderül, van-e magyar polip – jegyezte meg.

Pesty László az utóbbi hetekben többször is kormánykritikus megjegyzéseivel került a sajtóba. Tusnádfürdőn a 444-nek azt mondta: a Lölő-jelenség Magyarországon az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, a konzervativizmust.

Ez szerinte förtelem. Hozzátette, „ha mondok és néha olyanokat, amiken bizonyos fideszesek csodálkoznak, akkor ajánlom figyelmükbe azt az irodalmi idézetet, hogy »Érted haragszom, nem ellened«”. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter viszont nem talált értelmet és összefüggést mindebben.

1692368287171.jpeg

Pesty – aki alapítása után egy héttel lépett be a Fideszbe – az 24.hu-nak megjegyezte: „A Lölő-jelenség kapcsán az átlagmagyar nem a gazdagodást sérelmezi, hanem hogy egybites arcok birtokolnak hatalmas vagyonokat.”
 
Jakab Péter próbálkozik, járja az országot, beszélget az emberekkel, gyűjti az aktivistákat, a Fidesz jövőbeli ellenzékét helyben.

Beszélgetés részlet:
Jakab: "Volt olyan falu, ahol köztéren már nem lehetett fórumot tartani, mert nem mertek eljönni az emberek. A helyi művelődési házba nem enged be a fideszes polgármester. Uram,bocsá' a helyi közértben tartottam fórumot a csirkeszárny és a mosópor között, de ott is ott volt 15 ember, aki azt mondta, hogy ő még korábban nem is politizált, de most itt van. Na, akkor most 15 emberrel megint többen lettünk. Ezt a sziszifuszi munkát kell elvégezni, ..."

Jakab P. országgyűlési választásokra készül, mert szerinte az emberek elégedetlenek, becsapva érzik sokan magukat, s nem akarnak a változásokkal 2026-ig várni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,195
Tagok
616,003
Legújabb tagunk
RolandPaloczi
Oldal tetejére