Brazíliában bűn lesz a homofóbia

Izgalmas, mert az új széljobbos elnök viszont él-hal a buzizásért.

Bűncselekmény lesz Brazíliában a homofóbia a legfelsőbb bíróság csütörtöki szavazása nyomán.

A tizenegy tagot számláló testület nyolc bírája döntött úgy, hogy a rasszizmushoz hasonló megítélés alá essen a melegekkel szembeni intolerancia.

Brazíliában 1989 óta akár öt év börtönnel is sújtható a rasszista cselekedet, és a legfelsőbb bíróság addig ennek a büntető törvénynek a keretébe sorolja a homofóbiát, amíg az ország parlamentje nem fogad el róla külön törvényt.

A döntés érdekes következményekkel járhat, ugyanis Brazília elnöke tavaly óta Jair Bolsonaro egykori katonatiszt, aki különféle tipikus szélsőjobber bunkóságai mellett homofób kijelentésekkel is szívesen operál.

image.aspx
 
A döntés érdekes következményekkel járhat, ugyanis Brazília elnöke tavaly óta Jair Bolsonaro egykori katonatiszt, aki különféle tipikus szélsőjobber bunkóságai mellett homofób kijelentésekkel is szívesen operál.

A föld néhány országában azért előfordult már, hogy regnáló és tetten ért országvezetőt vád alá helyeztek bűncselekmény elkövetése miatt.
Azonban idézem élő klasszikusunkat...-t: "Majd jönnek a jogászok, oszt' jónapot"
 
Lehet, hogy Bolsonaro vizet prédikál és bort iszik? :rolleyes:
-
bolsonaro1.jpg

-
"Brasilien über alles!" - Ha mindenki a másik fölé akar kerülni akkor okvetlen lesznek akik alul maradnak.
-
Nagyon érdekes, hogy a világ diktátorai a hiszékeny vallásos emberek hátán kapaszkodnak a hatalomra.
A keresztény katolikus Bolsonarot két évvel ezelőtt ujra-keresztelte egy Evangelikale hitterjesztő.
Több ezer gyerek-prédikátor segítette a katonai diktatúra alatt ejtőernyősként szolgált elnökjelöltet a hatalomra.
-
Nemcsak közép-keleten, kelet-Európában (Magyarország) próbálkoznak politikusok istenállamokat létrehozni, demokratikusan hozott törvényeket "menyei-tollbamondásokra" leváltani, ez történik Brazíliában is. Orbán gyorsan odautazott egy Allianz-ot létrehozni a homophob, evolúciót tagadni akaró államférfival.
-
Érdemes megnézni e német köz-TV-nek az egyik műsorát erröl.
-
https://www.zdf.de/politik/auslands...olsonaro-vom-6-juni-2019-100.html#xtor=CS5-48
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,598
Tagok
615,950
Legújabb tagunk
Fanni011
Oldal tetejére