Céltalanul bolyong az Irma miatt egy luxushajó, de ingyen van rajta a pia

Amikor az utasok szeptember másodikán, Miami kikötőjében a Norwegian Escape nevű luxushajó fedélzetére léptek, még pontosan tudták, hogy hová tartanak. Ma, a tervezett út vége után három nappal fogalmuk sincs róla, de azért jól érzik magukat.

Az óceánjáró, nagyjából négyezer vendéggel egyhetes karibi kirándulásra indult. Belize, Honduras, Mexikó érintése után, 9-én, szombaton kellett volna visszatérnie Miami-be, de az utasokkal már 5-én, kedden közölték, hogy a két tervezett mexikói kikötőt a hajó kihagyja.

Az óceánjáró két nappal korábban indult vissza Floridába, hogy még az Irma hurrikán előtt odaérjen, így miami utasoknak legyen még idejük hazaérni, és megtenni a lehetséges óvintézkedéseket. A többieknek szintén felajánlották, hogy partra szállhatnak, és megpróbálhatnak hazajutni, csakhogy ez nem túl egyszerű feladat egy evakuálás alatt álló városban.

Az utasok másik lehetősége az volt, hogy a hajón maradnak. Ebben az esetben azonban vállalniuk kellett egy utazást, amiről nem tudhatták, hogy merre tart, és azt sem, hogy meddig. Minden az Irma szeszélyein múlik, hiszen a kapitány egyetlen célja az volt, hogy elkerülje a hurrikánt. A többség mégis úgy döntött, hogy ez utóbbi lehetőséget választják.

A Norwegian Escape csütörtökön este másodszor is kihajózott Miami kikötőjéből, s azóta Bolygó Hollandiként járja az óceánt. A hajót üzemeltető Norwegian Cruise Line mindent megtesz azért, hogy az utasai jól szórakozzanak: többek között korlátlan étel és italfogyasztást ajánlottak fel nekik, ideértve a szeszes italokat is. Az óceánjárón egyébként is nehéz unatkozni: mozi, kül- és beltéri medencék, élményfürdő, edzőtermek, könyvtár, sportpályák, játéktermek, valamint számtalan bár és étterem van a fedélzetén.

Azt még kedden délután sem lehet tudni, hogy luxushajó mikor térhet vissza Miami-be, mert a hurrikán ugyan elvonult, a kikötőt azonban megrongálta, és időbe kerül, mire újra alkalmassá teszik az óriáshajók fogadására. Az utolsó információ szerint, a Norwegian Escape helyi idő szerint, hétfőn este elhagyta a mexikói Cancun kikötőjét.

A Norwegian Cruise Line más óceánjárói közben a Karib-szigeteken bajba jutottakon segítenek. A Norwegian Sky a Virgin-szigetekre vitt ellátmányt, és a fedélzetére vett kétezer turistát, akik a hurrikán által letarolt St. Thomas szigetén rekedtek. Őket olyan kikötőkbe szállítják, ahonnan haza tudnak majd utazni.

Egy másik cég, a Royal Caribbean szintén kiveszi a részét a segélymunkából: az egyik hajójuk részt vett Florida evakuálásban, két másik pedig St. Thomas és St. Maarten szigetekre ment, hogy ellátmányt vigyenek a károsultaknak, illetve felvegyék azokat, akik ott ragadtak.

(via Daily Mail)

norwegian-escape-1024x576.jpg
 
"Egy másik cég, a Royal Caribbean szintén kiveszi a részét a segélymunkából: az egyik hajójuk részt vett Florida evakuálásban, két másik pedig St. Thomas és St. Maarten szigetekre ment, hogy ellátmányt vigyenek a károsultaknak, illetve felvegyék azokat, akik ott ragadtak."
Így lehet, hogy az a 9 magyar, akinek a hollandok nem segítettek, ők is hazajutnak.
Hja kérem, a kapcsolatok megléte fontos. Nem kell csak azokat szeretni, akik helyeselnek. Időnként egy kritika többet ér(ne, ha hagynák), mint három csokor virág.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,665
Tagok
616,031
Legújabb tagunk
fushihui445
Oldal tetejére