Egész Japánt átjárta a fukusimai atomerőműből származó radioaktív plutónium

A japán kormány képviselői nemrég arra hívták fel a figyelmet, hogy a Fukusima Daicsii atomerőmű maradványai a 30 méter magas cunami, és a masszív földrengés következtében több millió tonna sugárzó hulladékot szórhattak szét a környéken.

Hat ország nemzetközi kutatócsapata mikroszkopikus plutónium- és urán-dioxid részecskéket találtak Japán partvidékein.

A Science of the Total Environment legutóbbi kiadásában megjelent tanulmányban bebizonyították, hogy nemcsak a talajban és a tengervízben, hanem az atmoszférában is a katasztrófa után visszamaradt izotópokra bukkantak.

A kutatók plutónium nanorészecskéket találtak céziumban gazdag mikrorészecskékben, amelyek a tragédia helyszínén keletkeztek a reaktorok nukleáris üzemanyagának égésével, valamint az épület betonfalainak összeomlásával. Az így kialakult apró radioaktív darabokká összeállt darabokat ezután a szél egész Japán területére szétfújta.

A korszakalkotó kutatást pontos analitikai eszközökkel, mint például szinkrotron alapú mikroröntgensugár-készülékkel, iontömeg-spektrográffal és magas felbontású elektronmikroszkóppal végezték.

A hivatalos sajtóközleményben Dr. Utszanomija Szatosi, a tanulmány társszerzője elmondta, a tanulmányuk megerősíti azokat a korábbi feltételezéseket, miszerint a plutónium atomok a céziummal együtt Fukusimától 230 kilométeres körzetben szétszóródtak.

Dr. Bernd Grambow, a Nantes-i Egyetem fizikusa kiemelte, hogy

“Bár a kibocsájtott plutónium a céziumhoz képest alacsonyabb koncentrációban van jelen, a vizsgálatok során rájöttünk, komoly egészséget károsító hatással rendelkezik.”

A kutatások mögött álló nemzetközi összefogást Szatosi a következőképpen értékelte:

“Már majdnem tíz évvel a fukusimai atomkatasztrófa után vagyunk. Az esemény környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatos tudományos feltárások ennek ellenére még mindig gyerekcipőben járnak, ezért fontos, hogy minél több erőt megmozgassunk az előrehaladás érdekében.”

upload_2020-7-18_20-36-47.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1744052
*
Köpni, nyelni nem tudtam és nem is tudok... Sajnos, az "atom felhő" nem múlik el varázs ütésre, bármennyire is reménykedünk benne...:o Csak arrább megy, "megpihen" és újra éled, egy-egy új természeti katasztrófa miatt....
 
Nem elég ez a covid vírus.Most meg sugárzó hulladék terjed a levegőben.Olyan érzése lesz az embernek, direkt akarnak minél több beteg embert a földön.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére