Hírek Egy napra leállt a dublini repülőtér, az összes gépet megáldották

A ceremóniát a repülőtér templomának káplánja végezte.


December 25-én bezárt Írország legforgalmasabb repülőtere, ez az egyetlen nap Dublinban, amikor nem fogadtak és nem is indítottak gépeket.
Sokaknak azonban mégis bent kellett lenniük, a szünetet ugyanis arra használták, hogy minden repülőgépet megáldjanak.

Graeme McQueen, a dublini repülőteret üzemeltető cég médiakapcsolati menedzsere a CNN-nek elmondta, az éves szertartás még 1947-ben kezdődött. Eredetileg csak az Aer Lingus repülőgépeket áldották meg, mert ezeket nevezték el szentekről, de később a többi is sorra került, ma már a Ryanair fapadosait is megszentelik.


Korábban minden nyáron volt szertartást, ám a reptér egyre forgalmasabb lett, így nem mindig találtak erre alkalmat. A dublini repülőtér december 25-én zárva tart, ezért jelölték ki ezt a napot az ünnepségre.

Az éves áldás manapság ökumenikus, és az általános flottára vonatkozik
– mondta McQueen.


Az áldást az elmúlt években Desmond „Des” Doyle atya, a repülőtér templomának káplánja végzi. A templom egyébként a két terminál között található, a repülőtér 2-es termináljában pedig több imaterem is található.

1703764253002.jpeg
 
Aki nem tudta volna:
Copertinói Szent József (Giuseppe Maria Desa, 1603-1663 +) itáliai szent,
a pilóták, légi utasok valamint az elmezavaros betegek és gyenge tanulmányi előmenetelű diákok védőszentje.


Copertino-J%C3%B3zsef-festm%C3%A9ny0.jpg


A gyerekként csak "nyitott szájúnak" gúnyolt későbbi szerzetes, a legendák szerint egy kolostorban egy festmény annyira lenyűgözte, hogy felrepült hozzá, és egy ideig a levegőben is maradt.
Más beszámolók arról tanúskodnak, hogy szentmise közben 30-50 centiméterrel lebegett a föld felett. 1767-ben avatták szentté.

Érdemes elolvasni a rendkívül szokatlan életpályáját. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére