Felnőtté válás
Egy forró nyári éjszakán
Mint tolvaj lopóztál be hozzám.
Csókjaiddal beborítottál…
S nem érdekelt,
hogy ifjú szívem másé már.
Mindent, és mindent akartál,
Nem hatott rád semmi…
S egyre csak símogattál...
Letépted ruhám…
Durva kezeiddel
Érintetted bársony bőrömet,
Nem zavart szemeimben
A vad gyűlölet.
Tépted, marcangoltad húsomat,
S egy pillanat alatt
Elloptad ifjuságomat…
Azon az éjjelen váltam felnőtté,
De téged nem zavart,
Csak dühöngtél,
Hogy nem adtam
némán magam…
Gyűlöllek!…
Mindent elvettél!..
Elvetted tőlem a csókok édes ízét,
A szerelem selymes érintését.
Gyűlöllek!…
-kiálltottam bele az éjbe…,
félredobtál mint egy kutyát,
szitkozódva elrohantál…
S én mint egy reszkető kutya,
Sebeimet nyolagatva a sarokba bújtam.
Hát nem segít senki?…
Rettegek,
Hogy visszajössz,
Hogy befejezzed műved…
Ki adja vissza lelkemnek a csendet? …
Hogy tehettél ilyet,
Hisz megbíztam benned?
Gyűlöllek!!…
Nem!… mégsem!…
Inkább megátkozlak!..
Ha engem boldogtalanná tettél,
Te sem legyél boldog!
Hogy fogok így kedvesem szemébe nézni?
Hogy fog érinteni?…
Megbecstelenítettél…
S mégis én bűnhődök,
A te bűneidért,
Nekem kell tűrnöm…
Felneveltél!
S most mindent elvettél!
Miért? …
Légy átkozott a tettért!
Mondd mit vétettem?
Mi a bűnöm?
Hogy megszülettem?
Vagy az, hogy a lányod lettem?
A büntetést megkaptad,
De ki segít rajtam?
Te emelt fővel jársz,
De lelkembe nem látsz!
Nem látod mennyire fáj,
Hogy így megaláztál.
Így is lehet felnőtté válni,
így is lehet embernek maradni
Egy forró nyári éjszakán
Mint tolvaj lopóztál be hozzám.
Csókjaiddal beborítottál…
S nem érdekelt,
hogy ifjú szívem másé már.
Mindent, és mindent akartál,
Nem hatott rád semmi…
S egyre csak símogattál...
Letépted ruhám…
Durva kezeiddel
Érintetted bársony bőrömet,
Nem zavart szemeimben
A vad gyűlölet.
Tépted, marcangoltad húsomat,
S egy pillanat alatt
Elloptad ifjuságomat…
Azon az éjjelen váltam felnőtté,
De téged nem zavart,
Csak dühöngtél,
Hogy nem adtam
némán magam…
Gyűlöllek!…
Mindent elvettél!..
Elvetted tőlem a csókok édes ízét,
A szerelem selymes érintését.
Gyűlöllek!…
-kiálltottam bele az éjbe…,
félredobtál mint egy kutyát,
szitkozódva elrohantál…
S én mint egy reszkető kutya,
Sebeimet nyolagatva a sarokba bújtam.
Hát nem segít senki?…
Rettegek,
Hogy visszajössz,
Hogy befejezzed műved…
Ki adja vissza lelkemnek a csendet? …
Hogy tehettél ilyet,
Hisz megbíztam benned?
Gyűlöllek!!…
Nem!… mégsem!…
Inkább megátkozlak!..
Ha engem boldogtalanná tettél,
Te sem legyél boldog!
Hogy fogok így kedvesem szemébe nézni?
Hogy fog érinteni?…
Megbecstelenítettél…
S mégis én bűnhődök,
A te bűneidért,
Nekem kell tűrnöm…
Felneveltél!
S most mindent elvettél!
Miért? …
Légy átkozott a tettért!
Mondd mit vétettem?
Mi a bűnöm?
Hogy megszülettem?
Vagy az, hogy a lányod lettem?
A büntetést megkaptad,
De ki segít rajtam?
Te emelt fővel jársz,
De lelkembe nem látsz!
Nem látod mennyire fáj,
Hogy így megaláztál.
Így is lehet felnőtté válni,
így is lehet embernek maradni